Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Wolfgang Kopp:
Táplálkozás, evolúció és a pajzsmirigy hormon szintek - kapcsolat a jódhiány okozta rendellenességekkel?

Forrás: Kopp W. Nutrition, evolution and thyroid hormone levels - a link to iodine deficiency disorders? Med Hypotheses. 2004;62(6):871-5.

Fordította és a kivonatot készítette: Mezei Elmira

Az alábbi tanulmányban foglalt hipotézis két dologra világít rá: a ma oly gyakori pajzsmirigy problémák egyik oka a földműveléssel bevezetett szénhidrátalapú táplálkozás. A másik fontos következtetés, hogy pajzsmirigy alulműködés esetén a paleolit táplálkozás azért hat jótékonyan, mert a lecsökkentett szénhidrátbevitel mellett kevesebb pajzsmirigyhormon is elég a szervezet működéséhez. A paleó másik hatása a glutén okozta autoimmun folyamatok lassítása vagy megállítása (lásd. Paleolit táplálkozás és korunk betegségei könyvem)

 

Összefoglalás
Feltevésünk szerint a jódhiánnyal kapcsolatos rendellenességeket (angolul: iodine deficiency disorders, a továbbiakban: IDD) nem a környezetünkből rendelkezésre álló jódmennyiség csökkenése, hanem az emberi táplálkozás jelentős mértékű változása miatt kialakult megnövekedett jódigény okozza. Tény, hogy a pajzsmirigy szérum koncentrációk, különösen a T3, az elfogyasztott szénhidrát mennyiségétől függ. A magas szénhidráttartalmú étrendek összefüggést mutatnak a jelentősen magasabb szérum T3 szinttel, összehasonlítva a nagyon alacsony szénhidráttartalmú étrendekkel. Míg Paleolit őseink nagyon alacsony szénhidrát- és magas fehérjetartalmú étrenden éltek, a kb. 10 000 évvel ezelőtt lezajlott mezőgazdasági forradalom jelentős étkezési szénhidrát növekedéshez vezetett. Ezek a táplálkozási változások jelentősen megnövelték a T3 szintet. Így több T3 termelődik, és több jódra van szükség. A magasabb jódszükséglet a Föld több pontján meghaladja a környezetből rendelkezésre álló jód mennyiségét, és ez IDD-hez vezet.

Bevezető
Általánosan elfogadott tény, hogy az IDD fő oka a jódhiányos táplálkozás. Az elégtelen jódellátás megakadályozza a megfelelő mennyiségű pajzsmirigy hormon termelődését. Egyéb tényezők lehetnek a goitrogének (bizonyos zöldségekben lévő anyagok gátolják a jód felszívódását), nyomelemek, bakteriális és kémiai vízszennyeződések, és genetikai faktorok. A talaj csökkent jódtartalma okozza a jódhiányt, valamint egy, még ennél is fontosabb tényező: a táplálkozásban 10 000 évvel ezelőtt bekövetkezett hatalmas változás okozta megnövekedett jódigény.

Ezt a feltevést több tény is alátámasztja:

  • A pajzsmirigy hormon szintek - különösen a T3 - az étkezési szénhidrát mennyiségétől függnek.
  • A magas szénhidráttartalmú étkezés, a nagyon alacsony szénhidráttartalmú étrenddel összehasonlítva, kapcsolatot mutat a jelentősen megnövekedett T3 szinttel.
  • Paleolit őseink az emberi evolúció hosszú periódusában nagyon alacsony szénhidrát- és magas fehérjetartalmú étrenden éltek, és ezen az étrenden jelentősen alacsonyabb a T3 szint.
  • Kb. 10 000 évvel ezelőtt kezdődött a mezőgazdasági forradalom, ami jelentős étkezési szénhidrát mennyiség növekedést hozott magával.
  • Az alacsony szénhidráttartalmú étrendhez sok szénhidrát hozzáadásával megemelkednek a T3 szintek.
  • Ez magasabb jódigényt teremt, és a Föld számos részén nem áll rendelkezésre elegendő jód.

A pajzsmirigy hormonszintek és a táplálkozás

Köztudott tény, hogy a pajzsmirigy hormon szintek az étrendtől függnek. Számos vizsgálat kimutatta, hogy izokalóriás étrend esetén (egyforma mennyiségű fehérje, szénhidrát és zsír), az étrend összeállításának változtatása drasztikus mértékben megváltoztathatja a periférikus pajzsmirigy hormon metabolizmust.

  • Ezt először éhezéses diétán demonstrálták: teljes böjt alatt a szérum T3 24 órán belül elkezdett csökkenni, 4-6 napon belül elért egy platót kb. a kontroll szint alatt 50%-al, míg a rT3 (inaktív pajzsmirigyhormon változat) szintek megemelkedtek és a thyroxin (T4) szinte semmi változást nem mutatott.
  • További vizsgálatok kimutatták, hogy a szérum T3 csökkenése nem az éhezés miatt, hanem a szénhidrát csökkentés miatt jön létre: ha izokalóriásan ugyanannyi zsírral és fehérjével helyettesítették a szénhidrátot a T3 csökkenés éppúgy létrejött, mint az éhezésnél.
  • Míg az éhezés utáni zsír és fehérje visszapótlásának nincs számottevő hatása a lecsökkent T3 szintre, a szénhidrát újra bevezetése T3 szint növekedéshez vezet. A növekedés mértéke a szénhidrát mennyiségétől függ, 50g glükóz részben, 160g glükóz teljesen visszaállítja az eredeti T3 szinteket.
  • A nagyon alacsony szénhidráttartalmú étrendek jelentősen csökkentik a T3-at. Egy napi 20, illetve 30 g szénhidrátot tartalmazó étrendben a T3 szint 50%-al csökkent, és négy hétig, illetve több hónapig úgy maradt, amíg újra meg nem emelték a szénhidrát szintet, mert akkor ismét növekedni kezdett.

Az alacsony szénhidrát bevitel miatti T3 szintek nagymértékű csökkenése nem von magával csökkent nyugalmi oxigén felvételt, vagy a funkcionális pajzsmirigy alulműködés tüneteit (hideg intolerancia, száraz bőr, megnövekedett alvásigény). A csökkent T3 ellenére, a bazális TSH szintek normálisak, vagy akár enyhén csökkennek. A klinikai tünetek hiánya és a normál vagy enyhén csökkent TSH szintek azt jelzik, hogy az organizmus nem szenved hiányt pajzsmirigy hormonokban a csökkent szénhidrát bevitel miatt. Mivel a T3 termelés megnövekszik, amikor szénhidrátot adnak egy alacsony szénhidráttartalmú étrendhez, ez azt indikálja, hogy az étkezési szénhidrát metabolizmusa egy pajzsmirigy hormont igénylő folyamat.

A nagyfokú szénhidrát bevitel megváltoztatja a hormon metabolizmust, megnövekszik a pajzsmirigyhormon termelődés és ez magával vonja a megnövekedett jód igényt. Ez történhetett 10 000 évvel ezelőtt a mezőgazdaság bevezetésekor, amikor őseink az addig megszokott magas fehérje és alacsony szénhidráttartalmú étrendjüket felcserélték egy egyre több szénhidrátot s egyre kevesebb fehérjét tartalmazó étrendre.

A paleolit táplálkozás és a pajzsmirigy hormon szintek

A humán evolúció során jelentős táplálkozásbeli változások következtek be. Míg főemlős őseink gyümölcsök és bogyók formájában fogyasztottak szénhidrátot, a kétlábon járó hominidok egyre inkább húsevőkké váltak. A 3-4 millió évvel ezelőtt élő korai hominidok dögevők voltak, növényi táplálékot, és a ragadozók által otthagyott tetemek maradékait fogyasztották. A homo erectus, aki 1,5 millió évvel ezelőtt tűnt fel, valamint a Homo sapiens 500 000 évvel ezelőtt, vadászók voltak, sok húst, és némi szénhidrátot ettek, gyökerek, gyümölcsök, gumósok, olajos magvak formájában. Különösen a jégkorszak idején, amikor nagy területeken szinte semmi vegetáció nem volt, őseink bőséges állati fehérjén, és minimális mennyiségű szénhidráton éltek. A vadnövények többsége magas rost- és alacsony glükóz tartalmú volt. A napi szénhidrátfogyasztás kb. 10 g volt. A humán evolúció hosszú periódusában az ember sok állati fehérjét és nagyon kevés szénhidrátot evett. Figyelembe véve az elfogyasztott szénhidrát és a pajzsmirigy hormon szintek közötti összefüggést, a paleolit táplálkozás jelentősen alacsonyabb T3 szintet eredményezett, mint a későbbi, magasabb szénhidráttartalmú étkezés.

Így érthetővé válik a "helytelennek" tűnő összefüggés az alacsony T3 szint és a normális vagy akár csökkent TSH szint között: ezek a hormonszintek egy bizonyos fajta táplálkozással függenek össze, amelyhez őseink több millió éven át adaptálódtak. Tehát, evolúciós szempontból ezeket az értékeket kell "normálisnak" tekintenünk.

Mezőgazdaság - jelentős változások az emberi táplálkozásban és a pajzsmirigy hormon szintekben

Kb. 10 000 évvel ezelőtt kezdett kifejlődni a mezőgazdaság. Ez hatalmas ugrást eredményezett a növényi eredetű táplálékok, főleg a magas keményítő tartalmú gabonaneműek fogyasztásában. Az ipari forradalom, különösen a nagysebességű fémhengeres malmok megjelenése a XIX. században azt jelentette, hogy a gabonákat nagyon finomra lehetett őrölni, így szinte a teljes emészthetetlen rosttartalmat kivonva belőle. Ezzel egy időben a nyugati étrendben megjelent a burgonya és a finomított cukor. A XIX. század végétől a cukorfogyasztás egyenletesen nőtt, és a legtöbb nyugati országban mostanára elérte az évi 70kg/főt.

Nem kétséges, hogy ez a megnövekedett mennyiségű szénhidrát az elmúlt 10 000 évben jelentősen megváltoztatta a szérum T3 szintet. Evolúciós szempontból a magas keményítő- és cukortartalmú ételek bevezetése óta a T3 szint 1,5-szeresére nőtt.

Kapcsolat az IDD-vel?

Igaz, hogy egyéb tényezők is közrejátszanak, de az IDD elsődleges oka a jódhiány. Számos területen nincs elegendő rendelkezésre álló jód. Mi az oka a jódigény és a rendelkezésre álló jódmennyiség közötti különbségnek? Tényleg az eljegesedés miatti talajminőség gyengülés miatt van? Tegyük fel, hogy a jégkorszak alatt valóban csökkent a föld jódtartalma. Ennek egy nagyon lassú és hosszútávú folyamatnak kellett lennie. Az ember metabolizmusának több százezer év alatt megfelelően adaptálódnia kellett volna a csökkent étkezési jódmennyiséghez. Tehát ez a mechanizmus nem ad elfogadható magyarázatot a jelenlegi jódanyagcsere kiegyensúlyozatlanság problémájára.

Ezzel ellentétben, az időrendben sokkal később, a megnövekedett szénhidrát bevitel miatt bekövetkező hirtelen jódigény megugrás érthetőbb magyarázatot ad.

A talaj jódtartalma, ami feltehetően megfelelő volt a mezőgazdaság bevezetése előtti időkben, sok helyen ma már nem elegendő a megnövekedett jódigény kiszolgálására, tehát jódpótlás szükséges. A modern emberiség szinte mindenhol a keményítő tartalmú ételekre támaszkodik, és ez a pajzsmirigy rendellenességeket globális jelenséggé teszi.

Konklúzió

  • Jelentős bizonyítékok vannak rá, hogy a mezőgazdasági és ipari forradalom által az emberi táplálkozásban bekövetkezett lényeges változások megváltoztatták a pajzsmirigy hormon szinteket, ami megnövekedett jódigényhez vezetett.
  • A leírt mechanizmus jól magyarázza az e változások miatti IDD kialakulásának gyakoriságát.
  • A táplálkozási változások miatt kialakult egyéb pajzsmirigy hormon eltéréseket további vizsgálatok tárgyává kell tenni.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre