Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Élményt akarok!

Vadvízi evezés, bungee jumping, alkohol- és drogmámor , őrjöngés a diszkóban: pótszerek az elvesztett Éden helyett, ahol kedves ragadozók és barátságtalan kőbaltás hordák biztosították a napi izgalomszükségletet.

 

 

Az agy különös jószág, de mielőtt belemélyednénk ebbe a kocsonyába, mindenekelőtt el szeretném oszlatni azt a naiv illúziót, hogy a természet a gondolkodásra találta volna ki. A gondolkodásnak nevezett perverzió valójában az utolsó pár ezer év fejleménye, korábban egy túlélésnek nevezett sporttevékenység töltötte ki elődeink fő idejét. Versenyfutás az életért, kőhajítás antilopra, dárdavetés tigrisre, meg ilyesmi voltak a fő versenyszámok. Dopping persze már ekkor is volt, s az edzőt sámánnak nevezték. A nyertes élelmet, de olykor csak az irháját vihette haza.
Erre a kemény sportéletre persze készülni kellett, és benevezni csak az előválogatások után lehetett. Aki megbukott a vizsgán, annak nem jutott nő, vagyis genetikailag diszkvalifikálták az evolúciónak nevezett versenyből. Az agy és a szervezet természetesen hozzáalakult a feltételekhez; a kérdés az, mit kezdünk ma vele a teljesen megváltozott körülmények közt. Ez volna a mai témánk, mondhatni állat az emberben.
Az előválogatási ceremóniák mibenlétére a mára már kiirtott, de egykoron boldogan élő népek antropológiai megfigyeléseiből tudunk következtetni.
A természeti népeknél alkalmazott beavatási rítusok, amelyek megfelelnek a mi érettségi vizsgáinknak, erőpróbák voltak, ahol nem a magolási képességet mérték, hanem bátorságot, ügyességet, fájdalomtűrést. Két kampó a mellizomzat alá, aztán ennélfogva felhúzták az érettségizőt a fára. Ha kibírta, mondjuk izomszallagocskái nem szakadtak részt rojtosra, és kedvesen mosolygott közben, akkor lejövet már vadásznak tekinthette magát. Az Új Hebridákon más volt a vizsgatétel: építettek ágakból egy magas tornyot és a jelöltnek lábára kötözött liánokkal le kellett vetnie magát a mélybe.
Itt az életben maradás jelentette a sikeres érettségit, készülni sem kellett, maximum elbúcsúzni a hozzátartozóktól. Szép idők voltak, az ember megért akár harminc évet is, mielőtt reciklálódott volna a természetbe.

Ősi agy, modern élet

Képzeld el, a gleccserekben találnának egy neandervölgyi gyereket, anyád és apád örökbefogadnák, megtanítanák beszélni, kanállal enni, köszönni a szomszéd néninek, majd óvodába, majd iskolába adnák. A kis ősgyerek nagyon igyekezne, de időnként kitörne belőle az őslény, verekedne, törne-zúzna, visszadumálna a tanító néninek. Nagyobb korában, mint az ősidőkben, összegyűlne időnként a horda, és akkor lenne nagy őrjöngés, duhajkodás, dínom-dánom. Mondjuk ez volnál Te. Vagyis, hát ez vagy Te. Nem kell ide sem gleccser, sem feltámadás a jéghalálból, minden újszülött egy újabb barbár a Földön, kőkorszakra hitelesített aggyal. Hidd el, minden bajunk ebből ered.
Mert mit kezd az ember a mai világban egy olyan aggyal, ami ősi körülményekre lett kitalálva? Megpróbál megfelelni az új követelményeknek, de időnként, vagy végleg, kitör belőle az állat. Az ember örök dilemmája, hogy hogyan váljon szociális lénnyé, miközben ott dolgoznak benne az ördögi vad ösztönök. Az első változat, hogy kiirtjuk magunkban az ősembert, a másik, hogy felszabadítjuk. Csakhogy amint kint van a szellem a palackból, mindig az a kérdés, hogyan fog az oda visszakerülni.

Stephenson is ezen filozofálgatott el híres történetében a Dr. Jekyl és Mr. Hyde-ban, ahol az ördögi figurát előhozó kotyvalék hatását egyre nehezebb volt visszacsinálni, majd végül már nem is sikerült. Nem kell filozófusnak lenni, hogy értsük: az ember alapjáratban mégiscsak állat.
A pszichológusok és pszichiáterek, mindegyik a maga eszközével, tulajdonképpen olyanok, mint a cirkuszban az állatidomár: a hámból kitörőket próbálják megszelídíteni vagy gyógyszerekkel lenyugtatni. Közben impulzuskontrol zavarról, devianciáról, habituális agresszióról, hiperaktívitásról stb. beszélnek. Valójában ez a mi igazi énünk. Persze időnként ők is letépik láncaikat, de akkor meg azt mondják: légy önmagad, valósítsd meg önmagad. Így tett az LSD apostola, Timothy Leary is, aki főfoglalkozású pszichológus volt, és a szexuális forradalmat is egy börtönben elhalálozott pszichoanalitikus, Wilheim Reich robbantotta ki.

A hardverrel van a baj

Újabb hősünk a kis patkány, fejéből drótok állnak ki. Ő nem a japánok új robotpatkány fejlesztése, hanem egy átlagos laboratóriumi patkány, akinek jutalomközpontjaiba bekötötték a hálózatot. Van egy kis pedál neki, és ha azt megnyomja, egy kis áram megingerli az ő jutalomközpontját, és akkor az őneki nagyon jó. Annyira jó, hogy állandóan nyomkodja. Odatesznek finom ételeket és finom nőstényeket, de semmi nem érdekli, csak nyomkodja és nyomkodja a pedált egészen addig, amíg holtan nem esik össze. Éhenhalt.
Kis patkány, küldöttje a Tudomány világának azt demonstrálja itt nekünk, hogy a természet nem készítette fel őt arra, mi a teendő, ha rászakad öt tonna mámor. Vagyis már nem kell tizedgrammonként összegyűjtögetni, sok keserűség közt halovány fénysugárként meglelni. Vagyis amikor értelmét veszti az Élet és a Küzdés. Ugye Madách ezt a kísértést kifelejtette, pedig ez az ember igazi tragédiája. Az Élet értelme a Küzdés maga. De ha már nem kell küzdeni? Ahogy a modern költő megénekelte: "Elkezdtem gyűjteni a bélyeget. Papa hozott egy kilót. Azóta nem gyűjtöm."

A gumikötél Neandervölgybe vezet

Az olaszországi Cerni közelében van egy híd, alatta vagy száz méter levegő majd a sziklás talaj következik. Az új-hebridai érettségi vizsgához hasonlóan bizonyos személyek ragaszkodnak hozzá, hogy időnként innen leugrándozzanak gumikötéllel a lábukon, ugye ezt nevezzük bungee jumpingnak.

2002 májusában két ifjú ősagy, egy 25 éves férfi és egy 26 éves nő órájukra nézve azt mondták: na még ugrunk egy utolsót. Temetésüket csak azután lehetett megrendezni, hogy a hatóságok kivizsgálták az ügyet; máig nem érteni, mi volt a baj, mert a kötelek rögzítve voltak a hídhoz.

Hasonló esetek ismételten megtörténnek, hol a kötél szakad el, mert túlsúlyos az illető, hol a rögzítés gondatlan. Akinek szerencséje van, az alatt víz folyik és az esetleges uszály is már éppen tovasiklott.
A bungee jumpingnak sokféle változata van; tandem, vízérintés, fecskeugrás, denevér esés, bungee rakéta, stb. A hatóságok egyiket sem kedvelik ezek közül, mert nehéz megkülönböztetni őket az öngyilkosságtól. Tulajdonképpen csak az a vékony gumikötél a különbség, az meg időnként nem bírja cérnával.

Az élménykeresők és kockázatvállalók

Marvin Zuckerman kutató a hetvenes évek elején kezdett érdeklődni aziránt, miért fizetnek egyesek azért, amire mások meg életbiztosítást kötnek.
Ugye el lehetne szimplán is intézni, hogy az csak egy őrült lehet, aki pont a Himaláján akar megfagyni egy viharos éjszakán, vagy egy lélekvesztővel belefulladni a Csendes óceán közepébe, vagy barlangkürtőben végezni törött gerinccel. Ez egyeseknek rémálom, másoknak meg sport.
De Zuckerman jó fiú, ő abból indult ki, hogy valami izgi biztosan van abban, ha annyian csinálják. Elnevezte ezt a típust élménykeresőnek (sensation seeker), és ezzel egy óriási kutatási irányzat bontakozott ki. Az egész arról szólt, hogy életüket íróasztal mögött töltő szobatudósok meg akarják érteni, mi a jó a jeges la Manche csatorna átúszásában, vagy az éjszakai ejtőernyőugrásban. Az élménykeresők ellenvizsgálata még várat magára, ez ugye azt feszegetné miért jó az életet egy széken ülve tölteni, és mondjuk ilyen cikkeket gyártani.
Na most a vizsgálatok során kiderült, hogy élménykeresőből is többféle van. Egyrészt van a gátlástalan, állatias élménykereső, ez az, aki senkivel nem törődve csak balhézik, keresi a veszélyt és a kockázatot, alkoholizál vagy drogozik és könnyen bűnöző lesz belőle. Gondolhatsz pl. Ambrus Attilára, a Whiskysre, aki amúgy sem egy udvarias sportot űzött, és nem megélhetésből, hanem tulajdonképpen brahiból csinálta a bankrablásait, mert élvezte a rabló-pandúr játékot, a zsaruk froclizását, a pénzt pedig nagystílű életmódjával elszórta (vagy 140 milliót). Egész élete nem más, mint élményhajszolás, izgalmasan élni Kifulladásig, ahogy azt a Belmondo alakította Godard-hős illusztrálta.

Ennek a típusnak a problémája, hogy nem tud beilleszkedni, nem szorong, nincsen erkölcsi érzéke, vagyis kicsit pszichopata; pár százezer évvel ezelőtt talán ő lett volna a vezérhím, akkor még az erő és a bátorság volt a döntő. De most nincs kedve éveket tanulni és politikusként felkapaszkodni a ranglétrán. Könnyen, változatosan, izgalmasan akar élni. Ez pénzkérdés, és ez másoknak van; el kell tehát venni tőlük.
Aztán van egy másik fő típus, aki jól nevelt, s képes társadalmilag értékelhető formában kiélni kaland- élmény- és kockázatvállalási vágyát. Ő olyan foglalkozást vagy sportágat választ, ahol a kockázatvállalás egyben hasznos tevékenységnek minősül. Tűzoltónak, bányamentőnek, pilótának, testőrnek, titkosügynöknek azok mennek el, akik szeretik a veszélyt és ezért még pénzt is akarnak kapni. Ez persze némi kiszolgáltatottsággal jár, mert az erkölcsi dicsőségben bővelkedhetnek, de a veszélyességi pótlékukat meg lenyúlják. Az ügyesebbje brókerként kockáztatja mások pénzét, kaszál is érte rendesen, aztán szabadidejében meg vitorlázórepülőzik, ejtőernyővel ugrándozik, hőlégballonozik, sárkányrepül, na és hegymászik, meg sarkkutat, és a legügyesebbjei olykor még nemzeti ügyet is tudnak kovácsolni hobbijukból. (Ki éri el először az akármit.)

Egy élménykereső hétköznapjai

Marty Christian 22 éves kora óta repült, vízisízett, hegyet mászott, verseny síelt, windsurfözött, sárkányrepült, s ki tudja még mi mindent művelt.
Még az autóversenyzésbe is belekóstolt. Barátai azt mondják róla, mindig meg akarta önmagának is mutatni, hogy ő a "legjobb". 1982-ben, franciaként elsőnek, teljesen egyedül szelte át windsurffel az Atlanti óceánt, s ragaszkodott hozzá, hogy ne legyen mellette kísérőhajó. Olyan ember volt, aki kereste az állandó kihívást, de ugyanakkor, mint mondják, hihetetlen lelkiismeretes és precíz ember is volt egyben. Vagy harminc évig az Air France egyik legmegbecsültebb pilótája volt, különféle repülőket vezetett. A raktérben mindig ott volt a mountain bike-ja, és a repülési szünetekben nem a pilóták arany életét élte a bárokban, hanem kerekezett a hegyekben. Aztán 1999-ben felvették a Concorde-pilóták elit klubjába, ahova mindössze tízegynéhány pilóta tartozott. Ő vezette azt a Concorde gépet, amely 2000 júliusában felszállás után a szétrobbant gumiabroncs miatt lángra kapott és felrobbant.
113-an vesztették életüket a katasztrófában, de Marty Christian halálában is hőssé vált, mert amikor látta, hogy itt a vég, hallatlan lelkijelenléttel félrekormányozta a gépet, megmentve egy falut a pusztulástól.

Mit történik eközben a szivacsban?

A kalandor bankrabló és a hős pilóta valahol egy tőről fakadnak, mondja Zuckerman: mindkettő agyában az átlagnál sokkal intenzívebb a dopamin aktivitás. Mindjárt összeáll benned a kép, ha azt mondom, a dopamin a jutalomvezérelt viselkedés anyaga az agyban. Most villámcsapásként érhet a felismerés, mit is akartam én a kis patkánnyal. Igen, ezek az élményhajhászok az állandó kavarásban érzik jól magukat, mert ez jutalmazó számukra. Ugye az sem meglepő, hogy pl. az összes drog a dopamin aktivitást (is) fokozza. Ha valaki mondjuk amfetamint vesz be, ami aztán tutira a dopaminszintet emeli meg az agyban, akkor időlegesen megismerheti, milyen kockázatkeresőnek lenni, és kétszázzal megy haza a diszkóból be sem véve a kanyarokat.
Na jó, de mitől lesz valaki tűzoltó, katona vagy vadakat terelő juhász, az üveggolyóról már nem is szólva.
Zuckerman és lelkesült követői mára már teljesen feltárták a teremtés koktélreceptjeit. A sok dopamin és kevés szerotonin vezet a bankrabláshoz. Ez a szerotonin mára sikertéma, a kisbabák előbb mondják ki ezt, minthogy mama. Remélem a Te fejedbe is belesulykolták már, hogy szerotonin nélkül nem élet az Élet. Látod mi lett a Whiskys Rablóval is, pénz helyett inkább egy kis szerotonint adtak volna neki.
Na de ha a sok dopaminhoz sok szerotonint adunk, akkor lesz belőle Concorde pilóta. Jólnevelt, kötelességtudó, családszerető, de imád szörfölni.
A koktél harmadik összetevője a noradrenalin. Sajnos muszáj bedobnom ezeket az új ismereteket, mert mi itt azért dolgozunk, hogy TE, mikor becsukod ezt az újságot, már egy új ember légy. Egy sokkal modernebb.
Nos ez a noradrenalin akkor termelődik az agyban, ha új inger ér minket. Na most kinek mi az új inger. A tisztaságkényszeresnek már egy új porszem is az a polcon, de van akinek egy csúszós nyelű jégcsákányon kell lógnia egy szakadék fölött, hogy úgy érezze, végre történik valami. Röviden: a noradrenalin hiány az unalom szubsztanciája, akinek ebből kevés jutott, mondjuk nehéz nála berúgni a noradrenalin motort, az állandóan nyüzsögni fog, nem bírja az unalmat, mert egyből vákuum lesz neki ott, ahol másoknak noradrenalin bugyog.

Élmény és élmény közt van különbség

Az élménykeresők keresik az élményeket és a helyüket a világban. Akinek sikerül, támogatást kap a Sportminisztériumtól hóbortjához az adófizetők keserves forintjaiból, vagy felfedez valamit, aki meg nem, annak hiénák hordják szét csontjait, vagy állami intézményekben rács mögött búslakodhat. A szolidabbja megveszi a bulvársajtót, megnézi a Kékfényt, és családi körben kiborzongja magát. Csuda tudja, mi a jobb.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre