Jared Diamond:
Az emberi történelem legnagyobb baklövése

[...]
A történelmünk túlnyomó részében vadászatból és gyűjtögetéssel tartottuk el magunk: és vadon élő állatokra vadásztunk, vadon növő növényeket keresgéltünk. Ez egy olyan élet, amire a filozófusok gyakran úgy tekintettek, hogy kellemetlen, kegyetlen és rövid. Mivel nem termelnek élelmet és keveset tárolnak, (e nézet szerint) nincs nyugalom a küzdelem elől, ami minden nap újrakezdődik, hogy élelmet találjanak és elkerüljék az éhezést. Akkor szabadultunk meg csak ettől a nyomortól, amikor 10 000 évvel ezelőtt a világ különböző tájain az emberek elkezdtek háziasítani növényeket és állatokat. A mezőgazdaság forradalma fokozatosan terjeszkedett, amíg mára szinte egyeduralkodó, és csak kevés vadászó-gyűjtögető törzs élt túl.
A progresszívista világnézet szerint, amiben én is nevelkedtem, az a kérdés, hogy "Miért vette át a mezőgazdaságot majdnem minden vadászó-gyűjtögető ősünk?" értelmetlen. Persze, hogy átvették, mivel a mezőgazdaság egy hatékony mód arra, hogy több élelemhez jussanak, kevesebb munkával. [...] Csak képzelj el egy csoport vadembert, kimerülten a diók keresgélésében és vadállatok üldözésében, akik először látnak egy gyümölcsöskertet, vagy egy legelő birkanyájat. Vajon hány ezredmásodperc alatt látnák át a mezőgazdaság előnyeit?
[...]
Bár a progresszívista érvelés lehengerlőnek tűnik, valójában nehezen bizonyítható. Hogyan mutatnád be, hogy 10 000 évvel ezelőtt az emberek jól jártak, amikor felhagytak a vadászattal és gyűjtögetéssel a földművelés érdekében? Egészen a közelmúltig, a régészek csak indirekt kutatásokat folytathattak, amelyek eredményei (meglepő módon) nem támasztották alá a progresszívista nézetet. Egy példa ilyen indirekt kutatásra: A huszadik századi vadászó-gyűjtögetőknek tényleg rosszabbul megy a sora, mint a földművelőknek? Szétszórva a világban az úgynevezett primitív népek néhány csoportja, mint a kalahári busmanok, máig így élnek. Mint kiderült, ezeknek az embereknek bőven van szabadidejük, sokat alszanak, és kevesebbet dolgoznak, mint földművelő szomszédaik. Például, az élelemszerzésre szánt idő csak átlagosan 19-20 óra hetente az egyik busman csoportban és 14 óra vagy kevesebb a tanzániai hadza nomád népnél. Egy busman, amikor megkérdezték tőle, hogy miért nem tanulták el a környező törzsektől a földművelést, így válaszolt: "Miért tennénk, amikor oly sok mongongo dió van a világban?"

Amíg a földművelők a magas szénhidráttartalmú növényekre koncentrálnak, mint a rizs és a burgonya, a fennmaradt vadászó-gyűjtögetők táplálékában előforduló vadon növő bogyók és a hús, a fehérjéknek és egyéb tápanyagoknak sokkal kiegyensúlyozottabb forrása. Egy kutatás szerint a busmanok átlagos napi elfogyasztott tápláléka (egy olyan hónapban, amikor bőségesen volt) 2140 kalória volt és 93g fehérje, amely jelentősen nagyobb, mint az ő testméreteik alapján szokásos ajánlott napi mennyiségek. Szinte elképzelhetetlen, hogy a busmanok körében, akik körülbelül hetvenötféle vadon elő növényt fogyasztanak, olyan éhínség legyen, mint amit ír földművesek százezrei és családjaik megtapasztaltak az 1840-es krumpliválság nagy éhínsége során.

Tehát legalább a máig túlélő vadászó-gyűjtögetők életéről már tudjuk, hogy nem kellemetlen és kegyetlen, annak ellenére, hogy a földművelők már csak a világ legkopárabb tájaira szorították ki őket. De a modern vadászó-gyűjtögető társadalmak, amelyek évezredek óta egymás mellett léteznek a földművelőkkel, nem sokat mond számunkra a mezőgazdasági forradalom előtti helyzetről. A progresszívista állítás tényleg a régmúltról tesz kijelentést: hogy a primitív népek fejlődtek azáltal, hogy a gyűjtögetésről a földművelésre álltak át. A régészek be tudják datálni ezt a váltást a vadon élő növények és állatok maradványainak a háziasítottaktól való megkülönböztetésével a történelem előtti "szemétlerakókban".
[...]
Néhány szerencsés esetben a paleopatológusnak majdnem annyi alapanyaga van a kutatásához, mint a mai patológusoknak. Például a régészek a chilei sivatagokban jól mumifikálódott testeket találtak, akiknek a haláluk kori egészségi állapota meghatározható boncolással. És régóta halott indiánok ürüléke Nevada száraz barlangjaiban megfelelően tartósnak bizonyult, hogy a bélférgek és egyéb paraziták jelenléte vizsgálható legyen.
Általában az egyetlen vizsgálat alá kerülő emberi maradványok csak csontvázak, de ezek is lehetővé teszik meglepően sok következtetés levonását. Például a csontváz elárulja a tulajdonosának nemét, súlyát, és közelítőleges korát. Abban a néhány esetben, ahol sok csontvázat találnak egyszerre, olyan halandósági táblákat lehet alkotni, amelyet ma a biztosítótársaságok használnak, hogy kiszámolják a várható élettartamot, és a halál kockázatát bármely adott életkorban. A paleopatológusok a növekedés sebességét is meg tudják állapítani a különböző korú emberek csontjainak hosszából, és megvizsgálhatják a fogakat a zománc hiányosságai szempontjából (amelyek a gyermekkori alultápláltság jelei), és felismerik a nyomokat, amelyeket az olyan betegségek, mint a vérszegénység, tuberkulózis, lepra és egyebek a csonton hagynak.
Egy direkt példája annak, amit a paleopatológusok a csontvázakból tanulhattak, a testmagasságban bekövetkező történelmi változások. Görög- és Törökországi csontvázak vizsgálata azt mutatta, hogy a vadászó-gyűjtögetők átlagos testmagassága a jégkorszak végének korában tekintélyes 180cm volt a férfiaknál és 168cm a nőknél. A mezőgazdaságra való átállással a magasságok zuhanni kezdtek, és i.e. 3000-re elérték mélypontjukat, ami 161cm volt a férfiaknál és 152cm a nőknél. A klasszikus időkre a magasságok lassacskán újra emelkedtek, de a mai görögök és törökök még mindig nem nyerték vissza régmúlt őseik átlagmagasságát.

Egy másik példája a paleopatológia működésének az indián csontvázak vizsgálata az Illinois és Ohio folyók völgyeinek sírhalmaiban. [...] A George Armelagos és kollégái által írt tanulmányok, majd a Massachusettsi Egyetem vizsgálatai azt mutatják, hogy a korai földművesek kemény árat fizettek az újfajta életmódjukért. A korábbi vadászó-gyűjtögetőkhöz képest a földműveseknél 50%-al emelkedett a helytelen táplálkozás miatti fogszuvasodás, négyszeresére a vashiányos vérszegénység (amely egyfajta csontritkulást eredményez), háromszorosára az olyan csontsérülések, amelyek fertőző betegségek nyomai, és emelkedtek a gerinc degeneratív állapotai, valószínűleg a sok kemény fizikai munka nyomán. "A születéskor várható élettartam a mezőgazdaság előtti társadalmakban körülbelül huszonhat év volt," mondta Armelagos, "de a mezőgazdaságot használóknál tizenkilenc év. Tehát a helytelen táplálkozás és a fertőző betegségek komolyan veszélyeztették a fennmaradásukat."
[...]
"Nem hiszem, hogy a vadászó-gyűjtögetők földművelésbe kezdtek volna, amíg nem volt rá feltétlen szükségük, de amikor átálltak, akkor a minőséget cserélték fel a mennyiségre" mondta Mark Cohen a plattsburghi New York Állami Egyetem munkatársa. [...] "Amikor először hoztam elő ezt az érvet tíz évvel ezelőtt, nem sokan értettek velem egyet. Mára ez egy elismert, bár vitatott része a témának."
Legalább három területe van az okoknak, amely megmagyarázza, hogy a mezőgazdaság rossz volt az egészségnek. Először is, a vadászó-gyűjtögetők sokkal vegyesebb étrenden éltek, míg a korai mezőgazdászok a táplálékuk javát néhányféle, keményítőben gazdag haszonnövényből nyerték. A földművelők így olcsó kalóriákat szereztek a gyenge tápanyag árán. (Manapság mindössze három magas szénhidráttartalmú növény - a búza, rizs és kukorica - adja az emberi faj által elfogyasztott táplálék kalóriájának jelentős részét, és mégis, mindegyik szegény létfontosságú vitaminokban és aminosavakban.)
[...]
Ahelyett, hogy lenyelnénk a progresszívista érveket, hogy egyszerűen azért választottuk a mezőgazdaságot, mert az jó volt nekünk, fel kell tennünk a kérdést, hogy miért estünk a csapdájába, a hátrányai ellenére.
Egy lehetséges válasz lényege "az erősebb igaza". A földművelés sokkal több ember tudott eltartani, mint a vadászat, bár gyengébb életminőségen. (A vadászó-gyűjtögetők átlagos népsűrűsége 25km2-en általában alig több mint 1 ember, míg a földművelőknél ennek százszorosa.)
[...]
Ahogy a vadászó-gyűjtögetők népsűrűsége lassan emelkedett a jégkorszak végével, a csoportoknak választaniuk kellett a között, hogy több szájat etetnek azzal, hogy a mezőgazdaság felé mozdulnak el, vagy módokat találnak a szaporulatuk korlátozására. Néhány csoport az előbbi megoldást választotta, nem belátva a földműveléssel járó átkok sorát, és vonzotta őket a múló bőség amit addig élvezhettek, amíg a népességnövekedésük nem érte el a megnövelt élelemtermelés új korlátait. Ezek a csoportok számbeli fölényre tettek szert, és így elhajtották vagy megölték azokat, akik vadászó-gyűjtögetők maradtak, mivel száz alultáplált földművelő még mindig le tud győzni egyetlen egészséges vadászt. Nem az történt tehát, hogy a vadászó-gyűjtögetők feladták volna az életmódjukat, hanem azokat, akik elég értelmesnek bizonyultak ahhoz, hogy ne adják fel, kiszorították minden területről, kivéve azokról, amiket a földművelők nem akartak.
[...]
A vadászó-gyűjtögetők a legsikeresebb és legtovább tartó életvitelt folytatták az emberiség történelme során. Ezzel szemben, még mindig küzdünk azokkal a bajokkal, amelyeket a mezőgazdaság szabadított ránk, és tisztázatlan, hogy ezeknek egyáltalán lehetséges-e megoldása. Tegyük fel, hogy egy régész, aki a távoli űrből érkezik közénk megpróbálná elmagyarázni az emberiség történelmét űrlény társainak. Az ásatásai tanulságait egy 24 órás emberi időmérő szerkezeten ábrázolhatná, ahol minden óra 100 000 év elmúlt időt jelképez. Ha az emberi faj nulla órakkor született, akkor most az első napunk vége felé tartunk. Vadászó-gyűjtögetőkként éltünk majdnem az egész nap, hajnaltól délig és napnyugtáig. Végül este 23:54-kor áttértünk a mezőgazdaságra. Ahogy az éjfélünk közeleg, az éhínség sújtotta parasztok sorsa utolér mindannyiunkat? Vagy valahogy végre megvalósulnak azok a csábító ígéretek, amiket a mezőgazdaság csillogó kirakata mögé képzeltünk, csak mindeddig elkerültek minket?