Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

100 alma ma annyit ér, mint egy alma az 1950-es években. Vajon miért?

Fordította: Czárán Judit

Forrás: Pourquoi une pomme des années 1950 équivaut a 100 pommes d’aujourd’hui

A terményhozamok növekedésével táplálékaink egyre inkább üres héjakhoz válnak hasonlatossá. Vajon hány őszibarackot, narancsot vagy brokkolit kell ma megennünk, hogy ugyanannyi tápanyaghoz jussunk, mint ötven évvel ezelőtt?

 

 

Beleharap egy őszibarackba, és tudja, mit fog lenyelni? Cukros vizet. Hiába eszik egyre többet, mégis egyre kevesebb tápanyaghoz jut. A fejlett országok lakossága egyre több kalóriát fogyaszt, de a legtöbb feldolgozatlan zöldségnek, gyümölcsnek és gabonának ma annyi a tápértéke, mintha azok üres héját rágcsálnánk el. 1997 óta több tucat tanulmány látott napvilágot az USA-ban, Kanadában és Nagy-Britanniában, amelyek mind ételeink tápértékének csökkenéséről számolnak be. Brian Halweil a Világfigyelő Intézet (Wordwatch Institute) munkatársa "Még mindig nincs ingyen ebéd" című összefoglaló munkájában rámutat, hogy manapság egyre több "üres kalóriát" veszünk magunkhoz, vagyis túl sok zsírt és cukrot fogyasztunk, amire szervezetünknek egyáltalán nincs szüksége. Az elmúlt 50 évben még az úgynevezett egészséges ételeinknek is a felére, negyedére csökkent az A- illetve C-vitamin-tartalma, továbbá az ezekben található protein, foszfor, kalcium, vas és más nyomelem mennyisége - már ha egyáltalán maradt még bennük valamennyi. Ha valamilyen zöldségből vagy gyümölcsből ma ugyanannyi tápanyaghoz akarunk jutni, mint az 1950-es években, akkor egy rekesznyit kell belőle elpusztítanunk egyszerre.

C-vitamin: régen egy almában volt annyi, mint ma százban!

Ha a nagyszüleink annak idején elropogtattak egy zöldalmát, azzal magukhoz vették azt a 400 mg C-vitamint, amire naponta szükségük volt a csontjaik és a bőrük regenerálódásához. Manapság a szupermarketekben gyönyörű, egyforma Goldeneket árulnak, ám ahogy Philippe Desbrosses, a Párizs-VII Egyetem Környezetvédelmi Tanszékének akadémiai doktora megjegyzi, ezek darabjában már csak 4 mg C-vitamin található. Vagyis pontosan a századrésze, mint egy régi almában. "Az elmúlt évtizedekben az agrárélelmiszer-iparnak sikerült kinemesítenie a legszebb és legellenállóbb zöldség- és gyümölcsfajtákat, de ezek a legritkább esetben egyben a legnagyobb tápértékűek is" - érvel az aktivista, aki azt szeretné, ha inkább visszatérnénk a régi vetőmagok használatához.

A-vitamin: régen egy narancsban volt annyi, mint ma huszonegyben

25 zöldség- és gyümölcsfajtából 17-nek rohamosan csökken az A-vitamin tartalma, amelyre pedig égető szüksége van a szervezetünknek, hogy jól lássunk és az immunrendszerünk megfelelően működjön. Ezt állapították meg kanadai kutatók, akik vizsgálati eredményeiket a CTV News (kanadai televíziós műsor) számára készített tanulmányban tették közzé. A legrosszabb a helyzet a burgonya és a hagyma esetében, melyek napjainkban már egy gramm A-vitamint sem tartalmaznak. De arról is beszámolnak, hogy míg egy fél évszázaddal ezelőtt egy narancs még majdnem fedezte a napi A-vitamin szükségletünket - a híres RDA (angol rövidítés, ajánlott napi bevitel) szerint -, addig ma huszonegyet kell magunkba tömnünk, ha ennek az életfontosságú vitaminnak ugyanehhez a mennyiségéhez akarunk hozzájutni. Nagyjából ugyanez a helyzet az őszibarackkal is: egy őszibarack az 1950-es években 26 mai őszibaracknak felel meg.

Vas: a mai húsfélék vastartalma a fele a régiekének

A láncolat elején a gabonafélék állnak. A több évtizedes intenzív földművelésnek és egy sor más tényezőnek köszönhetően ma a búzának, a kukoricának és a szójababnak sokkal kisebb a cink-, a réz- és a vastartalma, mint ötven évvel ezelőtt. És mivel állatainkat ezekkel az alacsonyabb cink-, réz- és vastartalmú takarmánnyal etetjük, értelemszerűen ők is rosszabb minőségű táplálékhoz jutnak, mint az elődeik. És a láncolat végén ott vagyunk mi, akiknek a tányérján természetesen ugyancsak rosszabb minőségű steak fog landolni, mint amit nagyanyáink fogyasztottak. Erről a dominó-effektusról ír David Thomas amerikai kutató a Táplálkozás és Egészség (Nutrition and Health) című folyóiratban. Cikkében [1] azt állítja, hogy manapság ugyanannyi húsnak fele annyi a vastartalma, mint akár csak fél évszázaddal ezelőtt. Amit ráadásul nem is mindig tőkehúsként eszünk meg, hanem feldolgozott húsipari termék formájában. Philippe Desbrosses meg arról panaszkodik, hogy ettől nem elválasztható módon a tej meg egyre kevesebb esszenciális zsírsavat tartalmaz, amelyek pedig fontos összetevői a sejtmembránjainknak, az idegrendszerünknek és az agyunknak. Ám mivel ezekből az emberi testben nagyon kevés található, azt táplálék formájában kell bejuttatnunk a szervezetünkbe.

Kalcium: a brokkoliban harmadannyi van belőle

Ez rossz hír. Különösen ha Ön is azok közé tartozik, akik csak az egészségükre gondolva hajlandóak brokkolit fogyasztani, mert ez esetben még az eddiginél is többet kell fintorognia. Míg ugyanis a Texasi Egyetem kutatásai szerint ez a Dél-Olaszországból származó zöldségféle az 1950-es években még grammonként 12,9 mg kalciumot tartalmazott - mely kalciumnak kulcsszerepe van a csontképződésben és a véralvadásban - addig 2003-ban már csak 4,4-et, vagyis háromszor kevesebbet. Akkor sem jár jó nyomon, ha a húsételek csökkent vastartamát próbálja brokkolival pótolni: ahhoz, hogy ugyanazt a hatást érje el, most hatszor annyit kellene belefőznie a levesébe, mint régen. A kanadai kutatócsoport által vizsgált 25 zöldség- és gyümölcsféle 80 százaléka kevesebb kalciumot és vasat tartalmaz, mint régen.

Vajon a biotermelés lenne a megoldás?

Ételeink minőségének romlásáért több tényező együttesen okolható. Ezek közé tartozik a gyengébb talaj, a túl korai betakarítás, a tartósítás elterjedése, a trágyázással elért kényszernövekedés, valamint a fajtaváltozatosság csökkenése, mely utóbbi azzal függ össze, hogy a mesterséges szelekció kizárólag a kártevőkkel szembeni ellenálló képesség fokozására, illetve a gyors növekedési képességre folyik. Minden ember általi nemesítés a nagyobb terméshozamok elérése érdekében történik. A következmény: "a búza, a kukorica és a szójabab proteintartalma a hozamok növekedésével egyenes arányban csökken" - írja vonatkozó tanulmányában Brian Halweil. De ugyanez érvényes például a paradicsomra is: ahogy a terméshozam nő, úgy csökken a paradicsom C-vitamin-, antioxidáns- és a bétakarotin-tartalma.

Brian Halweil szerint a "biogazdálkodás segíthet megfordítani ezt a folyamatot" Tény, hogy azonos klímaviszonyok mellett "a biotermeléssel előállított élelmiszerekben szignifikánsan több a C-vitamin, a vas, a magnézium és a foszfor". A kutatók mégis arra figyelmeztetnek, hogy "ha a biotermelők a magas inputtal dolgozó hagyományos farmokon elért terméshozamokkal akarnak versenyezni, akkor a biogazdaságokban előállított élelmiszerek előnyei könnyen erodálódhatnak". Például ha a bio-terményt még az előtt leszedik, hogy teljesen megérne, akkor még az is előfordulhat, hogy annak lesz a tápanyagtartalma, mint a hagyományos módszerrel előállított, de érett terményé. Az egyetlen stratégia, amivel megpróbálhatunk életet lehelni a tányérunkra kerülő ételbe, ha igyekszünk érett, nem intenzív termeléssel előállított élelmiszert fogyasztani, és tudatosan törekszünk a már-már elfeledett változatosságra.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre