Szendi Gábor:
Börtönőr és gyóntatóatya.
A pszichiátria kettős funkciójáról

Megjelent: Korunk 2009 július

Ha meg akarjuk érteni a mára a gyógyszeriparral elválaszthatatlanul összefonódott biológiai pszichiátria mindennapi életünkre és kultúránkra gyakorolt hatását, vissza kell mennünk a pszichiátria gyökereire és a máig minden tanulságok nélkül elfeledett múltjára és közelmúltjára.

 

 

Dorothy Rowe a "Pszichiátriával élők és visszaélők" könyv előszavában írja: "Ha manapság egy pszichiáterrel beszélgetnék és utalnék arra, amit Lucy [ebben a könyvben] írt, vagy amit én 1968 és 1989 között tapasztaltam a pszichiátria rendszerében dolgozva, akkor a pszichiáter minden kritikámra azt felelné: 'Mára az egész megváltozott'" (Johnstone, 2000).
Rowe Talleyrand mondását idézi, aki a nagy társadalmi változásokat kommentálva jegyezte meg: "Minél több a változás, annál inkább marad ugyanaz".
Az alábbiakban röviden felvillantok a pszichiátriával kapcsolatban egy-két mai történetet és aggályt, hogy aztán összevetve a pszichiátria pár száz éves történetével, megbizonyosodhassunk arról, hogy csak a kulisszák változtak, a szisztéma a régi maradt.

Egy fiatal egyetemista lány a Lipóton járt pszichoterápiára, s egy alkalommal a folyosón sírni kezdett. Egy arra járó pszichiáter segítséget ajánlott, amit a lány szükségtelennek ítélt, mire minden tiltakozása ellenére lefogták, beinjekciózták és rokonai értesítése nélkül egy héten át komatózus állapotig begyógyszerezve fogva tartották (Varga, 2008).

Az idős úr Parkinson betegsége gyógyszerezésének beállítására családorvosa tanácsára jelentkezett a pszichiátrián. Fia egy nap múlva ágyhoz kötözve, kiszomjaztatva talált rá. A "kezelés" előtt teljesen épelméjű férfi többet nem szólalt meg, pár nap múlva otthonában meghalt (Szendi, 2009).

A fiatal egyetemista lány édesanyja kíséretében asztmás roham miatt keresett fel egy kórházat, ahol az injekció beadása közben elmesélte az ápolónőnek, hogy szokott szellemeket látni. Az ápolónő pszichiátert hívott, aki közölte velük, hogy a lány nem mehet haza, s ha megpróbál távozni, a rendőrség fogja visszavinni. Minden tiltakozása ellenére begyógyszerezték, és csak anyja intézkedésére sikerült másnap az osztályról szabadulnia (Szendi, 2009).

Sok ilyen eset vált ismertté. De ezeket a riasztó történeteket nem hatásvadászatból írtam. A pszichiátria társadalmi funkciójának megértését napjainkban elfedi a pszichiátria orvosi aspektusának túlhangsúlyozása. A történetek közös vonása, hogy a pszichiátria valamely képviselője egy szabad ember lefogását és kényszergyógykezelését rendeli el - már a döntés idején is nyilvánvalóan indokolatlanul. Fölösleges vita, hogy ezek az esetek gyakoriak-e vagy ritkák, a lényeg, hogy megtörténhetnek. Nem kivételek, hanem a rendszer működéséből következnek, s ettől paradigmatikusak. Az elmeosztályok lakói arról tudósítják a külvilágot, hogy a pszichiátriai osztályokon és a különféle elmebetegek és értelmifogyatékosok krónikus ápolására rendelt otthonokban a lekötözés, a verés, a kényszer, a büntetésként alkalmazott gyógyszerezés mindennapos jelenségek. Még a halállal végződő esetekben sem történik komoly felelősségre vonás. Ez azt jelenti, hogy a pszichiátria intézménye sajátos előjogokkal rendelkezik az emberi szabadságjogok korlátozásában. Az eredetileg rendkívüli helyzetekre adott rendkívüli jogosítványok összemosódtak a mindennapi praxissal, alkalmazásukat csak az önmérséklet korlátozza, vagyis a kényszergyógykezelés és a kényszerítő eszközök alkalmazása csak az egyes pszichiáter kompetenciájától, vérmérsékletétől, hatalomigényétől függ. A pszichiátria lényegi funkciója ugyanis a társadalmi életet zavaró, de jogilag nem büntethető egyének elkülönítése. Lucy Johnstone szavaival: "a pszichiátriát a társadalom hívta életre, s látszólag az egyént szolgálja, de fő funkciója nem a kezelés, hanem a szociális kontroll". (Johnstone, 2000).

"A pszichiátriai betegek jogaival kapcsolatos legátfogóbb és legrészletesebb nemzetközi jogi dokumentum az ENSZ által 1991-ben elfogadott Alapelvek a pszichiátriai betegek védelméről és a pszichiátriai gyógykezelés fejlesztéséről. ...Az alapelvek 11. (8) pontja szerint a beteg tájékozott beleegyezése nélkül is kezelésben részesíthető, ha a hazai jog által arra felhatalmazott elmeegészségügyi szakember megállapítása szerint sürgős kezelésre van szükség...". (Kovács, 2004)

A pszichiátriai kezelés minden egyes mozzanatában paradox. A pszichiátria állapítja meg, hogy valakinek sürgős kezelésre van szüksége, és a pszichiátria önmagát hatalmazza fel a sürgős beavatkozásra. Az egyén szabadságát a pszichiátria elveheti, de egyedül a pszichiátria adhatja vissza. Az egyént saját érdekeire hivatkozva fosztják meg szabadságától, s bár elvileg joga volna szabadságát jogi úton megvédeni, ezt maga a pszichiátriai kezelés teszi lehetetlenné.

"... ismert visszaélési lehetőség, hogy a pszichiátriai intézménybe akarata ellenére bekerült betegnek felvételét követően azonnal neuroleptikumot* adnak, mielőtt még a korrekt diagnózist fel lehetett volna állítani. Ez két okból is problematikus. Egyrészt ily módon lehetetlenné válik a korrekt diagnózis, ...neuroleptikumot alkalmazva stigmatizálódhat a beteg a nem megfelelő, de később már nem megcáfolható pszichiátriai diagnózissal. Másrészt ...A neuroleptikummal kezelt beteg azonban nem lesz képes érdemlegesen részt venni a bírói felülvizsgálatban és megkérdőjelezni pszichiátriai diagnózisát, s a diagnózist már a bírói felülvizsgálat sem tudja ellenőrizni, hiszen a vizsgált személy viselkedése a neuroleptikum hatására megváltozott." (Kovács, 2004)

 

 

 

 

 

 

 

Feliratkozás hírlevélre