Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Az antidepresszánsok tagadott mellékhatásai

(Részlet a Depresszióipar című könyvből)

 

 

 

A gyógyszercégek a mellékhatásokat letagadták, vagy csak nagyon kis arányról beszéltek, az orvosoknak nincs meg idejük és kedvük formanyomtatványokat kitöltögetni és postázni.
Angliában negyven éve működik a Yellow Card-rendszer, amely elvileg kötelez minden orvost a mellékhatások jelentésére. A rendszer sokszorta hatékonyabb, mint más országok mellékhatás-figyelő rendszere, de még ezt is sok bírálat éri, mert nem képes a mellékhatásokat a maguk teljességében regisztrálni. A rendszer fenntartói úgy becsülik, hogy a súlyos mellékhatások 10-15 százalékáról tesznek jelentést, de Charles Medawar és Andrew Herxheimer (2003/2004) a Yellow Card-rendszer adatainak részletes elemzése után a jelentési arányt egy százalékra becsülték.
Paul Flynn 2004-es oknyomozó írásában írja, hogy a Yellow Card adatbázisa szerint az egyik leggyakrabban használt fájdalomcsillapítóval, a paracetamollal (Coldrex, Neocitran, Panadol, Rubophen) kapcsolatban Angliában 40-50 halálesetet jelentenek évente, a valóságban azonban ez a szám évi 500-600. További gond, hogy az orvosok sokszor a gyógyszergyáraknak jelentik a mellékhatásokat, amelyek viszont már átkódolják a Yellow Cardnak továbbküldött jelentést, például véletlen túladagolásnak tüntetik fel az öngyilkosságot. A sérülésről és mérgezésről beküldött adatok 80 százaléka gyógyszercégektől származik, míg az összes Yellow Card-jelentésnek csupán 17 százaléka érkezik a gyógyszercégektől. Ez arra utal, hogy az öngyilkosságok egy részéből valószínűleg baleset és túladagolás lesz (Herxheimer és Mintzes, 2004).

Ahogy az emberek megélik

A BBC Panoráma sorozatában 2002. október 13-án sugározták A Seroxat titkai című műsort; 4,4 millió ember nézte, a műsoridő alatt 65 ezer telefonhívás és 1374 e-mail érkezett, a Charles Medawar által fenntartott ADWEB-en (www.socialaudit.org.uk) 124 ezer látogatót regisztráltak. (Hasonló fórumot indítottam el a www.antidepresszans.tenyek-tevhitek.hu oldalon.) A telefonok és e-mailek 16 befejezett és 47 megkísérelt öngyilkosságot jeleztek. A Panoráma ezután felmérést végzett 229 Seroxat-szedő ember körében: 83 százalékuk tapasztalt megvonási tüneteket, 44 százalék tűrhetetlennek, 32 százalék pedig súlyosnak ítélte tüneteit a szer elhagyásakor. Manapság Angliában ötszázezren szednek Seroxatot.
Medawar és Herxheimer 2004-es tanulmányukban a Yellow Cardhoz befutott mellékhatásokat elemezték, különös tekintettel a Seroxat mellékhatásaira, amiket a GlaxoSmithKline tizennégy éven át tagadott. Két fő vád ellen hadakozott a Glaxo leginkább: az egyik a szerrel szembeni függőség, ami a megvonási tünetekben csúcsosodik ki, a másik a nagy öngyilkossági kockázat. Egyik sem tesz jót az üzletmenetnek, így a Glaxo tüzérsége minden kis panaszkodó verébre azonnal zárótüzet rendelt el. (Hogy a szer hatástalan, az most mellékes kérdés.)
A Yellow Card-rendszeren keresztül 2002-ig a Seroxattal kapcsolatban 1370 megvonási tünetről, 18 gyógyszerfüggésről, 94 mérgezésről és 92 öngyilkossági „eseményről” tudósítottak a jelentések. A megvonási tüneteket az orvosok nem vették túl komolyan, így a beszámolók nem bővelkedtek a részletekben: szédülés, áramütésérzés a fejben, fejfájás, hányinger stb.
Az öngyilkossági kísérleteknél hosszabb leírások is találhatók az adatbázisban, némelyiket a kórház, némelyiket a kezelőorvos írta:
Átvágta a torkát.”
Csupán közepes depresszió. Öngyilkosság tíz nappal később. […] A beteg jól volt, nem voltak öngyilkossági gondolatai.”
A Seroxatot 10 mg-mal kezdtük, majd két hét múlva 20 mg-ra emeltem. Az emelés utáni 4. napon a beteg öngyilkos lett. A betegen nem látszott semmi jele az öngyilkossági tervnek a gyógyszer felírásakor.”
„Azután kezdte vagdosni önmagát, hogy Seroxatot kezdtünk adni neki”.
„A dózist felemeltük 10-ről 20 mg-ra, a negyedik napon a beteg felakasztotta magát.”
„A beteg azt követően lett öngyilkos, hogy adagját 20-ról 30 mg-ra emeltük.”
„Állította, hogy a Seroxat-szedés előtt soha nem voltak öngyilkossági gondolatai.”
„A vonat elé vetette magát. Előtte sosem voltak öngyilkossági késztetései.”
„Semmi jelét nem adta öngyilkossági terveknek. Aztán szokatlan körülmények közt összevagdosta magát, és elvérzett.”
A szerzők azt a feltevést fogalmazták meg, hogy az öngyilkossági késztetések a gyógyszeradagolás megkezdésekor vagy annak változtatásakor lépnek fel. A jelentett mintegy kilencven öngyilkossági esemény fele alátámasztotta feltevést. A Yellow Card adatbázisa alapján az angol gyógyszerbiztonsági szervek már 1993-ban felismerték a megvonási tüneteket (szédülés, verejtékezés, hányinger, álmatlanság, remegés, konfúzió), és körlevélben tudatták az orvosokkal.
Medawar és Herxheimer elemzése arra is rámutatott, hogy a betegek sokkal érdekeltebbek a mellékhatások jelentésében, és a tőlük nyert információ sokkal értékesebb és gazdagabb. Bár kétségtelen, hogy a sok színes leírást nehezebb összegezni, de sokkal valóságosabb képet ad a gyógyszer és a megvonás okozta tünetekről. A jelentésekből az is kiderült, hogy sok beteg úgy érzi, az orvosa nem kíváncsi tüneteire, nem hallgatja meg, nem figyel oda rá.
Medawar és munkatársai 2002-ben elemezték a Panoráma műsorához érkezett 1342 e-mailt, valamint a műsort megelőző három évben az ADWEB fórumára érkezett 862 e-mailt, és összevetették a Yellow Card adatbázisában észlelt mellékhatásokkal.
A levélírók 17 százaléka dicsérte a Seroxatot, 48 százaléka rossznak vagy súlyos következményekkel járónak ítélte. A fennmaradó 35 százakról (469 levél) nem derült ki, hogy szedte-e. Közülük igen sokan kritizálták a műsort, de az e-mail-aláírásokból és a címekből kideríthető volt, hogy döntő többségük orvos vagy a gyógyszeriparban dolgozik. A műsorban ismertették a Donald Schell-ügyet is. Schell kétnapi Seroxat-szedés után végzett családjával, majd önmagával, és az amerikai bíróság hatalmas kártérítést ítélt meg az örökösöknek. Az orvosok részéről különösen erős kritika érte ezt a részt, mondván, hogy az SRRI-ok csak hetek múlva kezdenek hatni, az eset egyáltalán nem meggyőző. Jól példázza viszont, mennyire nem értik a pszichiáterek az SSRI-ok hatásmechanizmusát, és csak ismételgetik a gyógyszergyári propagandát. Az SSRI-ok ugyanis rögtön hatnak az agyban, előidézik a később tárgyalandó stimuláns hatást, és megnövelik a szerotoninszintet. Amit az orvosok hatásnak gondolnak, az a csakugyan később bekövetkező szerotonin-receptorszám-módosulás. A pszichiáterek, legalábbis a műsorba beírók-betelefonálók valahogy úgy képzelik a dolgot, mintha az első három hétben nem történne semmi. Mint a századik emeletről kizuhanó ember, aki minden emeletnél azt mondja, „na, eddig szerencsésen eljutottam”. Az „esemény” nem a leérkezés, hanem a zuhanás megkezdése. A Panorámához érkezett levelek közt tíz azonnali drámai hatásról számolt be.
A levelekből kiderül, mennyire felkészületlen az egészségügy a mellékhatásokra; ahelyett, hogy felismernék súlyosságát, emelik a gyógyszeradagot, vagy forszírozzák a továbbszedést, katasztrófába sodorva a beteget.
A levelekből olyan mellékhatások is kiderültek, amelyeket sem a Yellow Card, sem más vizsgálatok nem tártak fel. Ilyen például a szenzitizációnak nevezett tünetegyüttes; az allergiás reakcióhoz hasonlóan a szerrel való első találkozás enyhe tüneteket okoz, később azonban sokkhoz vezethet.
A 993. e-mailből: „Kétszer szedtem Seroxatot életemben. Első alkalommal alig voltak mellékhatások, és könnyedén abba is hagytam a szedést. A második alkalommal, amikor felírták, egészen más volt: hányinger, gyengeség, alig bírtam kimászni az ágyból… aztán 6-9 hónapi szedés után valami örült gondolatrohanást éreztem a fejemben, az orvosom nem tudta mitől van… Fokozatosan hagytam el a gyógyszert, de rendkívül kemény dolog volt.”
A magyarázat a szenzitizáció (érzékenyülés). Az agy a megismételt „kémiai támadást” már nem viseli olyan könnyedén.
A megvonási tünetekről színes beszámolókat írtak a betegek. A leggyakoribb az „elektrizált fej”, vagyis áramütésszerű érzés a fejben, valamint a zaklatottság, a felfokozott idegállapot. Az egyik beteg elektromos kisülések sorozatáról írt, amelytől elveszítette tájékozódási képességét. Olyasmi érzés volt, írja, mintha ludak csipkednék az agyát. El sem tudta magyarázni orvosának, mert nem talált rá megfelelő szavakat. Sok beteg arról írt, hogy orvosa tagadta a megvonási hatást, vagy mással magyarázta. Utóbbiak ijedtükben mindenféle vizsgálatnak vetették alá magukat, mert azt hitték, hogy szervi betegségük van.
Az SSRI-függés és a megvonási tünetek létező és igen komolyan veendő probléma. A WHO-nak jelentett harminc, függést okozó gyógyszer között ott szerepelnek az SSRI-ok. Az angol Yellow Card-rendszerben hat szerről jelentettek gyakran megvonási tüneteket, ebből öt SSRI!

Stimuláns hatásprofil

Az egyik legveszélyesebb SSRI-mellékhatás a mánia, a csillapíthatatlan nyugtalanság (agitáltság és akathisia), az agresszív cselekmények megjelenése. Mint arról már korábban részletesen írtam, öngyilkossághoz, gyilkossághoz, iskolai lövöldözésekhez vezethet. Ezt a hatást elsősorban a Prozac kapcsán vizsgálták sokat, de más SSRI-ok szedésekor is fennáll. A stimuláns hatás lényege, hogy az antidepresszánsok –mint arra Paul Willner 2000-es összefoglalójában is következtet – nem csak az agyi szerotoninszintet befolyásolják, hanem serkentik az un. dopamin-rendszert is. Ez a hatás megegyezik az összes legális és illegális élénkítő szer hatásával.

Antidepresszáns okozta depresszió

Meglepő módon a Prozac gyakran okoz mellékhatásként depressziót. Breggin 2001-es könyve szerint ez azért nem szerepel a mellékhatások listáján, mert a gyógyszer megjelenése előtt az FDA egy vezető szakembere érthetetlen okokból kihúzta a mellékhatások listájáról. Mivel Breggin szakértőként részt vett több Eli Lilly ellen indított perben, bepillantást kapott az eredeti dokumentációkba, így tudomást szerzett az antidepresszáns gyakori mellékhatásáról. Ma már a Seroxat leírásában szerepel, hogy a szer súlyosbíthatja a depressziót. A mellékhatás nyilván sajátja az egész SSRI-családnak. A napi praxisban azonban senki nem tudja megkülönböztetni a gyógyszer okozta depressziósúlyosbodást a kezdeti tüneti rosszabbodástól vagy a beteg állapotában amúgy is fellépő további romlástól. Ezért a napi praxisban a gyógyszer szedése alatt súlyosbodó depresszió a gyógyszeradag növelését vonja maga után, ami tovább súlyosbítja a helyzetet.

Fokozott vérzékenység

Az SSRI-ok hatással vannak a véralvadékonyságra is (Skop és Brown, 1996), különösen, ha olyan szerekkel együtt szedik, amelyek szintén alvadáscsökkentő hatásúak. Orvos kutatók több ezzel kapcsolatos problémát jeleztek.
Francisco José de Abajo és munkatársai 1999-ben 1651 gyomorvérzéssel kezelt beteget vizsgáltak meg. A kalkulált kockázat az egyes SSRI-ok esetében a következő volt: a Prozac szedése kétszeresére, a Seroxaté 4,3-szeresére, a Zolofté 3,9-szeresére, a Depsané (trazodon) 8,6-szeresére növelte a gyomorvérzés kockázatát. Ha valaki nem szteroid gyulladáscsökkentőt (Aleve, Naproxen, Naprosyn, Advil, Nuroffen, Algoflex, Voltaren, Cataflam vagy Diclofenac) is szedett az SSRI mellé, akkor átlagosan tizenötszörös kockázata volt a gyomorvérzésre.
Az ausztrál ADRAC 1998-as jelentése a Prozackal kapcsolatban 919, a Seroxattal kapcsolatban 1036, a Zolofttal kapcsolatban pedig 2023 fokozott vérzésről, illetve véraláfutásos mellékhatásról számolt be. A leggyakoribb a vaginális vérzés, ezt követi az orrvérzés, a vérömleny és a végbélvérzés. Tekintve, hogy a Prozacot éppen menstruális panaszok enyhítésére törzskönyveztette az Eli Lilly, a Sarafem (a Prozac névváltozata) ebből a szempontból sem tűnik a legszerencsésebb választásnak menstruáló nők számára.
A szerotoninnak azonban érszűkítő hatása is lehet. A Lotronex, amit a Glaxo irritábilis bélszindrómára fejlesztett ki, éppen azért okozott annyi vastagbélelhalást, mert oly mértékben beszűkítette a vastagbél ereit, hogy a bélszövet elhalt.
Aneesh B. Singhal és munkatársai 2002-ben három esetről számoltak be, melyben SSRI-szedést követően sztrók alakult ki. Mivel a megemelkedett szerotoninszint érszűkítő hatású, ezért bizonyos betegeknél fokozott kockázatot jelent az SSRI szedése, különösen, ha egyéb, a szerotonerg-rendszerre ható szereket is szednek (például étvágycsökkentők, migréngyógyszerek).

Rák

A triciklikus és SSRI-szerek kapcsán fokozott rákkockázatot jelentett több kutatócsoport.
Michelle Cotterchio és munkatársai 2000-ben úgy találták, hogy azok körében, akik legalább két évig szedtek triciklikus antidepresszánst, kétszeres, a Seroxatot szedők körében 7,2-szeres mellrákkockázat mutatkozott. A dohányzás négyszeresére növeli a kockázatot. Az SSRI-t szedő dohányosok kockázata még nagyobb.
Patricia G. Moorman és munkatársai 2003-as vizsgálata szerint a mellrák 2,7-szer valószínűbben fordult elő azok körében, akik 36 hónapnál tovább szedtek SSRI-t.
Bernard L. Harlow és Daniel W. Cramer 1995-ös vizsgálatukban az egy-hat hónap közti ideig antidepresszánsokat szedő nők esetében 2,1-szeres kockázatot találtak petefészekrákra. Akik az antidepresszáns-szedést ötvenéves koruk előtt kezdték, azoknak a kockázata 3,5-szeresére nőtt. Akik legalább tíz éven át szedtek antidepresszánst, azoknak a petefészekrák-kockázata már 9,7-szeres volt.
Susanne Oksbjerg Dalton és munkatársai 2000-ben megjelent tanulmányukban számoltak be hétéves követéses vizsgálatukról, amelyben mintegy harmincezer antidepresszánst szedő nőtől gyűjtöttek adatokat. Akiknek legalább ötször írtak fel triciklikus antidepresszánst, azok körében 2,1-szer valószínűbb volt a non-Hodkin-nyirokrák.
A rák kockázata a betegség természetéből fakadóan csak hosszú távú vizsgálatokból derül ki, ilyeneket a gyógyszergyáraknak egyszerűen nem áll érdekükben lefolytatni.

Terhesség, magzati ártalmak

Számos (látszat)megnyugvást adó (látszat)vizsgálat bizonyította, hogy az SSRI-szedés hatására nem születnek a gyerekek két fejjel, végtaghiánnyal és egyéb jól látható testi hiányosságokkal. Ezeket a vizsgálatokat azonban nem meglepő módon a gyógyszergyárak pénzelik, hiszen a céljuk a közvélemény és a pszichiáterek megnyugtatása. Bár a pszichiáterek általában óvatosan bánnak terhesség esetén minden gyógyszer felírásával, egyre több az olyan eset, amikor úgy ítélik meg, hogy az anya depressziója vagy egyéb mentális zavara indokolja az SSRI-ok alkalmazását is. Sok nő pedig SSRI-t szedve esik teherbe, márpedig a gyógyszer elhagyása sokszor lehetetlennek tűnik a megvonási tünetek miatt.
Adrienne Einarson és munkatársai 2001-es vizsgálatában harminchat nő SSRI-szedés alatt lett terhes. Közülük harmincnégy nő azonnal abbahagyta a szer szedését, mert féltette magzatját. Hetven százalékuknak azonnal testi és lelki tüneteik keletkeztek, tizenegyen öngyilkossági késztetést éreztek, négyen kórházi kezelést is igényeltek. Végül is 61 százalékuk újra kezdte a gyógyszer szedését. Ami jó hír a vizsgálatban, hogy egy művi és két spontán abortuszt leszámítva a terhességekből egészséges babák születtek. Kérdés, hogy ha az anyák a gyógyszer fokozatos elhagyását választják, nem kerülték volna-e el inkább a drámai megvonási tüneteket.
Terhesség alatt az antidepresszánsok átjutnak a méhlepényen és az anyatejben is jelen vannak. Számos tanulmány egybehangzó eredménye, hogy a terhesség alatt szedett SSRI-ok, bár hagyományos értelemben vett veleszületett deformációkat és hiányokat nem okoznak, de az agyműködést és a hormonműködést jelentősen módosítják, s ez a születés után számos kisebb problémát okoz. A hosszú távú hatások természetesen nem ismeretesek. Az SSRI-ok szedése az esetek többségében valószínűleg fölösleges és hatástalan; jobb volna a mind az anyára, mind a magzatra nézve a veszélytelen pszichoterápia. A felnövekvő SSRI-bébik generációja majd számon fogja kérni a pszichiátrián mindazt, amit ma még senki nem lát előre.

Amanda Gardner ismerteti Jay A. Gingrich 2004-es kutatásait, melyekben egérkölyköket születésük után Prozackal kezeltek rövid ideig, majd hagyták őket normálisan felnőni. Az egereken depresszív és szorongásos tüneteket lehetett észlelni. Gingrich szerint akár a magzati élet során, akár a korai fejlődés szakaszában alkalmaznak SSRI-t, az beláthatatlan változásokat okoz az agyfejlődésben. A legalább tizennégyféle szerotoninreceptor finom módosulásai a magzati agyat ért SSRI hatásra lényegesen módosíthatja felnőttkorban a drogfüggésre, impulzivitásra, agresszivitásra, öngyilkosságra, szorongásosságra, depresszióra való hajlamot.

Szexuális diszfunkciók

Margaret Johns és munkatársai 1982-ben fedezték fel, hogy a szervezet hormonális karmestere, az agyalapi mirigy szerotonin tartalmú sejteket tartalmaz azon a részén, amely a nemi hormonok kibocsátását szabályozza. A szerzők kimutatták, hogy a Prozac teljes mértékben blokkolja ezeknek a sejteknek a szerotonin felvételét. További kutatásaik rávilágítottak, hogy miként befolyásolják a nemi működéseket az SSRI-ok. Ha azonban az SSRI-ok a női és férfi nemi hormonok (ösztrogén és tesztoszteron) termelését befolyásolják, ezen keresztül nem csupán szexuális diszfunkciókat okozhatnak, hanem számos olyan problémát, amely közvetve kap­csolatban áll a nemi hormonok szintjével.
Igen rossz reklám lett volna a Prozacnak, ha a szexuális diszfunkciók nagy médiavisszhangot kaptak volna. Az Eli Lilly egy százalékra becsülte a „kisebb szexuális zavarok” arányát, de a valóság úthengerként lapította szét a törékeny hazugságot.
Jeremy S. Musher 1990-ben a betegei közt 16 százalékban talált orgazmusképtelenséget. Frederick M. Jacobson 1992-ben százhatvan Prozac-szedő 34 százalékánál talált szexuális zavarokat, 10 százalékuk csökkent libidóról, 13 százalékuk csökkent szexuális izgathatóságról adott számot, 11 százalékuk mindkettőről. A későbbi vizsgálatok az egész SSRI-család esetén 30-80 százalékban találták jellemzőnek a szexuális zavarokat.
Jack G. Modell és munkatársai 1997-ben három SSRI-t hasonlítottak össze szexuális mellékhatások tekintetében 320 betegen. A Prozacra állított betegek 73 százaléka, a Seroxatot kapó betegek 86 százaléka, és a Zoloftot szedő betegek 67 százaléka tapasztalt egy vagy több szexuális diszfunkciót a gyógyszer hatására.
Winston W. Shen és Jen-Hao Hsu 1995-ben száztíz SSRI-t szedő nőt vizsgált meg restrospektíve, és harminhárom számolt be libidócsökkenésről, orgazmusképtelenségről vagy késleltetett orgazmusról. A szerzők rámutatnak, hogy az SSRI-ok szexuális mellékhatásait alulbecsüli a szakirodalom. Patterson 1993-ban hatvan egymást követő férfi vizsgálatából 75 százalékosra becsülte a Prozac okozta libidócsökkenést. A szexuális zavarok alábecsülése annak is tulajdonítható, hogy az emberek nem szívesen számolnak be ilyen problémáikról. A fenti esetben a pszichiáter minden alkalommal rákérdezett a páciens nemi életében bekövetkezett esetleges változásokra.
Angel Luis Montejo-Gonzalez és munkatársai 1997-es vizsgálata szerint 344 Prozacot, Fevarint, Seroxatot és Zoloftot szedő beteg 58 százalékának voltak szexuális zavarai. A leggyakoribb a késleltetett orgazmus és ejakuláció, valamint az impotencia. A betegek szignifikáns javulást tapasztaltak, amikor az SSRI-szedést elhagyták, de hat hónappal később csak 5,8 százalékuk számolt be arról, hogy problémái teljesen rendeződtek, 81,4 százalékuknak nem javultak a panaszai.
Montejo és munkatársai 2001-ben 1022 SSRI-t szedő beteg szexuális zavarait dolgozták fel. Egyik betegnek sem volt korábban szexuális diszfunkciója. A szexuális zavarok a teljes minta 59 százalékában fordultak elő. A Prozac 58, a Zoloft 63, a Fevarin 62, a Seroxat 71, a Seropram 73, az Efectin 67 százalékban okozott szexuális zavarokat, az Aurorix csupán 6,9 százalékban.
Ezek az arányok a kezdeti egy százalékról szóló beszámolókhoz képest megdöbbentően magasak.
Szexuális problémák nem ritkán vezetnek kapcsolatok és házasságok felbomlásához.
A problémát, amit az SSRI-ok szedése okoz, megoldja a Viagra szedése, javasolja Pierre Assalian, akinek ez irányú vizsgálatait a Pfizer támogatja (Psychiatric News, 2000). H. George Nurnberg és munkatársai 2001-ben egy tizenkét fős vizsgálatban igyekeztek bizonyítani, hogy a Viagra jó, sőt SSRI-jal együtt még jobb. Azóta a szakirodalom telis-tele van vizsgálatokkal, amelyekben bizonyítják, hogy az SSRI elfújja a depressziót, a Viagra pedig visszahozza a fiatalságot. Azóta, hogy van Viagra, hirtelen szabadon lehet beszélni a szexuális problémákról. Addig piaccsökkentő tényező volt, most új piacot nyit. Az az új tabu, hogy a Viagra halált vagy vakságot okozhat. De hamarosan arra is lesz egy harmadik gyógyszer, és akkor hirtelen kinyílnak a fiókok, és kiáradnak belőlük azok a Viagra-kockázatokat elemző írások, amelyek most már majd az új szer mellett érvelnek.

Szív- és érrendszeri hatások

Az SSRI-ok a régi antidepresszánsokhoz képest kevésbé viszik le a vérnyomást, és biztonságosabbak a véletlen mérgezések szempontjából (Pacher és mások, 1999).
De korai volt az öröm. Már a korai Seropram-állatkísérletek is arra utaltak, hogy az SSRI-oknak van negatív szívhatása. Későbbi humán megfigyelések azt jelezték, hogy az SSRI-ok nehezítik a szív munkáját, és egyre több beszámoló jelent meg szívritmuszavart keltő hatásáról, valamint ájulásokról. Van szerencsém Pacher Pált, a téma szakértőjét személyesen ismerni, s emlékszem még, amikor első vizsgálatairól szóló cikkei megjelentek. A liftben összefutva mesélte, hogy egyfelől komoly támadások érték, másfelől százával kérnek tőle különlenyomatokat. Pacher és munkatársai 1999-ben kimutatták, hogy az SSRI-oknak csak kicsivel jobb a szív-mellékhatásuk, mint a triciklikus szereknek, s ezért szerintük szívbetegségben, időskorban csak EKG-ellenőrzés mellett volna szabad antidepresszánsokat alkalmazni; 2000-es vizsgálatukban kimutatták, hogy a Prozacnak aritmiát fokozó hatása van, 2002-es, Ungvári Zoltánal írott tanulmányuk szerint pedig az SSRI-ok hirtelen felálláskor vérnyomásesést és egészséges személyeknél is szívritmuszavart, szélső esetben hirtelen szívhalált okozhatnak. 2001-es összefoglalójuk szerint egyre több eset válik ismertté, amikor antidepresszáns-szedés hatására elesés, ájulás következtében combnyaktörés, medencecsonttörés történik.
Hillel W. Cohen és munkatársai 2000-es tanulmányukban a triciklikus szereket szedők körében 2,2-szeres infarktuskockázatot találtak.
Aneesh B. Singhal és munkatársai 2005-ben 514 agyvérzéses beteget vizsgáltak, s akik SSRI-t szedtek, azoknak kétszer nagyobb esélyük volt arra, hogy további érgörcs alakuljon ki náluk, ami rontja a beteg felépülési esélyeit.

Enzimdefektus okozta veszélyek

Az SSRI-ok egyik mellékhatásai kevésbé ismert és értékelt a jelentőségéhez és veszélyességéhez képest. Az SSRI-ok a májban bomlanak le a P450 CYP2D enzimcsoport hatására, amely a kaukázusi típusú emberek 7-10 százalékában genetikai okokból hiányzik (Breggin, 2001; Medawar és Herxheimer, 2003/2004). Ennek következtében ezek a személyek az SSRI-okat rendkívül lassan bontják le, és könnyen alakulhat ki náluk szerotoninszindróma, amely zavartsággal, mániával, agitáltsággal, lázzal, hasmenéssel, vérnyomásproblémákkal, hányással, izomgörcsökkel, neurológiai zavarokkal stb. jár. Babak Mokhlesi és munkatársai 2003-as összefoglalójukban javasolják, hogy minden agitált betegnél vizsgálni kell a szerotoninszindróma esetleges fennállását.
Breggin 2001-es könyvében beszámol egy kilencéves kisfiúról, akinek halálát epilepsziás rohamok és szívleállás okozta. A boncoláskor a vérében olyan magas Prozac-szintet találtak, hogy kezdetben a szülőket gyanúsították meg, hogy megmérgezték a gyereket. Később kiderült, hogy a gyermeknek hiányzik az említett bontóenzimje, és a nagy adagban kapott Prozac felhalmozódott a szervezetében.
További probléma, hogy az SSRI-ok olyan enzimek működését is gátolják, amelyek más gyógyszerek lebontásában játszanak szerepet. Az SSRI-okkal tehát rendkívül körültekintően lehet(ne) csak egyéb gyógyszereket szedni.

Charles B. Nemeroff és munkatársai 1996-os tanulmánya szerint a Prozac, a Norfluoxetin, a Zoloft és a Seroxat (Paxil, Paroxetin) triciklikus antidepresszánssal együtt adva könnyen vált ki mérgezést. A Prozac, a Zoloft és a Fevarin a Seduxen, a Xanax, a Frontin és a Rivotril lebontását gátolják, így e nyugtatók szedése az antipeprenszánsokkal együtt könnyen vezethet túladagoláshoz.
Medawar és Herxheimer 2003/2004-es tanulmánya szerint a Seroxat gátolja önmaga lebontását, így a beteg vérében észrevétlenül, de rohamosan emelkedik a Seroxat-szintje, és a súlyos mellékhatások, mint az előzmény nélküli öngyilkosság, a Seroxat vérszintjének egy pontján következhet be. Az ilyen betegek tehát akkor is emelkedő dózishatást mutatnak, ha mindennap csak az előírt adagot veszik be. A Fevarin szintén gátolja az őt lebontó enzim működését, ezért ha a napi adagot 150 milligrammról 200 milligrammra emelik, a vérben a Fevarin szintje a duplájára nő (Rinne és mások, 2002).
Kiman Kim és munkatársai 2004-es elemzésükben arra figyelmeztetnek, hogy a kaukázusi és keleti típusú emberek közt lényeges eltérés van a CYP2D6 és a CYP2C enzimek aktivitása között, és igen veszélyes, ha az egyes országok klinikai hatásvizsgálatok nélkül átveszik más országok adagolási előírásait. Az enzimek aktivitásában az egyes rasszok közt 40-70 százalékos különbség lehet, ami egészen más adagolást követel meg hétköznapi gyógyszerek esetén is.

Összességében, az SSRI-ok együttadása más gyógyszerekkel könnyen észrevétlen túladagoláshoz vezethet.
Angliában tíz év alatt 430 túladagolásos halálról tudunk (Morgan és mások, 2004), ez hivatalosan évi negyven haláleset. SSRI-túladagolást elvileg olyan nehéz kivitelezni, hogy gyakran tételeznek fel automatikusan öngyilkossági szándékot. Nem szokás számolni azonban azzal, hogy akiben a P450 CYP2D enzim hiányzik, vagy más olyan gyógyszert is szed, amely gátolja az SSRI-okat lebontó enzimeket, annak szervezetében minden öngyilkossági szándék nélkül is alattomban fokozatosan növekszik az SSRI-szint egészen a szerotoninszindróma kialakulásáig, amely viszont igen gyakran halálhoz vezető állapot. A Fevarin gyártója hivatalosan 462 túladagolásos esetről tud, amelyből 44 végződött halállal. A Seroxattal kapcsolatban a gyártó 350 túladagolásos esetről tud, a betegek közül ötven meghalt.
Az enzimdefektus azért is nagyon veszélyes, mert a jelenség nem ismert sem szakemberek, sem laikusok körében.

Akaratlan mozgásos zavarok

Raphale J. Leo 1996-os az összefoglalójáig 71 esetismertetést talált, amely az SSRI-szedésre kialakuló akaratlan mozgásos tünetről számolt be; 45 százalékban akathisia, 28 százalékban fej-, nyak-, végtag- és törzsizomzat abnormális helyzete vagy izomgörcse, 14 százalékban parkinsonizmus (remegés, izommerevség), 11 százalékban a nyelv, álkapocs vagy végtagok akaratlan rángatózó mozgása jelentkezett. Az esetek 76 százalékában a Prozac volt felelős a tünetekért.

Patricia E. Gerber és Larry D. Lynd 1998-ban több adatbázison végzett adatgyűjtés során 1998-ig 127 publikált esetet talált, ahol SSRI-szedést követően mozgászavarok léptek fel; 516 esetben alakult ki például Parkinson-tünet, hatvan esetben írtak le éjszakai fogcsikorgatást stb.
Michael J. Lambert és munkatársai 1998-ban saját esetismertetésük mellett tizenhárom publikációt találtak a Zoloft okozta akaratlan mozgásos tünetekről.

Összességében az SSRI-oknak komoly akaratlan mozgászavarokat idézhetnek elő, ami ismét aláhúzza a stimulánshatásról tett megfigyeléseket, és cáfolja az SSRI-ok „szelektivitását”, ezek a hatások ugyanis a dopaminerg-rendszer túlingerléséből származnak.

Maradandó agyi elváltozások

Az SSRI-ok beavatkoznak az agy évmilliók alatt kifejlődött bonyolult belső kommunikációs rendszerébe, amelyben hírvivő anyagok – például a szerotonin – adják át egyik agysejtről a másikra az információt. Az SSRI-ok nemcsak a szerotonin szintjét, hanem az agysejtek működését is alapvetően átalakítják. A szerotonin és más hírvivő anyagok fogadására alkalmas, az agysejteken elhelyezkedő kis antennák (receptorok) száma az agy egyes területein 40-60 százalékkal is csökkenhet (Wamsley és mások, 1987). Ez olyasmi megoldás, mint amikor az egyik lakásban folyó csap miatt az egész házban elzárják a vizet.

Viola Wegerer és munkatársai 1999-ben fiatal patkányokat Prozackal kezelve azt mutatták ki, hogy maradandó elváltozások következnek be a homloklebenyben, aminek egyelőre beláthatatlanok a következményei. Seth D.Norrholm és Charles C. Ouimet 2000-ben fiatal patkányokkal végzett kísérleteik alapján kimondták, hogy a fiatalkorban adott Prozac gátolja az agysejtek fejlődését. Madhu Kalia és munkatársai 2000-ben SSRI-hatásra különféle neuronális károsodásokat tapasztaltak patkányoknál. Andrew R. Gilbert és munkatársai 2000-ben, kényszerbetegségben szenvedő gyerekeknek SSRI-t adva, a talamusz nevű igen fontos agyterület méretcsökkenését tapasztalta.

Breggin hivatalosan tájékozódott az Eli Lillynél, folynak-e vagy terveznek-e vizsgálatokat, hogy vajon visszafordíthatók-e az elváltozások, és milyen következményekkel járnak, ha maradandók. A gyógyszercég azt válaszolta, hogy ez lényegtelen kérdés.

Homloklebeny-szindróma

A homloklebeny felelős mindazért, amiért az ember kiemelkedett az állatvilágból. A homloklebeny bárminemű sérülése baleset vagy agyvérzés során a személyiség, az erkölcsiség, a tervezés képessége, a célokért való küzdés képessége és az intellektuális képességek alapvető változását okozza.
E. Jane Garland és Elizabeth A. Baerg 2001-ben öt, Prozackal, ill. Seroxattal kezelt kamasz esetét ismerteti, akiknél az SSRI szedése során homloklebeny-szindróma alakult ki. A szindróma indítékhiánnyal vagy gátolatlan, antiszociális viselkedéssel jár; ez a neurológiában jól ismert tünetcsoport gyakran vált ki pszichopátiás viselkedést. A különféle gyilkos cselekedetek is valószínűleg azzal állnak kapcsolatban, hogy a homloklebeny működése károsodott, és a személyek ítélőképessége és erkölcsi érzéke romlott vagy megszűnt. A Garlandék által leírt esetekben a tünetek a szedés során a harmadik-negyedik hét után jelentek meg. A vezető tünetek, amelyeket átlagosan egy hónappal a kezelés után észleltek: közömbösség, kiégettség, érdektelenség vagy gátlástalanság voltak. Jelentős szociális funkcióromlás lépett fel. Mindegyik eset jellemzője, hogy nem a pszichiáter, hanem a szülők fedezték fel az aggasztó tüneteket, és kértek segítséget. Ez utóbbi azért hangsúlyozandó, mert a napi praxisban pár perces rutinbeszélgetés során e tünetek könnyen félreismerhetők, hiszen a páciens, éppen közönyössége miatt, nem számol be panaszként a minden iránti érdektelenségéről. Gyakori, hogy a pszichiáterek depressziós vagy hipomán (felhangolt) tünetként kezelik ezeket a tüneteket, s olykor még növelik is a gyógyszeradagot. A gyógyszer elhagyása után egy hónappal a tünetek rendeződtek. De hogy mi maradt vissza, azt nem tudjuk.
A vizsgálatokból kitűnik, hogy az SSRI-ok egyik általános hatása a homloklebeny (frontális/prefrontális) működésének csökkentése. A homloklebeny-szindróma feltehetőleg az arra érzékenyebb személyekben alakul ki, vagy válik nyilvánvalóvá. Kérdés azonban, hogy akiknél nem alakul ki homloklebeny-szindróma, azoknál hosszú távon nem károsodnak-e mégis észrevétlenül a frontális funkciók. Például az antidepresszív hatás vajon nem azonos-e egy enyhe homloklebeny-szindrómával, vagyis az élet negatív jelenségeivel szembeni közömbösséggel, nemtörődömséggel.
A homloklebeny-szindróma jelensége kapcsán nem lehet elhessegetni magunktól Egas Moniz idegsebész durva lobotómiás kezeléseinek emlékét, melyet Elliot S. Valenstein írt le érzékletesen 1973-as könyvében. A műtét lényege, hogy sebészi úton „kikapcsolják” a homloklebeny működését. (Ilyen műtétet végeztek a Száll a kakukk fészkére című filmben is a Jack Nicholson alakította főhősön.) Az egész úgy kezdődött, hogy Moniz részt vett egy konferencián, ahol kutatók arról számoltak be, hogy majmok még a banán elvételével szemben is közömbössé váltak lobotómiás műtét után. Moniz felpattant, és megkérdezte, nem lehetne-e ezt a módszer szkizofrének, kényszerbetegek és depressziósok kezelésében alkalmazni. A kutatók azt felelték, hogy nem. De Moniz mintha meg sem hallotta volna, lelkesen nekilátott a műtétek végzéséhez. A technika lelkes továbbfejlesztői horrorisztikus technikákat alakítottak ki. Az egyik az volt, hogy egy fémkampóval a szemzugba szúrva a koponya belsejébe jutva fölkanyarodtak a kampóval a homloklebeny mögé, és ott „bekotorva” az agyba, elszakították az idegpályákat. Moniz Nobel-díjat kapott munkásságáért, de – ha volna rá lehetőség –, ma valószínűleg visszavennék tőle, mert iszonyú károkat okozott tudományos kalandorságával. A betegek megszabadultak ugyan tüneteiktől, de teljesen érdektelenné váltak az élet minden dolga iránt.
Milton Greenblatt és munkatársai 1950-ben két alapvető típusát írták le a kórképnek, amely a homloklebenyből kilépő idegrostok részleges átvágását követi: egyeseknél a már ismert tompaság és érdektelenség lépett fel, másoknál viszont eufória, nyugtalanság. E két tüneti kép megfelel az SSRI-mellékhatások két lehetséges profiljának: túlstimuláltság és gátlástalanodás vagy apátia, motiválatlanság és közönyösség.


Memóriakárosodás

Joseph Glenmullen 2000-es könyvében több esetet is idéz, amelyek egyben az SSRI-piac működési mechanizmusát is jellemzik. Egy Sharon nevű nő panaszkodott orvosának, hogy rágja a körmét. Az orvos Zoloftot javasolt a „kényszeres” viselkedés megszüntetésére. A körömrágás megszűnt, de Sharon döbbenten tapasztalta, hogy memóriája úgy ki tud kapcsolni, mint amikor a számítógépből kiveszik a memóriachipet. Egy nap autóval indultak barátaikhoz, és hirtelen teljesen elvesztette tájékozódási képességét, azt se tudta, hova mennek, majd mikor férje emlékeztette úti céljukra, nem emlékezett, hol laknak barátaik, és hogy kell eljutni oda, pedig már vagy százszor járt náluk. A neurológiai kivizsgálás semmit nem talált, a neurológus tanácsára csökkentették a Zoloft-adagot, és javult az asszony memóriája. Végül Sharon Glenmullenhez került, akinek az volt a véleménye, hogy körömrágásra talán mégsem kéne Zoloftot szednie, azt tanácsolta, hagyja el. Sharon memóriája hamarosan visszatért. Glenmullen nem antidepresszáns-ellenes, így egy Jonathan nevű orvostanhallgató betegének Prozacot írt fel. A fiú tünetei javultak, ám ekkor név- és számmemória-romlást tapasztalt. Ismerősei neve, telefonszáma nem jutott eszébe, pedig korábban kiváló volt az emlékezőképessége. Ráadásul a dolgok elvesztették a kontextusukat, Jonathan nem emlékezett, hol olvasta, ki mondta, mire vonatkozik az, ami tud. Abbahagyta a Prozac-szedést, és a memóriája egy hónap alatt visszatért. Glenmullen tapasztalata szerint időskorban a memóriaromlás még drámaibb.
Charles Medawar 1997-es tanulmányában szintén leírta az SSRI-ok e hatását. Egy beteg panaszaiból idézett: „A munkateljesítményem romlott. Nem tudtam részletekre figyelni, romlott a memóriám… De elhagyni nem tudtam a szereket, mert azonnal drasztikus megvonási tünetek jelentkeztek.”

Ebben a fejezetben az SSRI-ok kevésbé ismert veszélyeit tárgyaltam. Nem tértem ki a mindennapos zavaró mellékhatásokra; a lista túl hosszúra nyúlna. Hogy egyesek tíz-húsz kilót is felszednek SSRI-kezelés hatására, ismert jelenség. Hogy szorongást, tünetromlást, hányingert, fejfájást stb. okoz, megint csak fölösleges listába szedni. Aki hisz ezekben a gyógyszerekben, el fogja viselni a mellékhatásokat. Azt látom a legnagyobb problémának, hogy nincs tisztázva, valójában milyen jól körülhatárolt zavarokban hatásosak az SSRI-ok, és piaci érdekek vezérelte vizsgálatok meghamísított eredményei alapján túl sok mentális és szervi betegségben ajánlják. Az SSRI indokolatlan túlhasználatának eltitkolt (vagy legalábbis a széles nyilvánosság előtt nem ismert) veszélyei vannak.
Sajnos a szlogen, hogy „Kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!”, azt a hamis képet sugallja, mintha őket megfelelően tájékoztatnák a veszélyekről. Mint a következő fejezetben látni fogjuk, a gyógyszercégek még csak nem is vizsgálják a valódi kockázatokat.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre