Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A köszvény mítosza, avagy a barátságos húgysav

A köszvényről mindenkinek a sok hús jut eszébe, s az orvosi gondolkodást a mai napig uralja az a tévképzet, hogy a köszvényt a nagy purintartalmú húsok, belsőségek és tengeri herkentyűk, valamint az alkoholtartalmú italok, elsősorban a sör kerülésével lehet diétásan kezelni. Különös módon senkit nem zavar, hogy ennek az ajánlásnak több eleme csak feltevés, soha nem igazolta senki, s ráadásul még csak nem is működik.

 

 

Sok éves követéses vizsgálatok is csak gyenge kapcsolatot találtak a purinfogyasztás és a köszvénykockázat között. Amikor egy vizsgálatban köszvényeseket két csoportba soroltak, s az egyik csoport hat hónapon át követte az Angol Reumatológusok diétás ajánlásait, a vizsgálat végére semmi különbség nem mutatkozott a két csoport húgysav szintjében.

Az orvostudomány különös ellentmondásban szenved: miközben hihetetlenül fejlett eszközökkel rendelkezik, eközben a betegségek okait vagy az emberi szervezet működését magyarázó teóriák egy része puszta hiedelem, igazolatlan feltevés. A hiedelmeket a józanésszel szemben mindig a tradíciók, a plauzibilitás és a jól megtervezett propaganda tartja életben. A hiedelmek jellemzője, hogy a cáfoló tények ellenére fennmaradnak, sőt megerősödnek – és ez az orvoslásban végső soron milliók fölösleges szenvedését és halálát okozhatja.

A köszvényről

A köszvényt az okozza, hogy a túl magas húgysavszint miatt húgysavkristályok rakódnak le az ízületekben és ez gyulladást vált ki. Leggyakrabban a láb nagyujja, de sokszor más ízületek is érintettek. A húgysav a szervezetben termelődő, ill. a táplálékkal bevitt purin bomlásterméke. Purin termelődik a lebomló sejtek genetikai anyagából, az energiamolekulának nevezett ATP és cAMP felhasználásakor, valamint számos más biológiai folyamat során. Eddig a pontig általában egyetértés van az orvostudományban. Ám ez az a pont, ahol a köszvényről való gondolkodás két irányba elágazik: az egyik irány a mítoszt táplálja tovább, s másik irány pedig a szembeötlő tények és ellentmondások magyarázatát keresi.

A mítosz születése

Jól ismert sztereotíp kép a köszvénytől szenvedő dőzsölő arisztokrata. De, mint minden sztereotípia, ez is hamis következtetésekre vezet. A római arisztokrácia körében igen elterjedt volt a köszvény, ennek azonban nem a mértéktelen húsfogyasztás, hanem az ólommérgezés volt az oka. A római előkelőségek napi 1-5 liter bort is elfogyasztottak, s a bort ólomedénykében forralással besűrített szőlőkivonattal édesítették. A mértéktelen borfogyasztás jó példája, hogy Lucullus egy győzelmi lakomához 4 millió liter bort rendelt. Amikor kutatók az ókori recept szerint készítették el a bort, abban a mai napi megengedett ólombevitel több ezerszeresét (15-30 mg-ot) találták. De ólommal volt szennyezett az ételük, a vizük, ólomvegyületeket tartalmaztak a kozmetikai szereik is. Az ólommérgezés sterilitást és mentális problémákat okozhat, úgymint agresszivitást, hiperaktivitást, antiszociális viselkedést. A római történelemben nem ritka a zavart személyiségű uralkodó, mint például Caligula, Néró vagy Commodus. Az ólommérgezés témánk szempontjából fontos következménye, hogy a vese károsodik, s nem tudja a húgysavat kiválasztani, így az mértéktelenül felhalmozódik a vérben, ez vezet aztán köszvényhez.

A köszvény a 16. századtól az angol arisztokrácia körében ugyancsak egyre gyakoribbá vált, míg más európai országok nemesei közt a betegség ritkának számított. A köszvényjárvány a 18-19.században tetőzött, s ennek hátterében is az ólom az egyik gyanúsított. Az angol parlament ugyanis megtiltotta a francia borok importját, így a nagy ólomtartalmú spanyol portói bor vált közkedvelt itallá. A mértéktelen fogyasztást jellemzi, hogy 1875-ben 21 millió liter portói bort importáltak Angliába. Amikor az 1770-1820 között palackozott portóit vegyelemzésnek vetették alá, 300-1900 mikrogramm ólmot mutattak ki benne literenként. Ennek rendszeres fogyasztása ólommérgezést és köszvényt eredményezett. Sok ólom volt a rumban és az almaborban is, és gyakran használták az ólomacetátot, azaz az „ólomcukrot” borok édesítésre is. Feltevések szerint a borkedvelő Beethoven süketségét és halálát is ólommérgezés okozta.

Az ólom és a köszvény

A „sok hús köszvényt okoz” teória tehát történetileg hamisnak bizonyult, s ha nem is valószínű, hogy a mai köszvényjárványnak a fő oka az ólom volna, az ólom még napjainkban is sokkal komolyabb probléma, mint azt gondolnánk. Pár évtizede még azon folyt a vita, hogy a vérben mért ólom elfogadható szintjét 40 vagy 80 mikrogramm/dl-ben határozzák-e meg. Manapság már a 25 mikrogramm/dl szintnél alacsonyabb vérszintet tekintjük elfogadhatónak. Meglehet, ez is sok! Egy kutatócsoport már 1977-ben arról számolt be, hogy még egészséges embereknél is, a vérben mért húgysav és az ólom szintje közt szoros kapcsolat áll fenn. A kórosan magas húgysavszintűek vérében legalább 10 mikrogramm/dl ólom volt található. Azóta számos vizsgálat igazolta, hogy köszvényes betegek közt nagy számban találhatók ólom okozta rejtett vesebetegségben szenvedők, s ha gyógyszeresen csökkentették a vér ólomszintjét, a húgysavszint is csökkent. A vizsgálatokban közös, hogy a vérben mért ólomszint messze az egészségügyi határérték alatt volt, ennek ellenére egy vizsgálat szerint a magasabb ólomszintet mutatók közt 3.6-szor gyakoribb a köszvény. Sok vizsgálat a házilag párolt pálinkák nagy ólomtartalmával hozta kapcsolatba a köszvény kialakulását. Az enyhe ólommérgezés csak egyik, de a napi gyakorlatban elhanyagolt tényezője lehet a köszvény kialakulásának.

A fruktóz és a köszvény

Christopher Rivard és munkatársai tanulmányukban az angol „köszvény-járvány” egy további szereplőjére mutattak rá. Az angol kereskedelmi fölény és a gyarmatbirodalom gazdasági hatásai miatt az 1500-as évek végétől Angliában egyre olcsóbbá vált a cukor, s így rohamosan növekedni kezdett az egy főre eső cukorfogyasztás. A cukor az emésztés során egy molekula fruktózra (gyümölcscukorra) és egy molekula glükózra bomlik. A fruktóz jelentősen megemeli a vér húgysavszintjét, ezért köszvényt okozhat. Anglián kívül még Hollandiában nőtt az 1600 évektől a cukorfogyasztás, s Stephen Blankaart holland orvos 1683-as könyvében a hirtelen gyakorivá vált köszvényt a megnövekedett cukorfogyasztással magyarázta. A modern kutatások egyértelműen igazolták, hogy a fruktóz jelentősen megemeli a húgysavszintet rövid és hosszútávon is, és hozzájárul a köszvény kialakulásához, különösen, ha nagyobb mennyiségben fogyasztják a köszvény egyéb rizikófaktorainak fennállása esetén. Ilyen kockázati faktorok a csökkent vesefunkciók, bizonyos gének mutációja, az elhízás, a metabolikus szindróma és az alkoholfogyasztás. Mivel a nyugati életmóddal az elhízás és metabolikus szindróma egyre gyakoribb, ezért az életkorral általában romló vesefunkció jár, így a köszvény egyik komoly rizikófaktora maga az öregedés. Mióta az 1970-es évektől az élelmiszeripar felfedezte a Magas Fruktóztartalmú Kukoricaszirupot (HFCS), mint a cukornál is olcsóbb édesítőt, azóta az üdítőitaloktól kezdve, mindent, amibe cukor kell, lehetőleg ezzel édesítenek. Egy liter üdítőitalban összességében 80-100 gramm fruktóz található, s ehhez jön még a cukorral bevitt és más élelmiszerekben rejtetten jelenlévő fruktózmennyiség. Egy 12 éves követéses vizsgálatban napi két pohár cukrozott üdítő kétszeresére növelte a köszvény kialakulásának a kockázatát. Egy új-zélandi vizsgálatban napi 4 pohárnál több cukros üdítő hétszeresére növelte a köszvény kockázatát. (Az egészségesként hirdetett gyümölcslevek különösen sok fruktózt tartalmaznak.) A fruktóz nem csak közvetlenül járul hozzá a magas húgysavszint kialakulásához, hanem azáltal is, hogy fokozza az inzulinrezisztenciát, s ezen keresztül hozzájárul az elhízás és a metabolikus szindróma kialakulásához, mely állapotok szintén károsítják a vesekiválasztást és emelik a húgysavszintet. A kutatásokból egyértelmű, hogy a növekvő testtömeg index (BMI) növekvő köszvénykockázattal jár. Pl. egy 172 cm-es embernek a 74 kg-os testsúly 80%-kal, 88 kg-os testsúly esetén 170%-kal, 103 kg esetén már 260%-kal növeli meg egy 60 kilóssal szemben a köszvény kockázatát.

A „fehérje-hipotézis” kudarca

A köszvény gyakorisága az egész világon drámai gyorsasággal növekszik, olyan népeknél is, akiknél korábban szinte ismeretlen betegség volt. A folyamat nyilvánvalóan egybeesik a nyugati népesség elhízásával, a metabolikus szindróma terjedésével valamint az alkohol és fruktóz fogyasztással. Ha a kórosan magas húgysav szint okát firtatjuk, kiderül, hogy az esetek 90%-áért a károsodott vesekiválasztás, s csak tíz százalékáért felelős a fokozott húgysavtermelés. Az sem mellékes, hogy a purin kétharmadát a szervezet maga állítja elő. Ráadásul, a magas húgysav szint nem jár automatikusan köszvénnyel. A vérben mért húgysav normál szintjének felső értéke 6.8 mg/dl, ám a 9 mg/dl-nél magasabb értéket mutató embereknek is csak 22%-a köszvényes.

Talán az eddigiekből is világos, hogy teljesen rossz nyomon jár az, aki a húsfogyasztás visszafogásától reméli köszvénye javulását. Paradoxnak tűnhetnek azok az eredmények, amelyek azt igazolták, hogy a fokozott fehérjefogyasztás nem növeli meg húgysavszintet, mivel fehérje hatására fokozódik a vese húgysav kiválasztása. Fehérjementes táplálkozás során magasabb a húgysavszint, mint fehérjedús étrend mellett. Jean Bowering és munkatársai a napi ajánlott fehérje mennyiség 6-7-szeresét adták kilenc héten át egészséges kísérleti személyeknek, de húgysavszint emelkedést nem tapasztaltak, csak fokozott ürítést. Puringazdag étrend átmenetileg enyhe mértékben emelte, purinszegény étrend pedig csak csekély mértékben csökkentette a húgysavszintet. Patrick Dessein és csoportja az ajánlásokkal szembemenve, köszvényes betegeiknek 30% fehérjét, 30% zsírt és 40% alacsony glikémiás indexű szénhidrátot tartalmazó étrendet írtak elő. A vizsgálat tizenhat hete alatt a betegek átlagosan öt kilogrammot fogytak, és köszvényes rohamaik száma a harmadára csökkent, dacára a duplájára növelt fehérjearánynak.

Az alkohol köszvényt okozó szerepét viszont sok vizsgálat igazolta. Amikor köszvényesek és egészséges emberek étrendjét összehasonlították, az igazi a különbség az alkoholfogyasztásban volt tetten érhető. Egy 12 éves követéses vizsgálatban a napi 50 grammnál több alkoholt fogyasztóknak az absztinensekhez képest 2.5-szer nagyobb volt a köszvénykockázatuk.

Húgysav és evolúció

Az eddigiekből látható, hogy valami belső szabályozás folytán a szervezet kivédi a húgysavszint határon túli növekedését. Az orvostudomány legtöbb tévedése abból származik, hogy nem vesz tudomást az emberi evolúcióról, csak készen kapott, megfejtendő szerkezetnek tekinti az emberi szervezetet. Az ember több százezer éven át mindig is sok húst fogyasztott, a köszvény mégis igen ritka volt a civilizáció kialakulásáig.

Evolúciónk során az emberre jellemző magas húgysavszint a természetes szelekció hatására több lépésben alakult ki. Ennek a folyamatnak fontos eleme volt a húgysavat lebontó urikáz enzim működésképtelenné válása. Hogy pozitív szelekcióról, és nem véletlen mutáció okozta veszteségről van szó, azt bizonyítja az is, hogy szintén az evolúciós alkalmazkodás során alakult úgy, hogy a vese a húgysav 90%-át visszaszívja, ezzel is emelve a húgysavszintet. Míg más emlősökben a húgysavszint 0.5–2.0 mg/dl közt mozog, embernél átlagosan 4.0 and 6.0 mg/dl közti szint a jellemző. A magas húgysavszint már az emberszabású majmokra is jellemző, ezért jogos a feltevés, hogy a magas húgysavszint valamiért kifejezett előnyökkel jár.

A húgysav igen erős antioxidáns, a vérünkben keringő antioxidánsok 50%-át a húgysav teszi ki. Amikor elveszítettük C-vitamin szintetizáló képességünket, és ráadásul áttértünk a vegyes étrendre, szükségünk volt a C-vitamin nyújtotta antioxidáns védelem pótlására, s így jött be a képbe a húgysav. A húgysav vérnyomás emelő hatását is szokták emlegetni, de ez vitatható magyarázat.

A Dél-Ázsiából származó, ausztrál nyelvcsaládhoz tartozó népeknél jellemző a kifejezetten magas, 6-7.5 mg/dl közötti húgysavszint. Ezt magyarázhatja az, hogy a magas húgysavszint erős immunválaszt indukál fertőző betegségek, pl. a malária esetén. Különösen sokat vizsgálták az Új-Zélandon élő maorikat. A korabeli feljegyzések szerint a maorik hajdanán rendkívül egészségesek voltak, és mentesek voltak a köszvénytől. Ezt ugyan régészeti leletek alapján ma már vitatják, az azonban kétségtelen, hogy a maorik vagy más Csendes-óceáni szigeteken élők közt a nyugati életmódra való áttéréssel drámai mértékben megnőtt a köszvényesek száma. Ez arra utal, hogy a korábban evolúciós előnyöket képviselő magas húgysavszint a nyugati életmódra való áttéréskor fokozott kockázattá vált. Ugyanígy értelmezhető a köszvény nyugati világban megfigyelhető terjedése is.

Összességében az eddigiekből leszűrhető, hogy embernél az evolúció során több mechanizmus is kialakult arra, hogy a húgysav szintje tartósan magas legyen. Védőmechanizmusok is kialakultak, amelyek az egészséges veséjű, tradicionális (paleo) táplálkozást folytatóknál megakadályozták a húgysavszint kóros mértékű emelkedését. A civilizációval azonban olyan tényezők jelentek meg (ólom, cukor, alkohol, elhízás, metabolikus szindróma, magas vérnyomás), amelyek felborították ezt a kényes egyensúlyt, és a köszvény gyakorivá vált.

Mire is jó a húgysav?

Joggal merül fel a kérdés, hogy milyen előnyökben is érhető tetten a húgysav antioxidáns hatása? Mire jó a magas húgysavszint?

Az 1980-as évek elején Bruce Ames és munkatársai fogalmazták meg azt a hipotézist, hogy az húgysav véd a rákkal szemben. Bár vannak ezt igazoló szorványos vizsgálatok, többségében mégis, paradox módon az ellenkezője bizonyosodott be. Mehdi Fini és munkatársai 20 vizsgálatot is idéznek, amelyben a magas húgysavszint fokozott rákkockázata bizonyosodott be. Jim Watson elhíresült tanulmánya is azt bizonyította, hogy az antioxidánsok nem csökkentik, hanem növelik a rákkockázatot. Ennek oka az, hogy a már kialakult rák esetén a különféle kezelések, de az immunrendszer maga is, oxigénionokkal küzd a rák ellen, az antioxidánsok pedig pont ezeket közömbösítik. Mivel a rák szinte ismeretlen a magas húgysavszintű természeti népeknél, elég nyilvánvaló, hogy ezt a paradoxont az oldja fel, hogy a rákot nem a magas húgysav okozza, hanem a nyugati életmód, ám a már kialakult rákot a húgysav antioxidáns hatása tovább súlyosbítja.

A húgysav antioxidáns védőhatása azonban fényesen beigazolódott a neurodegeneratív betegségek esetében. A leggyakoribb neurodegeneratív betegségekben, mint Alzheimer, Parkinson, Huntington betegségekben, és az autoimmun eredetű szklerózis multiplexben egyaránt bizonyíthatóan alacsony a húgysav szint, akárcsak amiotrofikus laterális szklerózisban (Ebben szenved Stephen Hawking is). Utóbbi betegségben, amely sokszor gyors lefolyású és a beteg halálával végződik, egy vizsgálat során minden 1 mg/dl húgysavszint emelkedés 39%-kal csökkentette a halálozás kockázatát. Hasonló pozitív hatással van a többi neurodegeneratív betegségesetén is a magas húgysavszintnek.

Az Alzheimer kapcsán a vizsgálatok szerint a köszvény 25%-os védelmet nyújt a kórral és az egyéb demenciákkal szemben.

A Parkinson betegség kialakulásának a kockázata egy 30 és egy 14 éves követéses vizsgálatban a legmagasabb húgysavszintűeknél 40-50%-kal kisebb volt. Köszvényes betegeknek 30%-kal kisebb a kockázata arra, hogy Parkinson alakuljon ki náluk.

Szklerózis multiplexben a betegség romlását és javulását követi a húgysavszint csökkenése és emelkedése.

Az akaratlan mozgásokkal járó Huntington betegségben is megfigyelték, hogy minél magasabb a húgysavszint, annál lassúbb a romlás.

A húgysav agyvédő hatását mutatja az is, hogy sztrókon átesett betegeknél minden 1 mg/dl-rel magasabb húgysavszint 12%-kal növelte a sikeres felépülés esélyét.

Sok kutató szerint a magas húgysavszintet evolúciónk során éppen megnövekedett agyméretünk tette szükségessé.

Az összefüggésnek óriási jelentősége van e betegségek javításában, ill. a rosszabbodás megállításában. A húgysavszintet biztonságosan lehet növelni például inozin adásával, és számos vizsgálatban bebizonyosodott, hogy ez veszélytelen, és valóban hatásosan lassítja a neurodegeneratív betegségek romlását.

Konklúzió

Manapság a húgysavat a szakirodalomban és az orvosi gyakorlatban a magas vérnyomástól a diabéteszen át a metabolikus szindrómáig sok mindenért felelősnek tartják. De sajnos összekeverik az okot az okozattal. A sok cukrot, finomított szénhidrátot és alkoholt fogyasztó nyugati ember elhízik, cukorbeteg lesz, magas vérnyomás és metabolikus szindróma alakul ki nála. Ezek az állapotok a járulékos vesekárosodással együtt megemelik az evolúciós okokból amúgy is magas húgysavszintet. A magas húgysavszint tehát nem ok, hanem következmény. Öröm az ürömben, hogy a magas húgysavszint védőhatást jelent a neurodegeneratív betegségekkel szemben. Úgy tűnik, választhatunk a köszvény vagy valamely neurodegeneratív betegség közt. Ez persze csak látszat, hisz mindkettőt a nyugati életmód okozza.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

  • Abraham A, Drory VE. Influence of serum uric acid levels on prognosis and survival in amyotrophic lateral sclerosis: a meta-analysis. J Neurol. 2014 Jun;261(6):1133-8.
  • Álvarez-Lario B, Macarrón-Vicente J. Uric acid and evolution. Rheumatology (Oxford). 2010 Nov;49(11):2010-5.
  • Ames BN, Cathcart R, Schwiers E, Hochstein P. Uric acid provides an antioxidant defense in humans against oxidant- and radical-caused aging and cancer: a hypothesis. Proc Natl Acad Sci USA. 1981;78:6858-6862.
  • Ashtari F, Bahar M, Aghaei M, Zahed A. Serum uric acid level in patients with relapsing-remitting multiple sclerosis. J Clin Neurosci. 2013 May;20(5):676-8.
  • Auinger P, Kieburtz K, McDermott MP (2010) The relationship between uric acid levels and Huntington's disease progression. Mov Disord 25:224-228
  • Aune D, Norat T, Vatten LJ. Body mass index and the risk of gout: a systematic review and dose-response meta-analysis of prospective studies. Eur J Nutr. 2014 Dec;53(8):1591-601.
  • Batt C, Phipps-Green AJ, Black MA, Cadzow M, Merriman ME, Topless R, Gow P, Harrison A, Highton J, Jones P, Stamp L, Dalbeth N, Merriman TR. Sugar-sweetened beverage consumption: a risk factor for prevalent gout with SLC2A9 genotype-specific effects on serum urate and risk of gout. Ann Rheum Dis. 2014 Dec;73(12):2101-6
  • Bowering J, Calloway DH, Margen S, Kaufmann NA. Dietary protein level and uric acid metabolism in normal man. J Nutr. 1970 Feb;100(2):249-61.
  • Campbell BC, Beattie AD, Moore MR, Goldberg A, Reid AG. Renal insufficiency associated with excessive lead exposure. Br Med J. 1977 Feb 19;1(6059):482-5.
  • Campbell BC, Moore MR, Goldberg A, Hernandez LA, Dick WC. Subclinical lead exposure: a possible cause of gout. Br Med J. 1978 Nov 18;2(6149):1403.
  • Chamorro A, Obach V, Cervera A, Revilla M, Deulofeu R, Aponte JH. Prognostic significance of uric acid serum concentration in patients with acute ischemic stroke. Stroke. 2002 Apr;33(4):1048-52.
  • Choi HK, Atkinson K, Karlson EW, Willett W, Curhan G. Alcohol intake and risk of incident gout in men: a prospective study. Lancet 2004a;363:1277-81.
  • Choi HK, Atkinson K, Karlson EW, Willett W, Curhan G. Purine-rich foods, dairy and protein intake, and the risk of gout in men. N Engl J Med. 2004b Mar 11;350(11):1093-103.
  • Choi HK, Curhan G. Soft drinks, fructose consumption, and the risk of gout in men: prospective cohort study. BMJ. 2008 Feb 9;336(7639):309-12.
  • Choi HK, Liu S, Curhan G. Intake of purine-rich foods, protein, and dairy products and relationship to serum levels of uric acid: the Third National Health and Nutrition Examination Survey. Arthritis Rheum. 2005 Jan;52(1):283-9.
  • Davis JW, Grandinetti A, Waslien CI, Ross GW, White LR, Morens DM (1996) Observations on serum uric acid levels and the risk of idiopathic Parkinson's disease. Am J Epidemiol 144:480-484
  • De Vera M, Rahman MM, Rankin J, Kopec J, Gao X, Choi H. Gout and the risk of Parkinson's disease: a cohort study. Arthritis Rheum. 2008 Nov 15;59(11):1549-54.
  • Dessein PH, Shipton EA, Stanwix AE, Joffe BI, Ramokgadi J. Beneficial effects of weight loss associated with moderate calorie/carbohydrate restriction, and increased proportional intake of protein and unsaturated fat on serum urate and lipoprotein levels in gout: a pilot study. Ann Rheum Dis. 2000 Jul;59(7):539-43.
  • Doherty M. New insights into the epidemiology of gout. Rheumatology (Oxford). 2009 May;48 Suppl 2:ii2-ii8.
  • Fam AG. Gout: excess calories, purines, and alcohol intake and beyond. Response to a urate-lowering diet. J Rheumatol. 2005 May;32(5):773-7.
  • Fang P, Li X, Luo JJ, Wang H, Yang XF. A Double-edged Sword: Uric Acid and Neurological Disorders. Brain Disord Ther. 2013 Nov 1;2(2):109.
  • Fini MA, Elias A, Johnson RJ, Wright RM. Contribution of uric acid to cancer risk, recurrence, and mortality. Clin Transl Med. 2012 Aug 15;1(1):16.
  • Gibson T, Rodgers AV, Simmonds HA, Court-Brown F, Todd E, Meilton V. A controlled study of diet in patients with gout. Ann Rheum Dis. 1983 Apr;42(2):123-7.
  • Gosling AL, Matisoo-Smith E, Merriman TR. Gout in M?ori. Rheumatology (Oxford). 2014 May;53(5):773-4.
  • Gosling AL, Matisoo-Smith E, Merriman TR. Hyperuricaemia in the Pacific: why the elevated serum urate levels? Rheumatol Int. 2014 Jun;34(6):743-57.
  • Guerrero AL, Martin-Polo J, Laherran E, Gutierrez F, Iglesias F, Tejero MA, Rodriguez-Gallego M, Alcazar C (2008) Variation of serum uric acid levels in multiple sclerosis during relapses and immunomodulatory treatment. Eur J Neurol 15:394-397
  • Holland R, McGill NW. Comprehensive dietary education in treated gout patients does not further improve serum urate. Intern Med J. 2015 Feb;45(2):189-94
  • Hong JY, Lan TY, Tang GJ, Tang CH, Chen TJ, Lin HY. Gout and the risk of dementia: a nationwide population-based cohort study. Arthritis Res Ther. 2015 May 28;17:139.
  • Johnson RJ, Gaucher EA, Sautin YY, Henderson GN, Angerhofer AJ, Benner SA. The planetary biology of ascorbate and uric acid and their relationship with the epidemic of obesity and cardiovascular disease. Med Hypotheses. 2008;71(1):22-31.
  • Kratzer JT, Lanaspa MA, Murphy MN, Cicerchi C, Graves CL, Tipton PA, Ortlund EA, Johnson RJ, Gaucher EA. Evolutionary history and metabolic insights of ancient mammalian uricases. Proc Natl Acad Sci U S A. 2014 Mar 11;111(10):3763-8.
  • Krishnan E, Lingala B, Bhalla V. Low-level lead exposure and the prevalence of gout: an observational study. Ann Intern Med. 2012 Aug 21;157(4):233-41.
  • Lennane GA, Rose BS, Isdale IC. Gout in the Maori. Ann Rheum Dis. 1960 Jun;19:120-5.
  • Lin JL, Tan DT, Ho HH, Yu CC. Environmental lead exposure and urate excretion in the general population. Am J Med. 2002 Nov;113(7):563-8.
  • Lu N, Dubreuil M, Zhang Y, Neogi T, Rai SK, Ascherio A, Hernán MA, Choi HK. Gout and the risk of Alzheimer's disease: a population-based, BMI-matched cohort study. Ann Rheum Dis. 2015 Mar 4.
  • Nriagu JO. Saturnine gout among Roman aristocrats. Did lead poisoning contribute to the fall of the Empire? N Engl J Med. 1983 Mar 17;308(11):660-3.
  • Paganoni S, Zhang M, Quiroz Zárate A, Jaffa M, Yu H, Cudkowicz ME, Wills AM. Uric acid levels predict survival in men with amyotrophic lateral sclerosis. J Neurol. 2012 Sep;259(9):1923-8
  • Prior IA, Welby TJ, Ostbye T, Salmond CE, Stokes YM. Migration and gout: the Tokelau Island migrant study. Br Med J (Clin Res Ed). 1987 Aug 22;295(6596):457-61
  • Reynolds PP, Knapp MJ, Baraf HS, Holmes EW. Moonshine and lead. Relationship to the pathogenesis of hyperuricemia in gout. Arthritis Rheum. 1983 Sep;26(9):1057-64.
  • Richette P, Bardin T. Gout. Lancet. 2010 Jan 23;375(9711):318-28.
  • Rivard C, Thomas J, Lanaspa MA, Johnson RJ. Sack and sugar, and the aetiology of gout in England between 1650 and 1900. Rheumatology (Oxford). 2013 Mar;52(3):421-6.
  • Rivard C, Thomas J, Lanaspa MA, Johnson RJ. Sack and sugar, and the aetiology of gout in England between 1650 and 1900. Rheumatology (Oxford). 2013 Mar;52(3):421-6.
  • Rose BS: Gout in Maoris. Semin Arthritis Rheum. 1975 Nov;5(2):12145.
  • Saag KG, Choi H. Epidemiology, risk factors, and lifestyle modifications for gout. Arthritis Res Ther. 2006;8 Suppl 1:S2.
  • Stevens MH, Jacobsen T, Crofts AK. Lead and the deafness of Ludwig van Beethoven. Laryngoscope. 2013 Nov;123(11):2854-8.
  • Walker RW, Dumke KA, Goran MI. Fructose content in popular beverages made with and without high-fructose corn syrup. Nutrition. 2014 Jul-Aug;30(7-8):928-35.
  • Wang DD, Sievenpiper JL, de Souza RJ, Chiavaroli L, Ha V, Cozma AI, Mirrahimi A, Yu ME, Carleton AJ, Di Buono M, Jenkins AL, Leiter LA, Wolever TM, Beyene J, Kendall CW, Jenkins DJ. The effects of fructose intake on serum uric acid vary among controlled dietary trials. J Nutr. 2012 May;142(5):916-23.
  • Waslien CI, Calloway DH, Margen S. Uric acid production of men fed graded amounts of egg protein and yeast nucleic acid. Am J Clin Nutr. 1968 Sep;21(9):892-7.
  • Watson J. Oxidants, antioxidants and the current incurability of metastatic cancers. Open Biol. 2013 Jan 8;3(1):120144.