Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Gary Taubes:
Ártalmas-e a cukor?

II.rész

I. rész II.rész

Forrás: Is Sugar Toxic? By GARY TAUBES, New York Times, 2011, április 13.

Fordította: Mezei Elmira

Az USA szövetségi kormánya hivatalosan 2005-ben vizsgálta utoljára a cukor és az egészség kapcsolatát. Az Orvosi Intézet munkatársai által készített beszámolóból kiderül, hogy nagyon sok tudományos adat támasztja alá a cukorfogyasztással járó megnövekedett szívbetegség és a cukorbetegség kockázatot. A hivatalos álláspont azonban nem találta a bizonyítékokat elég "bizonyító erejűnek" ahhoz, hogy pl. meghatározzák, hogy mennyi cukor a túl sok cukor. A cukoripar tehát elég erős ahhoz, hogy befogja az egészségügyi ajánlásokat megfogalmazók száját.

 

 

Az U.S.A. szövetségi kormánya hivatalosan 2005-ben vizsgálta utoljára a cukor és az egészség kapcsolatát. Az Orvosi Intézet munkatársai által készített beszámolóból kiderül, hogy nagyon sok tudományos adat támasztja alá a szívbetegség és a cukorbetegség megnövekedett rizikója, valamint az LDL koleszterinszint emelkedése és a cukor közötti összefüggést. A hivatalos álláspont azonban nem találta a bizonyítékokat elég "bizonyító erejűnek" ahhoz, hogy pl. meghatározzák, hogy mennyi cukor a túl sok cukor. Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) ugyanerre a következtetésre jutott 1986-ban. Beszámolójuk lényegében a cukor felmentése volt, ami ezt követően erősen rányomta a bélyegét a cukorral kapcsolatos hivatalos álláspontra. A konklúzió szerint a "jelenleg fogyasztott cukormennyiség nem jelent veszélyt az emberek egészségére", illetve, hogy "bármilyen anyag veszélyes lehet, ha az ember számára természetellenesen nagy mennyiségben fogyasztják." E gondolatmenet mentén felmerül a kérdés: Mi ez a mennyiség?

Az FDA beszámoló szerzői akkor évi 20 kg/fő hozzáadott cukorfogyasztással számoltak, és következtetéseiket ennek alapján vonták le. Ez napi 200 kalóriát jelent, ami két pohár almalének, vagy másfél kólának felel meg. Lustig szerint, ha valóban csak ennyi cukrot fogyasztanánk, akkor a táplálkozási szakértők boldogok lehetnének. Ennél sokkal valósabb adatokat az U.S.D.A. (Mezőgazdasági Minisztérium) adatbázisában találhatunk. Ennek az intézménynek a becslései általában a legmegbízhatóbbak. Ők ugyanabban az évben évi 38 kg/fő-t becsültek, és ez a szám 2000-re évi 45 kg/fő-re emelkedett. Ez az emelkedés egybeesett a jelenlegi elhízás és cukorbetegség járvány kezdetével. 1980-ban kb. minden hetedik ember volt elhízott, és csaknem hat millió cukorbeteg volt az USA-ban. 2000-re, amikor a cukorfogyasztás már másfélszeresére nőtt, minden harmadik amerikai elhízottá vált, és 14 millió cukorbeteg volt.

A XX. század elején számos cukorbetegség szakértő (köztük Frederick Banting, aki az inzulin felfedezéséért Nobel-díjat kapott) gyanította, hogy a cukor okozza a cukorbetegséget, mert megfigyelték, hogy a finomított cukrot nem fogyasztó népeknél nagyon ritka volt ez a betegség, míg a sok cukrot fogyasztóknál gyakori. 1890 és 1920 között az USA-ban csaknem kétszeresére nőtt a cukorfogyasztás, és a cukorbetegség okozta halálozás tizenötszörösére. Ez egybeesett az édesség- és üdítőital ipar megszületésével és terjeszkedésével.

Elliott Joslin, vezető cukorbetegség szakértő nem értett egyet ezzel az elmélettel, és rendszeres cáfolatokat jelentetett meg, amelyekben azt állította, hogy a cukorbetegségnek nincs köze a cukorfogyasztáshoz. Azzal érvelt, hogy a japánok mennyi rizst esznek, mégsem cukorbetegek. Elmélete alapvetően hibás volt, mert akkor ő még nem tudhatta, amit ma már tudunk, hogy a fruktóz jelenléte miatt a cukrot másképpen metabolizálja a szervezet, mint az egyéb szénhidrátokat. És a japánok nagyon kevés cukrot ettek. Joslin addig ismételgette ezt a véleményét, amíg valahogy megcáfolhatatlan igazsággá változott.

Lustig megjelenéséig egyetlen tudós feszegette komolyan a cukor, mint méreg témát: John Yudkin, angol táplálkozáskutató. A hetvenes években megjelentetett egy írást "Édes és veszélyes" (Sweet and Dangerous) címmel. Ezt számtalan kísérlet előzte meg, amikor Yudkin cukrot etetett rágcsálókkal, csirkékkel, nyulakkal, disznókkal és egyetemi hallgatókkal. A cukor minden esetben megemelte a vér triglicerid szintjét, amit akkor is, most is a szívbetegség egyik rizikófaktorának tartanak.

A cukor az inzulinszintet is megemelte, így közvetlen kapcsolatra utalt a II-es típusú cukorbetegséggel. A tudóstársadalom döntő többsége nem vette komolyan Yudkin állításait, főleg azért nem, mert ugyanakkor azt is állította, hogy a telített étkezési zsírok ártalmatlanok. Ez ellentmondott annak a máig virágzó teóriának, hogy a szívbetegséget az étkezési zsírok okozzák. Ennek az elképzelésnek legfőbb szószólója volt Ancel Keys, a Minnesotai Egyetem táplálkozáskutatója. Abban az időben elfogadott feltételezés volt, hogy ha az egyik teória igaz, akkor a másik hamis. Tehát vagy a zsírok okozzák a szívbetegséget a koleszterin emelésével, vagy a cukor a triglicerid megemelésével.

Az európai tudósok inkább Yudkinnal, míg az amerikaiak inkább Keys-el értettek egyet. Később Yudkin egyik kollégája elmondta nekem, hogy a két tudós között meglehetősen nagy volt az utálat, ami nem segítette elő a dolgokat. 1971-ben Keys támadó cikket írt Yudkinról, amelyben cukorellenes bizonyítékait "haloványnak" minősítette. Yudkint gúnyos, megvetendő figurának állította be, ami sajnos rajta ragadt. A 70-es évekre bárki, aki a cukor káros hatásairól beszélt, szakmai hitelét veszélyeztette, és Yudkinhoz hasonlóan, nevetség tárgya lett.

Mi változott azóta azon kívül, hogy az amerikaiak kövérebbek és egyre cukorbetegebbek lettek? Semmi új nem derült ki a cukorról, de a tudományos összefüggések megváltoztak. Az orvosok és az egészségügyi szervek elfogadták azt a tényt, hogy egy metabolikus szindrómaként ismert állapot a szívbetegség és a cukorbetegség legfőbb rizikófaktora. Ma Amerikában kb. 75 millió ember szenved metabolikus szindrómában.

Az orvosok első jelnek a megvastagodott derékméretet tekintik. Tehát az elhízott embereknek jó eséllyel van metabolikus szindrómája. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy egy vékony embernek is lehet metabolikus szindrómája, akinél nagyobb rizikó áll fenn a szívbetegségre és cukorbetegségre, mint enélkül élő vékony társainak.

A metabolikus szindróma lényegében azt jelenti, hogy a test sejtjei nem vesznek tudomást az inzulin nevű hormonról, vagyis orvosi szóval inzulinrezisztencia áll fenn.

Mivel az inzulinrezisztencia és a metabolikus szindróma még mindig megdöbbentően kevés figyelmet kap a sajtóban (különösen a koleszterinhez képest), hadd magyarázzam el az alapokat.

A szervezet az elfogyasztott táplálékra - különösen a szénhidrátra - válaszképpen inzulint termel, hogy a vércukorszintet egyensúlyban tartsa. Amikor a sejtek rezisztenssé válnak az inzulinra, a hasnyálmirigy az emelkedett vércukorszintre válaszként egyre több inzulint termel. A hasnyálmirigy egy idő után nem tudja tartani a tempót, vagy, ahogy a diabetológusok mondják, előáll a "hasnyálmirigy kimerülés". Ekkor a vércukorszint kontroll nélkül emelkedik, és kialakul a cukorbetegség.

Nem mindenki lesz cukorbeteg, akinek inzulinrezisztenciája van, de a krónikusan magas inzulinszintnek megvannak a maga veszélyei, többek között a szívbetegség kialakulása. A magas triglicerid szint és a magas vérnyomás, valamint az alacsony HDL koleszterin tovább rontja az inzulinrezisztenciát, és ez már a metabolikus szindróma.

A tudomány mai állása szerint úgy néz ki, hogy az inzulinrezisztenciát a zsírmáj okozza. Ez felveti a kérdést: mi okozza, hogy a máj zsírt halmoz fel? Lustig szerint a cukor. Azok a kutatók, akik a fruktózt vizsgálják, a metabolikus szindróma és az inzulinrezisztencia miatt teszik ezt. Gerald Reaven, a Stanford Egyetem diabetológus kutatója azt mondja, hogy ha patkányoknál laboratóriumi körülmények között inzulinrezisztenciát akarnak létrehozni, ezt leggyorsabban fruktózzal lehet elérni.

2000-re a fruktóz metabolizmust vizsgáló kutatók egyöntetűen leszögezték, hogy a fruktózt és a cukrot a máj zsírrá alakítja. Michael Pagliassotti, a Kolorádói Állami Egyetem biokémikusa rengeteg kísérletben vett részt, és szerinte a magas fruktóz bevitel hatására a májelváltozás már egy hét alatt is bekövetkezik. Ha abbahagyják a fruktóz adagolását, a zsírmáj és az inzulinrezisztencia megszűnik. Luc Tappy ugyanezt tapasztalta humán kísérleti alanyainál, csak ott ugyanez egy hónap alatt következett be. Tappy szerint több intervenciós vizsgálatra lenne szükség a témában, amit pedig csak hosszútávon lehet véghezvinni, mivel a cukor nem "akkut, hanem krónikus méreg", negatív hatása hosszútávon jelenik meg.

Pillanatnyilag elég kevés ilyen vizsgálatot támogatnak. Lustig és kollégái, köztük Jean-Marc Schwarz, akit Tappy a világ három legjobb fruktóz biokémikusa közül az egyiknek tart, ilyen pár hónapig tartó kísérleteket végeznek. Az egyikben megnézik, hogy mi történik, ha elhízott tizenévesek semmilyen más formában nem fogyasztanak cukrot, mint a zöldség és a gyümölcs. A másikban terhes nőket vizsgálnak ugyanígy, hogy megnézzék, hogy egészségesebb és vékonyabb csecsemőket hoznak-e a világra.

Tehát arra a kérdésre, hogy a cukor tényleg olyan ártalmas-e, mint ahogy Lustig állítja, a válasz az, hogy ez mindenképpen lehetséges. De még egy kérdést fel kell tennünk: mi az esélye annak, hogy a cukor valójában még ártalmasabb, mint ahogy Lustig állítja?

Az egyik betegség, aminek az elhízottsággal, a cukorbetegséggel és a metabolikus szindrómával megnő a rizikója, az a rák. Ezt az összefüggést először egy 2004-es, nagy mintán végzett rákkutató vizsgálatban mutatták ki. Az eredmény teljesen egyértelmű volt: az elhízott, cukorbeteg és metabolikus szindrómával rendelkező betegeknél nagyobb eséllyel alakul ki rák, mint akiknél ezek a kondíciók nem állnak fenn.

Ez megegyezik azzal a másik két megfigyeléssel, amelyek ahhoz a széles körben elfogadott teóriához vezettek, hogy a rákbetegségek nagy része a nyugati táplálkozással és életmóddal függ össze. Ez azt jelenti, hogy valójában meg tudnánk előzni őket, ha pontosan meg tudnánk határozni, hogy mi a probléma, és el tudnánk kerülni azt.

Az egyik megfigyelés, hogy a rákból eredő halálozások - csakúgy, mint a cukorbetegségből - jelentősen megnövekedtek a XIX. század második felétől. Bizonyos nézetek szerint ez azért van, mert a populáció átlagéletkora is megnövekedett, valamint a diagnosztikai technika finomodott. Egy 1977-es beszámoló azonban kimondja, hogy az életkorhoz igazított adatok szerint is nőtt a rákos halálozások száma.

A második megfigyelés, hogy a rosszindulatú daganatos betegségek, csakúgy, mint a cukorbetegség, a nem nyugati táplálkozást folytató populációkban ritkán, vagy egyáltalán nem fordulnak elő.

Az inuitoknál, ahol a 60-as évekig nem volt pl. mellrák, az egyre nyugatiasabb táplálkozással párhuzamosan a rákos megbetegedések száma is egyre nőtt.

A legtöbb kutató egyetért abban, hogy a nyugati táplálkozás és a rák közötti kapocs az elhízás, az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség és a metabolikus szindróma. Ez volt a konklúziója annak a 2007-es beszámolónak, amelyet a Rákkutatási Világalap és az Amerikai Rákkutatási Intézet tett közzé.

Tehát hogyan is működik ez? A rákkutatók szerint az inzulinrezisztenciával az a probléma, hogy több inzulin termelésére serkenti a szervezetet, és az inzulin, (csakúgy, mint egy másik hormon, az inzulinszerű növekedési faktor) elősegíti a tumornövekedést.

Craig Thompson, aki rengeteg kutatást vezetett ebben a témában, elmagyarázta nekem, hogy a humán rákos sejtek nagyrésze inzulinfüggő, mert a vércukor táplálja a rákos sejtek növekedését és szaporodását. Az inzulin és az inzulinszerű növekedési faktor szignált küld a rákos sejteknek. Minél több inzulin van a vérben, annál inkább. Bizonyos rákok mutációkat fejlesztenek ki, amelyek azt szolgálják, hogy az inzulin sejtekre gyakorolt hatását még jobban megnöveljék; mások az emelkedett inzulinszintet használják ki. Márpedig a metabolikus szindrómában, az elhízottságban és a II-es típusú cukorbetegségben közös pont az emelkedett inzulinszint. Thompson szerint sok rákot megelőző állapotú sejt sohasem mutálódna rosszindulatú rákos daganattá, ha az inzulin nem serkentené arra, hogy minél több vércukrot vegyen fel és metabolizáljon.

Ez a mechanizmus különösen a mell- és a bélrendszeri rákok esetében játszik fontos szerepet. Lewis Cantley, a Harvard Medical School rákkutató intézetének igazgatója szerint a humán rákok 80%-át vagy mutációk, vagy az inzulin hatását imitáló, illetve fokozó környezeti tényezők éltetik. Cantley és csapata jelenleg egy nagy rákvizsgálatot folytatnak, ami pontosan ezt a mechanizmust veszi górcső alá.

A legtöbb inzulin/rák kapcsolatot vizsgáló kutató elsősorban azon igyekszik, hogy találjon egy gyógyszert, ami elnyomja az inzulin szignált a kezdeti stádiumban lévő rosszindulatú sejtekben, és remélhetőleg gátolja vagy megelőzi a növekedésüket. Számos e témájú szakirodalom beszámol róla, hogy a krónikusan magas inzulinszintet és az inzulinrezisztenciát a kövérség, illetve a hízás okozza. Azt ajánlják, hogy igyekezzünk vékonyak maradni, legyünk fizikailag aktívabbak, és ez segíteni fog megelőzni a rákot.

Némely kutató, pl. Cantley és Thompson is, állítják, hogy ha az elhízáson kívül van még valami, ami inzulinrezisztenciát okoz, akkor az a táplálkozásban keresendő. Ha ez a cukor, akkor nehezen megkerülhető az a következtetés, hogy a cukor rákkeltő, akármilyen radikálisan hangzik is ez. Ezen oknál fogva e kutatók egyike sem fogyaszt cukrot vagy magas fruktóztartalmú kukoricaszirupot.

"Elhagytam az étrendemből a finomított cukrot, és igyekszem minimális mennyiséget fogyasztani belőle, mert hiszem, hogy ezzel csökkenthetem a rákkockázatomat" - mondta Thompson. Cantley így fogalmazott: "Félek a cukortól."

Hát én is félek a cukortól. Szeretnék keveset enni belőle. És mindenképpen szeretném, ha a fiaim is kevés cukrot ennének, és nem túl sok cukrot, de nem tudom pontosan, hogy ez mit jelent, pedig több mint tíz éve tanulmányozom ezt a témát. Ha a cukortól egyszerűen csak kövérebbek leszünk, az egy dolog. Elkezdünk hízni, hát majd kevesebbet eszünk belőle. De itt láthatatlan dolgokról is szó van: zsírmáj, inzulinrezisztencia, és ami ezt követi. Hivatalosan nem kéne aggódnom emiatt, mert a bizonyítékok nem bizonyító erejűek, de mégis aggódom.

A cukor egészséges alternatívája a nyírfacukor. Erről bővebben itt olvashat!

(A cikk eleje az I. részben)

Külön fejezettel a rákról és a cukorbetegségről

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre