Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Az amerikai Münchausen

Hogy ki fedezte fel az Északi sarkot, pontosabban ki járt először ott, azt máig vitatják. Lehet, hogy Robert E. Peary, lehet hogy más. Egy dolog biztos. Frederick Cook biztosan nem.

 

Frederick Cook 1865-ben szegény német bevándorolt orvos negyedik gyerekeként született Hortonville falucskában, New York közelében. Öt éves korában apja meghalt, s mivel már ekkor hatan voltak testvérek, fiatalon dolgozni kezdett Brooklynban mint zöldségárus, bérbehajtó, stb. Ambiciózus fiatalember volt, aki komolyan vette, hogy Amerika a lehetőségek hazája, bár némiképp sajátosan értelmezte ezt. New Yorkba ment, ahol tejesemberként kereste kenyerét, majd beiratkozott egy két éves orvosi főiskolára. Ezt 1890-ben állítólag el is végezte; mindenesetre ettől kezdve Dr. Cook-ként mutatkozott be mindenhol. Persze páciense nem volt, senki nem bízott a nemrég még tejkihordó professzorban, s felesége is gyermekszülésbe halt bele, ami szintén nem bizonyult jó reklámnak egy állítólagos nagy tudású sebész cégéréhez. De nem is törte magát az orvosi pályáért, inkább amolyan élménykereső típusnak bizonyult. Egy újságban olvasott Peary sarki expedícióiról, és gondolta, íme a siker útja: igazi gátlástalan kalandorként 1891-ben önkéntesnek jelentkezett a sarki expedícióba. Robert E. Peary ekkoriban még csak "edzett", s csak tíz évvel később kezdte ostromolni az Északi sarkot. Összesen négyszer kísérelte meg a sark meghódítását. 1900-ban, 1902-ben, 1906-ban, és 1909-ben. Minden útján egyre jobban megközelítette a sarkot, míg végül 1909-ben el is érte, bár manapság vitatják ezt, perdöntő bizonyíték nincs rá.
Nos az ifjú, becsvágyó Cook, magunk közt csak Fredy, elszegődött hát ehhez a Pearyhez, aki Grönlandban készült a következő expedíciójára. A kis csóró Fredy hamarosan egy életre megirigyelte Peary életét, feleségét, sikereit. Peary egy képzett mérnők és tengerész tiszt volt, alkatra magas és jóvágású, aki jól mozgott magasabb körökben is arisztokrata stílusa és hírneve okán. Már ekkor felfedezéseiről volt híres. Felesége Josephine, szintén rendkívül művelt és szép asszony volt, ráadásul tökéletes társa volt férjének: remek vadász volt, imádta a jég birodalmát, beszélte az eszkimó nyelvet, s vezette az expedíció előkészületeit. Később ő írta meg az északi sark felfedezésének igaz történetét a "Északi-sarki naplóm" címmel. Josephine könyvéből kiderült, hogy Cook nem volt éppen a leghasználhatóbb ember, s elég béna volt a vadászatban is. Egy alkalommal meg, majdnem lelőtte Peary bizalmas emberét, Negro Matt Hensont is, aki a kajüt tetején napozgatott, miközben Fredy a kajütben véletlenül a mennyezetre célozgatott. Ha nem véletlen volt, akkor egészen bizonyosan a sárga irigység húzatta meg vele a ravaszt. Ez a Henson egyébként különös fickó volt, mint a neve is mutatja, néger volt, s Peary jobb kezeként végig vele volt minden expedíciójában, s együtt jutottak el az Északi sarkra is.
Na elég is volt egy grönlandi tél az expedícióval, hogy Fredy úgy döntsön, ő már mindent tud, s neki is jár mindaz, amit Peary megkap az élettől. A baj csak ott volt, hogy azonkívül, hogy Fredy becsvágyó volt és pszichopata, semmi mást nem tudott igazán felmutatni cserébe a sorsnak.

 

 

 

Visszatért New Yorkba és mint az Északi sark hőse, előadásokat kezdett tartani, megszegve ezzel a Peary csapat minden tagját kötelező publikációs tilalmat. Majd néhány eszkimóból egyfajta cirkuszt rántott össze és azzal járta a vidéket. Végül, mint "tapasztalt" sarkutazó, utakat kezdett szervezni Grönlandra, de ezek mind kudarcba fulladtak. Később jelentkezett önkéntes orvosnak egy Északnak tartó belga hajóra, de egy egész télre a jég fogságába kerültek. Erről az útról is úgy tért meg, mint a hajó megmentője. Hazakeveredőben, útközben megismerkedett egy misszionáriussal, akinek életműve egy patagóniai-amerikai szótár volt. Miután a misszionárius meghalt, mit tehetett volna mást Fredy, mint kiadta szépen saját neve alatt. Fredy szeretett írni és még jobban szeretett lódítani. Gyorsan írt egy könyvet is a belga hajón tett utazásáról, melyben az út hősévé vált, állítólag ő fűrészelt csatornát a jégbe, hogy a hajó kiszabaduljon. Később többen felismerték, hogy könyve kísértetiesen emlékeztet Dr. Kane 1850-es években kiadott "Északi-sarki rémálom" című művére, de hát kinek nincsenek elődei?

A MacKinley kaland

Aztán a hős megismerkedett majd összeházasodott egy gazdag özveggyel, s így pénzhez jutott, hogy expedíciót szervezzen a kb. 6700 méter magas alaszkai MacKinley hegy megmászására. Ekkor már sok blöffje és útikönyve híressé tette, felfedező és tudományos klubok vezetője vagy megbecsült tagja volt. A MacKinley volt Észak-Amerika legmagasabb csúcsa, s azelőtt még senki nem mászta meg, tehát éppen jó trófeának ígérkezett a hírnév útján. Vitte ő is feleségét, hogy amolyan "pearysen" csinálja a dolgokat, milyen jól fog majd hatni az útról írott könyvekben. Fredynek persze semmiféle hegymászói tapasztalata nem volt, úgyhogy a hegy feléig sem jutottak. Balszerencséjére a csapatban volt Robert Dunn is, aki szemtanúja volt Fredy bénázásának, és máig nagy sikerű könyvben mutatta be Fredyt, mint céltalan, sikerhajhászó, beteg embert. Fredynek tehát muszáj volt tőle megszabadulni, majd 1906-ban új expedíciót szervezve visszatért a hegyhez. Itt két hegyi vezetőt lefizetve eltűnt a táborból pár napra, majd lelkesülten tértek vissza, hogy épp most jönnek a csúcsról. Már ekkor nem hitte el neki senki a táborból, de Brooklynban vevők voltak a sztorira, s Fredy ismét tündökölt. A pár napos távollétet hamisított képek készítésére használta, egy alacsony kis csúcson kitűzte az amerikai zászlót. Pár évvel később a két megvesztegetett vezető bevallotta, hogy Fredy lefizette őket, és az is kiderült, hogy a "kontinens csúcspontja", ahol Fredy győztesen állt, alig 1500 méter magasan volt, 20 mérföldre a valódi csúcstól. Sajnos megint egyik csapatársa is "elárulta"; az egykori túratárs, Dr. Parker, a Columbia egyetem professzora szolgáltatta a leleplező fotókat, melyek napnál világosabban bebizonyították, hogy az a csúcs nem "az a csúcs". Az 1909. évi karácsonyi számában a Washington Post egy nyilatkozatot jelentetett meg a tekintélyes "Felfedezők Klubja" vezetősége nevében, miszerint Dr. Cook esetét kivizsgálták és a MacKinley megmászását nyilvánvaló hazugságnak minősítették, s ezért Dr. Cook-ot a klubból kizárták.
De Fredy nem várta ezt be, hanem a szerencsejáték barlangokból meggazdagodott milliomos mecénásával és lelkirokonával, John Bradley-vel elhajózott Grönlandra egy kis szórakoztató rozmármészárlásra. De előtte hátrahagyott egy levelet a "Felfedezők Klub"-jának, ami röviden azt tudatta, hogy "ne keressenek, az Északi Sarkra mentem".

Az Északi sarki kaland: a jég mindenütt jég

De mitől is kedvelte meg annyira Bradley a mi Fredynket? Fredy már a MacKinley "megmászásakor" az északi sark "meghódítását" tervezte, ezért aztán Bradleyről elnevezett néhány kis hegycsúcsot, végülis ez neki semmibe sem került, a felkapaszkodott újgazdag Bradley meg elolvadt a gyönyörűségtől, hogy róla hegyek vannak elnevezve. Ezért aztán hajlandó volt ismét pénzeket ölni Fredy újabb "expedíciójába", hátha egy Bradley-kontinenssel is gazdagodik a földrajztudomány. Fredy nem is okozott csalódást mecénásának, később egy addig senki által, és természetesen ő általa sem látott helyre berajzolt a térképre egy Bradley-földnek elnevezett szigetet, amit hát később persze senki nem talált meg. Fredy -ekkor már a börtönben csücsülve- azzal védekezett, hogy ő még látta, arról nem tehet, ha most már nincs ott.
Na de most még csak ott tartunk, hogy elsöpörtek New Yorkból, a hajó megrakva Fredy "expedíciós felszerelésével". S mivel ekkoriban még senki nem tiltotta a rozmár, jegesmedve és sarkiróka mészárlást, tettek egy kis kitérőt, és pár hét alatt hihetetlen pusztítást végeztek a sarki állatok között, akik talán még ma is emlegetik ezt a vérfürdőt. Ez részben élvezet volt, részben üzlet, mert a bundákért, agyarakért sokat adtak odahaza. Mikor a jacht megtelt prémekkel és eszkimóktól csecsebecsékért kicsalt méregdrága cetagyarakkal, Fredy lepakolt az Ellesmere sziget nyugati oldalán egy eszkimó táborban, Bradley meg hazahajókázott a cuccal. Bradleynek Fredy finanszírozása busásan megtérülő vállalkozásnak bizonyult.

Fredy hamarosan felkerekedett két eszkimó vezetővel, hogy elruccanjanak az Északi Sarkra. Pearynek 24 emberre, 19 szánra, és 130 kutyára volt szüksége, de Fredynek elég volt egy szán és két vezető. Persze, mert csak 12 mérföldet távolodtak el a parttól, aztán gyorsan visszakanyarodtak Dél felé, nehogy már az északi Sarkra igyekvő Peary-expedícióba botoljanak. Fredy tudta, hogy Pearyék errefelé fognak elhaladni. Elbujdokolt hát két vezetőjével jó messzire, meghúzódtak egy elhagyott igluban, majd a tél elmúltával visszatértek az eszkimó településre, hogy "huh, most jövünk az Északi sarkról, cudar hideg van ott". Fredy bérelt szánon levágtázott Dél-Grönlandba az első dán településig. Útja sietős volt, mert tudta, hogy meg kell előzze Pearyékat. Fredy Peary-expedíciójánál öt nappal előbb érte el az első távírdát, ahonnan telekürtölte a világot, hogy 1908 áprilisában elérte az északi Sarkot. Aztán felszállt az első tavaszi hajóra, amely Koppenhágába tartott, ahova már hősként érkezett meg. A bálnazsíron és fagyott húson eltöltött tél két erősen szagló eszkimó társaságában, na meg a 600 mérföldes szánkózás hazafelé gondoskodott arról, hogy hitelesen adja elő a holtfáradt sarkutazót. Ezzel az erővel persze akár az Északi Sarkig is eljuthatott volna. De Fredy tudta, hogy ott úgysincs semmi, hát nem mindegy, hogy valaki ott járt, vagy sem. Az embereket úgyis a sztori és a hősök érdeklik, a jég meg mindenütt jég.
Fredy a maga módján zseniális volt, korát megelőzve mutatta be, hogy a siker titka a józan észt és képzeletet felülmúló blöff. És hogy tényleg nem esett a fejére, azt a következő történet is bizonyítja. Tudta, hogy semmi bizonyítéka nincs arra, hogy elérte az Északi sarkot, de ördögi tervet eszelt ki elsősége bizonyítására. Hazafelé szánkázva összecsomagolt egy titokzatos dobozt, amit átadott megőrzésre az első fehér embernek, akivel összefutott az eszkimó faluban, nevezett Whitneynek. Arra kérte őt, hogy amikor Pearyék megérkeznek, kérje meg őket, szállítsák haza a Peary-expedició hajóján, a Roosevelten az elsősége bizonyítékait tartalmazó dobozt New Yorkba. Fredy a következőképen okoskodott. Ha elvállalják, azt mondja majd, kilopták a dobozból a bizonyítékokat. Ha nem viszik el a dobozt, akkor Peary miatt nem tudja bizonyítani elsőségét, aki nyilván féltékenységből tagadta meg a szállítást. Peary természetesen nem vállalta a történelmi küldetést, és a doboz elveszett. Persze mi is lehetett volna benne? Az Északi sarkból egy letört darab? Vagy Fredy feljegyzései, hogy "egyre közelebb vagyunk, még közelebb, már meg is érkeztünk. Nicsak ez az Északi Sark." Fredy természetesen megkezdte vádaskodását, de Peary erre csak annyit mondott, hogy egy igazi sarkutazó a feljegyzéseit saját ruhájában hordja, és ha még el is temeti a jég, a feljegyzések akkor is megmaradnak. Hát erre mit lehet mondani? Fredy naplója sajnos megsemmisült, kénytelen volt fejből legépeltetni.
Persze szegény Fredy alig volt egy kicsit hős és kaszált be gyors beszámolóiért és előadásaiért egy rakás pénzt, máris kezdődött a nyuvasztása.
Mikor ugyanis Peary hamarosan megtért az Északi Sarkról, gyorsan megtudta a valóságot, hiszen ismert minden eszkimót. Asszisztense, Henson kikérdezett mindenkit, s beszélt Fredy két vezetőjével is, E-took'-ah-Shoo-val és Ah'-pel-lah-hal, akik egy percig sem tagadták a csalást. Fredynek mindig pechje volt embereivel, akik mindig ellene vallottak. Úgy tűnik, sosem tudta magát igazán megszerettetni velük, ha két napnál több időt töltöttek együtt. A két eszkimótól tudjuk a pontos menetrendet, mi történt aztán, hogy hárman eltűntek az eszkimó településről. Az eszkimó vezetők szerint, ha Cook járt az északi sarkon, azt az idő alatt tehette, míg ők ketten éppen aludtak. Mindenesetre Fredy novemberig valahogy kihúzta, addig sok pénzt besöpört jogdíjakért, decemberben azonban már címlapon hozták le, hogy a Koppenhágai Egyetem különbizottsága, melyet éppen Fredy kért fel igazsága bizonyítására, csalásnak minősítette Cook állításait. Ha valaki az Északi sarkon állva méri be a csillagok állását, az kiderül az adatokból. De egy tejesember mégsem tudja kiszámolni, mit kellett volna neki ott látnia. Ugye kísért a múlt. Maga Amudsen, a Déli Sark felfedezője, aki kezdetben hitelt adott Fredynek, is kikelt ellene, és ekkorra érett be a MacKinley botrány is. Rasmussen neves sarkkutató, akit szakértőként meghívták a koppenhágai bizottság elé, úgy érkezett, hogy Fredy híve volt. Ám amikor meglátta Fredy benyújtott tákolmányát magából kikelve mondta: "Ezek a dokumentumok a legarcátlanabbak. A leggyerekesebb csalási kísérlet." Egyszerűen senki nem hitte el, amíg nem látta Fredy legépelt "naplóját", hogy ekkorát lehet hazudni.
Szegény Fredyről most már feketén fehéren kiderült, hogy egy hihetetlenül pofátlan, ugyanakkor gyermekesen naiv szélhámos, aki azt hitte, ha meghúzza magát egy kunyhóban, amíg Peary és társai valóban életük kockáztatásával oda-vissza megjárják az Északi sarkot, aztán előrukkol, hogy "én előbb voltam ott", akkor a világ neki fog hinni. Hát ez nem jött be. Fredy elbujdokolt egy időre, de ez persze csak taktikai visszavonulás volt. Fredynek még gyerekkorában elveszett valahol a lelkiismerete.

A shownak folytatódnia kell

Aztán megint előbújt, mert Fredy mindenből pénzt tudott csinálni, még saját hazugságából is. A Hampton magazin hozta le 1911-ben Fredy újabb verzióját, miszerint egész Északi sarki útján élénk hallucinációk gyötörték, és ezért nem tudta sosem, éppen hol van, hova tart, és hogy végül is volt-e az Északi sarkon, vagy sem. Fredyt egyáltalán nem zavarta, mit mondott tegnap, és mit fog mondani holnap.
Még ebben az évben előrukkolt egy hatszáz oldalas könyvvel is, amelyben nyugodtan ismét megírta már többször hazugságnak bizonyult képzeletbeli felfedező útjait, s mellette felvázolta egy ellene irányuló összeesküvés elméletét, melynek lényege, hogy Peary el akarja orozni előle az elsőséget. Fredy egyszerűen levakarhatatlannak bizonyult, mivel a rozmárokra vadászva maga is rozmárbőrt növesztett képére. Nem lehetett annyira megsemmisíteni, hogy ne folytatta volna hazudozásait.
De miután az amúgy eléggé hiszékeny újságok, akiknek sok részük volt Fredy tündöklésében, mert hírre éhesen, gátlástalanul lehoztak tőle mindent, már elnevezték a "Hazugság hercegének", Fredy visszavonult Középnyugatra, és hamis olajkötvényeket kezdett árulni cimboráival postai úton. Mottójuk az volt, hogy "gazdagodjon meg gyorsan!". Ezt persze a kötvényvásárlók magukra értették, de valójában Fredyre vonatkozott egyedül. A tárgyaláson kiderült, hogy emberek százait tette minden aggály nélkül földönfutóvá, hogy pénzükön elegáns szállodákban grasszálhasson, s két kézzel szórhassa a pénzt. Közben azért gondoskodott arról is, hogy Washingtonban külön "Északi sark" lobby dolgozzon neki a Kongresszusban, hogy bebizonyítsák "igazát". A dolgok odáig fajultak, hogy Mr. Fess, a kongresszus tagja 1915-ben hosszú beszédet mondott a Kongresszusban Dr. Cook ellen, melyben azt követelte, hogy állítsák őt le, ne engedjék az amerikai történelmet meghamisítani.
Lehet, hogy Fredy a legarcátlanabb hazudozó volt, de ügyesnek nem volt nevezhető. Jellegzetes pszichopata vonás, hogy a jelenben ügyesen manipulál, de nem tud hosszútávra tervezni. Az olajüzletnek is vége lett egyszer csak. Fredyt elfogták, s 5 évet ült le a leavenworth-i fegyházban. 1930-ben szabadult, s 1940-ben teste mint idült alkoholista távozott el örökre egy agyvérzés okán. De csak a teste, mert szelleme azóta is itt kóvályog közöttünk. Amerikában a mai napig létezik egy Dr. Cook társaság, amely adományokat gyűjt, kiadják Fredy koholmányait, folyamatosan aláássák Peary hírnevét, és bizonygatják Cook hőstetteit. Tudjuk jól, hogy az írott szónak és a történelem hamisításnak aranykorát éljük. Van, akinek Hitler népi hős, és a holocaust nem is létezett. Ezekből az életrajzokból tapintatosan kimaradnak bizonyos részek, börtönről említés sem történik, vagy ha igen, természetesen Fredy ártatlanul ült. Mint orvos géniusz, már a vészes vérszegénység felfedezése előtt, 1901-ben "diagnosztizálta" "korai stádiumban" Peary betegségét, amit csak 1920-ban bekövetkezett halála előtt két évvel lehetett kimutatni. Végülis az egész Cook-ügy nem más, mint a Peary maffia mesterkedése szegény Fredy dicsőségének elorozásáért. A Peary maffia mindenütt ott van, s most már az IPM hasábjaira is betette lábát.
Sajnos meg kell barátkozzunk a gondolattal, hogy ez egy ilyen kor: a hős és az arcátlan csaló könnyen összetévesztődik, s mi olykor elbizonytalanodunk, hihetünk-e egyáltalán valakinek is.

Fredy titka

Minden tejesember elgondolkodhat most azon, mi is hajtotta Fredyt ezekre a bődületes blöffökre, mikor már az is szép teljesítmény lett volna, hogy utazgat, s megírja könyvekben azt a sok érdekes dolgot, amit látott-hallott? Ha minden sarki életről író útikönyvszerző felfedezte volna minimum az Északi vagy a Déli sarkot, elég nagy forgalom volna ott, s valószínűleg a McDonald's is látna fantáziát egy újabb üzlet megnyitására.
Fredy története tulajdonképpen a pszichopátia tankönyvi példája lehetne. A pszichopátia egy sajátos személyiségzavar, ma leginkább antiszociális személyiségnek nevezzük. Első komoly leírását Cleckley adta közre a "Józanság maszkja" című művében, 1941-ben. Az átlagos pszichopata fontos ismérve, hogy nem tud szeretni, nincs lelkiismerete, nem szorong és nem tanul hibáiból, gondolkodása vágyvezérelt, telve van nagyzásos fantáziákkal, jó intellektusra valló tervei kivitelezésében azonban ítélőképessége gyenge. Fredy fantasztikusan kifundált tervei végülis mindig rendre megbuktak, mert nem számolt egy számára ismeretlen és ezért érthetetlen emberi tényezővel, a becsületérzéssel.
Ha nem az egész élettörténetet tekintjük, hanem csak epizódokat, Fredy könnyen tűnhet az avatatlan szemlélő számára bátornak, állítólag még életet is mentett, de közelebbről nézve vakmerőségről, megfontolatlanságról, a kockázatok felmérésnek képtelenségéről van szó.
A többi embert csupán céljai elérésére használta, erre rövid ideig remekül meg tudta nyerni őket, hosszú távon azonban mindenki megérezte, hogy csak eszköz, ezért lázadtak fel ellene még lefizetett emberei is. A közvetlen kapcsolatokban egyik fő fegyvere a charme volt, amit szoktak pszichopata bájnak is nevezni, de hosszú távon kiderült mindig, hogy képtelen emberi módon szeretni és kötődni másokhoz. Társas kapcsolataiban remekül tudott alkalmazkodni: Fredy származása ellenére, mint valami kaméleon, idomult mindig aktuális környezetéhez: ha kellett kíméletlenül öldöklött Bradley oldalán, ha kellett, kifinomult úriemberként tartott előadást fantasztikus kalandjairól az úri közönségnek. A pszichopátia kutatóit mindig meglepi, hogy miközben a pszichopátia egyik jellemzőjének tartják az alacsonyabb verbális intelligenciát, ugyanakkor még a börtönbe élő pszichopata rabok is lefegyverzően tudnak bánni csökkent szókincsükkel is. Fredy is cikkek, könyvek sorozatát ontotta magából, s nyilván nem Seneca idézetekkel kápráztatta el olvasóit, hanem amolyan Münchausen-történetekkel. Meg aztán kérdés, valóban ő vagy felbérelt emberei írták-e ezeket a könyveket.
Fredy jól illusztrálja a pszichopatákra jellemző "vándorkedvet" is, hiszen szó szerint utazgatással töltötte fél életét. A pszichopatának nincs maradása, nem bírja az unalmat, a konvenciókat, állandóan csinálnia kell valamit, állandóan az izgalmat keresi.
A pszichopata semmilyen sajnálatot nem tud érezni áldozatai iránt, mert bármit tesz, jogosnak érzi azt. Az olajkötvényekkel véghezvitt országra szóló szélhámosság Fredy lelketlen és könyörtelen, mi több kegyetlen pszichopata arcát mutatta be. Ebben az ügyben kötvényekkel ismételte meg azt, amit puskával vitt véghez a rozmárok közt, vagy csecsebecsékkel a naiv eszkimók közt, akiktől kicsalta bicskákért a több száz dollárt érő agyarakat, prémeket. A bírósági tárgyaláson a bírót annyira felháborította Fredy csalássorozata és az áldozatok iránti részvéte, hogy szabályosan ócsárolta Fredyt, s azon kesergett, hogy a büntető-törvénykönyvi tételek által maximált börtön és pénzbüntetési tételek sajnálatos módon megkötik kezét az ítélethozatalkor. Goebbels kedvenc mondása volt, hogy a sokszor elmondott hazugság egy idő után már igazsággá válik. Tudta ezt Fredy is, nem zavartatta magát, hogy már százszor lelepleződött, hogy saját maga is visszavonta már állításait, hogy mindenhonnan kizárták, hogy börtönbe csukták: ő csak mondta a magáét, hogy ő fedezte fel az Északi sarkot, és mászta meg a MacKinleyt. És amit elég sokat elmondanak, azt sokan el is fogják hinni. Könyve újabb és újabb kiadásokat ér meg, mert még mindig vannak, akiknek érdekükben áll hazudni tovább.
Fredy titka tehát: soha ne add fel, ha rajtakapnak, hazudj még nagyobbat. Ezt a mai kor embere már még jobban is érti.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre