Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Hűség és Hűtlenség

A könnyes szemű próféta az örök szeretetet hirdeti, a pszichiáter azt dörgi, hogy "köpd le és hagyd ott", a média a sztárok válásain csámcsog, az átlagember pedig a kölcsönlakásban, a raktárban, a presszó vécéjében letudja a nagy kalandot. Variációk egy témára.

 

 

Gyerekkoromban mintha keményebbek lettek volna a telek és hűségesebbek lettek volna az emberek. Vagy minden kor felnőttjei látják, amit a mindenkori gyermekek elől elfednek: az örök harcot férfi és nő között? Fiatal korban még természetesnek tűnnek a szakítások, hiszen az emberek még keresik az "igazit". Aztán meg rezignáltan halljuk, hogy "nem jó a házassága", és megértjük, hogy félrelép. És az ötvenes évekbe lépve egyszer csak magára hagyott kétségbeesett, vagy bosszút lihegő asszonyokat látunk, akiket férje éppen elhagyott egy fiatal nőért. Tessék mondani, mire készüljünk tíz év múlva?
A megrázó történetek könnyen sugallhatják, hogy a világ erkölcsi romlásába rohan, vége az illúzióknak, az emberek mind megőrültek és már csak az üres hedonizmus élteti őket.

De vegyük csak fel az evolúció szemüvegét, s máris tisztábban fogunk látni. A világ folyásának mindig sok olvasata van. Az oroszlán által széttépett gazella nézőpontjából is elmesélhetjük a történteket, de az oroszlánnak is lesz egy verziója. Ha a hűtlenséget, válást az elhagyottak hangján hallgatjuk meg, szörnyű igazságtalanságokról, galádságokról és fájdalomról hallunk. Hogy legszebb éveiket a másikra áldozták, és most ez a hála. Hogy csak kihasználták őket, csak tűrtek évtizedeken át, és most leamortizálva itt hagyják őket.
De a másik oldal hangja harcias, ott jogokra és sérelmekre hivatkoznak. Lehet itt igazságot tenni? Kell itt igazságot tenni? Vagy rossz a kérdésfeltevés? Az evolúciót a természetes szelekció irányítja. A sikerességet a gének elterjedtségével és nem az egyén boldogságával mérjük. A legboldogtalanabb még lehet a legsikeresebb is. A legsikeresebb, mert van tíz gyereke, de a legboldogtalanabb, mert tíz gyermeke és férje elhagyták, és öregek otthonában végzi.
Hűség és hűtlenség erkölcsi kategóriák. Az erkölcs közösségi-társadalmi érdekek megfogalmazása az egyénnel szemben. De az erkölcs önállósul és túléli önmagát, miközben a világ és benne az ember folytonosan változik. Amikor az ideológia és az élet elszakadnak egymástól, anómia alakul ki. Az anómia mindig egy új rend születésének kezdete. Most valahol itt tartunk. Anómia már van, új rend még nincs. De kezdjük az elejétől.

A kőkorszaki párkapcsolat

Férfi és nő kapcsolatát a szaporodásban betöltött eltérő szerepük miatt bonyolult trükkökön keresztül szabályozta be az evolúció. A férfinek a sikeres szaporodáshoz pár perc is elég volna, míg a nőre kilenc hónap, majd több éves szoptatás és nevelés vár. Mivel az embergyerek az állatokhoz képest koraszülötten, vagyis életképtelenül jön a világra, olyan extra gondoskodást igényel, amely a férfi segítsége nélkül nem valósulhat meg. A férfi "maradásra bírását" a természet több módszerrel is elősegíti. Először is a nők rejtett ovulációja, vagyis termékenységük felismerhetetlensége miatt a férfinek tartósan a nővel kell maradnia, ha "el akarja találni" a fogékony időszakot. Ráadásul a nők úgy vannak "kitalálva", hogy lehetőleg csak hosszabb kapcsolatban essenek teherbe. S ha már a férfi kitart a nő mellett, igencsak érdekelt abban, hogy a nő valóban tőle és csakis tőle essen teherbe, különben más gyerekének fogja hordani az élelmet. Aztán meg itt van a szerelem. Ez 3-4 évig tart, és kölcsönös kizárólagosságot eredményez. A szerelem tehát az a hajtóerő, amely legalább addig együtt tart egy férfit és egy nőt, amíg a gyerek túl nem jut az első két-három éven. Innentől a nő kicsit szabadabb, s a feltevések szerint a nők kooperatív hajlamait és egymás iránt érzett mély kötődési képességüket a gyerekek közös felügyelete közben alakították ki.

A férfi persze maradhatott tovább is, mert mikorra a szerelem már elpárolgott, kialakult a kötődés. De bármelyikükben ezt a kötődést egy új szerelem könnyen eltörölte. Férfi és nő kapcsolata tehát sorozatos monogám kapcsolatokon keresztül valósult meg, egy ember élete során több egymást követő kapcsolatban is élt. Így diktálta ezt az az evolúciós szabály is, hogy jobb a változatosság: mindig kockázatosabb - pl. egy rejtett betegség miatt - ugyanattól sok gyerek, mint sok partnertől egy-egy gyerek. Meg aztán nem voltak törvények, vagyon, ami kényszerűen összekötötte volna a két embert azután is, hogy már kihűlt köztük a vágy. Mivel a várható élethossz 20-30 év volt, a szaporodási potenciál csökkenése miatt egy nő vagy férfi sem "értéktelenedett" el. Sőt, gyanítható, hogy egy sok gyermekes, vagyis sikeresnek bizonyult anya sok férfi szemében értékesebb volt, mint egy sosem szült "zsákbamacska".

A monogámia kialakulása

A felhalmozható vagyon kialakulásával igen erős igény támadt a nők szaporodásának szigorú korlátozására, hogy a vagyont valóban csak az apa utódja örökölhesse. A nőt elzárták a világtól és a többi férfitől, a férj családja vagy a szolgák vigyázták minden lépését. Az utódlás körüli hajcihőt legjobban a fiú nélkül maradó uralkodók kétségbeesett kísérletei mutatják. Két házassági forma terjedt el, mindkettőben a nő rabságra volt ítélve.
A poligámiában egy férfi, vagyona arányában több nőt is birtokolhatott. A monogámiát az individuum szabadságát és egyenlőségét hirdető görög-római jog honosította meg. A monogámia azt jelenti, hogy a férfiak elosztották egymást közt a nőket, hogy mindenkinek jusson egy. Ez sok nő számára a férjhez menetelt kényszerválasztássá tette, mert előnytelen adottságú férfiakhoz is muszáj volt valakinek hozzámennie.
A monogámia jogilag, vagyonilag, vallásilag és erkölcsileg bebetonozott intézménnyé vált, amely a nő kiszolgáltatottságára és a férfi előjogaira épült. Az érzelmeknek legtöbbször kevés szerep jutott, a házasságokról a szülők döntöttek, vagy vásárolták a feleségeket.
A házastársi hűség eszménye ebben a börtönszerű monogám házasságban született. A hűségeszmény a börtönőrök álma az ideális rabról, aki soha nem akar megszökni. Az eszményt támogatta az, hogy a hűtlenséget olykor halállal, máskor kolostorba zárással büntették.
Ha a monogámiát összevetjük a kőkori "házasságmodellel", szembeötlően korlátozó ez az "utód gyártásra" kitalált kapcsolati forma. A monogám házasság, mondjuk ki nyíltan, alapvetően szembemegy az emberi természettel. Ez nyilvánult meg a szeretői viszonyok intézményesülésében is, ami persze a férfiak kiváltsága volt. A monogám házasság egyik legnagyobb problémája, hogy a "légy hűséges" elvvel próbálja meg elhallgattatni a "maximalizáld szaporodási sikered" gyárilag beépített evolúciós elvét. Ez igazából sosem sikerült.

A modern monogámia válsága

A monogám házasság ideálja a mai napig fennmaradt, az emberek fejében megcsontosodott erkölcsi elvek uralkodnak, melyek belsővé váltak, és korlátozzák az egyént szabadságában. De egész társadalmunk monogámra van kitalálva. Ahol a családi fészek csak közös összefogásban hozható létre, ahol a család fenntartásához minimum két kereső szükséges, ott az embereket a közös vagyon és a megélhetési félelmek a törvénynél is erősebb bilinccsel kötik össze. A vagyoni kötöttség sokáig párosult a válás jogi nehézségeivel; az állam ahol tudta, gáncsolta a válási szándékot.
Ám az elmúlt ötven évben történt egy s más. Munkába álltak a nők, feltalálták a hatékony fogamzásgátlást, kitört a szexuális forradalom, könnyebb lett a válás. Mindez a nő felszabadításához vezetett, így a nő egyre inkább visszanyeri jogait teste és lelke felett. A nő anyagi függetlenedése megszüntette kiszolgáltatottságát, s ha muszáj, ma már akár egyedül is felnevelheti gyermekeit. A felmérések szerint az emberek 30-50%-a félrelép tartós kapcsolatában, a kakukkfiókák, vagyis az apa tudta nélkül a családba "pottyantott" gyerekek aránya némelyik országban 10% fölött van, s a válások száma a nyugati világban minden évben folyamatosan csúcsokat dönt. Egyre terjed a házasság helyett választott élettársi közösség és a házasság eszméjével végleg szakítani kívánó szingli életmód.

Ami a szemünk előtt zajlik, az nem más, mint egy újabb evolúciós fordulat férfi és nő kapcsolatának történetében. Valójában kezdünk visszatérni a kőkori sorozatos monogámiához. Ma egy ember élete során több hosszabb monogám kapcsolatban él, esetleg egy ponton meg is házasodik, de esetleg később elválik, majd újraházasodik. Ez gyakorlatilag megegyezik azzal a hajdani kapcsolati modellel, amelyben férfiak és nők addig voltak együtt, amíg jó volt együtt. Hol van itt tehát a züllés, az erkölcsök bomlása? A sorozatos monogámia valójában a szükségletek és érdekek letisztulása, az anómia megszűnése. A hűtlenség és elhagyás törvényessé válik, s nem kivétel lesz, hanem szabály. Persze az elmúlt száz évben valami más is történt, ami azért alaposan beleszól az emberi kapcsolatok megítélésébe. És ez a várható élettartam drasztikus megnövekedése. Még a XX. század elején is, az emberek jó, ha 40-50 éves korukig éltek. Az akkori "aggastyánok" ma életük erejében lévő férfiak, akik odahagyva a "kihűlt fészket", ahonnan a gyerekek már kirepültek, gyorsan új család alapításába fognak. Érvényesítik a "maximalizáld szaporodási sikeredet" elvet a hűség elvével szemben. Csakhogy az ötvenéves nő már nincs ereje teljében, ő már nem képes szaporodni, így evolúciós értelemben "elértéktelenedett". Az átlagos életkor megnövekedésével tehát hirtelen új probléma merült fel, s ez az életközepén való újrakezdésben a nő részérő megmutatkozó óriási handicap.
Ha etikailag nézzük a kérdést, a nő cserbenhagyásos gázolás áldozata. Azonban azt a kérdést is feltehetjük: vajon elvárható, hogy a férfi ne a saját érdekei, hanem a nő érdekei szerint éljen? Elvárni persze elvárhatjuk, csak a dolgok még sem így működnek. A gyakorlatban a hűség addig tart, amíg megéri. Az emberek végső soron az érdekeik szerint cselekszenek, és nem az erkölcsi elvek szerint.
Ha meg akarjuk haladni az olcsó szociáldarwinizmust, mondván, pusztuljon az alkalmatlan, kiöregedett nő, akkor legalább elméletileg meg kell tudnunk fogalmazni az ebből a modern válságból kivezető utat.

A pszichikum evolúciója

A mai monogámia egy dologban egészen biztosan különbözik a történelmi idők monogámiájától. A felek önként választják egymást, és nem családi nyomásra vagy politikai akaratból. Elvileg tehát mindenki szabadon dönt, persze csak akkor, ha elég érett és felelős ahhoz, hogy helyesen válasszon.
Mint Julian Jaynes a kétkamarás agyelméletében kifejti, a homéroszi hősök még nem ismernek szavakat a lelki jelenségekre, mint akarat, szándék, döntés. Lelki folyamataikat úgy élték meg, mintha állandóan az istenek, vagy rokonaik jó szellemei szóltak volna be nekik, s sugalmazták volna meg cselekedeteiket. Valójában a jobbféltekéjükben kialakuló viselkedésterveket hallották belső hangokként. A modern ember pár ezer év alatt komoly pszichés evolúción ment keresztül. Ma már képesek vagyunk saját gondolatainkat felismerni, elemezni, viselkedésünket, érzelmeinket befolyásolni. Képesek vagyunk tudatosítani saját és mások szándékait, és ennek tudatában megtervezni a következő lépéseinket. Ezek ma természetes dolgoknak tűnnek, de valójában az emberi viselkedés és alkalmazkodás hihetetlen alakíthatóságát vonja maga után a régi "ösztönlényekhez" képest. A pszichés evolúció tehát kifinomult alkalmazkodást tett lehetővé. Csak nem mindig élünk vele.
A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a hűtlenség, válási hajlam már a kapcsolat korai szakaszában elvileg jól bejósolható volna. A rosszul kooperáló, diktatórikus hajlamú, másokat nem becsülő, rendetlen és lelkiismeretlen emberek pl. vezetnek a hűtlenségben, mint azt 52 nemzet összehasonlító vizsgálatában kimutatták. A szerelemben túlzottan az élvezetre és játékosságra törők, a túlzottan független -rosszul kötődő- személyek ugyancsak erősen hajlamosak a hűtlenségre. Az elvált családok gyermekei ugyancsak nagyobb valószínűséggel hűtlenkednek és válnak. John Gottman házasságkutató szerint a válás egyik előrejelzője a konfliktusokban a "durva indítás", vagyis a rögtön emelt hangon, negatív hangvétellel kezdődő vita. Gottman házasságok megfigyelése során azt tapasztalta, hogy a házastársak közt állandósult kritika, megvetés, védekezés és falépítés biztos előrejelzője a hűtlenségnek, majd a válásnak.
Persze mindezeket nem csak tudományos vizsgálatokból lehet tudni, hanem az emberek az ilyet megérzik, megérezhetnék - ha volna kellő önismeretük, emberismeretük és a felismerések tettekre fordításához kellő bátorságuk.
Az "ötvenéves elhagyott asszony" szindróma, igazából nem akárkivel esik meg. A legtöbb későn felbomló házasságban évtizedeken át vagy egyik, vagy mindkét fél szükségletei, érzelmei, méltósága folyamatosan sérült, csak erről hallgattak és tűrtek. Ki érdekből, ki a gyermekekért érzett felelősségből, ki, csak, mert személyisége önalávetést diktált. Ezek a házasságok arra épültek, hogy a másiknak kötelessége kitartani, ha már ilyen sokáig együtt éltek. Sajnos ez a birtokló monogámia hamis biztonsága, aminek hitében sok ember a házasságában testileg-lelkileg elhagyja magát.
Az új kor új kihívása a szabadság. Szabadon választhatunk, és viseljük rossz választásunk következményét. Szabadságunkban áll idejében reklamálni, ha kezdenek megjelenni a Gottman-féle problémák. Szabadságunkban van együtt maradni, ha jó nekünk, de szabadságunkban áll továbbállni, ha rossz. A kapcsolatokért ma már folyamatosan meg kell dolgozni. Ha nem is jelenthetjük ki, hogy minden hűtlenség és kapcsolati zátonyra futás kivédhető lett volna, összességében mégis azt mondhatjuk, hogy a modern korban a hűség valójában két ember testi és lelki összehangolódásának az eredménye. És ez igenis tarthat a sírig is.

Ajánlott olvasmány a témában:

 

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre