Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Sayer Ji:
A mellrák szűrés 30 éve: 1,3 millió téves kezelés

Fordította: Váradi Judit

Forrás:Sayer Ji: 30 Years of Breast Screening: 1.3 Million Wrongly Treated

Tévedésnek bizonyult a mellrákipar Szent Grálja, nevezetesen az, hogy a mammográfia a mellrák elleni harc fő fegyvere. A valóságban a mammográfia maga okozott 1,3 millió esetben olyan mellrákot az amerikai lakosság körében, ami eredetileg nem létezett.

 

 

Egy nyugtalanító tanulmány jelent meg a New England Journal of Medicine hasábjain, felhívva a figyelmet arra az eshetőségre, hogy a mammográfia többet ártott, mint használt azon nők esetében, akik az elmúlt 30 évben a mellékrák elleni küzdelemben elsődleges fegyverként alkalmazták azt.1

"A mellrákszűrés harminc évének hatása a mellrák előfordulásra" című tanulmányukban a szerzők becslése szerint a negyven évesnél fiatalabb hölgyek körében a mellrákot túldiagnosztizálták az elmúlt 30 évben, azaz olyan daganatokat mutattak ki a szűréskor, amelyek sohasem okoztak volna klinikai tűneteket 1,3 millió amerikai nő esetében. Csak 2008-ban " a mellrákot több, mint 70 000 asszony esetében diagnosztizálták túl, ez az összes diagnosztizált mellrák 31 %-át tette ki.

Mint azt egy korábbi írásunkban közöltük2 , a mammográfia által felismert mellrák fő megjelenési formája a ductal carcinoma in situ (DCIS), vagyis a tejmirigy csövecskékben található nem invazív emlőrák sejtek. A valódi invazív rákkal ellentétben (amely névadójához hasonlóan rákszerűen terjeszkedik) a ductal carcinoma in situ helyhez kötött, mozdulatlan - ez nyilvánvaló önellentmondás. A DCIS a nők többségénél nem okoz tüneteket, és amennyiben kezeletlen marad, általában ártalmatlan és nem terjed tovább. A röntgendiagnosztikai technológia nélkül a nők nagy része nem is szerezne tudomást róla. A Lancet Oncology folyóirat tavaly publikált vizsgálatában közzétette, hogy még a klinikailag igazolt invazív rákok esetében is előfordul, hogy idővel visszafejlődnek, ha nem kezelik őket:

Hisszük, hogy sok, ismételt mammográfiai szűréssel kimutatott invazív mellrák 6 év elteltével már nem mutatható ki, ami azt jelenti, hogy a szűrővizsgálaton kimutatott invazív mellrák sok esetben spontán visszafejlődik.3

A tanulmány szerzői rámutatnak, hogy az Egyesült Államokban a mammográfiai szűrés bevezetése nyomán duplájára nőtt az évente kimutatott korai mellrák esetek száma. A korai stádiumú mellrák eseteknek azonban csak 6,5 %-a fejlődik várhatóan valódi betegséggé, hívták fel a figyelmet rá. Más szóval a DCIS és a vele kapcsolatban álló rendellenességek a mell morfológiájában természetes, jóindulatú variációkat képeznek. Manapság azonban még mindig széleskörűen alkalmazzák a megelőző kezelést, ezért az emlőeltávolítás gyakorisága 2004 óta növekszik.4

A túldiagnosztizálást és a műtéti eltávolítással, sugárkezeléssel, kemoterápiával és hormonterápiával kombinált túlkezelést nem becsülhetjük alá. Különösen, ha figyelembe vesszük azt a mélyreható pszichés traumát, ami a diagnózis és a kezelés egyes stádiumait követi, továbbá azokat a pszichés nehézségeket, amelyeket az efféle lelki sérülések okoznak. A "küzdj meg vagy menekülj" stressz-reakciót kapcsolatba hozzák a különféle gyógyszereknek ellenálló ráktípusok kialakulásával.5

Mára az is kiderült, hogy a kemoterápia és a sugárterápia valójában növeli a daganatos sejteken belüli rendkívül rosszindulatú rákos őssejtek arányát a relatíve nem rosszindulatú utódsejtek rovására. Ahhoz hasonlóan, ahogyan a hagyományos antibiotikus hatóanyagok a kezelést túlélő baktériumok körében többszörös gyógyszer rezisztenciát alakítanak ki, ezzel biztosítva a betegség kiújulását, a hagyományos rákkezelés is nagyobb ellenállásra készteti a túlélő, őssejtekkel gazdagított tumor populációt, amely így elkerülhetetlenül visszatér áttétes formában.

Vagy ennél is rosszabb, hogy a sugárkezelés lényegében megsokszorozhatja a rosszindulatú mellrák sejtek számát, melyek így már harmincszor rosszindulatúbakká válnak., s képesek új tumorokat alkotni.

Ha valóban igaz, hogy a DCIS, és más mellben talált rendellenességek, valamint a klinikailag igazolt invazív mellrák kezelés nélkül is visszafejlődhet vagy jóindulatú maradhat, akkor az egész mellrák iparnak radikálisan meg kéne reformálódnia, különben súlyos anyagi és etikai felelősséggel találja magát szemben idejétmúlt és nem bizonyítékon alapuló gyakorlata miatt.

Egy másik súlyos probléma a mammográfiával kapcsolatban, amit ebben a legfrissebb kutatásban nem említenek, az, hogy a röntgensugarak különösen karcinogén természetűek.

Tudjuk már, hogy a közismert nevén "alacsony energiájú" röntgensugár 300-400 %-kal karcinogénebb mint az atombomba robbanás által kibocsátott "magasabb energiájú" sugárzás.6

A jelenleg használt, a mammográfiával kapcsolatos ismert mellrák kockázatot az állítólagos előnyök ellenében felmérő sugárzás-kockázati modellek nem veszik figyelembe ezt a hatalmas ellentmondást. Ezeket a modelleket valójában még azelőtt fejlesztették ki, hogy a DNS-t egyáltalán felfedezték volna.

Azt is fontolóra kell venni, hogy a rákra hajlamosító BRCA1/BRCA2 mutációk meggátolják azt, hogy a DNS kijavítsa önmagán a sugárzás okozta sérüléseket, így akik ezen mutációkat hordozzák, azoknak exponenciálisan nagyobb a rákkockázata a mammográfiai szűrések során, mint azt a hagyományos orvoslás jelenleg gondolja és kommunikálja a betegek felé. Valójában valószínű, hogy a mammográfiai szűrések hintik el azokat a "magvakat", amelyekből a későbbi besugárzások hatására rák keletkezik.

Mikor a legelismertebb orvosi szaklapok mind a hivatalos és az ipar által támogatott egészségügyi szervezetek által hirdetett elvekkel homlokegyenest ellenkező kutatási adatokat közölnek, megérett az idő arra, hogy kritikusan újraértékeljük a hagyományos orvoslás hagyományos kezelési és képzései elveit, továbbá, hogy végre megértsük a rák igazi okát, megelőzési és kezelési módját.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

 

Forrás