Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Johann Grolle és Samiha Shafy:
Nem lehetne gyógyszerezés helyett inkább tanítani

Interjú Jerome Kagan professzorral

Forrás: 'What About Tutoring Instead of Pills?' SPIEGEL Interview with Jerome Kagan

Fordította:Havasi Ágnes


A ma 83 éves Jerome Kagan meglehetősen rossz véleménnyel van a mai gyermekpszichiátriáról. Ha valaki, akkor ő szakértő e téren, hiszen egész életét a gyermekpszichológiai kutatások töltötték ki. Az USA akadémikusai által a 20. század legjobb pszichológusairól felállított 100-as listában ő a 22., megelőzve a 23. helyre sorolt Jungot és a 24. helyre sorolt Pavlovot. Jelenleg a Harvard örökös professzora.

SPIEGEL: Professzor úr, ön több mint ötven éve tanulmányozza a gyerekek fejlődését. Ez alatt az időszak alatt javult vagy romlott a gyerekek lelki egészsége?

Kagan: Fogalmazzunk úgy, hogy látok változást. A szegényebb családokban, a bevándorlók és a kisebbségek körében gyakoribbá váltak a lelki problémák. A mai kamaszok előtt több lehetőség áll, mint ötven éve, mégis idegesek és frusztráltak, mert nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek. A szegények között megnőtt a diagnosztizált figyelemhiányos zavar és a depresszió eseteinek a száma.

SPIEGEL: … úgy is mondhatná, hogy az egekbe szökött. Az 1960-as években a pszichés zavarok gyakorlatilag ismeretlenek voltak a gyerekek körében. Ma hivatalos források szerint Amerikában minden nyolcadik gyerek mentálisan beteg.

Kagan: Igaz, de ennek okát elsősorban a zavaros diagnosztikai gyakorlatban kereshetjük. Menjünk vissza ötven évet az időben. Vegyünk egy hétéves gyereket, aki unatkozik az iskolában és bomlasztja az osztályközösséget. Akkoriban még azt mondták volna rá, hogy lusta. Ma rásütik, hogy ADHD-ben, vagyis figyelemhiányos hiperaktivitási zavarban szenved. Ezért nőtt meg ugrásszerűen a diagnosztizált esetek száma.

SPIEGEL: Szakemberek azt állítják, hogy 5,4 millió amerikai gyerek mutatja az ADHD tüneteit. Ön szerint ez a mentális zavar csak kitaláció?

Kagan: Úgy van, kitaláció. Minden rossz magaviseletű gyereket gyermekorvoshoz küldenek, és a gyermekorvos annyit mond: "Ez ADHD; szedessen vele Ritalint." Ennek az 5,4 millió gyereknek a 90 százalékánál valójában teljesen normális a dopamin-anyagcsere. A helyzet az, hogy ha az orvosnak módjában áll felírni egy gyógyszert, akkor a megfelelő diagnózis is meglesz hozzá.

SPIEGEL: Akkor tehát az állítólagos egészségügyi vészhelyzet a gyerekek között csak szóbeszéd?

Kagan: Filozofikusan is megközelíthetjük a dolgot és megkérdezhetjük magunktól: "Mi is az a mentális betegség?" Ha meginterjúvol 12 és 19 év közötti kiskorúakat, megállapíthatja, hogy 40 százalékuk frusztrált vagy depressziós. De ha közelebbről megvizsgálja, hogy hány olyan van közöttük, aki komolyan sérült, már csak 8 százalékot talál. Nevetséges minden búskomor vagy nyughatatlan gyereket mentálisan betegnek minősíteni. A kamaszok sokat idegeskednek, de ez normális. Nem tudják, hol tanuljanak tovább, elhagyta őket a barátjuk vagy a barátnőjük... A szomorkodás vagy az idegeskedés ugyanúgy része az életnek, mint a harag vagy a szexuális feszültség.

SPIEGEL: Mivel jár, ha több millió amerikai kiskorút tévesen nyilvánítanak mentálisan betegnek?

Kagan: Nos, ez mindenekelőtt több pénzt jelent a gyógyszeriparnak, a pszichiátereknek és a kutatóknak.

SPIEGEL: És mi lesz a betegnek nyilvánított gyerekekkel?

Kagan: Ők jelzést kapnak, hogy valami nem stimmel velük, és ez fölöttébb lélekromboló hatású. A pszichológusok között nem vagyok egyedül ezzel a véleményemmel. De egy rendkívül erős hatalom: a dollármilliárdokat kaszáló gyógyszeripar és a vele szövetkező, önérdektől fűtött pszichiátriai szakma ellenében képviseljük ezt az álláspontot.

SPIEGEL: Egyszer Ön azt írta, hogy gyerekként folyton valamiféle belső nyugtalanság kínozta. Ha ebbe a korba született volna, akkor a gyerekeknek ahhoz a 13 százalékához tartozna, akiket mentálisan betegnek könyvelnek el?

Kagan: Minden bizonnyal. Ötéves koromban dadogni kezdtem. Anyukám mégis azt mondta: "Nincs semmi bajod, kisfiam, egyszerűen csak gyorsabban jár az eszed, mint a nyelved." Én pedig örömmel nyugtáztam: "Ó, de hiszen ez nagyszerű, csak azért dadogok, mert túlságosan eszes vagyok!"

SPIEGEL: Az ADHD-n kívül egy másik járvány is burjánzik a gyerekek között: a depresszió. 1987-ben 400-ból egy gyereket kezeltek antidepresszánssal; 2002-ben már 40-ből egyet. Milyen életkortól lehet egyáltalán depresszióról beszélni?

Kagan: Nehezet kérdez. A felnőtteknél a depresszió együtt jár valamilyen súlyos veszteséggel, bűntudattal, vagy azzal az érzéssel, hogy képtelenek vagyunk elérni az általunk kitűzött célt. Egy kisgyerek nyilvánvalóan nem élhet át ilyen érzelmeket. De három-négyéves korban már kifejlődhet benne bizonyos fokú bűntudat, és ha ebben a korban elveszíti az édesanyját, akkor egy időre szomorú lesz. Ettől a kortól kezdve lehet enyhébb depressziója. De egy fontos cél elérésére való képtelenség és a kiúttalanság érzése csak serdülőkorban alakul ki. Ebben az életkorban drámaian megnő a depressziós esetek száma.

SPIEGEL: Az tény, hogy egyre több kiskorút kezelnek antidepresszánssal.

Kagan: Igen, egyszerűen azért, mert vannak rá gyógyszerek.

SPIEGEL: Ön tehát eltörölné a gyermekkori depresszió diagnózisát?

Kagan: Nem, azért nem mennék ilyen messzire. De ha egy anya orvoshoz viszi a kislányát, mondván, azelőtt sokkal vidámabb volt, az orvosnak először ki kellene találnia, hogy mi lehet a baj. Le kellene ülnie vele négyszemközt, esetleg elvégezhetne egy-két tesztet, mielőtt gyógyszert írna fel, és EEG vizsgálatra kellene küldenie. Vizsgálatokból tudjuk, hogy azok az emberek, akiknek aktívabb a jobb oldali homloklebenyük, gyengébben reagálnak az antidepresszánsokra.

Az interjú második része itt olvasható

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre