Szendi Gábor:
Szellemírók, fantomszerzők, hamisítványok

(részlet Szendi G: Depresszióipar. 2005 Sík kiadó, Budapest, 2005 könyvből)

A szakfolyóiratok szerkesztői három "G"-t emlegetnek lemondóan. "ghostwriter" (fantomszerző), "guestwriter" (vendégszerző) és "giftwriter" (ajándékszerző). A három G lényege, hogy a cikket nem a szerzők írják, ami önmagában abszurdum a tudomány világában, ahol a szerző neve és személye fémjelzi a kutatás vagy vélemény súlyát és jelentőségét. A három G a bunda három fajtája, amibe öltöztetni lehet a pőre cikkeket. A szakfolyóiratokban ez az image-formálás ipari méretekben folyik.

 

 

Richard Smith, a British Medical Journal szerkesztője 2001-ben így panaszkodott: "Mi, az orvosi folyóiratok szerkesztői aggódunk amiatt, hogy olykor olyan vizsgálatokat jelentetünk meg, amelyekben a feltüntetett szerző nem vett részt, nem látta a nyers adatokat, és nem szólt bele az adatok értelmezésébe. Ehelyett a vizsgálatot pénzelő szponzor - gyakran gyógyszercég - tervezi a vizsgálatot, analizálja és értelmezi az adatokat. Az olvasók és a szerkesztők be vannak csapva."
A legveszélyesebb formája a hamisításnak a fantomszerzőség.
A fantomszerző névtelen szakíró, aki egy gyógyszercég rendelésére előre megadott szempontok és anyagok alapján legyárt egy tudományos közleményt, amelyet aztán egy vagy több jól megfizetett neves kutató neve alatt publikálnak. A többrendbeli tudományos hamisításnak nincs semmilyen következménye, pedig közvetve emberek egészségét, sokszor életét teszi kockára.
Annette Flanagin és munkatársai 1998-ban három nagyon rangos és három szűkebb körben ismert lap 1996-ban megjelent cikkeit vizsgálták meg a szerzőknek kiküldött anonim kérdőív alapján; 809 cikkből 93 (11 százalék) bizonyult szellemszerzőségűnek. A kutatási beszámolók átlagosan 13 százalékban, az összefoglalók átlagosan 10 százalékban származtak fantomíróktól, a rangos lapokban 16 százalékuk. A cikk vizsgálta a jutalomszerzők arányát is (ők olyan "társszerzők", akik ténylegesen nem vettek részt a cikk megszületésében). Ez leginkább etikai kérdés, és nem vonja kétségbe a közölt adatokat - pont az a baj, hogy nyomatékosan hitelesítheti őket. Mivel a megkérdezett szerzők 69 százaléka válaszolt, csak találgatni lehet, hogy akik nem válaszoltak, rontották vagy javították volna-e a statisztikát.
Drummond Rennie és munkatársai 2000-ban a fantomírók számának növekedésével indokolta meg, hogy a JAMA ezentúl részletes leírást kér arról, melyik szerző mivel járult hozzá a cikk megírásához. Antony Barrett 2003-as becslése szerint az orvosi lapokban megjelenő cikkek fele fantomszerzőktől való, és a nevüket és reputációjukat "kölcsönző" tudósok pénzt kapnak azért, hogy nevük alatt jelenhet meg a publikáció. A cikkek célja, hogy az orvosokat meggyőzze egy adott szer vagy eljárás hatékonyságáról.
Susanna T. Reest felkavarta a British Medical Journal egy cikke, amely az orvosok és a gyógyszeripar szétválasztását sürgette, és a szerkesztőséghez címzett levelében (Rees, 2003) leírja, hogy évekig dolgozott asszisztensként egy orvosi cikkeket író ügynökségnél, ahol többek közt az volt a feladata, hogy a folyóiratokhoz benyújtott cikkek és absztraktok elektronikus formájából eltávolítson minden nyomot, ami a fantomszerzőkre utal, és beírja azokat a szerzőket, akiknek megvásárolták a nevét. Ez mindenféle technikai trükköket igényelt, ugyanis a szövegszerkesztők rengeteg nyomot írnak bele a dokumentumokba a felhasználó számára láthatatlan módon. A cikkek megrendelői természetesen a gyógyszercégek voltak - írja Rees.
Melody Petersen (2002a) részletesen leírja, hogyan zajlanak a dolgok a kulisszák mögött. A hiperaktív gyerekeknek felírt stimulánst, a Ritalint forgalmazó cég konkurense megjelent a piacon egy tizenkét órás elnyújtott hatást biztosító termékkel, mire válaszként a cég előállt a Ritalin LA nevű változattal, amely nyolc-kilenc órán át hatásos. Vizsgálat nem állt rendelkezésre, amellyel igazolni lehetett volna, hogy ez a szer jobb, mint a konkurensé. A gyógyszercég tanácsadói oldották meg a problémát: meggyőztek két professzort, John S. Markowitzot és Kennerly S. Patrickot (Dél-karolinai Orvosi Egyetem), hogy a már meglévő összefoglaló cikküket írják át úgy, hogy a cikk végkövetkeztetése az legyen, hogy a Ritalin LA igen hatékony szer, és jobb, mint a tizenkét órán át ható konkurens gyógyszer. A kéziratot Linda Logdberg írta meg, aki anatómusként tizenkét éve szellemírásból élt az Intramed nevű cég alkalmazottjaként. Logdberg megkapta a cégtől a vázlatot, valamint a konklúziót, és pár nap alatt megírta a nyers változatot. A cikket ezután elküldték a gyógyszercégnek, az jóváhagyta, végül a professzorok megkapták a nevük alatt megjelenő cikket és a nevükért járó pénzt.
Melody Petersen (2002a, 2002b) a Neurontin (gabapentin) történetét is ismerteti. A gyógyszert epilepszia ellenes gyógyszerként törzskönyvezték, de csak kiegészítő kezelésre szólt az engedély. Ám a gyártó cég, a Warner-Lambert szerette volna, ha a szert széleskörűen alkalmazzák: figyelemzavaros gyerekeknél, neurológiai fájdalmakban, bipoláris betegségben, migrénben, gyógyszer- és alkoholmegvonás során kialakuló epilepsziás rohamokban és nyugtalanláb-szindrómában, valamint epilepsziában. Ezekben a kórképekben és önálló gyógyszerként epilepsziában az FDA nem engedélyezte a gyógyszert, mivel nem bizonyult hatékonynak, azonban az amerikai gyógyszertörvények értelmében, ha egy gyógyszert valamilyen indikációval bevezettek, onnantól az orvosok saját felelősségükre bármire felírhatják. A gyártó cég tehát olyan cikkeket rendelt, amelyek igazolni látszanak a Neurontin hatásosságát ezekben a kórképekben is, és lefizetett orvosok neve alatt publikálta azokat. Az ügyet a bostoni államügyészség perre vitte, melynek során kiderült, hogy a gyártó cég nemcsak fantomírásokat alkalmazott a Neurontin nem igazolt indikációs területeken való elterjesztésért, hanem fizetett is azoknak az orvosoknak, akik sok Neurontint írtak fel. Az orvosokat Hawaiiba vagy Floridába vitte nyaralni, meg az 1996-os atlantai olimpiára utaztatta. Volt olyan orvos, aki 308 ezer dollárt kapott ösztönzésként, hogy konferenciákon más orvosokat is rávegyen a szer alkalmazására. A cég igyekezett rávenni az orvosokat, hogy a szükségesnél nagyobb dózisban írják fel a szert - hadd fogyjon! A gyár két reklámcéget kért fel szellemírások készítésére, cikkenként tizenkétezer dollárt fizetett, s az orvosok, akik nevüket adták a cikkekhez, fejenként ezer dollárt kaptak. 2000-ben a kampány hatására a Neurontin 78 százalékban olyan betegségekben írták fel, amelyekben hatása nem volt igazolva. A szer forgalma 1995-ben 97,5 millió dollár volt, 2003-ban már 2,7 milliárd. A gyógyszer hatására kétezren követtek el öngyilkossági kísérletet, százhatvanan pedig végzetes öngyilkosságot. Most az utódcég, a Pfizer, amely közben a Neurontin gyártóját felvásárolta, 430 millió dollárt fizetett azért, hogy elejtsék a vádat (Barrett és mások, 2004).

 

 

 

 

 

 

 

Feliratkozás hírlevélre