Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Loren Cordain:
A magas fehérjetartalmú táplálkozás terápiás hatásainak evolúciós alapja.

Fordította: Mezei Elmira

Forrás: Cordain: The Evolutionary Basis for the Therapeutic Effects of High Protein Diets. Journal of Nutrition & Athletic Excellence May 1 2007

A fehérjék minden élő szervezetben sokféle szerepet játszanak: strukturális elemként, a peptid hormonokban, a sejtfelismerésben, az antitesteknél… a lista döbbenetesen hosszú, és ahogy a biológiai tudásunk tágul, folyamatosan nő. De mi a táplálékfehérje szerepe a humán betegségben illetve egészségben? A fehérje forrása, típusa, és mennyisége bensőségesen és közvetlenül kapcsolódik-e az optimális fizikai fejlődéshez és folyamatos jó közérzethez? A betegség okozója vagy megelőzője? Honnan tudjuk, és honnan tudhatjuk?

 

 

Bevezető

Bár az emberiség érdeklődése több ezer éve fordul a táplálkozás és az egészség felé, a táplálkozás szervezett és tudományos vizsgálata még elég fiatal terület. A világ első kizárólag táplálkozással foglalkozó tudományos folyóirata, a The Journal of Nutrition például csak 1928 óta jelenik meg. Más ismert táplálkozástudományi folyóiratok még ennél is rövidebb múltra tekintenek vissza: a The British Journal of Nutrition 1947 óta, a The American Journal of Clinical Nutrition 1954 óta, és a The European Journal of Clinical Nutrition 1988 óta létezik. Az első vitamint 1912-ben "fedezték fel", és az utolsót, a B12-t 1948-ban azonosították. Az a tudományos tétel, hogy az omega 3 zsírsavak pozitívan hatnak az egészségre, az 1970-es évek végefelé született, és a táplálékok glikémiás index szerinti beosztása csak 1981 óta létezik.
A táplálkozástudomány nemcsak hogy új, de nagyon vitás terület is, állandóan változó nézőpontokkal a közegészséget érintő fontos és kevésbé fontos kérdésekben. 1996-ban például az American Society for Clinical Nutrition (ASCN) és az American Institute of Nutrition (AIN) egy szakértői munkacsoportja megjelentetett egy hivatalos álláspontot képviselő tanulmányt a transzzsírokról, amely kijelenti, hogy:
"Nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a transzzsírsavak fogyasztása a szívkoszorúér betegség rizikó faktora lenne. "
Ha előretekerünk hat rövid évvel későbbre, 2002-ben a National Academy of Sciences, Institute of Medicine beszámolója a transzzsírsavakról ezt közli:
"Mivel a tranzsírfogyasztás és az össz- és LDL koleszterin koncentrációja, és ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek emelkedett rizikója között egyenes összefüggés van, a Food and Nutrition Board azt ajánlja, hogy a megfelelő táplálkozás mellett a transzzsírsav fogyasztás a lehető legalacsonyabb legyen".
Ezek a táplálkozással és egészséggel kapcsolatos teljes fordulatok és véleményváltozások mindennaposak a tudományos, kormányzati és orvosi körökben. Az egészséges táplálkozásra vonatkozó hivatalos amerikai kormányzati ajánlások a "My Pyramid" programban vázoltak. Ez az ajánlás nemrég váltotta fel a "Food Pyramid"-ot, és a Harvard School of Public Health tudósai mindkettőt élesen bírálták táplálkozástani hiányosságaiért. Az American Heart Association (AHA) tanácsa szerint a szívkoszorúér megbetegedések kockázatának csökkentéséhez az összenergia bevitelnek maximum 30%-a lehet zsír, kevesebb, mint 10%-a telített zsír, naponta maximum 300 mg koleszterin és hetente minimum kétszer javasolt a halfogyasztás. Ugyan hasonló ajánlások szerepelnek a "My Pyramid"-ban, szerzői nem javasolják a heti rendszerességű halfogyasztást, mert úgy érzik, hogy csak "korlátozott" információ áll rendelkezésünkre az omega3 zsírsav szív- és érrendszeri betegségeket megelőző szerepéről. Meglepő módon, mindkét tanácsadó testület lényegében ugyanazokból a személyekből áll. Legalább 30 millió amerikai követte Dr. Atkins tanácsát, mely szerint együnk több zsírt és húst a fogyás érdekében. Ezzel szöges ellentétben, Dean Ornish azt állítja, hogy a zsír és a hús rákot, szívbetegséget és elhízást okoz, és mindannyian sokkal egészségesebbek lennénk, ha szigorú vegetáriánus diétát követnénk. Kinek van igaza és ki téved? Hogy lehet eligazodni ebben a nyilvánvaló zűrzavarban, az egymásnak ellentmondó tények, vélemények és elméletek között?
Az érettebb és kialakultabb tudományterületeken léteznek általános paradigmák, amelyek a tudósokat, kísérleteit és feltevéseik felállítása során gyümölcsöző végeredményhez vezetik. Például a kozmológiában (az univerzum vizsgálata) a vezető paradigma az ősrobbanás, vagyis a "Nagy Bumm" elmélet, amely szerint az univerzum egy hatalmas robbanással keletkezett és azóta folymatosan tágul. A geológiában a "Kontinentális sodródás" modell szerint valamikor az összes kontinens összefüggő földtömeget alkotott, amely fokozatosan szakadt szét, kialakítván a ma létező földrészeket. A tudósok nem tudnak mindent a világegyetem működéséről, de az, hogy folyamatosan tágul, abszolút megkérdőjelezhetetlen. Ez a központi tudás azután vezető mintaként szolgál, lehetővé téve a tudósok számára a pontosabb és tájékozottabb hipotézisek felállítását a még felfedezendő összetevőkről.

A humán táplálkozás tudománya egyelőre éretlen terület, mert nincs egy általánosan elfogadott, egyesítő paradigmája. Nem meglepő, hogy egy mindent átfogó és vezető minta nélkül káosz, ellentmondás és zavarodottság uralja a területet. Theodosius Dobzhansky (1900-1975), a híres orosz genetikus kutató szerint: "A biológiában semminek nincs értelme evolúciós kontextus nélkül". Valóban, a táplálkozástanban sincs semminek értelme, mert a legtöbb táplálkozástudósnak kevés vagy semmilyen humán evolúciós elméleti képzettsége sincs. A táplálkozási szakemberek ugyanazokkal a problémákkal állnak szemben, mint bárki, aki evolúciós modell nélkül próbálja értelmezni a biológiát: töredezett információ és összefüggéstelen adatértelmezés.

Az összes humán táplálkozási szükséglet, csakúgy, mint minden élő organizmusé, végsősoron genetikailag meghatározott. A legtöbb táplálkozási szakember tudatában van ennek az alapkoncepciónak; de nem értékelik kellőképpen a természetes kiválasztódás folyamatát, amely egyedülállóan formálta az emberi faj táplálkozási szükségleteit. Annak az ősi környezetnek az alapos vizsgálatával, amelyben az emberi genom kialakult, megérthetjük mai szükségleteinket, és azonosíthatjuk azokat a táplálékokat és étrendeket, amelyekre a természetes szelekció során adaptálódtunk. Ezt a megértést azután rendező elvként alkalmazhatjuk a humán biológia és táplálkozástudomány kísérleti és epidemológiai vizsgálatainak értelmezéséhez.

A táplálékfehérje talány:
Mennyi az elég?

Az elmúlt évek egyik fontos és sokat vitatott táplálkozástani témája, hogy hosszútávon biztonságosak-e a magas fehérje tartalmú étrendek? A jelenlegi amerikai táplálkozásban az átlagos napi bevitt fehérje mennyiség férfiaknál 98,6 g (az összenergia 15,5 %-a), nőknél 67,5 g (az összenergia 15,1 %-a). Ennek a 15 %-nak a húsfélék adják a kb. 75 %-át, ezt követik sorrendben a tejtermékek, gabonák, tojás, hüvelyesek, gyümölcsök és zöldségek. Az összenergia szükséglet minimum 20 %-át fehérjében adó étrendeket "magas fehérje tartalmú étrend"-ként kategorizálják, és a több mint 30% fehérje tartalmúakat "nagyon magas fehérje tartalmúakként". Ennek megfelelően egy átlagos amerikai férfi 2618 kalóriás "magas fehérje tartalmú" napi étrendje 125 és 186 gramm közötti fehérjét tartalmazna, egy nőé pedig (1,877 kcal) 89 és 133 gramm közöttit.
Az elfogyasztott fehérje mennyiségének van egy fiziológiai határa, amin túl mérgezővé válik. A fehérje anyagcsere egyik mellékterméke a nitrogén, amit viszont a máj karbamiddá változtat, és a vesék kiválasztják a vizelettel. A fehérje bevitel felső határát a máj karbamid szintetizáló képessége határozza meg. Amikor a nitrogénszint meghaladja a máj karbamid szintetizáló képességét, a fölös nitrogén ammónia formájában bekerül a véráramba és mérgezést okoz. Ezen kívül a fölös aminosavak is toxikussá válhatnak.
Amikor az ősember rákényszerült a túlzott mértékű, zsírszegény sovány vadhús fogyasztására, egy halálos kimenetelű, úgynevezett "nyúléhezés" nevű kondíció (fehérjemérgezés) jött létre. Ennek a szindrómának csupán egyetlen klinikailag feljegyzett esetét ismerjük.
A megfelelő adatok birtokában ki lehet számítani, hogy mi az a határ, amin túl már veszélyessé válhat a fehérje bevitel. A napi maximum fehérje mennyiség egy átlagos, kb. 90 kg-os férfi számára 270 gramm és egy 75 kg-os nő számára 246 gramm. Tehát egy "nagyon magas fehérje tartalmú" étkezésben ezek lehetnének a felső határok. (270 gramm fehérje nem 270 gramm húsnak felel meg! A nyers sovány húsoknak kb. 20%-a fehérje, 270 gramm fehérje tehát 1350 gramm húsban található -Sz.G. megj.)

Fontos kérdések ezek után, hogy evolúciós perspektívából az átlagos amerikai fehérje fogyasztás tényleg átlagos vagy normális-e az emberi faj számára, és hogy a magas fehérje tartalmú diéták károsak vagy hasznosak-e az egészségre nézve, az amerikai normához (összenergia 15 %-a fehérje) képest?

Mielőtt megvizsgáljuk a kísérleti és az epidemológiai bizonyítékokat, az objektív válaszadás érdekében hasznos lehet először evolúciós perspektívából feltenni a kérdést.

Magas fehérjetartalmú étrendek:
Az evolúciós bizonyíték
Az őskori leletek bizonyítéka

Kb. 2,6 millió évvel ezelőtt kezdődött el az a folyamat, amelynek során kialakult a Homo genomunk, és ezalatt az ember étrendjének mind nagyobb részévé vált a hús, és a magas fehérje fogyasztás. Az első kőszerszám leletek, amelyeket egyértelműen az elejtett állatok feldolgozására használtak, ebből az időből származnak. Az ősi afrikai leletekből következtethetünk, hogy a téli és koratavaszi időszakban, amikor a növényi táplálékok szinte elérhetetlenek voltak, az akkori ember napi energiabevitelének nagy része húsból származott.

A genetikai bizonyíték

A húsevő étrend lecsökkenti az evolúciós szelekciós nyomást, ami fenntart bizonyos, a nagymennyiségű növényi táplálék feldolgozásához szükséges anatómiai és fiziológiai jellegzetességeket. Ahogy az emberfélék több nagy energiasűrűségű állati táplálékot fogyasztottak, beleik mérete lecsökkent, és ezzel egyidejűleg agyméretük és anyagcsere aktivitásuk megnőtt. A kizárólagosan húsevő állatokhoz hasonlóan, az embernek elégtelen a szénlánc hosszabbító és deszaturáló (telített anyag telítetlenné változtatása) képessége. Ez az evolúció során csökkenő képesség csak az egyre több állati táplálék fogyasztásával alakulhatott ki. Végül, az embernek limitált a biológiailag fontos aminosav, a taurin előállító képessége, és a vegetáriánus étrend az embernél alacsony plazma és vizelet taurin koncentrációt eredményez.

A magas hústartalmú étrendhez való másik genetikai adaptáció a purin anyagcserével kapcsolatos. A purinok képezik a DNS és RNS molekulák alapját. Kétféle módon kerülnek a szerveztünkbe: táplálékkal (1/3 rész) és a saját szöveteink folyamatos lebontása által (2/3 rész). A purinok a szervezet működése során húgysavvá alakulnak át, és amikor ennek mennyisége meghaladja a vese kiválasztási kapacitását, akkor megemelkedik a vérben a húgysav szint. Ez megnöveli a köszvény kialakulását, aminél a húgysav kristályok lerakódnak az ízületekben és fájdalmat okoznak. Bár a magas fehérjetartalmú étrend sok purint tartalmaz, a fehérjefogyasztás mégis csökkenti a húgysav szintet, mert megnöveli a vesék húgysav kiválasztását. (Erről bővebben itt olvashat!)
Az evolúció során kialakult egy genetikai mutáció, amely a xantin oxidáz (XO) nevű enzim csökkent mennyisége által visszafogja a máj húgysav szintézisét. (Más állatokhoz képest az embernek 100-szor alacsonyabb a XO aktivitása). A magas fehérje és alacsony glikémiás telítettségű étrendi vizsgálatokban 12 köszvénybeteg közül 7-nek normalizálódott a szérum húgysav koncentrációja és jelentősen csökkent a rohamok gyakorisága.

Az izotópos kövületvizsgálatok bizonyítéka

Az emberfélék és a majmok kb. 7 millió évvel ezelőtti evolúciós kettészakadása óta a rendelkezésre álló bizonyítékok azt mutatják, hogy az emberfélék mindenevők voltak, és étrendjük főként minimálisan feldolgozott vadnövényekből és állati táplálékokból állt.
A korai afrikai emberféléktől - mint pl. az Australopithecus robustus és a Homo ergaster - származó maradványok szénizotópos vizsgálatai is a mindenevőkre jellemző tulajdonságokat mutatnak.
A növekvő mértékű állati táplálék fogyasztása nemcsak az agy méretének növekedését és ebből következően a viselkedés finomodását tette lehetővé, hanem az Afrikán kívüli területek meghódítását is.
Bár pontosan nem meghatározható az arány, számos bizonyíték utal rá, hogy a paleolit emberfélék átlagos napi energiabevitelének több mint fele állati táplálékból származott.

A néprajzi bizonyítékok

A néprajzi atlaszról készült elemzésünk kimutatja, hogy a legtöbb történelmileg vizsgált halászó-vadászó nép túlnyomó többségben állati táplálékot fogyasztott: 73%-uk táplálékának több mint 50%-át vadászott állatokból és halból fedezte. Mind a 229 halászó-vadászó társadalomban átlagosan 56-65%-ban hagyatkoztak állati eledelre, és csak 26-35%-ban gyűjtögetett növényi táplálékra.

Ezeknek az adatoknak a birtokában megbecsülhető az étrend tápanyag tartalma. Egy halászó-vadászó nép fehérjebevitele tipikusan az összenergia 19-35 %-a volt. A mai amerikai értékekhez képest (15%), ez "magas" vagy "nagyon magas" fehérjetartalomnak számít. Ebből következik, hogy a jelenlegi nyugati étrend fehérjetartalma evolúciós kontextusba helyezve kívül esik annak az étrendnek a keretein, amelyre az emberi genom közel két millió éven keresztül kondícionálódott.

Populáció

Hely

% Állati táplálék

% Növényi táplálék

Aborigines<br>
(Arhem Land)

Ausztrália

77

23

Ache

Paraguay

78

22

Anbarra

Ausztrália

75

25

Efe

Afrika

44

56

Eskimo

Grönland

96

4

Gwi

Afrika

26

74

Hadza

Afrika

48

52

Hiwi

Venezuela

75

25

!Kung

Afrika

33

67

!Kung

Afrika

68

32

Nukak

Columbia

41

59

Nunamiut

Alaszka

99

1

Onge

Andamen Szigetek

79

21

Étkezési fehérje:
Egészség és jó közérzet
Étrend és betegség közötti ok-okozati összefüggés

A táplálkozástudósok számára az egyik legnagyobb kihívás az ajánlott étrend és annak megbetegítő vagy betegségmegelőző hatásának kimutatása. Bizonyos ételek és táplálkozási szokások elősegítik a jó egészséget, míg mások hozzájárulnak a betegségek kialakulásához.
Önmagában semmilyen módszer vagy egyetlen vizsgálat nem képes megbízhatóan bizonyítani az ok-okozati összefüggést. A megfigyeléses epidemiológiai vizsgálatok csak a változók közötti kapcsolatot tudják kimutatni, gyakran ellentmondásos eredményeket hoznak, és önmagukban se pro, se kontra nem képesek döntő bizonyítékot szolgáltatni. Például az Ápolónők Egészség Vizsgálatában (Nurses' Health Study) kapcsolatot találtak a megnövelt állati fehérje bevitel és a csökkent szív- és érrendszeri megbetegedések között, viszont egy vidéki kínai mintán ugyanez pont ellenkező összefüggést mutatta.
Az étrend és az egészség közötti ok-okozati viszony magállapításához úgynevezett biológiai plauzibilitás is szükséges, amikor szövetekből vett minták és a humán anyagcsere vizsgálatok alátámasztják az ok-okozati viszonyt. Amikor ezeket még randomizált kontrollált vizsgálatokkal is megerősítik, akkor már sokkal meggyőzőbb az ok-okozati viszony kimutatása. A magas fehérjebevitel esetében ezek a különböző vizsgálati módszerek együttesen indikálják, hogy az emelt fehérjetartalmú étrend terápiás gyógyhatású.

Étkezési fehérje és a szív- és érrendszeri betegségek

Az epidemológiai vizsgálatok ellentmodásos eredményeinek egyik oka, hogy a különböző változók összezavarják az értelmezést: több hatás egyszerre érvényesül és nem tudni, melyik az eredmény okozója. (Itt Cordain arról beszél, hogy a telített zsírok koleszterinnövelő hatása a ludas és nem a hús fehérjetartalma. Cordain ebben sajnos tévúton jár. A hússal kapcsolatos megtévesztő eredmények sokkal inkább abból származnak, hogy a húsellenes szakirodalom gyakran összemossa a feldolgozott hús és a tiszta hús hatását is. Mivel a feldolgozott húsokban rengeteg káros adalékanyag van, a különbségtétel fontos. A legújabb elemzések egyértelműen csak a feldolgozott húst találták egészségkárosítónak. -Sz.G. megj.)
Számos vizsgálat kimutatta, hogy a magasabb fehérjebevitel jelentősen csökkenti a vérnyomást.

Étkezési fehérje és az inzulin/glükóz anyagcsere és a testsúlyszabályozás

A magasabb fehérjetartalmú étrend javítja az inzulinérzékenységet és a glikémiás kontrollt, valamint hatékonyabban segíti elő a súlycsökkenést és annak hosszútávú megtartását, mint az alacsony zsír és magas szénhidráttartalmú, limitált kalóriát engedélyező étrendek. Ez annak köszönhető, hogy a fehérje laktatóbb, mint a zsír vagy a szénhidrát. A három fő tápanyagcsoport, a fehérjék, zsírok és szénhidrátok közül a fehérjék idézik elő a legnagyobb peptid YY és leptin hormon (az étvágy és a jóllakottség érzést szabályozzák) érzékenységet.

Étkezési fehérje és a csontok egészsége

A csontok ásványi anyag tartalmának egyik legfontosabb aspektusa a kalcium egyensúly, amely a felszívódott étkezési kalcium és a vizelettel és széklettel távozó kalcium mennyisége közötti különbséget jelenti. A táplálékkal bevitt kalcium kb. 75%-a nem szívódik fel, valamint a csökkent bevitellel növekszik a felszívódás, és az emelt bevitellel csökken. A magas fehérjetartalmú étrendek csontsűrűségre tett hatásának értékeléséhez nélkülözhetetlen mind a vizelet útján történő kiválasztás mind a bélrendszerből történő felszívódási értékek mérése. A magasabb fehérje tartalmú étrend ezirányú vizsgálatánál kiderült, hogy mivel mind a vizelettel történő kiválasztás mind a belekből való felszívódás mértéke megnőtt, nem keletkezett negatív kalcium egyensúly. Mi több, a közelmúlt étrendi beavatkozáson alapuló vizsgálatai azt mutatják, hogy a magas fehérjetartalmú, húsalapú diéták nemhogy nem okoznak kalciumvesztést a csontozatban, hanem valójában a csontreszorpció csökkentése és az IGF-1 szint növelése által kedvező hatásúak.

Étkezési fehérje és veseműködés

A magas fehérjetartalmú étrenddel kapcsolatos egyik leggyakoribb tévhit, hogy egészséges egyéneknél vesekárosodást okozhat. Ezt a koncepciót "Brenner hipotézisnek" hívják, amely azt állítja, hogy az emelt étkezési fehérje bevitel megemeli a vesék filtrációs rátáját, ami megkeményíti a vesék struktúráját és a vizeletben albumin jelenik meg. Azonban Brenner ezt már előzetesen vesebeteg egyéneknél, és nem egészséges embereknél mutatta ki. A vesék alkalmazkodnak a magasabb fehérjeszinthez, de ezt csak 3-6 hónapon át követéses vizsgálattal lehet kimutatni, Brenneréi pedig két hetes vizsgálatok voltak. A végső stádiumban lévő, cukorbetegséggel összefüggő vesebetegség előfordulása folyamatosan növekedett az elmúlt 30 évben. Ha az étkezési fehérje volna ezért felelős, akkor a fehérjefogyasztás is növekedett volna ebben az időszakban, ez azonban jelentősen csökkent. Egy több mint 12 000 ember részvételével végzett nagy vizsgálat eredménye szerint egészséges embereknél az étkezési fehérje bevitelnek nincs köze a microalbuminuriához (vizeletben megjelenő albumin). Az alacsony fehérjefogyasztás veseműködésre tett hatásával kapcsolatos összes randomizált kontrollált vizsgálatból készült egy átfogó ismertető, amelyből kiderül, hogy 11 vizsgálat semmilyen terápiás hatást nem talált, és csupán 3 talált jelentős javulást a veseelégtelenség kialakulásának folyamatában.

Étkezési fehérje és rák

A magas állati fehérje tartalmú táplálkozást gyakran összefüggésbe hozzák a vastagbél rákkal. Ebből következően a vegetáriánusok körében sokkal alacsonyabbnak kéne lennie e ráktípusok előfordulásának, azonban a vizsgálatok ezt nem tudják következetesen kimutatni. Az egyik feltevés szerint a hús hem-vas tartalmából származó NOC (N-nitrozó vegyületek) miatt nő meg a bélrendszeri rákok kialakulásának rizikója.
A földművelés bevezetése előtti időkben az emberek szinte mindig frissen fogyasztották a húsféléket, míg a mai ember étrendje sok feldolgozott, sózott, nitritekkel és nitrátokkal tartósított húskészítményt tartalmaz. Ezek 10-szer annyi NOC-t tartalmaznak, mint a friss hús. Ezen kívül a friss hús mellett rengeteg friss zöldséget és gyümölcsöt is fogyasztottak: az összenergiabevitel 35-45 %-át, míg ma az amerikai étrendben ez csupán 8.1 %. A sok zöldség és gyümölcs meggyorsítja a béltartalom áthaladását, és ezáltal az NOC rövidebb ideig érintkezik a bélnyálkahártyával. Az Inuitoknál, 95%-os állati táplálékfogyasztásuk ellenére, egyetlen bélrendszeri rákos esetet sem találtak. Ha a magas állati fehérje tartalmú étrend bélrákot váltana ki, akkor a macskaféléknél, akik kizárólagos húsevők, ennek az előfordulása igen gyakori lenne. Ennek azonban pontosan az ellenkezője igaz.

Étkezési fehérje és az izomfehérje szintézis és fáradtság

Sportolók és rendszeresen edző egyének számára az elágazó láncú aminosavak izomfehérje szintézisre tett hatása miatt, egy magas állati fehérje tartalmú étrend teljesítményfokozó hatású lehet, különösen edzés után fogyasztva. A sovány húsok és a hal sokkal gazdagabb valin, leucin és izoleucin források, mint a tejtermékek illetve a növényi táplálékok.

Étkezési fehérje:
Összefoglaló és konklúzió

Az evolúciós bizonyítékok alapján kimutatható, hogy az úgynevezett "magas fehérjetartalmú étrendek" (az összenergia 20-30 %-a) és a "nagyon magas fehérjetartalmú étrendek" (az összenergia 30-40 %-a) valójában azt a normát képviselik, amelyhez humán genomunk 2 millió éven át alkalmazkodott. Az evolúciós példa bejósolja, hogy az ember egészsége és jó közérzete csorbát szenved, ha az étkezési fehérjebevitel ezen a tartományon kívül esik. Tehát a jelenlegi amerikai fehérjefogyasztás (összenergia 15 %-a) nem ideális az egészség szempontjából. Nagy mennyiségű kísérleti bizonyíték van arra, hogy a magasabb sovány állati fehérjebevitel csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek, a magas vérnyomás, a magas vérzsírszint, az elhízottság, az inzulin rezisztencia és a csontritkulás előfordulását, és nem károsítja a veseműködést.

Ajánlott olvasmány a témában:

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre