Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A pénz és az Én

A pénz, ha van, azért, ha nincs, azért probléma. A pénz jóval több, mint vásárló eszköz, szimbolikusan énünk része, s megannyi típusba sorolhatók az emberek, annak függvényében, milyen a lelki viszonyuk a pénzhez.

 

 

Már az őskori sírokban is megfigyelhető, hogy az elhunytat ékszereivel, használati eszközeivel temették el. A fáraók sírhelye is arról árulkodik, hogy a halottat gazdagon ellátták mindazzal, amit életében birtokolt. Nem egy népnél a sírba temetik a halott leölt lovát is, sőt más népeknél a halottal olykor elégetik a feleségét is. A naiv magyarázat e szokásokra az, hogy a eltávozottat így akarják "felszerelni" a túlvilági életre. De ha van túlvilág, ott minden szép és jó, nincs szükség földi javakra. Az igazi magyarázatot William James 19. századi híres pszichológus fogalmazta meg, aki az Én-ről a következőket írta: "Egy ember Én-je mindaz, amit sajátjának mondhat; nem csupán a teste és a lelke, de a ruhái, a háza, a felesége és a gyerekei, a felmenői és a barátai, a tekintélye és a munkája, a földje, a yachtja és a bankszámlája". Az énünk mindaz, amit birtoklunk. A birtoklás közvetett és közvetlen eszköze mindig a pénz. A sok pénz rangot, tekintélyt, jó házasságot, egészséget, kényelmes életet, sikert, önbizalmat és magas önértékelést adhat, míg a pénztelenség gyakran mindennek az ellentétét jelenti. A pénzhez való tudattalan viszony jellemez egy embert, megjósolható belőle az élet számos más területén mutatott viselkedése is. Nem véletlenszerű, kik a károsultjai a brókercégeknek, kik buktak bele a devizakölcsönökbe, és ki az, akinek életébe a váratlan meggazdagodás új lehetőségeket vitt, s ki az, aki csak elszórta a pénzét. Persze, a világért sem akarnám az áldozatokat hibáztatni, hiszen nem természetes dolog, hogy egyesek milliárdokat síbolnak el mások kárára. De mégiscsak alapvető személyiségkülönbségről árulkodik, hogy egyesek -nem bízva semmiféle pénzkezelő intézményben - otthon rejtegetik az összekuporgatott pénzüket, mások pedig rárepülnek a nagy kamatot vagy olcsó kölcsönt ígérő ajánlatokra.

A pénz-szkriptek

A pénzhez való tudattalan viszonyt hiedelmek formájában gyermekkorunkban tanuljuk. A pénzzel kapcsolatos tudattalan hiedelmek több generáción át öröklődhetnek, s meghatározzák a pénzzel való bánásmódunkat. Van, akinek a pénz szorongást okoz, másnak meg oldja a szorongását. A pénzhez lehet kényszeresen hozzáállni, ilyenkor az embernek minden gondolatát a pénzt tölti ki. Tekinthetjük a hatalom forrásának, az ilyen emberek hiszik, hogy minden megvehető. Van, aki az értelmetlenségig zsugori, másoknak a pénz a biztonságot jelenti. Van, akinek a pénz testesíti meg kishitűségét, azaz a pénz soha nem elég, és van, akinek a pénz szimbolizálja a sikerességét és az elért teljesítményét. A pénzhez való hozzáállásban persze különbözhetnek a szülők, de gyakori, hogy a domináns szülő határozza meg a család pénzhez való viszonyát. Ha nem is emlékszünk rá, egész gyermekkorunkat áthatotta a pénz valamifajta szemlélete és kezelése, sokszor hallottunk szentenciákat ("aki a kicsit nem becsüli…"; "könnyen jött, könnyen megy"; "a pénz nem boldogít", "valahogy mindig lesz", stb.), és volt szerencsénk később azt is látnunk, mit is eredményezett szüleink pénzfelfogása.

Persze az otthon tanultakat olykor alaposan felülírja az egyéni temperamentum, amit a személyiség biológiai alapjainak tekintünk. Hiába spórolós egy család, ha a gyermek ingerkereső személyiségtípus. Ő lesz felnőttkorában az, aki vagy kaszinókban vagy játéktermekben szórja el a pénzét, vagy nagykockázatú befektetésekkel szerez magának izgalmat. A szülők pénzhajhászásától csömört is lehet kapni, s az ember darócruhát öltve elmegy szerzetesnek vagy krisnásnak.

A pénzkerülő

Az ilyen ember szeretne függetlenedni a pénztől, mert a pénzt valami szükséges rossz dolognak tekinti, amely megfoszt a szabadságtól, megalkuvásra és megalázkodásra kényszerít. A gazdag emberek gyanúsak, másoktól vették el, amijük van. A gazdagok mohók, rossz emberek. A jó emberek nem sokat foglalkoznak a pénzzel, éppen csak annyi legyen, hogy az embernek ne kelljen foglalkoznia vele. Nem véletlen vettem ezt a szkriptet előre, mert magamat leginkább ide sorolom. Nagy szegénységben nőttünk fel; apám négy éves koromban meghalt, édesanyánk ettől kezdve szinte folyamatosan beteg volt, így állandó pénzzavarunkban lassan mindent eladtunk, ami mozdítható volt, rendszeres látogatói voltunk a zálogházaknak. Ebben a világban csak úgy tudtam felnőni, hogy minderről nem vettem tudomást, hiszen gyerekként nem tudtam tenni semmit. Keveset tanultam, sokat barkácsoltam, fizikai és kémiai kísérleteket végeztem, naphosszat olvastam, és ettem, amit tudtam. Hol, amit anyukánk összegyűjtött nekünk az aktuális kórházban, ahol feküdt, hol a munkahelye konyhájáról kaptunk ebédet, de volt, hogy a ház lakói adtak össze nekünk ennivalót. Mint általában a szegények, gyanakodva néztünk mindenkire, aki gazdagabb volt nálunk. Megtanultam, hát szerénynek és igénytelennek lenni. Fiatal felnőttkoromban, amikor dolgozni kezdtem, lázadó viselkedésemmel gyorsan kivívtam, hogy egyedül én ne kapjak év végén jutalmat. Ahogy váltogattam a munkahelyeimet, egyre kisebb fizetésért egyre szabadabb munkát vállaltam. Míg végre szabadúszó könyvkötőként mindig csak annyit vállaltam, amennyiből nem túl fényesen meg tudtam élni. Betétes üvegeket, száraz kenyeret gyűjtöttem, ablakpucolást vállaltam, csak hogy független lehessek - és olvashassak. A tudást mindig többre értékeltem a vagyonnál. Szerencsére ma már szegény nem vagyok, de nem azért, mert erre olyan nagyon törekedtem volna. De mostani anyagi helyzetemben is a függetlenségemet és a tudásomat tartom a legnagyobb értékemnek.

Erkölcsi alapon is lehet valaki pénzkerülő: a szent emberek, a koldusrendek, az altruista mozgalmak a pénz birtoklását bűnnek tekintik, mert az kevélységre, bujálkodásra, pazarlásra ösztönöz. Az ilyen emberek Én-jük tisztaságát akarják megőrizni attól, hogy beszennyezze a pénz. A pénz . kétségtelenül nem alaptalan megfigyelés - megváltoztathatja az embert, iriggyé, vetélkedővé, aljassá, kegyetlenné teheti.

A zsugori

A fukar ember irracionális módon ragaszkodik a pénzéhez és vagyontárgyaihoz. Mivel ezek túlságosan Én-je részei, nem tud tőlük megválni, minden kiadást úgy él meg, mintha a fogát húznák. Volt egy ilyen barátom, sokat nevettünk zsugoriságán, pedig igazából neki ez egyáltalán nem volt vicces, sőt véresen komolyan vette magát. Mindenhol alkudozott, jegy nélkül beslisszolt, vagy éppen a kerítésen mászott be a kempingbe, miközben szállodára is tellett volna neki. Ételt soha nem dobott ki, ha már zöldült a hús, akkor is megette. Kifejezetten jómódú volt, de mégis úgy járta be a világot, mint egy kolduszarándok. Zsugorisága sokszor csak kínos volt, sokszor meg még rá is fizetett. Egyszer Vizi biciklizni mentünk, lealkudta a felére a bérleti díjat, majd kifele menet nem fizetett, mondván nincs nála pénz, és majd holnap beadja. Amikor reggeli-vacsorát nyújtó panzióban nyaraltunk, leplezetlenül kiadós ebédre valót csomagolt egész családjának. Méregdrága autóján, hogy ne lopják el a rendszámát (?) papírból csinált egyet, amit persze a rendőrök kiszúrtak, és jól megbüntették. Magából sem tudott soha adni, érzéseiről, álmairól soha nem beszélt, a lelkébe soha nem látott bele senki.

A pénzimádó

Fontos látni a különbséget a fukar és a pénzimádó között. Látszólag mindkettő szereti a pénzt, de a fukar egyfajta rabja, nem tudja kihasználni azt, ha sok pénze van, mert a pénz nem arra van, hogy elköltsék. A pénzimádó viszont makacsul hisz abban, hogy a pénz tesz boldoggá, s mindent meg is tesz azért, hogy sok legyen belőle. Megtapasztalta, hogy a pénz hatalom, kiváltság, önérzetet ad, de éppen ezért úgy érzi, a pénzből soha nem elég. Jól ismerjük ezt az embertípust; rengeteget dolgozik, nincs is ideje élvezni az életet, de persze, ha csak teheti, fényűzően él, szórja a kemény munkával megkeresett pénzt, hiszen a pénz csak költés közben nyújt hatalomérzetet, okoz örömet és büszkeséget. Az ilyen emberek gyakran bőkezűek, hedonisták, nem gondolnak a jövőre, és gyakran ez lesz a vesztük, hiszen könnyen kicsúszik a lábuk alól a talaj, ahogy változik a gazdasági-politikai helyzet, vagy egyszerűen megöregszenek.

A pénz státusz

Van, akinek a pénz ad tartás és rangot. Az ilyen személy szereti többnek és fontosabbnak érezni magát, s ebben segít neki a pénz. ez azonban vetélkedővé teszi, hiszen másokhoz képest kell bizonyítania fölényét. Az ilyen emberek gyakran alacsony sorból küzdik fel magukat, önértékelésük csekély, s meg akarják mutatni a világnak, hogy ők is érnek valamit. Általában boldogtalanok, keserűek, távol áll tőlük az önmegvalósítás, sokat szoronganak gazdasági helyzetükön, folyton vetélytársaikon tartják a szemüket. Hiszen Énjüket a pénzzel tudták felpumpálni, és félnek elveszíteni kivívott helyüket. A kétszer is megfilmesített A Nagy Gatsby jó példája ennek a sorsnak.

A pénz éberré tesz

Sokak számára a pénz szégyent, bűntudatot, örök gyanakvást és titkolódzást jelent, akár sok, akár kevés van belőle. Az ilyen emberek titkolják jövedelmüket, gyakran még házastársuk elől is pénzt rejtenek el. Ennek okát reálisan nem tudják megindokolni, csak az a baljós érzésük van a pénzzel kapcsolatban, hogy "jobb óvatosnak lenni". Az ilyen emberek nem szeretnek adósságba keveredni, hitelkártyával fizetni, jobb szeretik a kézpénzt. Pénzüket sokszor otthon rejtegetik, mert nem bíznak sem a bankokban, sem az államban, s pláne nem holmi pénzforgató-fiaztató vállalkozásokban. Olykor persze látványosan beigazolódik paranoid gyanakvásuk, de azért komolyabb infláció esetén nagyon rossz stratégia otthon párnába varrni a pénzt. Ők azok, akik folyton arra gyanakszanak, hogy folyton át akarják őket verni, meg akarják őket rövidíteni. Gyakran látjuk őket, amint a pénztársort feltartva tételesen elszámoltatják a pénztárost, vagy újraméretik az árut. Nem mintha ne volna mindig egy-két csaló vagy figyelmetlen pénztáros, de a legtöbb embernek az ideje többet ér, mint pár visszaszerzett forint. Ennek a típusnak alesete a mindig turkálóban vásárló, az olcsóra, a leárazásra mindig vevő ember, aki végső soron "olcsó húsnak híg a leve" alapon gyakran pórul jár. A pénzt státusznak tekintő csak drága, minőségi dolgot vesz meg, míg a pénz kapcsán mindig éber, mindig ügyeskedni akar és a bóvlira harap.

A kalandor

A pénzt megszerezni önmagában kihívás, de ha van pénzünk, az belépési lehetőséget jelent egy még kockázatosabb világba: ahol sokat lehet nyerni, de nagyot is lehet bukni. A kalandor, ha nem elég szerencsés, életében többször csúcsgazdag lesz és elszegényedik. Ez a gazdasági hullámvasút azonban nem szegi kedvét, hiszen pont ez az egészben az izgalmas. A szerencsésebb fajtában van annyi megfontoltság, hogy csak vagyona egy részét kockáztatja, vagy van annyira okos, hogy gyakrabban nyer, mint veszít a nagy pénzügyi kalandjain.

A pénz szkriptek persze nem csak a pénzről szólnak, sokkal inkább a személyiségünk egyik, bár fontos megnyilvánulásai. Sokan úgy vélik, egy személy nem feltétlen sorolható egy szkriptbe, ugyanis a szkriptek működésbe lépése kontextusfüggő. Lehet valaki zsugori bizonyos vonatkozásban, és gavallér más helyzetekben. Fiatal korban sokan pénzkerülők, aztán, ahogy "benő a fejük lágya", gyakran a legpénzsóvárabb emberekké válnak. Ma már létezik pénzpszichológia és pénzpszichoterápia is, de valószínűleg a zsugoriak soha nem fognak ilyenbe eljutni, mert ilyesmire nem dobnak ki pénzt.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre