Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor
A Nő élete

Mit hoz a jövő?

2012 novembere közepén jelent meg új könyvem, 'A Nő élete'. 'A Nő felemelkedése és tündöklése' könyvemben arról írtam, milyenné formálódott nő és férfi az evolúció során. Új könyvemben azt elemzem, miként változtatták meg a nő evolúcióját a 19-20. században bekövetkezett radikális társadalmi változások, hogyan alakult át a nő teste, a lelke és a férfihez fűződő kapcsolata. Röviden: Mit hoz a jövő? A könyv már most kedvezményesen előrendelhető a kiadónál.

A könyv egy érdekes elemzése Kleyer Éva tollából

A könyv megvásárolhatón 20% kedvezménnyel és ingyenes postázással a kiadótól a www.jaffa.hu/akciok.php?akcio_id=3 linken.

 

 

Bevezetés

A Nő felemelkedése és tündöklése című könyvem óta foglalkoztat az a kérdés, hogyan is lesz tovább? A bővített második kiadásban helyet kapott a házasságról szóló fejezet, amelyben már azt latolgattam, merre tart az emberi kapcsolatok alakulása. A könyv óta sokat foglalkoztam a nyugati ember táplálkozásával, a civilizációs betegségek kialakulásával, a depressziójárvánnyal, a D-vitaminnal, s e könyvek mind ugyanazt a kérdést járják körül: hol tévedt le az ember az evolúció által kijelölt ösvényről, s milyen következményekkel jár ez ránk nézve? Vizsgálódásaimból azt szűrtem le, hogy a dolgok az ipari forradalommal kezdtek elromlani, amely gyökeresen átalakította az ember életmódját. Az emberi szervezet bizonyos természeti és társadalmi feltételek közt alakult ki, és évmilliókon át egyre tökéletesebben alkalmazkodott e körülményekhez. A körülmények azonban kétszáz év alatt viharos gyorsasággal alapvetően megváltoztak. Ebben a könyvben azt próbálom megvizsgálni, miként hatott a 19-20. századi társadalmi fejlődés a nő evolúciós programjaira.

A modern tudományra az a jellemző, hogy már az élet alapjait feszegeti. Olyanok vagyunk, mint a kíváncsi gyerekek, akik mindent szétszednek, mindennek a működése érdekli őket. Megtanultuk a szaporodás gátlását, le tudjuk győzni a meddőséget, a növénynemesítés új, veszélyes korszakába lépett a génmódosítással. Már képesek vagyunk állatokat klónozni, s az őssejt-kutatással remény nyílt gyógyíthatatlan betegségek kezelésére, de akár a halhatatlanság elérésére is. Minden lépés csodálattal tölt el bennünket, hiszen soha nem látott perspektívák nyílnak meg előttünk. De nem tudjuk, nem is akarjuk felmérni, hogyan változtatják meg az emberi evolúciót ezek a lépések, mert rövid távú érdekeink sokkal jobban lekötnek minket, mint a távoli kockázatok latolgatása. Ám ez nem is lehet másként, hiszen a tudomány és a társadalom fejlődésének lényeges vonása, hogy minden korlátot ledönt, egyik lépés vonja maga után a következőt. Amikor Henri Becquerel 1896-ban észrevette, hogy a szurokérc olyan sugárzást bocsát ki, amely megfeketíti a fotólemezt, ki sejtette még, hogy ebből lesz az atombomba. Amikor Mendel felfedezte az öröklődés törvényszerűségeit, senki még csak álmában sem gondolta volna, hogy egy nap az ember megváltoztatja az élőlények genetikai állományát. Vagy amikor felfedezték a hormonokat, ki hitte volna, hogy egy nap gátolni vagy éppen serkenteni tudjuk majd a megtermékenyülést. A tudományos fejlődés nem fontolgat, hanem hasít előre, mint egy jégtörő, s az egyes tudós etikai kételyei ma már mit sem számítanak, hiszen a hatalom és az ipar maga irányítja a tudományos kutatást a még nagyobb hatalom és a még nagyobb profit érdekében.
A tudományos és társadalmi fejlődés ugyanolyan vak, mint az evolúció, nem valamilyen célra tör, nem szándékok vezérlik, hanem a változások természete, belső logikája viszi előre a dolgokat. A maga korában minden újabb lépés természetes volt, a nő munkába állt, az emberek jogot formáltak a szex szabad élvezetére, a nők küzdöttek a szabadságukért és egyenjogúságukért. Eközben azonban a nemek viszonya előre nem látott módon megváltozott, uralkodóvá vált az individualizmus eszméje, átformálódtak a nemi szerepek, megváltozott a férfi és a nő biológiája, háttérbe szorult a család mint intézmény, és sokan már a szaporodásról is tudatosan mondanak le. Nem biztos, hogy ebben az új világban tényleg boldogabbak és szabadabbak vagyunk. Sokáig a biológiai evolúció határozta meg az ember és a társadalom működését, de a kultúra és a tudomány mára túllépett a biológiai evolúció keretein, és megváltoztatta annak menetét is. Folytatva a "ki gondolta volna" sort, azt sem hittük volna, hogy a fogamzásgátlás feltalálása pár évtizeden belül a népességfogyás és az elöregedés révén a nyugati világ hanyatlásához vezethet, s hogy ezzel új népvándorlás veszi kezdetét, ami a nyugati kultúrában már most is rengeteg problémát generált.
Szeretném, ha senki nem értene félre: nem a fejlődést és a haladást kérdőjelezem meg, csupán azt vizsgálom, miként változtatja meg mindez észrevétlenül a mindennapi életünket. Nem sírom vissza a régit, mert nem gondolom, hogy a régi jobb volt. A változás elkerülhetetlen, a fejlődés lépései logikusak és feltartóztathatatlanok. De nem kell feltétlenül hagynunk, hogy világunk a végzetébe rohanjon. Az ókor csodálatos, hatalmas birodalmai vagy az inkák társadalma mind a fejlődés nevű folyamatnak estek áldozatul. Ha a fejlődés azt diktálja, hogy a nyugatnak pusztulnia kell, hát rendben, ne álljunk az útjába. De nem biztos, hogy a fejlődés útja előre meg van írva, talán csak mi magunk szabadítjuk magunkra a fejlődést, ahelyett, hogy irányítanánk. Ha a trójaiak hittek volna Kasszandrának, Trója nem bukik el. A világ Kasszandra-szindrómában szenved, nem hallgat a jóslatokra. Pedig, ha az ember leküzdi rövidlátását, és nemcsak holnapját, hanem távolabbi jövőjét is megtervezi, valóban egy szebb világ várhat ránk. Ha viszont alapvető folyamatokba pusztán pillanatnyi érdekeink miatt belepiszkálunk, akkor úgy járunk, mint a Titanic, amelynek kapitánya a versenylázban a rövidebb utat választva jéghegynek vezette az elsüllyeszthetetlennek hitt hajót ? és a Titanic elsüllyedt. Azóta vált az emberi vakság és a veszély semmibevételének szimbólumává, hogy a zenekar a szalonban egyre játszik tovább.

Mi teremtjük a kort, és a kor teremt minket. Vágyainkból, szándékainkból általunk át nem látható módon valami merőben más kezd születni, mint amit akartunk. Még működnek bennünk az ősi programok, de valahogy elégtelenül valósulnak meg, a jól induló dolgok zátonyra futnak, s egyszer csak azzal szembesülünk, hogy nem ilyen életről álmodtunk, nem így akartunk élni. A nő életében azokról az észrevétlen, alattomos változásokról írok, amelyeket nap mint nap, pillanatról pillanatra nehéz tetten érni, de sok év alatt összegződve egy nap mégiscsak meg kell kérdeznünk: hogy jutottunk ide.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre