Megjelent:IPM 2009 szeptember. 72-77
(Ez a cikk rövidített változata a Paleolit táplálkozás c. könyvem egy fejezetének. Az irodalmi hivatkozások, vagy a teljes fejezet olvasható a könyvemben.)
Szeretnék sokáig élni, és azt hiszem, nem vagyok egyedül. Sőt, ha a bioboltok forgalmát nézzük, szerintem egyre többen vagyunk. És ez egyeseket egyre jobban aggaszt. Mert még ha leszámítjuk azokat a komolytalan versenyzőket, akik szétdohányozzák a tüdejüket vagy 50 kiló súlyfelesleggel pihegik, hogy igen, ők is szeretnének legalább 100 évet megérni, még akkor is túl sokan akarnak sokáig élni, és ez egyre jobban sikerül is nekik.
Ettől aztán alaposan feje tetejére áll a világ. Jó üzletnek ígérkezett pl. a 90 éves francia Jeanne Calmenttel lakása örökléséért havi 2500 frankos eltartási szerződést kötni. Eltartója álmában sem gondolta volna, hogy az asszony lesz a világ leghosszabb életet élő embere. Mire Calment asszony 122 éves korában örökre lehunyta szemét, eltartója már egy éve halott volt, s a 32 év alatt annyit fizetett az asszonynak, hogy azért a pénzért kétszer is megvehette volna a lakást. Hasonló aggodalmak miatt alszanak rosszul manapság a nyugdíjalapok kezelői is. Madame Clement a második világháború kitörésekor ment nyugdíjba, és 1997-ig, vagyis 58 évig folyósították neki a nyugdíját.
Persze mondhatnánk, Madame Clement kivétel. Azonban egyre több 100-120 év közötti ember él a Földön, és a helyzet egyre csak romlik. A középkorban a születéskori várható élettartam 20-30 év volt. Mivel Svédországban az 1750-es évektől szigorúan anyakönyvezték a születést és halált, ezért a demográfusok már 1800-as évektől pontos képet kaphatnak a várható élettartamról. Eszerint pl. a svéd nők 1840-ben átlagosan 45 évet éltek. 1860-tól kezdődően a civilizált világban minden évben 3 hónappal nőtt meg a várható élettartam, így a 20. század fordulóján 55 év, s manapság 80 fölött járunk. Ez azt jelenti, hogy 150 év alatt lényegében majd kétszeresére nőtt az átlagos élethossz. S mi lesz, ha ez így megy tovább?
Mehet-e így tovább?
Louis Dublin 1928-ban a maximálisan elérhető átlagos életkort 65 évre becsülte. Egy francia demográfus 1978-ban a maximálisan elérhető várható élettartamot férfiaknál 74 évre, nőknél 80 évre becsülte. Japánban már az 1980-as évek közepére rácáfoltak a statisztikák e pesszimista jóslatokra. Jay Olshansky és munkatársai 1990-ben azt írták, hogy komoly orvostudományi fejlődést is feltételezve, igen valószínűtlen az, hogy az átlagos élettartam elérje a 85 évet. Ezt azonban a japán nők már 1996-ban megcáfolták. Mint Jim Oeppen és James Vaupel demográfusok rámutatnak, minden ilyen jóslás átlagosan öt évvel később megdől. Számításaik szerint az USA-ban a nők várható élettartama 2070-ben 92.5 és 101.5 közé fog esni. Pesszimista becslések szerint -a lassuló élethossz növekedés mellet is- 2300-ra már 100-106 év lesz az átlagos élethossz. A várható élettartam azonban nem azonos az adott korban megélhető leghosszabb élettartammal. Amikor majd a várható élettartam 100-106 év közé esik, akkor egészen biztosan lesznek 130 évesek is!
A várható élethossz folyamatos lineáris növekedése két tényezőnek tulajdonítható. Egyrészt a higiénés körülmények folyamatos javulásának, másrészt az orvostudomány fejlődésének. Ez utóbbi tényező különösen felzaklatja az egészségügyi és nyugdíj kiadásokért felelős hivatalnokokat, hiszen az egy emberre elköltött egészségügyi kiadások döntő hányada az időskori betegségekre és az életben tartásra fordítódik. Ami cinikusan nézve a dolgot dupla kiadást jelent, mert drága pénzen életben tartanak valakit, hogy fizethessék neki a nyugdíjat. Nem csoda, ha sokakban felötlik -félig viccesen, félig komolyan-, hogy a betegek negyedét halálba kezelő egészségügy titkos küldetésként a költségvetési deficit lefaragásán dolgozik.
De az egyes embernek sem túl szívderítő perspektíva úgy élni 100 évig, hogy utolsó évtizedeiben minden napja egy orvostudományi bravúr legyen, és tartalmas élet helyett elektródák, csövek és pityegő, életfunkcióit monitorozó gépek közt töltse napjait.
Sokáig élni nem elég. De hogyan éljünk sokáig egészségesen?
Okinavai tanulságok
Évszázadok óta ismert, hogy Okinava szigetén az emberek tovább élnek, s köztük igen sok a matuzsálemi kort megélt ember. A Rjukju dinasztia idején, 1738 és 1876 között, kitüntetett figyelmet szenteltek nekik, a dinasztia királyai medált adományoztak a 90 évnél idősebbeknek. A feljegyzések szerint már ekkoriban is huszonegy 100 évnél idősebb embert ismertek a szigeten. Egy 1975-ös felmérés szerint Okinaván 2.68, míg Japán négy nagy szigetén 0.59 százéves jut 100 000 emberre, vagyis Okinaván 4-5-ször gyakoribb a legalább száz évet megért ember. Már a hatvanas évektől vizsgálták, honnan ez a nagy életerő, mi jellemzi a százéveseket.
A csökkentett kalória-bevitel hatása az emberre
A japánok kevesebb kalóriát fogyasztanak, mint a nyugati világ embere, és a várható élettartamuk nagyobb is. Az okinavai idős emberek azonban még az átlag japánnál is kevesebb kalóriát fogyasztanak, s ők még tovább élnek. E megfigyeléseket erősíti a Honolulu Szív Program, amelyet 1965-ben kezdtek, és nyolcezer, 45-68 év közötti amerikai japán vett részt benne. A vizsgálat indulása után 36 évvel a halálozási arányt és a kalóriafelvételt elemezve kimutatható volt, hogy az átlagnál 15%-al kevesebb kalóriát fogyasztók valóban hosszabb életet élnek.
John Holloszy és Luigi Fontana 2007-ben a kalóriacsökkentés emberre gyakorolt hatásait több forrásból szerzett adatokból összegezték.
A Biosphere 2 vizsgálatban egy hatalmas üvegtetővel lefedtek egy 12 700 négyzetméteres területet, amelyben az esőerdőtől az óceánon át a sivatagig minden földi éghajlatot reprezentáltak. A rendszer annyira zárt volt, hogy még a levegő összetételét is a növényzet és a bent élő emberek és állatok oxigén és széndioxid termelése határozta meg. Két évre 4 férfi és négy nő vette birtokba a minivilágot, s azt ették, amit termesztettek. Mivel a tervezetnél kevesebb élelmet tudtak termelni, ezért akaratlanul is komoly fogyókúrára kényszerültek. A férfiak testtömeg indexe 19%-al, a nőké 13%-al csökkent, így mindannyian meglehetősen soványak lettek. Cserébe jelentősen lecsökkent a vérnyomásuk, az éhgyomri vércukorszintjük, az inzulinszintjük, a koleszterinszintjük és a pajzsmirigyhormon szintjük.
A CALERIE kutatási programban három kutatóközpont vett részt. Három vizsgálati csoportban önkéntesek 6 ill. 12 hónapon át 20-25%-al csökkentették kalória-bevitelüket. A csoportokba normál és túlsúlyos embereket vettek fel. Mindannyian 10-15%-ot veszítettek testsúlyukból, jelentősen csökkent a vércukor- és inzulinszintjük, s nőtt az inzulinérzékenységük.
Végül fontos adatokat lehetett nyerni a Kalória Csökkentők Társaságától. E társaságba olyan emberek tartoznak, akik évek óta a csökkentett kalória-bevitel elvei szerint élnek. Átlagos testtömeg indexük 19-20 kg/m2, szemben az átlagemberek 26-30 kg/m2 testtömeg indexével. Egy 172 cm-es emberre vetítve ezt azt jelenti, hogy a csökkentett kalóriájú táplálkozást folytató kb. 59 kg-ot, míg az átlagember 77-89 kg-ot nyom. Így a Társaság tagjainak teste 7%, az átlagemberé 23% zsírt tartalmaz. A már ismert paramétereket nem ismétlem el, természetesen a Társaság tagjai ezekben mind messze jobb eredményt mutattak az átlagemberhez képest. Amikor a szívműködést mérték, az a csökkentett kalóriájú csoportban átlagosan a 16 évvel fiatalabbak jellemzőit mutatta. Amit más vizsgálatokban nem mértek, de nagyon fontos eredmény, az pl. a gyulladásfaktorokban mutatkozó különbségek. A C-reaktív fehérje a szívhalálozás egyik új, rendkívül pontos előrejelzője. Akiben ez magas, annak két-háromszor valószínűbben lesz infarktusa. Míg az átlagemberek vérében a C reaktív fehérje szintje 1.1-2.3 mg/l volt, addig a csökkentett kalóriájú táplálkozást folytatók vérében csak 0.2-0.5 mg/l volt található. A vizsgálatok szerint az átlagembereknek a C-reaktív fehérje szintjük alapján a csökkentett kalóriát fogyasztókhoz képest 4-5-szörös infarktuskockázata van. Hasonlóképen alacsony volt a csökkentett kalóriájú táplálkozást folytatók vérében az un. Tumor Nekrózis Faktor-alfa, amely fontos gyulladásfaktor és fontos szerepet játszik pl. az autoimmun folyamatokban (Crohn betegség, sokízületi gyulladás, pszoriázis) és az inzulinérzéketlenség kialakulásában.
A cikk folytatásához fel kell iratkoznia a kéthetente kiküldésre
kerülő Tények-tévhitek hírlevélre, melyből értesülhet a frissen
feltett cikkekről.
A feliratkozás semmilyen kötelezettséggel nem jár, később bármikor törölheti tagságát. E-mail címét bizalmasan kezelem.
Írja be valós e-mailcímét az alábbi mezőbe!
Ha már tag, azt a címét írja pontosan be, amellyel feliratkozott! Ha elírta az e-mailcímét, vagy nem tag, a Feliratkozás oldalra lesz átirányítva.
Feliratkozás után 1 napig szabadon olvashatja a cikkeket, de a végső regisztrációhoz rá kell kattintania az elküldött megerősítést kérő e-mailben a hosszú linkre.
![]() |
![]() |
![]() |
|||||||||||||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
|||||||||||||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
|||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||
|
| |||||||||||||||||||||