Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A Homo homosexualis

Elég nézni a híradót, hogy lássuk: az azonos neműek iránti vonzalom még ma is hihetetlen indulatokat kavar. Botránykő, amikor egy politikus, televízió-személyiség nyilvánosan "színt vall", s "fajnemesítő" bandák járják a várost, hogy laposra verjenek egy-egy általuk "ferde hajlamúnak" vélt egyént. A pszichiáterek "bibliájában", a DSM betegségleíró rendszerben még nem is olyan rég a homoszexualitás szexuális zavarként szerepelt, s jól tudjuk, hogy a listából nem azért törölték, mert "győzött a tudomány", hanem mert Amerikában a melegmozgalom olyan politikai erővé vált, hogy többé már nem volt megengedhető betegekként való kezelésük.

 

A homofóbia

Ha hirtelen megszűnnének a szélsőséges atrocitások, ha megszűnne a homoszexualitás nyílt -ilyen-olyan "értékekre" hivatkozó becsmérlése, akkor is fennmaradnának az előítéletek és a mély averzió a melegekkel szemben. Jogos a kérdés, hogy ha annyi sok társadalomban, köztük az európai kultúra gyökereit képviselő görög és római korban oly elfogadott és természetes volt a homoerotikus érzület, honnan ered a modern európai és angolszász kultúra mély idegenkedése a homoszexualitással szemben. A minap belenéztem az Utolsó gyémántrablás c. amerikai akciófilmbe, éppen annál a jelenetnél, amikor a Pierce Brosnan alakította szuperrablót az FBI szerepét játszó Woody Harrelson arra kéri, kenje be hátát napolajjal. Brosnan nagyon nem akarja, majd végül ímmel-ámmal bepacsmagolja Harrelson hátát. Azt azonban már végkép nem szeretné, hogy az FBI ügynök is bekenje az ő hátát, inkább a leégést kockáztatná. Miért áldoz a rendező egy külön hosszú jelenetet a "hátbekenés" kérdésének? Egy más kultúrából ideszakadt néző arra gyanakodna, hogy Brosnan talán valami cseltől tart (hátulról leütik, fojtogatják, stb.). De nem. Az igazi férfi érti, értenie kell, hogy Brosnan "nem buzi", nem viseli hát, ha egy másik férfi "taperolja". A jelenet valójában a homofóbiát, vagyis az európai kultúrában a férfi nemi szerep szerves részét, a homoszexualitástól való irracionális félelmet és irtózást ábrázolja. Ezért "poénos" később is, ahogy Brosnan a csapossal a részeg FBI ügynököt szobájába cipelik, ágyára fektetik… majd Brosnan, kicsit viszolyogva(!), betakarja, és kifele menet így szól: "Ha ezt bárkinek elmondod, leütlek". Érti a csapos, érti a néző: nagyon ciki, ha egy férfi egy másik férfi iránt olyan gyanús dolgokat érez, amik arra indítják, hogy óvóan betakarja. A homofóbia azt jelenti, hogy kultúránkban a férfiakat erős szorongás tölti el a homoerotikus rezdületekre, vagy a kétértelmű helyzetekre is.

Homofóbia és homoszexualitás

A homofóbia valójában arról árulkodik, hogy a társadalmilag kodifikált, s gyermekkorunktól belénk sulykolt maszkulin/feminin identitás nem egyszerűen a biológiai különbségek kulturális kifejezése, hanem egy szerepkívánalom kulturális felerősítése, kihangsúlyozása, homogenizálása. A tanult nemi identitás egyik szerepe a heteroszexualitás védelme. De miért is kéne a heteroszexuális irányultságot annyi előítélettel, averzióval, szociális nyomással és fenyegetettséggel megtámogatni, ha az annyira biológiai? Ahogy egy nyulat nem kell óvni attól, nehogy ragadozóvá váljon, és egy társaitól izoláltan nevelt oroszlán sem kezd el füvet legelni, miért kell hát a fiú és a lánygyermekeket kicsi koruktól arra tanítani, hogy ő lányok haját húzkodó kisfiú, aki nem sír, és nem babázik, hanem futballozik, míg a kislányokat kötelezően a baba, a főzés és a kis játékporszívó kell érdekelje. A kétségtelen gyakran, sok mindenben, de nem mindenkinél és nem azonos mértékben megnyilvánuló nemi különbségeket akarja a társadalom már a babaruha színétől kezdve élesen, dichotóman szembeállítani. Miért is? Jól tudjuk, hogy nagyon sok embernek voltak gyermekkorában homoerotikus élményei, s tudjuk, hogy sok homoszexuális férfi gyermekkorában "sissy", vagyis "lányos" viselkedésű volt, míg sok, később leszbikus nő meg "tomboyos", azaz fiús viselkedést tanúsított. Persze sok lányos kisfiú, és sok fiús kislány később, a kamaszkorban heteroszexuális irányultságot vesz, de "jobb elejét venni a dolgoknak". Az 1948-ban megjelent Kinsey-jelentés óta a világ kénytelen-kelletlen szembesült azzal, hogy a férfi és női heteroszexuális irányultság nem abszolút kategóriák, hanem inkább egy folytonos dimenzió a homoszexualitás és heteroszexualitás közt, amelyen ki-ki elfoglal egy pozíciót. Ez a pozíció, vagyis, hogy kiben mennyi hetero- és homoszexuális késztetés rejlik, a későbbiekben, a nevelés és a kulturális ideálok hatására szimplifikálódik egy egyértelmű, a másikat kizáró nemi identitásba. Igen sok homoszexuális férfinek, egyes felmérések szerint 20%-uknak is, családjuk, gyermekeik vannak. Sokukban érett felnőtt korukra tudatosul, hogy a másik nem iránt (is) vonzódnak. A homoszexuális sors évszázadok óta, de még napjainkban is, oly keserves, és annyi hátránnyal, üldöztetéssel jár, hogy homoszexualitásukat általában csak azok vállalják fel, akik a hetero- és homoszexuális dimenzión túlságosan is a homo- oldalon állnak. Számukra már nem választás kérdése a nemi irányultság, hanem a társadalmi elvárásokon áttör a biológiai késztetés.
Érdekes, hogy a megengedő kultúrákban, mint a görög vagy a római, nem kellett "nemet" választani, hiszen volt az erotikusan túlfűtött férfibarátság és volt ezzel egyidőben a házasság. Nyilván ekkor is voltak "szélsőségek", ahogy vannak szélsőségesen bal és jobbkezesek, és aztán van a sok átmenet. Minden dichotóm emberi tulajdonság csupán fogalmilag egymást kizáró, a valóságban normál eloszlást mutat, vagyis leginkább egy haranggörbével ábrázolható: minél szélsőségesebb egy változat, annál kevesebb van belőle. Ilyen az intelligencia, a maszkulinitás, a feminitás, az előítéletesség, a kezesség, a testmagasság, stb.

 

 

 

A homoszexualitás oka

Az eddigiek arról szóltak, mit kezd adott társadalom és kultúra az Emberrel, aki olyan, amilyen. A japán nők hagyományosan eltorzítják lábfejüket, mert a japán kultúra nem szereti a nagylábú nőt. Az európai nő gondosan vadászik minden szőrszálra a lábán, mert a mi kultúránk ma a csupasz lábú nőt preferálja. És a kultúránk - ma még- megpróbál mindenkit belegyömöszölni egy egyértelmű nemi szerepbe. A melegmozgalmak, a nemi identitásnak megfelelő átoperálások, a crossdressing (ellenkező neműek ruháinak viselése) ma még devianciák, furcsaságok, de valójában történelmi perspektívából mindez egy küzdelem azért, hogy a kultúra befogadja az Embert. Olyannak, amilyen.
A homoszexualitás, mint a nemiség leggyakoribb, heteroszexualitástól eltérő változata valójában csak abban a kontextusban válik érthetővé, ha azt vizsgáljuk, mi is a nemiség. A nemiség sokféleségéből egyértelműen kibontható, hogy adott ember nemi viselkedését viszonylag független faktorok, mint a biológiai neme, nemi identitása, nemi irányultsága és nemi szokásai alakítják ki. Azért gondoljuk, hogy ezek független faktorok, mert mindegyik sajátosság a többitől függetlenül változhat. Létezik pl. a nemi szervek és hormonális működés által meghatározott biológiai nemmel ellentétes nemi identitás (ők a transzszexuálisok, akik olykor átoperáltatják magukat), létezik a biológiai nemmel azonos nemi identitás, azonos nemre irányuló nemi vonzalommal, ez a homoszexualitás. És pl. sok ember homoszexuális ténykedésbe kezd börtönökben, dacára heteroszexuális irányultságainak.
Bár a kérdés még nem teljesen tisztázott, nagy vonalakban már tudjuk, hogy a magzati élet során a magzat agyát ért hormonális hatások alakítják ki a maszkulinitást és feminitást. Úgy áll a dolog, hogy eredendően mindenki "nőnek indul", és jól időzített hormonhatások alakítják át több lépcsőben a "női alapanyagot" férfivá. Már a testi jellemzők kialakulásában is támadhatnak zavarok, de az agy maszkulinizációja még érzékenyebb folyamatnak tűnik. A hypotalamusznak nevezett ősi agyi képlet különféle magjait "állítják át" a megfelelően időzített, megfelelő mennyiségben érkező hormonhatások. A nemi identitást, nemi irányultságot meghatározó kicsinyke kis magvaknak nevezett területek avatott szem számára olyannyira eltérőek, hogy Simon LeVay agykutató pusztán ezek vizsgálata alapján meg tudta állapítani, hogy a vizsgált agy korábbi "tulajdonosa" életében homo- vagy heteroszexuális férfi volt-e. A nemiség különféle altípusainál a kutatók az 1990-es évektől számos jellemző eltérést találtak a heteroszexuálisok agyához képest.
A témára a genetikusok is rávetették magukat, az eredmények azonban ellentmondásosak. A genetikai vizsgálatok menete az, hogy összegyűjtenek olyan családokat, ahol generációról-generációra megjelenik a homoszexualitás, és azokat a kromoszómaszakaszokat kezdik keresgélni, mint tűt a szénakazalban, amelyek ismétlődően jelen vannak a homoszexuális egyedekben. E módszer azonban feltételezi, hogy a homoszexualitás homogén jelenség, de mint láttuk, a homoszexualitás-biszexualitás-heteroszexualitás inkább tűnik folytonos dimenziónak, ami sokféle gén sokféle hatására utal. Keresni tehát a "homoszexualitás génjét" olyan, mint keresni az "intelligencia génjét". És ha azonosítanak is bizonyos géneket, mindig az a kérdés, mit is határoz meg az a gén. Lehet, hogy hormonérzékenységet, lehet, hogy egy agyterület fejlődési ütemét, lehet, hogy egy fontos enzim aktivitását, vagyis távolról sem a homoszexualitás "ki-be" kapcsolóját jelenti egy azonosított gén, hanem csupán egy hajlamosító tényezőt a sok közül. Hiszen még egypetéjű ikreknél sem feltétlen azonos a két, genetikailag teljesen azonos egyed, nemisége.

Homoszexualitás és evolúció

A biológiai okok beazonosítása természetesen még nem válasz arra, mi célból alakult ki és maradt fenn évmilliók során a homoszexualitás. A homoszexualitás több okból is rejtély az evolúciókutatás számára. Egyrészt alaptétel, hogy minden, ami hátrányos, az kiszelektálódik, és minden, ami előnyös, az fennmarad és elterjed. További alaptétel, hogy - a szelekció természetéből fakadóan - az számít előnyös tulajdonságnak, ami valamilyen közvetlen vagy közvetett módon növeli az egyed szaporodási képességét, ugyanis egy tulajdonság éppen azáltal lesz egyre gyakoribb egy fajban, hogy az azt a tulajdonságot hordozó egyedeknek több életképes utóda születik. Mármost a homoszexualitás egyik fő jellemzője, hogy a szaporodás ellen "dolgozik", s akkor miféle előnyt jelentene a szaporodás szempontjából? Persze, ahogy az evolúciós gondolkodás fejlődik, mindenféle rafinált elgondolások láttak napvilágot. Mert gondoljunk csak arra, hogy mondjuk a homoszexualitás valójában csak "melléktermék", és azért marad fenn, mert egy fontos más tulajdonsággal jár együtt. Vegyük pl. a schizofréniát, amelynél van genetikai hajlam, és a világ minden táján nagyjából azonos gyakoriságú. Miért nem szelektálódott ki az emberi fajból évmilliók során? Az egyik magyarázat -Timothy Crow, a neves schizofrénia kutató szerint- az, hogy az emberi tudatot és beszédképességet lehetővé tevő génmutációk sajnálatos velejárója a schizofréniának nevezett működészavar. A magam részéről ezt nem tartom valószínűnek, ugyanis évmilliók során lett volna elég idő arra, hogy ettől az "árukapcsolástól" megszabaduljon az emberiség. Sokkal valószínűbb, hogy - mivel a schizofrénia általában a 20-as- 30-as életévben indul, az alacsonyabb átlagéletkorú, korábban szaporodni kezdő őseink esetén a később kialakuló betegség nem akadályozta meg a hibás gént hordozó egyed szaporodását. Homoszexualitás esetén sem világos, miért lenne "melléktermék".

Kinek az előnye?

A helyes okoskodás az evolúciókutatásban ugyanaz, mint a bűnügyi nyomozásban: az alapkérdés mindig az, "kinek áll érdekében". A genetikai kutatások az anyától származó X női nemi kromoszómán találtak gyanúsítható szakaszokat, és a magzati hormonális hatások is az anyában zajlanak. Már pusztán e laza összefüggésekből is arra tippelhetünk, hogy a fiú utód homoszexualitásának az anya a "haszonélvezője". A modern evolúciós felfogás szerint a szaporodási előnyt egy multilevel marketinghez lehet hasonlítani: adott pillanatban kinek hány utódja, unokája, dédunokája, testvére, egyszóval rokona hordozza az ő génjeit. Ez az un. összesített alkalmasság azt mutatja meg, hogy egy előnyös tulajdonságomat hány velem rokon egyed hordozza. A pontszámomat nem csak azzal növelhetem, hogy sok-sok utódot nemzek, hanem azzal is, ha mondjuk valamely génrokonomat hozzásegítem ahhoz, hogy jól házasodjon, és sok utódja legyen. Minden rokonom sikere az én sikerem is. Milyen előnye származhat az anyának fia homoszexualitásából ebben a multilevel szisztémában? Az egyik gyenge lábakon álló feltevés, hogy a homoszexuális egyedek lelkesen fogják gondozni a többi testvért és támogatják a többi rokont, ezzel növelve a "családi génállomány" életképességét és terjedését. De nem bizonyosodott be, hogy a homoszexualitás nagyfokú önzetlenséggel járna.
De vajon milyen anyák szülnek homoszexuális fiú utódokat? Ray Blanchard figyelt fel először arra a ma már sokszorosan igazolt összefüggésre, hogy az azonos anyától származó fiúk sorában a később születetteknek rohamosan nő az esélyük a homoszexualitásra. Az evolúció nyelvére lefordítva az anyának valamiért érdekében állhat, hogy a születési sorban később következők fiai egyre kevésbé legyenek "férfiak", legalábbis a szaporodás tekintetében. Az itt is felbukkanó "melléktermék" magyarázatot elvethetjük, mert ha elfogadnánk Blanchard magyarázatát, miszerint a homoszexualitás oka az, hogy az anya szervezetében növekvő immun-összeférhetetlenség alakul ki a fiú utódokkal szemben, akkor szem előtt tévesztenénk a fától az erdőt. Hiszen ezzel csak a homoszexualitás egyik biológiai mechanizmusát neveztük nevén, de nem fejtettük meg a hasznát, az értelmét! Hiszen, ha ez előnytelen volna, biztos voltak olyan anyák, akiknek a kisebb fiai kevésbé lettek homoszexuálisokká, akkor ők "terjedtek volna el", és ma már nem létezne a nőkben ez a "homoszexualitást generáló" tulajdonság.

A homoszexualitás "szövetség" elmélete

Számos bizonyítékunk van arra, hogy a korai emberi közösségek kb. 150 fősek voltak, s ha tovább növekedtek, osztódtak, mint a méhcsaládok. Mi történhetett a korai emberközösségekben, amikor egy anyának sorban születtek a fiai? Könnyen előállhatott az a helyzet, hogy a fiúk a szűkös "nőkínálatban" egymás vetélytársaivá váltak, s míg a testvérek egymás püfölték, egy nevető harmadiké lett a szaporodás joga. Hogy lehet "rávenni" a testvéreket, hogy inkább egymás szövetségesei, de legalábbis ne egymás ellenségei legyenek? Úgy, ha a később született fiúk nem akarnak szaporodni. Nincs hátráltató testvér, de ugyanakkor a "férfiúi" képességek (vadászat, fegyverforgatás) továbbra is a család társadalmi dominanciáját szolgálja. A homoszexualitás szövetség elméletét sok tapasztalat igazolja. Az állatvilágban is megfigyelhető, hogy bizony fajoknál, ahol a hímek közti dominancia-sorrend fontos szerepet játszik (pl. majmoknál, oroszlánoknál), hímek közt gyakori a homoszexualitás, mert ez a hímek közötti agressziót kioltja. Sok társadalomban a sikeres domináns férfi mellett, vagy inkább mögött, ott áll egy homoszexuális segítő partner.
A homoszexualitás csoporton belüli agressziót csökkentő hatása összhangban van a szövetség elmélettel, hiszen az emberiség evolúciójában nagyon fontos szerepet játszottak az összetartó kis csoportok. Ezt bizonyítja a valószínűleg genetikailag kódolt csoporthoz tartozási vágy és az idegengyűlölet együttes léte.
Persze tudjuk, hogy homoszexuális férfiak nem csak sokadik fiúként születnek. Megfigyelték pl. hogy a II. világháború alatt fogant fiúk közt feltűnően megnőtt a homoszexuálisok aránya. Ez arra utal, hogy a terhesség bizonyos időszaka alatti komoly stressz bizonyos nőket arra hajlamosít, hogy homoszexuális fiú utódokat szüljenek. Talán nem tűnik nagyon erőltetettnek feltenni, hogy -visszaugorva az ősi időkbe - vészterhes időkben olyan férfit szülni, aki szolgálni fogja a közösséget, de nem szít a törzsben viszályt, hosszú távon előnyt jelentett az anyának és családjának. Ha így volna, ez összhangban állna a szövetség hipotézissel.

Homoszexualitás és társadalom

Akárhogy is alakul majd a homoszexualitás jövőbeni evolúciós elmélete, egy biztos: a homoszexualitás és más nemi variánsok evolúciósan kialakult, a heteroszexualitással egyenrangú emberi sajátosságok, nem pedig betegségek, "ferde hajlamok", stb. Mindenféle velük szemben alkalmazott diszkrimináció önkény tehát. Az a keresztényi tanítás, hogy a homoszexualitás azért bűn, mert a szexualitás isteni célja a szaporodás, alapvetően ott bukik meg, hogy a homoszexualitás biológiailag meghatározott jelenség. Következésképen nem erkölcsi kérdés, ahogy heteroszexuális sem elhatározásából lesz valaki. Ha van Isten és homoszexuálisokat is teremtett, rá hivatkozva nem lehet teremtményeit üldözni.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre