Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Sayer Li:
A búzalektin szerepe az emberi betegségek kialakulásában I.

Megjelent:Sayer Li: Opening Pandora's Bread Box: The Critical Role of Wheat Lectin in Human Disease

Fordította: Homoki Szilva

(Az érthetőség kedvéért kicsit átszerkesztette Szendi Gábor)

Most, hogy a cöliákia (lisztérzékenység, gluténintolerancia, gluténszenzitív enteropátia vagy sprue) belépést nyert az orvosok által is hivatalosan elismert betegségek panteonjába, és a gluténintolerancia így már nem szélsőséges orvostudományi elképzelésnek számít, ideje figyelmet szentelni a búzában lévő apró, ám óriási hatalommal bíró vegyületre, a búzacsíra agglutininre (WGA, wheat germ agglutinin), mely nagyban felelős a búza számos területre kiterjedő és nehezen diagnosztizálható káros hatásáért. A búzacsíra agglutinin nem csupán belerondít a búzaintolerancia elsődleges okaival kapcsolatos feltételezéseinkbe, hanem mivel e vegyület koncentrációja éppen a "teljes kiőrlésű búzában" a legmagasabb, amihez a magasztalt csíráztatott változat is hozzátartozik, az élelmiszeripar egyik legkedveltebb eszményképe alól is kirántja a szőnyeget.

 

 

A hagyományos, különféle cöliákia-specifikus ellenanyagot kereső szerológiai vizsgálatok és a betegségre való hajlam felkutatására szánt genetikai tesztek radarja előtt jóformán teljesen rejtett marad az agglutinin okozta "lektinprobléma". Habár minden gabonaszemben, magban, hüvelyesben, tejtermékben és az általunk hőn szeretett burgonyafélékben, a paradicsomban és a burgonyában is jelen vannak, ritkán foglalkozunk a lektinekkel, ha egészségről vagy betegségről van szó, és ez még akkor is igaz, ha a lektinek étrendünkben való jelenléte nagyban ronthat az életminőségünkön, és jelentősen megrövidítheti az életünket.

Annak ellenére, hogy az elmúlt évtized során jelentős előrelépés történt a búza sötét oldalának felkutatása terén, a glutén továbbra sem kellő mértékben kap figyelmet. Mivel a mai kenyerünket adó búza (Triticum aestivum) három különféle, 23 ezernél is több egyedülálló fehérje létrehozására képes kromoszómarendszert tartalmazó hexaploid faj, nem meglepő, hogy csupán most kezdjük fejtegetni e növény számos és összetett rejtelmét. [1] A WGA glikoproteinben az az egyedülálló, hogy közvetlen káros hatással tud lenni az emberi szervezet számos szövetére anélkül, hogy az genetikai hajlamként vagy az immunrendszer által közvetített jelként megnyilvánulna. Ez magyarázatként szolgálhat arra, hogy a búzát fogyasztó társadalmakban miért számít népbetegségnek a sokféle krónikus gyulladás és degeneratív állapot még akkor is, ha meglehetősen ritkán érzékelünk egyértelműen allergiát vagy gluténintoleranciát. A búzafogyasztás és ebből következően az egészségünk jövőbeli sorsa nagymértékben attól függhet, hogy a nagyközönség tudomást szerez-e a búzacsíra agglutinin, azaz a WGA mérgező tulajdonságairól.

A természet úgy intézte, hogy minden faj rendelkezzen valamiféle védekezési rendszerrel a ragadozókkal szemben, még ha ez nem is mindig olyan nyilvánvaló, mint a tüske a rózsa vagy a szarv az orrszarvú esetében. A növényeknek nincsen a magasabb rendű létezési formákra jellemző sejtimmunitásuk, mint például a hangyáknak, és az állkapoccsal rendelkező gerincesek másodlagos immunrendszerét sem mondhatják magukénak. Ennél sokkal egyszerűbb természetes immunrendszerre kell támaszkodniuk. Éppen ezzel magyarázható, hogy a fűfélék családjába tartozó növények, pl. rizs, búza, tönkölybúza vagy rozs magjai számára a lektin néven ismert glikoproteinek (szénhidrát és fehérje összekapcsolódása) kiemelkedően magas szintű védelmet biztosítanak. Az ember hagyományosan főzés, csíráztatás, erjesztés vagy emésztés révén igyekszik feldolgozni a fent említett növényi fajban található tápanyag felszívódást gátló anyagokat, ám a lektinek természetüknél fogva különösen ellenállóak a különféle kémhatás- és hőmérsékletváltozást jelentő eljárások széles skálájával szemben.

A WGA lektin rendkívül kemény ellenfél, mivel ugyanazok a diszulfidkötések tartják össze, melyeknek köszönhetően a vulkanizált gumi vagy az emberi haj annyira erős, rugalmas és ellenálló. A mesterséges rovarirtó szerekhez hasonló módon a lektinek egészen aprók, ellenállnak az élő rendszerek lebontásukra tett kísérleteinek, és általában felgyülemlenek a szövetekben, beépülnek azokba, és beleavatkoznak a normális biológiai folyamatok menetébe. A WGA lektin valójában annyira erős rovarirtó szer, hogy a biotechnológiai vállalatok rekombináns DNS technológiát alkalmaztak a genetikailag módosított, megnövelt WGA tartalommal rendelkező növények termesztéséhez. Csak remélni tudjuk, hogy ezek a szinte szabályozás nélkül működő biotechnológiai vállalatok, akik magába az élet genetikai infrastruktúrájába avatkozva Istenként lépnek fel, egy napon ráébrednek majd a génmódosítás által okozott, emberiséget fenyegető veszélyre.

A lektinek glikoproteinek, és az egyre magasabb fehérjetartalom érdekében a több ezer évnyi gondos búzanemesítésnek köszönhetően a többi fehérjével arányosan nőtt a WGA mennyisége is. Ez kétség kívül hozzájárult ahhoz a jelenséghez, hogy a búza világszerte az egyik legkedveltebb domináns monokultúrává vált, mely ráadásul saját "beépített" rovarirtórendszerrel rendelkezik. Magának a lektin szónak ugyanaz az etimológiai eredete, mint a szelektál kifejezésnek, tehát jelentése a választásra utal. A lektinek természetüknél fogva csak bizonyos fajtájú, a sejtek felszínéről lepattanó szénhidrátokat választanak, és azokhoz kapcsolódnak. A WGA esetében a két választott glikoprotein a legideálisabb kötés érdekében az N-acetil-glükozamin és az N-acetil-neuraminsav (laktamin- vagy szialinsav).

A WGA a természet sajátos megoldása arra, hogy a természetes ellenségek egész skálájától védje meg a búzát. A gombáknak, a baktériumoknak is az N-acetil-glükozaminból épül fel a sejtfaluk. A kitinnek is az N-acetil-glükozamin a fő építőeleme, így a rovarok és rákok, kagylók külső páncélját is ez alkotja. Minden állatfaj, beleértve a férgeket, halakat, madarakat, és az embert is, alapanyagként használja az N-acetil-glükozamint a csontok és a test különféle szöveteinek felépítéséhez. A porcok, inak és az ízületek kialakulása mind az N-acetil-glükozamin szerkezeti egységeitől függ. Az ember összes nyálkahártyáját borító, az orrnyálkahártyától és a szájtól a végbélig megtalálható nyálkában, továbbá az ereinket védő síkos borítórétegében is N-acetil-glükozamin és N-acetil-neuraminsav (laktamin- vagy szialinsav) található, s ez alkotja a belek és az artériák zárórétegét is. Nem a véletlen műve, hogy a WGA, tehát a búzacsíra agglutinin éppen ehhez a két glikoproteinhez képes kötődni. A természet úgy alkotta meg ezt az anyagot, hogy tökéletesen kötődjön a nyálkás felszínekhez, felbontsa azokat, és képes legyen áthatolni azokon.

Egyes olvasók talán meglehetősen furcsának találják, hogy az életet jelentő búza, mely világszerte "teljes kiőrlésű csodaként" vált híressé, olyan egészségre ártalmas tápanyag felszívódást gátló anyagokat tartalmazhat, melyekre csak most kezd a nagyközönség odafigyelni. A búzacsíra agglutininnel kapcsolatos tudnivalókra a búzában rejlő többi fehérje árnyékában eddig nem derült fény. Nem a természet, hanem az ember töltött több évezredet a búza nemesítésével a fent említett fehérjék mennyiségének növelése érdekében. A glutén ilyen farmakológiailag aktív ópiumszerű fehérjéit glutén exorfinnak (A5, B4, B5, C) és gliadorfinnak nevezik. Rövid távon alaposan érzéketlenné tesz bennünket a WGA hosszútávú káros hatásai ellen. A glutén továbbá kivételesen nagy mennyiségben tartalmaz aszpartát és glutamát aminosavakat is, melyek a szintetikus megfelelőiktől, az aszpartámtól és a Nátrium glutamáttól (ízfokozó, a kínai "só") eltérően szintén erős függőséget okoznak. 1 Egy a témával korábban foglalkozó cikkben, melynek címe "A Búza árnyoldalai" [2], azzal foglalkoztunk, hogy a gabonaszemekben lévő pszichotropikus (pszichés hatású) tulajdonságok milyen szerepet töltöttek be a civilizáció gyors előrehaladásában 10 000 évvel időszámításunk előtt, a neolitikus átalakulások idején. Kétségtelenül elsősorban narkotikus tulajdonságainak tudható be, hogy a búza mérgező hatásával kapcsolatos gyanúk több évezreden át csupán feltételezések maradtak.

A búzacsíra agglutinin legkoncentráltabb formában a búzaszemben van jelen, vélhetőleg azért, mivel e növény "gyermeke" a gabonaszem, és benne rejlik az egész faj folytatásának a teljes reménye. A gabonaszem ragadozókkal szembeni védelme mindenképpen a legfontosabb. A WGA rendkívül apró glikoprotein, és mélyen a búzaszem "embriójának" a belsejében koncentrálódik (megközelítőleg 1 mikrogramm búzaszemenként). A csírázás során, amikor a növény a mag biztonságából a világ felé terjeszkedik, a WGA a gyökerekbe és a levelek hegyeibe vándorol. Miközben táplálékot keres a termőföldben, gyökerei a növénybe behatolni igyekvő gombákkal és baktériumokkal találkoznak szembe. Ahogyan a növény a levegőből napfényt és más táplálékot vesz magához, levelei a rovarok, madarak, emlősök, stb. prédájává válnak. Még a csírázás és sarjadzás folyamatát követően is a lektinek 50%-a a száraz búzaszemben található. Legalább 34 napig a WGA mintegy harmada a gyökérben, kétharmada pedig a hajtásban helyezkedik el [3]. (Ezért nem jó még csíráztatott búzát sem enni!)

Minden búzaszem kb. 1 mikrogramm búzacsíra agglutinint tartalmaz, ami nem igen tűnik veszélyesnek egy magunkfajta méretű élőlény számára. A lektinek azonban közismerten még a legapróbb dózisban is veszélyesek lehetnek, és belélegezve vagy közvetlenül a vérkeringésbe fecskendezve halálosak is lehetnek. Az Egyesült Államok Betegségfelügyeleti és Megelőzési Központja (CDC) szerint csupán 500 mikrogramm (kb. fél homokszemcsényi) ricin (egy a ricinusbokor magjaiból nyert anyag) kell ahhoz, hogy az ember belehaljon. Egyetlen vékony szelet búzakenyér megközelítőleg 500 mikrogramm búzacsíra agglutinint tartalmaz, melyet, ha tiszta formában finomítva közvetlenül a vérkeringésbe fecskendeznének, az elméletileg olyan erősen összetapaszthatná a vérlemezkéket és a vörösvértesteket, hogy az a miokardiális infarktust és a sztróknál megfigyelhető vérrögösödést okozhatna. Így azonban nem valószínű, hogy érintkezésbe kerülünk a hatóanyaggal, és a valóságban az olyan lektinek, mint a ricin és a WGA következtében kialakuló közvetlen kórképek nagyrészt a bélcsatornára koncentrálódnak, ahol sérülést okoznak a nyálkahártyán. A lényeg azonban az, hogy a búzacsíralektin bizonyos körülmények között még kis mennyiségben is rendkívül káros lehet. Ironikus módon a WGA nagyon apró, csupán 36 kilodalton (mintegy 36 000 hidrogénatomnak felel meg), és könnyedén áthatol a belek sejthártyáin. A belek 1 000 kilodaltonos nagyságig képesek átengedni molekulákat. Ráadásul egyetlen búzaszem 16,7 trillió különálló WGA molekulát tartalmaz, melyek közül mindegyik négy N-acetil-glükózamin kapcsolódási felülettel rendelkezik. Így aztán a teljes kiőrlésű búzából készült kenyér fogyasztása elmondhatatlanul káros lehet olyasvalaki számára, akinek a védelemként szolgáló bélnyálkahártyája csupán egyszerű nem-szteroid alapú gyulladáscsökkentő gyógyszerek (NSAID; pl. aszpirin, ibuprofen, naproxén, diclofenac, fenilbutazon hatóanyagok, stb.) vagy baktériumos fertőzés következtében is sérült. A búza és a fent említett gyógyszerek együttes fogyasztása magyarázatot adhat a búzacsíralektin által okozott ördögi körre. Ebből következik tehát, hogy éppen a WGA lektinek felszívódása által okozott gyulladás az oka annak, hogy nem-szteroid alapú gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedésére van szükség.

A glükozamin nevű táplálékkiegészítő népszerűsége a búzafogyasztó társadalmakban is a WGA káros hatásáról tanúskodik. Az Egyesült Államokban évente negyedmilliárd dollárnyi glükozamint adnak el. A piacon a glükozamin fő forrását a rákok és kagylók N-acetil-glükozaminban gazdag kitinből álló szilárd külső váza alkotja. A glükozamint fájdalomcsillapítóként és gyulladáscsökkentőként használják. Az étrendünkből önmagában nem hiányzik a már nem élő tengeri élőlények páncéljából készült porított anyag, mint ahogyan a nem-szteroid alapú gyulladáscsökkentő gyógyszereket sem azért szedjük, mert az ilyen jellegű szintetikus hatóanyagok nélkül étrendünk nem lenne teljes. Amikor glükozamint szedünk táplálékkiegészítőként, a WGA a szöveteinkhez való kötődés helyett a glükozaminos szerben lévő porított kitinhez kötődik, ezzel kímélve meg bennünket a WGA teljes hatásától. Sok amerikai, aki glükozaminnal és nem-szteroid alapú gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedésével jelentős mértékben enyhít a szenvedésén, jobban járna, ha magát a búzát hagyná el az étrendjéből, mely a gondjaik alapvető okozója. Ezáltal még kevesebb kínt jelentene a fájdalom és gyulladás, nem beszélve arról, hogy ily módon lényegesen kevésbé függnének az enyhülést hozó táplálékkiegészítőktől és gyógyszerektől.

Az eddigi érvek mellett a következők is azt erősítik, hogy a WGA ront az egészségünkön, míg a glükozamin a búzacsíralektin ellen dolgozik.

A cikk 2. része >>

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre