Szendi Gábor:
A bor

A Karnevál története

Csalódni fog, aki valami duhaj ódára vágyik, amelyben minden igaz magyart a nemes nedű moderált vedelésére buzdítok, s elferdített tudományos koholmányokkal erősítem meg rossz szokásaiban. Szembe kell néznünk azzal a rideg ténnyel, hogy hiába ősi, hiába mitizált, hiába kulturálisan legitimált, az alkohol bor formájában is csak idegméreg. Lehet persze továbblapozni, de akkor sosem tudja meg, hogyan vezetik orránál fogva, hogy veszik rá az egészség nevében az egészségkárosításra.
Na ja, hogy már az ősi kultúrák is fogyasztottak bort, az nem érv semmire, mert ugyanez elmondható a kábítószerekről, a dohányzásról az emberhúsról és sok más egészségtelen dologról.

 

 

Azért fussunk le egy historikus kört

Nem hogy "már a görögök", de már az ősi Egyiptomban, Mezopotámiában és lényegében az egész Közel-Keleten ismerték a szőlőt, és a belőle készíthető bort. Az ember legalább 9000 éve csiszolgatja a borkészítés tudományát. Az egész a Fekete tenger partján kezdődött, aztán mint a vadszőlő indái, futottak szét egész Közel-Keleten. A világ borszőlőinek 99%-a az eurázsiai Vitis Vinifera leszármazottja. A dolog különös, mert Észak-Amerikában is rengeteg vadszőlő faj volt honos, olyannyira, hogy az ott turistáskodó vikingek Szőlőföldnek nevezték az újföldet. De az őslakosok valahogy mégsem találták fel a bort, ők a kakaóra és az emberáldozatra koncentráltak.
Persze minden népnek van valami bugyuta története a bor felfedezésére. A perzsák királya Jamsheed imádta a szőlőt, és egész évre bespejzolt belőle nagy edényekben. Az egyik azonban megerjedt, és egyik háremhölgye, kinek kínzó fejfájása volt, véletlenségből ivott belőle. A lötty hatására álomba merült, s fejfájása elillant. Persze rohant elmondani urának, s lőn bortermelés Perzsiában. A Biblia szerint meg Noé ültette el a szőlőt az Ararát hegy oldalába, s készített belőle bort. Talán ez jár a legközelebb az igazsághoz, mert az Ararát a mai Kaukázusnak felel meg. Noé bárkáján megbújhatott egy borkereskedő házaspár is, mert aztán igencsak elszaporodtak ezen a vidéken. Hogy ez az Isteni terv része volt-e, vagy inkább a Sátán műve, nem tudni. Mindenesetre Mezopotámiába is borkereskedők hurcolták be a földi Paradicsomot ígérő bort, oly sikert aratva, hogy a sumérek is őstermelőkké váltak, s a bort -agyagtábláik szerint- gyógyszerként is használták. Az egyiptomiak ugyancsak mitizálták a bort, ők Osiristől származtatták, ami igen megtisztelő bearanyozása az Ismeretlen Kufárnak, aki először oldalgott be borostömlőjével a királyságba. Számos egyiptomi boros bödönt találtak, melyre akkurátusan rányomták a bödön tulajdonosát, a bor fajtáját és származását. Legalább hatféle bort termeltek, ami a dolog komolyságára is utal. A papiruszokat bogarászó tudósok részletes gyógyászati ajánlásokat is találtak. Az indiaiak szintén sokra becsülték a bort, a Védákban található Ayur-Véda részletesen tárgyalja, mire, hogyan kell használni a bort. Jó álmatlanságra, szomorúságra, fáradtságra, étvágyfokozó, emésztést serkentő, de mértéktelen fogyasztása betegséget okoz. A Vitis Vinifera még Kínát is meghódította, mikor i.e. második században Zhang Qian hivatásos földrajzi felfedező először kezdte kitaposni a selyemutat Közép-Ázsia irányába, majd tízévi be nem tervezett raboskodás után visszatért a hírrel, hogy vannak ezek a bogyók, melyekből remek ital készíthető. Mivel szőlővesszőket is vitt haza, így a Han dinasztia uralkodói megismerhették a bor örömeit. A görögök természetesen Dionüszosznak tulajdonítják a bor felfedezését, de prózaibban Egyiptom irányából érkezett Krétára kereskedők butykosaiban, majd onnan a kontinensre. Az Iliász és az Odüsszeia bővelkedik leírásokban, melyekből bárki megtudhatja, milyen elterjedt is volt a bor már i.e. 1600 körül is. Európában aztán a rómaiak terjesztették el, akik igen nagy szakértelemre tettek szert a borkészítésben, szőlőnemesítésben, a szőlő betegségeinek kezelésében. Már használtak fahordókat és üvegeket.
A szőlő és bortermelés meghódította egész Európát, de amikor az 1500-1600 években Amerikában is el akarták terjeszteni, különös módon csak Mexikóban, majd később Kaliforniában sikerült; mindenhol másutt a tövek két-három év után kipusztultak. Jobban alakultak volna a dolgok, ha valaki fog egy mikroszkópot és megfejti a talányt, de hát mindenki aranyat ásott, vasutat épített, vagy leitta magát. Így aztán a válasz sokba került Európának. Az egész a botanikusok gyűjtögető életmódjának köszönhető. Addig-addig ette a fene az angol Királyi Botanikus Kert egyik munkatársát egy eredeti amerikai szőlőtőért, míg végre 1863-ban megszerezte, s vele Európának a phylloxérát. A phylloxéra végigsöpört Európán, s csak az mentette meg az európai szőlőt, hogy Thomas Munson texasi növénynemesítő rájött: a phylloxérával szemben immúnis amerikai szőlővel kell beoltani az európai fajtákat. De alig múlt el a veszély, jött Amerikából a peronoszpóra, amely csak a Bordói lé hatására adta fel gonosz terveit. Még pár szót szenteljünk Kalifornia bortermelésének. San Diegoban először Junipero Serra atya telepítette az első ültetvényt, majd még nyolcat, de aztán jött egy magyar, Haraszthy Ágoston nemes, aki 1840-től Kaliforniába települt és intenzíven borászkodni kezdett. Mellesleg San Diego első seriffje is ő volt, de nevét inkább, mint a "Kaliforniai bor atyja"-ként őrzik Amerikában, hisz ő teremtette meg Kalifornia máig virágzó boriparát.

Tudomány és propaganda

Kérdezhetnénk, mi szüksége van a bortermelőknek kacsatenyésztésre? A válasz roppant egyszerű. Tudományos kacsákról van szó, melyek hamis megnyugvást keltenek, s fellendítik a borfogyasztást. Persze nem minden kutató a bortermelők ügynöke. De az is valószínűsíthető, hogy nem az absztinens kutatók mutatják ki a moderált borfogyasztás szív- és érrendszert védő hatásait, hanem azok, akik amúgy is iszogatnak. Na meg mindig vannak divattémák, és ha valaki belekóstolt a könnyű sikerbe, szeretne szörfölgetni tovább a siker hullámain, újabb és újabb igazoló vizsgálatokkal árasztva el a világot. Az igazság az, hogy mindig gyanús az, amit kórusban mondanak. S ilyen a vörös bor egészségvédő hatása.
Az egész történet a Samul Black ír orvos által 1819-ben felállított Francia-paradoxonnal indult: meg kellett magyarázni, miért alacsonyabb a francia emberek szív és érrendszeri halálozása sok más országhoz képest. 160 évvel később valaki rábukott a témára, hogy netán a franciák nagy vörösbor fogyasztása miatt van az egész. A statisztika bejött. Nemcsak a franciáknál, de más országokban is: ahol az egy főre jutó vörösborfogyasztás nagyobb volt, ott kisebb volt a szívhalálozás. Az ilyen témákra gyorsan ráharapnak azok, akiknek amúgy nincs épkézláb ötletük, mit is kutassanak. A baj csak az, hogy egyetlen faktort kiragadva mindig ki lehet hozni ilyen eredményeket, az orvostudomány tele van hasonló kártékony mítoszokkal.

Mi véd a vörösborban?

Alapigazság, hogy a kígyóméregtől a szójáig minden eléggé összetett ahhoz, hogy akár védőhatásokat, akár ártó anyagokat ki lehessen benne mutatni. Így vagyunk a vörös borral is.

 

 

 

 

 

Feliratkozás hírlevélre