Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi G:
A vörös hús és az egészség

Részlet Szendi-Mezei: Paleolit szakácskönyv I.-ből

A vöröshúst a közvélemény és a táplálkozástudomány szereti kiátkozni, holott úgy tűnik, nem a hússal, hanem a húsiparral van a baj.

 

 

A paleolit táplálkozás csupán új prófécia lenne, ha csak annyival tudnánk érvelni, hogy több millió éve fogyasztunk húst, hát biztos csak jó lehet. Persze jogos a feltételezés, hogy két millió év alatt csak tudtunk megfelelően alkalmazkodni a hús fogyasztásához, de én úgy gondolom, egy-két bizonyíték azért mégsem árt. Először is leszögezném, hogy minden ellenkező híreszteléssel ellentétben, az ember mindenevő, ezt bizonyítja a fogazata és emésztőrendszere, valamint a csak növényekre hagyatkozó vegetarianizmussal kapcsolatban felvetődött megannyi hiánybetegség.

A húsevéssel kapcsolatban az egyik kérdés, hogy a húsevés önmagában nem okoz-e különféle problémákat (szívbetegség, rák, köszvény), és a tovább finomított kérdés pedig az, hogy van-e különbség a natúr hús és az élelmiszeripar által feldolgozott hústermékek egészségre gyakorolt hatása között. Tudjuk jól, hogy amióta az ember a vágásra nevelt állatokat gabonával, kukoricával, halliszttel és döglött állatokból készült fehérje és csontliszttel tömi, megváltozott az állati hús összetétele is (Cordain, 2002). Sajnos, bármi is lesz ennek a rövid összefoglalónak végső konklúziója, túl sok mozgásterünk akkor sem fog maradni, hiszen nincs annyi pénz és annyi biogazda, hogy mindenki kapirgáló csirkét és mezőn nevelt marha húsát ehesse. Ipari környezetben élünk, itt kell a lehető legjobb választások szerint élnünk. Mindenesetre miheztartás végett, nem árt belelátnunk a húsipar fazekába. Vajon van-e különbség a hús és a hústermékeknek becézett gyanús készítmények között. Gondolok itt most a guszta felvágottakra, kolbászokra, szalámikra, amelyeknek összetevőiben ismeretlen vegyületek garmadát olvashatjuk.

A hús és a szívbetegség

Egy 20 vizsgálat 1 218 380 személyének adatait feldolgozó 2010-ben megjelent összevont elemzésben Renata Micha és kollégái arra következtettek, hogy a vörös hús fogyasztása nem áll kapcsolatban sem a szívbetegség, sem a cukorbetegség, sem a sztrók kockázatával, ellenben a feldolgozott húsok 42%-al megnövelik a szívbetegség, és 19%-al a cukorbetegség kockázatát (Micha és mtsi., 2010). A húsipar fazekában tehát nagyon gyanús dolgokat kotyvasztanak össze, és ebből a paleo táplálkozás híveinek sajnos le kell vonnia a következtetést: ha tehetjük, kerüljük az élelmiszeripar által gyártott húskészítményeket! Ennek egyik módja a házilag gyártott húskészítmények, a másik módja a minél kevesebb adalékanyagok alkalmazó gyártók, kistermelők termékeinek felkutatása.

A húsfogyasztás egészségre gyakorolt hatásában nem könnyű tisztán látni, mert sok olyan vizsgálat jelenik meg, amely a "zsír- és húsfóbia" szellemiségétől áthatva a hús káros hatását igyekszik bizonyítani. Ahogy Bill Lands írja tanulmányában: "A tudósok emberi módon viselkednek, azaz hatnak rájuk álmaik, vágyteljesítő gondolkodásuk, spekulatívan következtetnek" (Lands, 2008). Sajnos, ezt nap mint nap tapasztalni, és az alábbiakban mutatok is erre példát, amikor a kutató előfeltevései miatt nem kezd el kételkedni saját abszurd állításaiban sem.

Sok kutató kedvelt módszere a "húsevőket" a vegetáriánusokkal összehasonlítani. Csakhogy az ilyen vizsgálatokban a "húsevők" nem mások, mint a nyugati étrenden élők, azaz a hússal együtt a nyugati étrend nehezen kiszűrhető hatásait vetik össze a vegetáriánus életmóddal, amely általában fokozottabb egészségtudatossággal is együttjár A húsellenes elfogultság egyik remek példája a "Húsevés és halálozás" címmel 2009-ben Rashmi Sinha és kutatócsoportja tollából megjelent grandiózus elemzés. A vizsgálatban 10 éven át követtek 546 000 "húsevő" embert, és azt vizsgálták, hogy az elfogyasztott húsmennyiség alapján öt csoportba osztva őket, hogyan változik a növekvő húsevéssel a különféle halálozási okok aránya. Nem részletezve az egyes halálokokat, a végeredmény önmagában is mellbeverő lenne, ha igaz lenne: a kutatók szerint a legkevesebb vörös húst fogyasztókhoz képest a legtöbb vörös húst fogyasztók összhalálozási kockázata 31%-al nagyobb (Sinha és mtsi., 2009). Mivel rendelkezésünkre áll Renata Micha és munkatársai kétszer ekkora mintán végzett elemzése a szívbetegség és cukorbetegség vonatkozásában, máris össze tudjuk hasonlítani a két vizsgálat eredményét. Míg Michaék nem találtak szívbetegség kockázatot, Sinhaék 27%-al nagyobb szívhalálozási kockázatot találtak a legtöbb vörös húst fogyasztók közt. Míg Michaék 42%-al megnövekedett szívbetegség kockázatot hoztak ki a feldolgozott hús esetén, addig Sinhaék csak 9%-os növekedést. Ez ugye már önmagában különös és ellentmondásos. Egy táblázatban jobban átlátható, miről is van szó.

 

Vörös húsok kardiovaszkuláris kockázata

Feldolgozott vörös húsok kardiovaszkuláris kockázata

Micha és mtsi. 2010

0%

42%

Sinha és mtsi. 2009

27%

9%

Hogy lehet, hogy Sinhaék a vörös húsoknál ilyen nagy és a feldolgozott húsoknál meg ilyen kicsi kardiovaszkuláris kockázatot találtak? Már csak a józan ész alapján is azt várnánk, hogy a feldolgozott húsok veszélyesebbek. Nos, az ördög a részletekben rejlik. Ha valaki átböngészi Sinhaék apró betűs módszertani leírását, azzal szembesülhet, hogy ők a vörös hús fogyasztásba beleszámolták a felvágottakat, a sonkát, a hamburgert, a hotdogot és a kolbászt is. Ejnye, ejnye, ez egyszerűen félrevezetés. Mivel biztosították az olvasót, hogy kétszer semmit nem számoltak el, joggal tételezhetjük fel, hogy a vörös hús fogyasztóknál talált 27%-os szívhalálozási kockázatot valójában az ideszámolt felvágottak okozzák. Vagyis Sinhaék tulajdonképpen két részletben közölték a felvágottak okozta megnövekedett halálozási kockázatot. Ha összeadjuk a kettőt, 36%-ot kapunk, ami már egész jól közelíti Michaék eredményét.

A hús és a rák

Ez is örökzöld téma, ilyen kutatásokra mindig lehet pénzt szerezni. A kutatás azonban rendkívül ideologikus, egy kutató sosem a ma született bárány naivitásával áll neki a kutatásnak, hanem igazolni akarja előfeltevéseit, amit persze más kutatók hasonló motivációjából született vizsgálatai inspirálnak benne. Így alakul ki a tudományban aztán egy sokak által képviselt téveszme, aminek fényében mindenféle gyenge vizsgálatok is bizonyítéknak tűnnek, ha a várt eredményt hozzák. A szaklapokat az elmúlt évtizedekben elárasztották a hús rákkeltő hatását igazolni vélő tanulmányok.
Dominik Alexander és munkacsoportja 2009-ben 12 vizsgálat összevont elemzésével a vörös húsok vastagbélrákot okozó hatását nem találta igazoltnak (Alexander és mtsi., 2009). A kutatócsoport 2010-ben két újabb, még teljesebb elemzéssel állt elő. A vörös húsok kapcsán most 35 vizsgálatot elemeztek, és arra következtettek, hogy a vörös húsok fogyasztása és a vastagbélrák közti kapcsolat nem megalapozott (Alexander és Cushing, 2010). Másik elemzésük a feldolgozott húsok és a vastagbélrák kapcsolatát elemezte 28 vizsgálat alapján és szintén nem találtak elégséges bizonyítékot arra, hogy a feldogozott hústermékek vastagbélrákot okozhatnának (Alexander és mtsi., 2010).

És van a táplálkozás és a rák kapcsolatának kutatásában egy egészen durva hiba, nevezetesen az, hogy a rák, esetünkben a vastagbélrák egyik legnagyobb kockázati faktorát, a D vitaminhiányt egyik kutatás sem veszi figyelembe. Ez körülbelül olyan színvonalúvá süllyeszti az egész "húsfóbiás" kutatást, mint amilyen szinten álltak azok a teóriák, amelyek a mikroba elmélet előtt valamely fertőző betegség okát próbálták megmagyarázni. Ha nem veszünk tudomást a főhatásról, hiába keressük a magyarázatot a részletekben.

Fordítsuk meg a kérdést. Ha a hús vastagbélrákot okoz, akkor a vegetáriánusok védettebbek kéne hogy legyenek. De nem így van. Timothy Keynek és csoportjának elemzésében öt követéses vizsgálat 76 000 résztvevőjének halálozási adatait elemezték, és eszerint a vegetariánusok azonos valószínűséggel haltak meg vastagbélrákban, mint a "húsevők". Egy másik, jóval nagyobb, 500 ezer ember adatait feldolgozó vizsgálatból azonban már az derült ki, hogy a vegetáriánusoknak 39%-al nagyobb a kockázata a vastagbélrákra (Key és mtsi., 2009). Mivel ezekben a vizsgálatokban sem azt nem könnyű eltéveszteni, hogy valaki vegetáriánus, sem azt, hogy miben halt meg, az eredményekben nincs okunk kételkedni. Akkor viszont valami nagy baj van azokkal a kutatásokkal, amelyek eddig a húst hibáztatták. Ha azt tekintjük, hogy a húsevők a vegetariánusokhoz képest jelentősen kisebb kockázattal halnak meg vastagbélrákban, akkor -feltéve, hogy a "húsevők" nem napoznak inkább - arra kell következtessünk, hogy nem a hús, hanem a "köret" okozza a vastagbélrákot, és aki csak köretet eszik, annak azért nagyobb a kockázata, mert a húst is "körettel" pótolta. Így eljutunk a Paleolit táplálkozás könyvemben vázolt lehetőséghez, hogy valójában a gyorsan felszívódó szénhidrátok és a D vitaminhiány az oka a vastagbélráknak. Mindehhez érdemes még hozzátennünk, hogy a természeti népek körében a vastagbélrák rendkívül ritka betegség (Lindeberg, 2010)

Egy "fehér" eszkimó megfigyelései

Vilhjalmur Stefansson antropológus 1906-tól kis megszakításokkal 11 évet töltött az eszkimóknál. Teljesen átvette az eszkimók minden szokását és éveken át csak húson élt. 1926-ban egy orvoscsoport tetőtől talpig megvizsgálta, milyen káros hatásai vannak a húsevésnek, de semmilyen elváltozást nem találtak nála. Az eredményeket Clarence Lieb 1926 júliusában publikálta is az amerikai Orvosok Szövetségének Lapjában (Lieb, 1926). A cikk hatására az Amerikai Hús Társaság belelkesült, és pénzügyi támogatást adott további kutatásra. Stefansson és korábbi expedíciójának egy tagja voltak a kísérleti személyek, akik dietetikusok felügyelete alatt nekiláttak húst hússal enni. Egy éven kizárólag napi 60 dkg húst és 25 dkg zsírt ettek, semmi mást. Végig orvosok felügyelték táplálkozásukat, hogy biztosak legyenek a szénhidrátmentességben. Stefansson és kollégája a kísérlet végeztével tökéletesen egészségesek maradtak. Az eszkimók példáját követve, olykor nyers húst is kellet fogyasztaniuk, ugyanis ebből lehet fedezni a C vitaminszükségletet, ami mellesleg húson élés esetén jóval kisebb. Stefansson a vizsgálatot 5 kg. Súlyfelesleggel kezdte, amely vizsgálat végére eltűnt. Ez nem meglepő, írta Stefansson, mert a sok év alatt, amit az eszkimók közt töltött, soha nem látott elhízott embert. De ne gondolja senki, hogy az eszkimók immúnisak az elhízással szemben, mert amint a nyugati étrendre kezdtek áttérni, máris elhíztak. Mivel felmerült, hogy a folyamatos húsevés kalcium hiányhoz vezet, a Harvard Egyetem Peabody Múzeumában őrzött régi inuit csontvázakat megvizsgálták, de kalciumhiány nyomát nem tudták felfedezni (Stefansson, 1935).

A hús és a köszvény

Mióta a Paleolit táplálkozás könyvem megjelent, sokan kérdezték aggodalmaskodva, hogy vajon a sok hús nem okoz-e majd nekik köszvényt. A köszvényt évszázadok óta a húsevéssel és az alkohol fogyasztással hozták kapcsolatba, a jólét két szimbolikus fogyasztási cikkével. A köszvény oka a vérből kiváló húgysav kristályos kirakódása az izületekbe, ahol fájdalmas gyulladást, degenerációt okoz. Leggyakrabban a nagylábujjban és a sarokban szokott jelentkezni. A mai orvoslás is még abban a tudatban él, hogy a köszvényest óvni kell a sok hústól, mert a hús sok húgysavat tartalmaz, és ez okozza a köszvényt. A valóságban bizonyító erejű vizsgálat nincs arra, hogy a húsfogyasztásnak köze lenne a köszvényhez. Hyon Choi és kutatócsoportja 2004-ben közöltek ugyan egy 12 éves követéses vizsgálatot, melyben arra következtettek, hogy a hús és a tengeri állatok fogyasztása ront a köszvényen, de sajnos eredményeik statisztikailag nem szignifikánsak, úgyhogy komolyan eredményüket nem lehet venni (Choi és mtsi., 2004). A tapasztalatok azt mutatják, hogy a húsfogyasztást korlátozó intézkedések sem javítanak a köszvényesek rohamgyakoriságán (Cordain, 2006), ugyanis a köszvényesek legalább 90%-ban valójában a veseműködéssel van a probléma (Gibson és mtsi., 1980). A vérben keringő húgysav kétharmadát a szervezet maga állítja elő, s csak egyharmada származik a táplálékból (Cordain, 2006). Tehát a magas húgysavszintet és így következésképen a köszvényt a vese elégtelen húgysav kiválasztása okozza. Vajon évmilliókon át, amikor a paleolit ember sokkal több húst fogyasztott, mint a nyugati ember, miért nem volt köszvény? Honnan is tudjuk, hogy nem volt? Két okunk van feltételezni. Az egyik, hogy a köszvény erősen korlátozó betegség, viszonylag korán, 20 év körül is megjelenik már, következésképen, ha a köszvény gyakori probléma lett volna, a köszvényhajlam már régen kiszelektálódott volna. A másik ok, amiért feltételezzük, hogy a köszvény a nyugati ember betegsége, hogy a természeti népeknél, amíg nem kerültek kapcsolatba a nyugati táplálkozással, ismeretlen volt ez a probléma. Érdekes mód, a vizsgálatok azt mutatják, hogy a Polinéz szigeteken élő maorik, raratonganok és pukapukanok közt genetikai okokból nagyon gyakori a magas húgysavszint. Ennek ellenére a civilizáció megjelenése előtt nem volt ismert körükben a köszvény (Zimmet, és mtsi., 1978). Az Új Zélandi maorik közt pl. hagyományosan nem voltak köszvényesek, de a 20. századra a lakosság 10%-a köszvényessé vált (Rose, 1975).

A vizsgálatok új csapása azt mutatja, hogy a köszvény az inzulinrezisztenciával és a metabolikus szindrómával áll kapcsolatban. A húgysavszint egyenes vonalú összefüggést mutat a derék körfogattal (Lindeberg, 2010). Az inzulinrezisztencia következtében magas inzulinszint serkenti a májban a húgysav termelődést és egyben gátolja a vese húgysav kiválasztását (Cordain, 2006). Az inzulinrezisztenciát és a metabolikus szindrómát viszont a sok, gyorsan felszívódó szénhidrát okozza, és nem a húsfogyasztás. Hogy a húsfogyasztás nem ront, hanem javít a köszvényen, azt Patrick Dessein és munkatársai bizonyították be 2000-ben végzett vizsgálatukban. Köszvényes betegeiket 16 héten át 30% fehérjét, 30% zsírt és 40% lassan felszívódó szénhidrátot tartalmazó étrendre fogták. (Megjegyzem, hogy ez nagyjából megfelel a paleo étrendnek.) A 16 hét végére az átlag heti 3 köszvényes roham heti 0.5 rohamra csökkent (Dessein és mtsi., 2000).
Nos, akkor végül is mi ront a köszvényen? Elisabeth Hak és Hyon Choi 2008-a vizsgálata a köszvény gyakorisága és a cukros és fruktóztartalmú gyümölcslevek fogyasztása között talált szoros kapcsolatot (Hak és Choi, 2008). A fruktóz alkalmazása az élelmiszeriparban rendkívül elterjedt, az emberek tudtukon kívül rengeteget fogyasztanak belőle. A fruktóz jelentősen hozzájárul az inzulinrezisztencia kialakulásához. A fruktóz és a köszvény kapcsolatát más vizsgálatok is megerősítették. Mi javít a köszvényen? A paleolit táplálkozás. Ez ugyanis megszünteti az inzulinrezisztenciát, a megnövekedett fehérjefogyasztáson keresztül pedig serkenti a veseműködést (Cordain, 2006). A vizsgálatok szerint további erős védőfaktor a kávéfogyasztás (Hak és Choi, 2008) és a C vitaminfogyasztás (Choi és mtsi., 2009). Napi 1500 mg C-vitamin 45%-al csökkenti a köszvény kialakulásának a kockázatát.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

 

Irodalom

  • Alexander DD, Cushing CA, Lowe KA, Sceurman B, Roberts MA: Meta-analysis of animal fat or animal protein intake and colorectal cancer. Am J Clin Nutr. 2009 May;89(5):1402-9.
  • Alexander DD, Cushing CA. Red meat and colorectal cancer: a critical summary of prospective epidemiologic studies. Obes Rev. 2011 May;12(5):e472-93.
  • Alexander DD, Miller AJ, Cushing CA, Lowe KA.: Processed meat and colorectal cancer: a quantitative review of prospective epidemiologic studies. Eur J Cancer Prev. 2010, 19(5):328-41.
  • Choi HK, Gao X, Curhan: Vitamin C intake and the risk of gout in men: a prospective study. G. Arch Intern Med. 2009 Mar 9;169(5):502-7.
  • Choi, HK; Atkinson, K; Karlson, EW; Willett, W; Curhan, G: Purine-rich foods, dairy and protein intake, and the risk of gout in men. N. Engl. J. Med., 2004. 350(11):1093-1103.
  • Cordain, L: Gout. The Paleo Diet Update Newsletter, 2006, Szept 15.
  • Cordain, L: The paleo diet. John Wiley and Sons, New Jersey, 2002.
  • Dessein, PH; Shipton, EA; Stanwix, AE; Joffe, BI; Ramokgadi, J: Beneficial effects of weight loss associated with moderate calorie/carbohydrate restriction, and increased proportional intake of protein and unsaturated fat on serum urate and lipoprotein levels in gout: a pilot study. Ann. Rheum. Dis., 2000. 59(7):539-543.
  • Fraser, GE: Diet, Life Expectancy, and Chronic Disease Studies of Seventh-day Adventists and Other Vegetarians. OXFORD Univ Press, New York, 2003.
  • Gardner CD, Kiazand A, Alhassan S, Kim S, Stafford RS, Balise RR, Kraemer HC, King AC.Comparison of the Atkins, Zone, Ornish, and LEARN diets for change in weight and related risk factors among overweight premenopausal women: the A TO Z Weight Loss Study: a randomized trial. JAMA. 2007 Mar 7;297(9):969-77.
  • Garland, C.F.; Garland, F.C.; Gorham, E.D.; Lipkin, M.; Newmark, H.; Mohr, S.B.; Holick, M.F.: The Role of Vitamin D in Cancer Prevention. Am. J. Pub. Health, 2006, 96(2): 252-261.
  • Garland, C.F.; Garland, F.C.; Shaw, E.K.; Comstock, G.W.; Helsing, K.J.; Gorham, E.D.: Serum 25-hydroxyvitamin d and colon cancer: eight-year prospective study. Lancet, 1989, 334(8673):1176-1178.
  • Garland, CF; Garland, FC: Do Sunlight and vitamin D reduce the likelihood of colon cancer? Int J Epidem, 1980, 9(3):227-230.
  • Gibson T, Highton J, Potter C, Simmonds HA. Renal impairment and gout. Ann Rheum Dis 1980;39:417-23.
  • Grant, WB; Mohr, SB: Ecological Studies Of Ultraviolet B, Vitamin D And Cancer Since 2000, Ann Epidemiol, 2009;19:446-454.
  • Hak AE, Choi HK: Lifestyle and gout. Curr Opin Rheumatol. 2008 Mar;20(2):179-86.
  • Hession M, Rolland C, Kulkarni U, Wise A, Broom J: Systematic review of randomized controlled trials of low-carbohydrate vs. low-fat/low-calorie diets in the management of obesity and its comorbidities. Obes Rev. 2009 Jan;10(1):36-50.
  • Key TJ, Appleby PN, Spencer EA, Travis RC, Roddam AW, Allen NE: Cancer incidence in vegetarians: results from the European Prospective Investigation into Cancer and Nutrition (EPIC-Oxford). Am J Clin Nutr. 2009 May;89(5):1620S-1626S.
  • Key TJ, Fraser GE, Thorogood M, Appleby PN, Beral V, Reeves G, Burr ML, Chang-Claude J, Frentzel-Beyme R, Kuzma JW, Mann J, McPherson K.: Mortality in vegetarians and non-vegetarians: a collaborative analysis of 8300 deaths among 76,000 men and women in five prospective studies. Public Health Nutr. 1998 Mar;1(1):33-41.
  • Lands, B: A critique of paradoxes in current advice on dietary lipids. Progr Lip Res, 2008, 47:77-106.
  • Lieb, CW: The effects of an exclusive, long-continued meat diet. J Am Med Assoc. 1926, 87(1):25-26.
  • Lindeberg S, Cordain L, R?stam L, Ahrén B: Serum uric acid in traditional Pacific Islanders and in Swedes. J Intern Med. 2004 Mar;255(3):373-8.
  • Lindeberg, S: Food and western disease. Health and nutrition from an evolutionary perspective. Wiley-Blackwell, 2010.
  • Micha R, Wallace SK, Mozaffarian D.Red and processed meat consumption and risk of incident coronary heart disease, stroke, and diabetes mellitus: a systematic review and meta-analysis. Circulation. 2010 Jun 1;121(21):2271-83.
  • Mozaffarian D.Meat intake and mortality: evidence for harm, no effect, or benefit? Arch Intern Med. 2009 Sep 14;169(16):1537-8.
  • Nordmann AJ, Nordmann A, Briel M, Keller U, Yancy WS Jr, Brehm BJ, Bucher HC.Effects of low-carbohydrate vs low-fat diets on weight loss and cardiovascular risk factors: a meta-analysis of randomized controlled trials. Arch Intern Med. 2006 Feb 13;166(3):285-93.
  • Prior IA, Welby TJ, ?stbye T, Salmond CE, Stokes YM: Migration and gout: the Tokelau Island migrant study. Br Med J (Clin Res Ed), 1987, 295(6596):457-61.
  • Rose BS: Gout in Maoris. Semin Arthritis Rheum. 1975 Nov;5(2):121-45.
  • Shai I, Schwarzfuchs D, Henkin Y; et al; Dietary Intervention Randomized Controlled Trial (DIRECT) Group: Weight loss with a low-carbohydrate, Mediterranean, or low-fat diet. N Engl J Med, 2008, 359(3):229-41.
  • Sinha, R; Cross, AJ; Graubard, BI; Leitzmann, MF; Schatzkin, A: Meat intake and mortality: a prospective study of over half a million people. Arch Intern Med, 2009, 169(6):562-571.
  • Stefansson, V: Eskimos Prove An All Meat Diet Provides Excellent Health. Harper's Monthly Magazine, November 1935.
  • Vergnaud AC, Norat T, Romaguera D, Mouw T, et al: Meat consumption and prospective weight change in participants of the EPIC-PANACEA study. Am J Clin Nutr. 2010 Aug;92(2):398-407.
  • Zimmet PZ, Whitehouse S, Jackson L, Thoma K: High prevalence of hyperuricaemia and gout in an urbanised Micronesian population. Br Med J. 1978 May 13;1(6122):1237-9.