Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A feltűnési viszketegségtől a hülyeségen át az őskenyérig

A modern média mindenre ráveti magát, amiből bombasztikus hírt tud gyúrni. Ennek legújabb példája az "őskenyér". Kénytelen vagyok reflektálni rá, mert túl sokan kérdezik: tényleg kenyeret ettek már 30 000 évvel ezelőtt? Hát kenyeret azért nem, csak annak találták nyomát, hogy éhes ember mindent megeszik.

 

 

A mai tudományban már nem névtelen kis kutatók gürcölnek verejtékező homlokkal évtizedeken át, fittyet hányva a talmi hírnévre, hanem népszerűséget, hírnevet bármi áron hajhászó sztártudósok kápráztatják el újabb és újabb falrengető ostobaságokkal a mindenre vevő és mindenevő médiát. Új műfaj született, a tudományos szenzáció, aminek az a lényege, hogy mondjunk valami olyat, ami ellentmond a józan észnek, amit eddig mindenki másként hitt. A régi hírlapírói mondás szerint nem az a hír, ha egy kutya megharap egy postást, hanem az, ha egy postás harap meg egy kutyát. A "ki hitte volna" rovatban ezért nem az a hír többé, hogy az omega-3 továbbra is véd az infarktus ellen, hanem az a hír, hogy éppen hogy infarktust okoz. És ha eddig valaki azt hitte, hogy a hús fogyaszt, hát röppentsük világgá a két napig kikezdhetetlen, majd semmivé foszló szenzációt, hogy a húsevés hizlal. Az is uncsi már, hogy a C-vitamin tumorellenes, az igazi hír az, ha kiderül, hogy rákot okoz.
Az olvasó meg kapkodja a fejét, divat most már mindenben kételkedni, maholnap bebizonyosodik, hogy a Föld nem is forog, a vírusokat a KGB gyártja, és Einstein zsidónak álcázott beépített náci ügynök volt, eredeti nevén von Braun.

A legújabb hír, amely a médiafirkászok szerint alapjaiban rengette meg a paleolit táplálkozás eszmerendszerét, az őskenyér. Az csak természetes, hogy az újságoknál és internetes magazinoknál tudományos képzettségű szakértők maximum akkor fordulnak meg, ha kereset kiegészítésként takarítóként munkát vállalnak a lapnál. Szakértőt alkalmazni luxus, így aztán reflektorokkal kell a szerkesztőséget megvilágítani, ellensúlyozandó a fejekből áradó mély sötétséget.

Amikor az első aggódó paleo olvasók küldözgetni kezdték nekem az őskenyér híreket, nem is vettem komolyan. Azt gondoltam, az Index megint alulmúlta önmagát (ha még ilyen lehetséges), és vagy félrefordítottak valamit vagy kitaláltak egy álhírt, hogy megint gerjeszthessenek egy kis mocskolódó álvitát valamelyik fórumukon. De aztán jött hír a Népszabadságtól is, és egyre több internetes portál tette közzé az MTI által előemésztett hírt.
Ekkor még mindig nem gondoltam, hogy ezzel komolyan kéne foglalkozni a következő, talán túl kifinomultnak tűnő elgondolás miatt.

Hogy ötezer, vagy tízezer, vagy netán harmincezer évvel ezelőtt kezdett-e az ember szórványosan kínjában gabonát rágcsálni, az tulajdonképpen az evolúciós alkalmazkodás szempontjából édes mindegy. Valódi, eznzimszintű adaptáció még a rendszeres fogyasztás hatására sem alakult ki, különben nem volna a nyugati népesség 30-40%-a rejtett gluténérzékeny, és nem volna az emberi genomban 23 gén, amely külön-külön egyenként is hajlamosít a gluténérzékenységre. A lamarckizmus folytatólagosan ott kísért az emberek fejében, mert egyszerűbb, de téves elgondolás. A lamarckizmus lényege, hogy ha valamit sokat csinálunk, akkor alkalmazkodunk hozzá. Ha a gyermekkoromban látott szovjet filmben a hős halászok éhségükben még sokáig ettek volna csizmaszárat, akkor Lamarck szerint ma az emberiség csizmaszár evő volna. Darwin ehhez annyit tett hozzá, hogy a változáshoz nem árt egy kis természetes szelekció is, azaz véletlen mutációként alakuljon ki egy egyed, aki jobban tűri a gabonát, és az aztán ebből fakadó előnyei miatt el is fog terjedni a népességben. Csakhogy a gabonafogyasztás még a mai időkben is, amikor étrendünk 50-60%-át teszi ki, csak jóval a sikeres szaporodás után okoz szívbetegséget, vagyis -mivel nem érinti a szaporodás sikerességét - nem tud kiszelektálódni. Aki tehát az őskenyér hírével netán azt akarná igazolni, hogy a kenyér tehát egészséges (hisz őseink is milyen régóta eszik), az győzze meg a szív- és cukorbetegségét erről, hátha az érvek hatására el is múlnak.

De az aggódó levelek csak jöttek, s végül egy biológus levelével a hír elérte az ingerküszöbömet. Ha már egy biológust is csőbe húznak ezzel az őskenyér dumával, akkor talán érdemes utána nézni, mi ez az új dili.

Először elolvastam a hírt az Index Tudomány (?) rovatában. Mit mondjak, ismét meggyőződtem arról, hogy az Indexnél van némi fogalomzavar a tekintetben, mit értünk tudomány alatt. Ezt írták zárómondatukban:

"Az őskenyér léte egyes vélemények szerint változtat a manapság nagyon népszerű paleolit étrenden, amely arra alapul, hogy az ősemberek táplálkozását követve a diéta hívei nem fogyasztanak szénhidráttartalmú ételeket, csak húst, zöldséget és gyümölcsöt."

A mondat bennem nem a paleo étrenddel szemben keltett kételyeket, hanem a "tudományos" rovat szerkesztőjének általános műveltségében kezdtem kételkedni. Az Indexnél ezek szerint tudományos rovatot szerkeszthet az, aki úgy tudja, hogy a gyümölcsökben és a zöldségekben nincs szénhidrát. Pedig hát ezért esszük őket.

Az ilyen megrendítő csapásokra én mindig azzal szoktam védekezni, hogy elolvasom az eredeti tanulmányt. Hátha a tanulmány szerzői nem is annyira osotbák, mint az őket interpretálók. (Bevallom, olykor ebben tévedek.) Vagy a másik verzió: első kézből értesülök arról, hogy míg mi itt gabonamentesen táplálkozunk, abban a hiszemben, hogy ez az egészséges, aközben kiderül, hogy már a harmincezer év előtti ősember is gabonát evett. Persze azon ismét el lehet gondolkodni, ugyan miért változtatna bármit is egy ilyen hír a mai paleolit étrendünkön? Nem ártana tiszta vizet önteni a pohárba: a paleolit étrend nem vallás, nem tradíció, amelyben vakon követjük az ősemberek táplálkozásáról vallott hiedelmeinket, és ha ez változik, akkor mi is változtatunk a táplálkozásunkon. A paleolit táplálkozás tudományosan levezetett, többszörösen bizonyított táplálkozási rendszer. Az ősember ott jön be a képbe, hogy van ez a fránya evolúció, és a szervezetünk azt tudja jól megemészteni és felhasználni, amit őseink évmilliókon át ettek. A gabonával nem az a baj, hogy nem elég régen fogyasztjuk, hanem az, hogy nem alkalmazkodtunk hozzá. Ha nem volna erre számos bizonyítékunk, fel sem merült volna a kérdés. A paleolit étrendet a civilizációs betegségek okainak felderítése szülte! Ha tehát netán kiderülne, hogy már harmincezer évvel ezelőtt is, az őspékségek már kora reggel illatozó péksüteményekkel és kenyerekkel csalogatták volna vevőiket boltjaikba, ez akkor sem változtatna semmit a paleolit étrenden, mert ez az étrend a szervezet szükségleteiből és működéséből van levezetve, nem pedig az "eddig úgy tudtuk" hiedelmekből.

Na de lássuk végre az eredeti tanulmányt. Ennek címe: Thirty thousand-year-old evidence of plant food processing*. Azaz: Harmincezer éves bizonyíték a növényi táplálék feldolgozásra. Már egy kicsit rögtön másként hangzik, mint az, hogy "már az ősember is kenyeret evett".

A tanulmány absztraktja arról szól, hogy eddig úgy tudtuk, az európai kőkorban a fő táplálék a hús és a zsír voltak, s kevés bizonyíték volt arra, hogy növényt is fogyasztottak volna. A most Olaszországból, Oroszországból és Csehországból előkerült őrlőköveken talált keményítőszemcsék felvetik azt a lehetőséget, hogy a paleolit ember már harminc ezer évvel ezelőtt vadnövényeket dolgozott fel és lehetséges, hogy már lisztet készített.

Na, itt álljunk meg egy pillanatra. Ebben valójában semmi új nincs. A paleolit táplálkozást megteremtő, evolúciós alapokon gondolkodó táplálkozástudósok már évtizedek óta megfogalmazták azt, hogy a paleolit táplálkozás modernkori modelljét azok a természeti népek alkotják, akik még ma is kőkori körülmények közt élnek. A paleolit táplálkozás fő elveit az ő táplálkozásukból vezették le, s azért tekintjük ezt az étrendet követendőnek, mert ezek a népek mentesek minden civilizációs betegségtől (szív és érrendszeri betegségek, rák, diabétesz, autoimmun betegségek, allergiák). Jól ismert, hogy a természeti népek átlagos étrendje 40-50% növényi táplálékot tartalmaz, ami csak az Index aluliskolázott "tudományos" szerkesztője szerint nem szénhidrát. Aki venné a fáradtságot, és belekukkantana a Tények-tévhitek "Paleolit reggelik" oldalába, vagy bármelyik paleolit blogba, vagy elolvasná a most megjelenő Paleolit szakácskönyvünk süteményes fejezetét, az könnyen meggyőződhetne arról, hogy a modern paleolit táplálkozás nagyon is épít az őrölt magvakból készült süteményekre vagy kenyerekre.
Csak a "tudományos" szerkesztők fejében olvad össze a régészet és az őskori táplálkozást kutatók tudományos tevékenysége az éppen a csámcsogandó témák sorába felvett paleolit táplálkozással. Egy dolog ugyanis, hogy tudományos bizonyítékok alapján rekonstruálják a paleolit kor emberének táplálkozását és megint egy másik dolog a paleolit étrendnek nevezett tudományos táplálkozási irányzat tételei. A magvak, gumók mindig is részei voltak a paleolit táplálkozásnak. Egyedül azok kerülendők, amelyekben túl sok a gyorsan felszívódó szénhidrát, a mérgező anyag, vagy magnak látszik, de hüvelyes (földimogyoró és szója).

Na de lássuk tovább a tanulmányt.
A szerzők először is ismertetik, hogy kevés lelet árulkodik növények fogyasztásáról, mivel ezek bomlékony dolgok. De több leletet idéznek, amely azt bizonyítja, hogy növényeket, magvakat őröltek a paleolit emberek. Ezután a szerzők bemutatják az őrlőköveket, amiket találtak. Ezután következnek a magvak. Az egyik típusú magot fűfélék termése közé sorolták, a másik csoportot a nádbuzogány terméseként azonosították. A következő mag a békabuzogány nevű növénytől származott. Számos virágos növény gyökerének őrölt szemcséjét is beazonosították. Pl. a palástfű, a bojtorján, a borzas turbolya, a keserűfű gyökerét tudták felismerni. A keményítőszemcsék eredetének tisztázása után a szerzők az ismertetést azzal zárják, hogy a keményítőszemcsék változatossága megerősíti azt a feltevést, hogy ezek hajdanán lisztkészítés céljából őrölték.
A tanulmány megbeszélés részében a szerzők azt írják, kevés adat bizonyította, hogy a növényi táplálékok jelentős szerepet töltött volna be a paleolit ember táplálkozásában, de néprajzi adatok alapján mégis is feltételezhető volt, hogy a paleolit ember valószínűleg fogyasztott növényeket.

A tanulmány végén, e ponton a szerzők fantáziája kicsit megszaladt, nyilván szerették volna eredményüket minél nagyobb horderejűnek látni, olyannak, amely alapjaiban felforgatja az eddigi nézeteket. Szerintük a keményítőszemcsékből arra lehet következtetni, hogy a paleolit vadászok rendszeresen lisztet gyártottak, s ezzel függetleníteni tudták magukat az időjárástól és a vadászszerencsétől. A keményítőszemcsékből következik szerintük az is, hogy megfelelő edényekben a lisztet meg is tudták főzni. Minderre bizonyíték nincs, de elképzelni bármit lehet. Végül nem árt ismét hangsúlyozni, hogy a tanulmány nem gabonát feldolgozó manufaktúrákat ír le, hanem a környezetben található összes virág magjának és gumós gyökerének porrá őrléséről szól. Ha az emberiség ebbe az irányba fejlődött volna, talán ma nem is volna akkora baj.

Szumma szummárum, a tanulmányban szó sem esik őskenyérről, se gabonalisztről, se lapos, kövön sütött lángosokról és hasonlókról. Ha ilyesmiket beleírtak volna a szerzők tanulmányukba, a lap szerkesztői és lektorai nyilvánvalóan visszalökték volna. A tudomány bizonyítékokra alapozott kijelentéseket vár, nem álmodozást. A kenyérsütögetést, és a részletesen leírt ízetlen lángost Laura Longo, az egyik kutatónő dobta be a médiának, meglehetősen felelőtlenül. Nyilván érezte, hogy az nem hír, hogy "őrlőköveket találtunk". Na bumm, és akkor mi van. Naponta ezer ilyen hír van. Szenzáció akkor lesz belőle, ha olyan hírt lehet belőle fabrikálni, ami megkérdőjelezni látszik a sokak szemében szálka paleolit táplálkozást. Ezt aztán a média tovább színezi, hisz mindenhol akad egy-egy "tudományos" szerkesztő, akinek bögyében van a paleolit táplálkozás, és azt hiszi, most valami csuda leleplezőt mond azzal, ha egy feltűnési viszketegségből ostobaságokat fecsegő kutatónő szavait készpénznek veszi. A tudományt a tudományos fantasztikumtól a tények és bizonyítékok választják el. Az Index és hozzá hasonló híréhes internetes portálok által művelt "tudományos" újságírást pedig fényévek választják el a tudománytól.

Ami tehát a paleolit táplálkozást illeti, eddig is, ezután is, eszünk szénhidrátokat, eszünk magvakat, és szemben Kovalcsik Ildikó, alias Lilu vélekedésével, a húst továbbra sem nyersen esszük.

De vigyázat! A paleolit táplálkozás ragályos, aki kipróbálja, és javulásnak indul az állapota, az úgyse fogja többé abbahagyni, mert nem szeretne újra cukorbeteg lenni, visszahízni a tízkilókat, nem kívánja vissza a fájó izületeit, migrénjét, menstruációs görcsét, vagy aknéit. Vagy ha mégis, hát úgy kell neki. Az ellendrukkereket pedig azért szeretjük, mert minden vizsgálatban szükség van kontrollcsoportra. Végülis az egész nyugati táplálkozás az orvoslás és közegészségügy által folytatott grandiózus kísérlet: mit bír még ki a nyugati ember. Már az összhalálozás 50%-a szívhalál, 30%-a rákos halálozás, a lakosság 5-10%-a cukorbeteg, 8%-a autoimmun beteg. A paleo kiút ebből a csapdából.

*Revedin A, Aranguren B, Becattini R, Longo L, Marconi E, Lippi MM, Skakun N, Sinitsyn A, Spiridonova E, Svoboda J: Thirty thousand-year-old evidence of plant food processing. Proc Natl Acad Sci U S A. 2010 Nov 2;107(44):18815-9. Epub 2010 Oct 18.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre