Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Az előítélet

Egy multikulturalitás felé igyekvő Európában nem népszerű dolog arról beszélni, hogy az előítéletesség evolúciósan hasznos tulajdonság. Egy multikulturalitás felé igyekvő Európában azonban muszáj arról beszélni, hogy az előítéletesség evolúciósan hasznos tulajdonság - volt.

 

A történelem az előítéletek története, hiszen a háborúk, a rasszizmus, az etnikai tisztogatások és üldözések motivációja mindig is az idegengyűlölet volt. A világ tele van ellentmondásos törekvésekkel. Aggódunk, hogy kihalnak nyelvek, kultúrák, ám a felébresztett - vagy palackból kiszabadított?- nemzeti, etnikai öntudat előbb-utóbb kitermeli a saját identitás védelmét és szembe(sz)állására késztet az etnikai-kulturális környezet asszimilációs nyomásával. Európa, Amerika mostanság azzal szembesül, hogy a sokáig elnyomatásban és harmadrendű szerepben tartott muszlim világ kezd öntudatára ébredni - és ő akar a világ ura lenni. Most a muszlim világban támadnak olyan törekvések, melyek mindig is jellemezték a "civilizált" világot is. A "civilizált" világ gyarmatosított, rabszolgának hurcolt el, leigázott, beolvasztott, gyámkodott. És ezt teszi most is Afganisztánban, Irakban fegyverrel, vagy Franciaországban szelíd erőszakkal, a csador viselésének megtiltásával. De tehet-e mást? Az évtizedek óta tartó izraeli-palesztin konfliktusnak is mintha az volna az üzenete: ha engedsz, nem demokratikus vagy, hanem gyenge.
Súlyos kérdések ezek, hisz vannak emberbaráti demokratikus elveink, és azzal szembesülünk, hogy ez valójában a burkolt -gazdasági, politikai és kulturális- elnyomás eszköze. Európa azt mondta: idejöhetsz szemétszállítónak, utcaseprőnek, de ne követelőzz. Idejöhetsz másodrangú állampolgárnak, de ez az ország a mienk. Te itt vendég vagy. Egy török, iraki, pakisztáni vendégmunkásnak addig van demokrácia, amíg elfogadja, hogy ő nem egyenlő. Ha egyenlő akar lenni, máris figyelmeztetik, hogy ő török, iraki, stb. Politikai elvek ütköznek evolúciós örökséggel, és nagy kérdés, össze lehet-e egyeztetni az emberi gondolkodást az emberrel magával.

Az előítélet születése

A csoportidentitás már állati szinten is megfigyelhető, a csapathoz nem tartozó fajtársat megtámadják, elüldözik, megölik. Az ember a csoportszelekció révén lett naggyá. A csoportba szerveződés védelmet és erőt képvisel. A csoportba szerveződés olyan tulajdonságok felerősödésének kedvezett, mint a csoportidentitás, a csoporttagokkal szembeni önzetlen viselkedés, a csoport feltétlen védelmére érzett késztetés. A csoporttagok könnyű azonosíthatóságára alakultak ki a nyelvjárások, majd végül a nyelvek, hiszen a szavak ejtésének egyedi módja, bizonyos szavak ismerete és használata azonnal megkülönböztethetővé teszi az idegent a baráttól. A beszéd felismerhetősége a rokonság foka. Ugyanez okból alakult ki a minden csoportra jellemző öltözködés, hajviselet, szokásrendszer, stb. Az identitás tehát egyben mindig másságot jelent. Az embert identitáséhség jellemzi, mindenki tartozni akar valahová: egyházhoz, politikai irányzathoz, szakmához, futball csapathoz, szubkultúrához, stb. Szükségünk van a saját identitás felértékelésére, ez azonban mindig a mások identitásának leértékeléséhez vezet. Már kisiskolásoknál megfigyelhető, hogy az "ások" utálják a "béseket", csúfolják a szemüvegeseket, a kövéreket vagy a soványakat. Egy törzs megélhetését mindig az általa birtokolt erdő- és földterület, szaporodását az általa birtokolt nők jelentették. A csoportok növekedése szükségszerűen osztódáshoz vezetett, mert a kultúrantropológia vizsgálatai szerint egy törzs maximum 150 főt bír el, ennyi embert lehet még ismerni, azonosítani. A vadsűrűség csökkenése, a vadászterületek növelésének igénye, a csoportosztódás mindig területi követelésekkel járt, s ez előbb-utóbb törzsi háborúkhoz vezetett. Úgy tűnik, az evolúció során a csoporton belüli erőszak gátlása egyre erősödött, míg a csoportok közti erőszak egyre erősödött. Az emberi- társadalmi evolúcióban azért kapott kulcsszerepet a csoportszelekció, mert most már az erősebb és jobban szervezett csoportok álltak szemben a gyengébb és rosszabbul szervezett csoportokkal. A modern fegyverkezési hajsza tehát az ősidőkben kezdődött. A saját csoportidentitás túlértékelése, idealizálása, és a más törzsek potenciális fenyegetése törvényszerűen munkálta ki az előítéletet, az idegengyűlöletet. Aki máskép néz ki, máskép öltözik, más nyelvet beszél, az potenciális ellenség, hiszen lehet, hogy most deríti fel az erőinket, most szemeli ki asszonyainkat, vagy most tervez minket megölni a fegyverünkért. Mert a "mást", az idegent nem bűn, sőt erény, mi több, hősiesség megölni. És más törzs asszonyát büntetlenül lehet teherbe ejteni, hisz alapelv, hogy "szaporodj, ahogy tudsz". Afrikai népeknél tapasztalták, hogy az "ember" szót saját törzsbelijeikre használják, s az idegen törzsek tagjaira pedig ugyanazt a szót használják, mint a vadászható állatokra.
A csoportok egymással szembeni harcában a rokoncsoportok szövetségeiből alakultak ki a megacsoportok (lásd. Hét vezér szövetsége), majd a népek, majd a nemzet. A nemzetek feletti közös identitást ideológiák, pl. a vallások képesek nyújtani. A vallás valószínűleg átélhetőbb és személyesebb identitást tud nyújtani, vagyis hatékonyabb mém -elmevírus-, mint az etnikai vagy nemzeti identitás.
A mai fortyogó világban azt látjuk, hogy két nagy csoport, az iszlám és a "nyugat" csap össze, mert a nyugati modell terjedése, mint valami vírus fertőzte végig keletet, és alapjaiban kezdte veszélyeztetni az iszlám kultúrát. A harc nem ésszerű, hanem végzetszerű, és nem látjuk a végét. Amivel szemben küzd most a világ, az valójában az idegengyűlölet evolúciós öröksége, amely azt súgja: csak akkor vagy biztonságban, ha megsemmisíted a másikat.

Az előítéletek, etnocentrizmus, idegengyűlölet az antropológia és szociálpszichológia hagyományos kutatási területei. E kutatások elsősorban csoportközi és csoporton belüli hatásokra kialakuló jelenségnek tekintették őket, vagyis elsősorban a szociális tanulási folyamatokra, kognitív struktúrák szerveződésére helyezték a hangsúlyt. E megközelítéseknek hagyományosan volt egy negatív minősítő felhangja, amely részben a jelenségkör negatív társadalmi következményeinek elítéléséből, részben pedig a kérdés patologizálásból fakadt. Ez utóbbira jó példa a negyvenes években, Amerikában elindított autoritariánus személyiség-kutatás, melynek eredményei arra mutattak, hogy e karakter diktatórikus, a gyerek szükségleteit semmibe vevő családi légkörben alakul ki, és az ilyen személyek belső feszültségeiket faji előítéletekben, pl. antiszemitizmusban vezetik le. A DSM-IV kialakításakor felvetődött még az is, hogy az előítéletes személyiséget, mint pszichiátriai betegséget definiálják. Ha bekerült volna, ez az emberi természet igazi félreértése lett volna. Az evolúciós szemlélet megjelenése a társadalomtudományokban új megvilágításba helyezte a problémát. Evolúciós talajon állva az a kérdés, milyen feltételek közt adaptív az előítéletes viselkedés, mi váltja ki, és hogyan lehet szabályozni az új körülményekhez alkalmazkodva.

A jó, a rossz és a rejtett előítéletesség

Az Implicit Asszociációs Teszt roppant egyszerű módszerrel méri a nem tudatos előítéletességet. Vannak a "jó" szavak, mint öröm, szerelem, stb. és vannak a "rossz" szavak, mint sérülés, bosszúság, stb. A "jó" szavakhoz tartozó gombot kell lenyomni, ha jó szó villan fel a képernyőn, és a "rossz" szavakhoz tartozó billentyűt, ha rossz szó jelenik meg. Ezt követően bonyolódik a gyakorlat, most keverve, hol arcokat kell "Fekete amerikai" vagy "Fehér amerikai" kategóriába, vagy szavakat a "Jó-rossz" kategóriákba sorolni. Ha a "Jó" kategória és a "Fehér amerikai" kategória egyaránt a "jó" kategória billentyűjéhez, az Afrikai amerikai és a "Rossz" kategória pedig a "rossz" kategória billentyűjéhez van társítva, akkor sokkal gyorsabban megy a helyes kategorizáció, mintha megcserélik a kategória párokat, és a "rossz" billentyűhöz társítják a "Fehér amerikait" és a "jó" billentyűhöz az "Afrikai amerikait". A reakcióidő mérésből és tévesztésekből kiderül, hogy egy fehérnek nehezebb a feladat, ha a fehér arcokat a "rossz" kategória billentyű lenyomásával kell azonosítani, a fekete arcokat pedig a "jó" billentyűvel. Tudattalanul ugyanis mindig a "fehér" a jó kategória, és ha ezt megcserélik, akaratlanul is többet kell gondolkodni. A rejtett előítéletesség teszt egészen mást mutat, mint a nyílt előítéletességet mérő kérdőívek. Utóbbiakon ugyanis az emberek politikai nézeteik szerint válaszolnak, ill. igyekeznek a kulturális elvárásoknak megfelelni, de ez nem tükrözi vissza azt, mi van a "mélyben", ahol a beépített ösztönök munkálnak. Pszichofiziológiai vizsgálatok ugyancsak azt bizonyították, hogy a fehérek önkéntelen elutasító választ adnak ismeretlen feketékkel való találkozáskor. E vizsgálatok, az akarattal nem befolyásolható testi jeleket vizsgálva mutatták ki, hogy a tudatos beszámolókkal ellentétben, olyan emberekben is ellenérzések keletkeznek, akik előítélet-mentesnek érezték magukat a kísérleti helyzetet. Egy vizsgálatban, pl. arra kértek fehérbőrű kísérleti alanyokat, hogy képzeljenek el egy feladatban való együttműködést feketével. A fehérek a verbális értékelés során a feketéket kedvezőbben ítélték meg, mint az elképzelt fehér partnereket. Amikor azonban az arcizmokon mért izomaktivitást elemezték, a kutatók pontosan az ellenkezőjét kapták: a feketékkel való együttműködés során az arcizmok több feszültségről árulkodtak, mint a fehérekkel való elképzelt közös munka során. Hasonló eredményt kaptak a bőrellenállás vagy a szívfrekvencia mérésével is.
Az agyi aktivitást pozitron emissziós tomográffal (PET) vagy funkcionális mágneses rezonanciás képalkotással (fMRI) szokás vizsgálni. Az eredmények azt mutatják, hogy a félelemkeltő arcokra a félelem arányában a bal amygdala aktiválódik. Ez az aktivitás független attól, hogy mennyire tudatosul a félelem. Amikor afrikai amerikaiaknak és fehér amerikaiaknak fekete és fehér arcokat vetítettek, az amygdala aktivitása arányos volt az rejtett előítéletességet mérő teszt eredményével, de nem állt kapcsolatban a tudatos előítéletességet mérő kérdőíveken elért pontszámmal.
A vizsgálatokból az következik, hogy az előítélet tudattalanul is kiváltódó félelmi reakció, vita van azonban azon, vajon ez tanult, vagy veleszületett idegrendszeri válasz-e.

Génekbe kódolt előítélet?

Erre egy rafináltabb kísérleti felállásban végzett vizsgálattal próbáltak választ kapni. Bármilyen inger lehet un. küszöb alatti és küszöb feletti inger. A küszöb alatti ingerlés lényege, hogy vagy nagyon rövid ideig, vagy nagyon halványan (vagy halkan) mutatják be az ingert. Jó példa erre az a soha el nem végzett, de sokat idézett marketing trükk, hogy a moziban vetített filmbe bevágnak egy harmatos üvegű kólát ábrázoló filmkockát. Az 1/24 másodpercre felvillanó kép tudatosan felismerhetetlen, részben a rövid idő miatt, részben, mert az utána következő kép törli a retináról az utóképet is. Ezt az utóbbi hatást maszkolásnak nevezik. Sok évtizedes eredmények alapján tudjuk, hogy a küszöbalatti ingerként vetített képek, bár nem tudatosulnak, hatnak a kísérleti személyekre, pl. befolyásolják ítéleteiket, hangulatukat, döntéseiket. Az előítéletet vizsgáló kísérletek is ezt hatást igazolják.
A küszöbalatti ingerlést kísérleti helyzetben a következőképen alkalmazták: 30 ezred másodpercig vetítettek egy fekete vagy fehér arcot, majd rögtön utána vetítettek egy absztrakt ábrát. A kísérleti személyek tudatosan csak az absztrakt ábrát ismerték fel. A "fedő" feladat az volt, hogy az ábra a képernyő bal- vagy jobbfelén tűnt-e fel. A mérések egyértelműen bizonyították, hogy az idegen rasszba tartozó arcokra fokozott félelmi válasz jelent meg az ősi agyi központban, az amygdalában. A válasz erőssége szoros kapcsolatban volt az implicit előítélet tesztben mutatott eredménnyel. Rendkívül izgalmas volt az az eredmény is, amit akkor kaptak, amikor felismerhető ideig vetítették az arcokat. Ekkor az idegen rasszbeli arcokra a félelmi válaszok nem jelentek meg mindig következetesen. Vajon hova "tűntek" a félelmi válaszok? Kiderült, hogy az előítéletességgel most a homloklebeny bizonyos területeinek aktivitása volt arányban. E területek a gátlási folyamatokért felelősek, többek közt az amygdala félelmi válaszait képesek e területek gátolni. Ez arra utalt, hogy a kísérleti személyek, ha tudatosan szembesülnek idegen rasszbeli arcokkal, akkor képesek gátolni előítéletes reakcióikat.
Egy másik kutatócsoport ezt a jelenséget vette tüzetesebben szemügyre, és kimutatták, hogy minél előítéletesebb valaki a rejtett előítéletesség tesztben, annál aktívabbak a homloklebeny gátló területei. Legalábbis a kísérleti helyzetben, ahol a kísérleti személyek igyekeznek előítélet-mentesnek látszani. Az előítéletek gerjesztette félelmi válasz gátlása komoly mentális erőfeszítést jelent. Ezt azzal bizonyították, hogy a gátlóterületek fáradását egy másik feladatban mutatott teljesítménnyel mérni tudták. Az e feladatban mutatott teljesítményromlás arányos volt a rejtett előítéletességgel. Vagyis: minél előítéletesebb valaki, annál nagyobb mentális erőfeszítést igényel az "önfegyelmezés" és annál jobban romlik az illető teljesítménye az azonos agyi területet igénybevevő feladatban.

Fóbia és előítéletesség

A fóbiákról, vagyis bizonyos helyzetektől, lényektől való irreális mértékben felfokozott félelmekről bizonyított, hogy az evolúció során örökletesen rögzült az, mi veszélyes és mi veszélytelen. John B. Watson, a behaviorizmus megalapítója az 1920-a években végezte el híres kísérletét egy Albert nevű kisfiúval. Betett mellé egy fehér patkányt, de Albert még nem látott ilyet és nem is félt tőle. Ám ekkor egy erős dudahang szólalt meg, amitől Albert megijedt. Néhány társítás történt a fehérpatkány és a dudahang közt, s Albert onnantól kezdve mindentől félt, ami emlékeztette őt egy fehér patkányra. A kísérlet etikátlanságát jelzi, hogy később sehogy sem sikerült a kisfiú félelmét kioltani. De jelez ez valami mást is. Ugyanis hasonló kísérletet nem lehet hatékonyan végrehajtani, pl. fakacsával. Fakacsára nem alakul ki maradandó félelmi válasz. Ennek az a magyarázata, hogy a fóbiák és intenzív félelmek csak olyan ingerekre alakulnak ki, amelyek az evolúció során veszélyesnek bizonyultak. Magasság, mélység, kígyó, pók, stb.
Egy kutatócsoport a watsoni félelem-tanulás módszert választották az előítélet vizsgálatára. Áramütésekkel félelmi választ alakítottak ki pillangóra, kígyóra, pókra és fehér és fekete arcokra. A félelmi válasz tartósságát az jelzi, meddig marad fenn a félelmi válasz azután is, hogy már nem társítanak áramütést a képhez. Pillangónál és azonos rasszbeli arcnál a félelmi válasz gyorsan eltűnt. Azonban kígyónál, póknál és idegen rasszbeli arcoknál a félelmi válasz sokáig megmaradt.
Vagyis érjen csak minket atrocitás, sokkal erősebb és tartósabb előítélet alakul ki, ha egy a más etnikumbeli vagy rasszbeli volt az elkövető, mintha saját. Ez megmagyarázza azt, miért alakul ki olyan gyorsan és miért oly tartós az előítélet. Idegen rasszba vagy etnikumba tartozóknak "sokkal kevesebbet" kell tenniük azért, hogy rájuk süssük a "tolvaj", "garázda", "buja", "lusta" stb. sztereotípiákat.

Az előítélet kezelése

Mint láttuk, az előítéletes idegrendszeri válaszok tudatosan gátolhatók. Más vizsgálatokból pedig az derült ki, hogy a velünk született, idegenekre adott félelmi válaszok csökkennek, ill. megszűnnek olyan embereknél, akik pozitív élményeket éltek át idegen rasszbeliekkel. Akinek pl. volt már másik rasszbeli barátnője, barátja, abban az előre programozott előítéletes válasz kioltódik. Helyesek tehát azok az elképzelések, hogy a közös iskola, a közös lakóhely, a közös munkahely csökkentheti az etnikai és rasszok közti előítéleteket. De nem önmagában a közelség, hanem a pozitív tapasztalatok. A bürokratikusan elrendelt iskolai deszegregációs programokhoz sok reményt nem fűzhetünk, ha ez csak azt eredményezi, hogy felkorbácsolja az amúgy is meglévő előítéleteket. Ha ugyanis a közelség negatív élményekkel jár, nem csökken, hanem nő az előítélet, hisz csak megerősítődik az a rejtett előfeltevés, ami évmilliók alatt munkálódott ki bennünk.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre