Szendi Gábor:
Zseniális autisták

Mi tagadás, jó lenne tudni, hol is gyökereznek a rendkívüli képességek. Míg Lenin gyanútlanul pihent Mauzóleumában, agyát szorgos kezek több ezer szeletre vágva vizsgálgatták éveken át egy e célra alapított moszkvai Agykutató intézetben. Az eredmény nem sokat lendített tudásunkon, Oskar Vogt német neuroanatómus jelentésében "feltűnően sok pyramis sejtről" számolt be, amit ha egy megszállott egyiptológus agyában találnak, talán még lett is volna valami értelme. Hasonló csalódást kell átéljünk Einstein agyával kapcsolatban is, amit Thomas Harvey neuropatológus abban a hiú reményben őrizgetett formalinban negyven évig, hogy egyszer majd csak fény derül rá, honnan is pattant ki a relativitáselmélet. Három kutatócsoportnak is adományozott szeletkéket a mester agyából, de a zsenialitás-központot eddig nem sikerült megtalálni.
Talán mert mindenki valami "nagyobbat" vagy "többet" keresett.
A "bölcs idióták", vagyis a különös képességeket mutató autisták esetei azonban valami egészen mást sugallnak.

 

 

Vak Tom

1850-ben járunk egy rabszolgavásáron a georgiai Columbiában. James N. Bethune tábornok ültevényére rabszolgákat vásárol, s kiválaszt egy néger asszonyt is, akivel "grátisz" adják vak, egy év körüli gyermekét. A tábornok elegáns nevet ad a kisfiúnak, legyen eztán ő Thomas Greene Bethune. Amúgy haszna semmi nincs a gyermeknek, mert hamarosan kiderül, hogy nemcsak vak, de teljesen ütődött is, egyedüli elfoglaltsága, hogy ájultan figyeli a természet hangjait és a tábornok lányának kicsit izzadós igyekezetét a zongoránál. A légkör patriarchális, a kis Tomnak szabad bejárása, vagy inkább bemászása van a házba, mert négy éves korában még járni is alig tud, beszélni meg szinte egyáltalán nem beszél. Leginkább csak fekszik egykedvűen. Egy nap a tábornok lánya különösen kitesz magáért, nehéz darabokkal kápráztatja el az egybegyűlteket. Az előadás végeztével a társaság kitódul ebédelni, ám ekkor hirtelen megüti a fülüket az imént játszott virtuóz zongoradarab. Mindenki valami természetfölötti jelenségre gyanakszik, a társaság hitetlenkedve rohan vissza a szalonba. Lábuk földbe gyökerezik: a négy éves vak Tomi ül a zongoránál és kis kezecskéi könnyedén futkároznak a billentyűkön.
Hamarosan kiderül, hogy Tom bármilyen zeneművet egyetlen hallásra tökéletesen le tud játszani, pontosan úgy, ahogy hallotta. Ekkor különös tréning veszi kezdetét. A tábornok neves zenészeket hozat, akik nagy zeneszerzők műveit játsszák el, így Tomnak hamarosan egész komoly repertoár rögzül magnóként működő agyában. Beethoven, Mendelssohn, Bach, Chopin, Verdi, Rossini, Donitzetti, Meyerbeer és mások. Első koncertjét 8 évesen adja, s akkora sikere van, hogy onnantól a tábornokkal járja az országot, s mindennap máshol ad koncertet. Hamarosan hétezer (!) művet tud, s mechanikus emlékezetéről írták, hogy egy 15 perces beszélgetést hangról-hangra, a megfelelő tónussal és hanghordozással, köhécseléssel, beszédhibákkal együtt tökéletesen visszaad, miközben egy szót sem ért belőle. Bármilyen nyelven énekelt dalt visszaénekel, jóllehet anyanyelvén alig tud nyögni pár szót.
11 évesen magának James Buchanan elnöknek ad koncertet a Fehér Házban. Hitetlen zenészek úgy teszik másnap próbára, hogy komponálnak számára két igen hosszú, komplikált darabot, melyet első hallásra ismét csak visszajátszik. Tomot semmivel nem lehet zavarba hozni. Mikor két zongorát összevissza püfölnek, miközben egy harmadik zongorán játszott darabra kell figyelnie, képes a hangzavarból kihallani és tökéletesen visszajátszani a dallamot. Másik híres bravúrja az, amikor bal kezével a 'Yankee Doodle'-t, jobb kezével egy másik darabot játszik, s közben egy harmadik dalt énekel. Arra is képes, hogy háttal ülve a zongorának, keresztezett kézzel játsszon.
Tom azonban nem egyszerűen gépiesen játszik, mint egy wurlitzer, hanem hihetetlen átéléssel, ami külön rejtélynek tűnik, hisz amúgy súlyos értelmi fogyatékos.
Mark Twain egy nap vonaton utazva a dohányzó kocsiban egy nagydarab, ormótlan négerbe ütközött, aki ide-oda lengedezett ültében, s közben, mint egy hangutánzó művész, tökéletesen reprodukálta a vonat kerekeinek csattogását, a mozdony füttyét, az alagúton vagy a hidakon áthaladás hangjait, s mindezt órákon keresztül. Twain döbbenten érdeklődött, miért nem kötözik le ezt az őrültet, mire felvilágosították, hogy ez a "Vak Tom", az ünnepelt zongorista, privát életében ártalmatlan idióta. Twain érdeklődését felkeltette a találkozás, Tom több koncertjén is részt vett, melyek teljesen elbűvölték. Mint írta, Tom úgy uralkodik a hallgatóság érzelmein, mint egy zsarnok.

 

 

 

 

 

 

Feliratkozás hírlevélre