Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Dr. John Cannell:
Mi a különbség egy próféta és egy őrült között?
(Felkért kommentár)

Forrás: John Cannell: The difference between a prophet and a madman. British Journal of Nutrition (2011), 106, 1317-1318.

Fordítás, kivonat: Mezei Elmira

John Cannell és munkatársai írták le explicite először, hogy az influenzajárványok oka a lecsökkent D-vitaminszint. Ám Edgar Hope-Simpson volt az első, aki megsejtette, hogy az influenza kialakulása és terjedése nem egészen úgy történik, ahogy azt a nagyokosok (értsd. vakcinapártiak) a mai napig állítják. Cannell e felkért kommentárban a D-vitamin új szemléletéről ír.

 

 

Edgar Hope-Simpson zseniális fiatal autodidakta epidemiológus volt, aki az influenzajárvány "szezonális stimulus" hipotézisének megszállottjaként vált kedélyes öregemberré. Ő volt az a tudós, aki felfedezte az övsömör kóroktanát, de ugyanakkor az is ő volt, aki élete utolsó 20 évét látszólag azzal vesztegetette el, hogy megpróbálta kibogozni az influenza sokrétű rejtélyét. Utolsó írott szavaiban szívélyes kéréssel fordult az influenza szakértők nagyjaihoz: "Üdvös lenne, ha azok a személyek, akik pozíciójuknál fogva ezt megtehetik, közelebbről megvizsgálnák azokat a fontos mechanizmusokat, amelyek ilyen szezonális viselkedést okoznak." Minden arra vonatkozó remény nélkül halt meg, hogy bármilyen elismerést kapjon azért a felfedezéséért, hogy az influenza epidemiológiáját egy ismeretlen "szezonális stimulus" irányítja, amelynek sajátossága a napfénytől való határozott idegenkedés.

Edgar Hope-Simpson rendelkezett azzal a ritka képességgel, hogy különbséget tudott tenni tények és teóriák között. Például tudta, hogy az az állítás, miszerint "az angolkóros gyerekeknek gyakran van tüdőgyulladásuk, mert a bordáik túl gyengék a hatékony köhögéshez", egy tényt és egy teóriát tartalmaz. Ehhez hasonlóan tudta, hogy ezek az állítások is egy tényt és egy teóriát tartalmaznak: "az influenza télen gyakoribb a tömeg miatt", és "az influenza légúti cseppfertőzéssel terjed egyik emberről a másikra", vagy "az influenza azért terjed olyan gyorsan, mert nagyon fertőző". Mivel meg tudta különböztetni a tényeket a teóriáktól, a máig létező legjobb könyvet írta az influenzáról.

Ez a mű közvetlenül vezetett el a mi csoportunk két influenza publikációjához (a beszélő személy Dr. John J. Cannell, a D Vitamin Bizottság nevű felvilágosító szervezet alapítója és igazgatója), amelyekből a másodikban a D vitamint használtuk az influenza kilenc fő talányának magyarázatára. Bejósoltuk, hogy D vitaminnal megelőzhető és kezelhető az influenza, amennyiben a modern orvostudomány felismeri a megfelelő fenntartó adagot, ami 25 mikrogramm/10 testsúly kg (25 mikrogramm kb. 1000NE-nek felel meg, tehát egy átlagos testsúlyú nőnek a napi szükséglete kb. 6000NE, egy férfinak kb. 8000NE).

A D vitamin fertőzésmegelőző és gyógyító hatásmechanizmusa, ami miatt a Tudományos Hírekben "antibiotikus vitaminként" említik, csak a közelmúltban vált nyilvánvalóvá. Mind a felhámsejtek, mind a falósejtek megnövelik az antimikrobális cathelicidin termelését a D vitamin jelenlétében. A patogén mikrobák, mint amilyenek a felsőlégutakat népesítik be, stimulálják a hidroxiláz termelést, ami egy fajta seco-szteroid hormonná alakul, és ez egy sor védelemben szerepet játszó gént aktivál. A D vitamin további PAMP receptorokat indukál a külhámrétegben, amely a kórokozók felismerését és az ellenük való védekezést szolgálja.

Tehát a D vitamin fokozza a felhámszövet helyi kapacitását az endogén (belső) antibiotikumok termelésére, ugyanakkor tompítja az adaptív immunválasz bizonyos tüneteit, különösen azokat, amelyek az akkut gyulladás tüneteiért felelősek. (Az 1918-as influenzajárványban az emberek nem az influenzába, hanem a rendkívül erős gyulladásos reakcióba haltak meg! - Sz.G. megj.) Berry és mtsai a közelmúltban jelentettek meg egy tanulmányt a British Journal of Nutrition 106.-ik számában, az első, amely a légúti megbetegedésekkel kapcsolatban számításba veszi az évszakokat, az életformát, az egészségfaktorokat, és a vérben lévő D vitaminszint mérése). Minden 10 nmol/l 25(OH)D emelkedés 10% fertőzéscsökkenést vont maga után. A nyáron mért szintek soha nem érték el a 100 nmol/l-t, ami egyes szakértők szerint az egészséges szint alsó határa.

Az asztmás gyerekeknél az alacsony D vitaminszint négyszer nagyobb fertőzéshajlamot jelentett, mint a nem-asztmásoknál és 30mikrogramm/nap D vitamin - a placeboval összehasonlítva - hatékonyan megelőzte a tünetek súlyosbodását.

Gyakorló orvosként az a véleményem, hogy az orvostársadalomnak a D vitaminhiányra "ismert egészség kockázatként" kellene tekintenie és ennek megfelelően sürgősen kezelnie. Bár ez csak a megfigyeléseimen alapuló anekdotikus bizonyíték, a prakszisomban emelt adag D vitaminnal (10 kg testsúlyonként 50mikrogramm=2000NE adása 6 hónapig, majd ez követően csökkentett fenntartó adag) hat hónap alatt a gyermekkori asztma "gyógyulását" értem el.

Noha Berry és mtsai-nak tanulmánya csak a légzőrendszerről beszél, a D vitamin antimikrobiális hatásai ennél általánosabbak. A közelmúltban Tennessee-i kutatók meg akarták tudni, hogy a D vitamin szint összefügg-e az általános halálozással az intenzív osztályon fekvő pácienseknél. Azt találták, hogy a páciensek majdnem kétszer valószínűbben halnak meg egy kórházi tartózkodás alatt, ha D-vitaminhiányban szenvednek. A légúti fertőzések az immunrendszer egyfajta összeomlása, ami miatt egy gyerek az intenzív osztályon köthet ki. Az agyhártyagyulladás egy másik ilyen tipikus téli probléma, amit véleményem szerint nemcsak hagyományos antibiotikumokkal, hanem farmakológiás adag D vitaminnal (500mikrogramm=20 000NE/10 kg) is kezelni kellene.

És ha egy szépreményű megfigyelő az agyhártyagyulladás és a "szezonális stimulus" között összefüggést fedez fel, és aztán kollégái gúnyolódásának tárgya lesz, gondoljon Edgar Hope-Simpson-ra, és arra, hogy egy prófétát egy őrülttől kizárólag az eltelt idő fog megkülönböztetni.

Ajánlott olvasmány:

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Irodalom

1. Hope-Simpson RE (1992) The Transmission of Epidemic Influenza, pp. 77. New York: Plenum Press.
2. Cannell JJ, Vieth R, Umhau JC, et al. (2006) Review: epidemic influenza and vitamin D. Epidemiol Infect 134, 1129-1140.
3. Cannell JJ, Zasloff M, Garland CF, et al. (2008) On the epidemiology of influenza. Virol J 25, 29.
4. Raloff J (2006) The antibiotic vitamin: deficiency in vitamin D may predispose people to infection. Science News, Nov 11.
5. Zasloff M (2006) Fighting infections with vitamin D. Nat Med 12, 388-390.
6. Schauber J, Dorschner RA, Coda AB, et al. (2007) Injury enhances TLR2 function and antimicrobial peptide expression through a vitamin D dependent mechanism. J Clin Invest 117, 803-811.
7. Berry DJ, Hesketh K, Power C, et al. (2011) Vitamin D status has a liner association with seasonal infections and lung function in British adults. Br J Nutr 106, 1433-1440.
8. Souberbielle JC, Body JJ, Lappe JM, et al. (2010) Vitamin D and musculoskeletal health, cardiovascular disease, autoimmunity and cancer: recommendations for clinical practice. Autoimmun Rev 9, 709-715.
9. Ginde AA, Mansbach JM & Camargo CA Jr (2009) Association between serum 25-hydroxyvitamin D level and upper respiratory tract infection in the Third National Health and Nutrition Examination Survey. Arch Intern Med 169, 384-390.
10. Urashima M, Segawa T, Okazaki M, et al. (2010) Randomized trial of vitamin D supplementation to prevent seasonal influenza A in schoolchildren. Am J Clin Nutr 91, 1255-1260.
11. McKinney JD, Bailey BA, Garrett LH, et al. (2011) Relationship between vitamin D status and ICU outcomes in veterans. J Am Med Dir Assoc 12, 208-211.