Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Csokohológia

Megjelent: Doktor Plusz 2003 december 44-49.old

 

 

A csokihisztéria már időszámításunk előtt ismert jelenség volt a mayáknál, amin egy mai csokoholista talán nem is csodálkozna, ha valamiféle őstáblacsokikat és őspralinékat képzel el, ám azt hiszem elég volna csak egy kortyot hörpintsen abból a keserű, zsíros, chili borssal és egyéb fűszerekkel "feldobott" habzó, hideg löttyből, amit a mayák oly lelkesen vedeltek, hogy ráébredjen, nem biztos, hogy a közös izlés a hiányzó láncszem köztünk és a mayák között.

 

 

A nemes borzadály átragadt az aztékokra is, így a mayák kakaóbabban fizették adójukat és kakaófaültetvényeikről szállították az azték városokba a kakaóbabot, hogy kielégítsék a hatalmas keresletet. A xocotlatl (értsd: csokoládé) nem egyszerűen ital volt, hanem az istenek eledele, szertartások kelléke, sőt a xocotlatl maga volt a szertartás. Egy azték mítosz szerint, mely pendantja a prométheuszi tűzlopásnak, Quetzalcoatl a kakaóbabot csente el az embereknek. Montezuma, aki a spanyoloknak "köszönhette" az "utolsó azték uralkodó" címet, maga is napi ötven csésze xocotlatl-t hajtott fel, amit sokan talán -az összetétel ismeretében- az emberi önuralom és tűrőképesség csúcsteljesítményeként is értékelhetnek. A harcedzett, kegyetlen Cortez fejében is bizonyára megfordultak hasonló gondolatok, amikor először gyűrt le nagy taktikusan egy pohárkával Montezuma invitálására az italból. Ez még a népirtás előtti álnok barátkozás időszaka volt. Cortez persze nemcsak a gyilkoláshoz értett, remek üzletembernek is bizonyult, aki tudta, hogy otthon, a királyi udvar sznobjai még a szárított szöcskét is áhítattal rágcsálnák, ha a mesés Új Világ mágikus erejű szent ételeként tálalnák fel nekik. Igy aztán hamarosan megindultak a kakaóbab szállítmányok Spanyolországba. A spanyol udvarban fellángolt az új hóbort, s Cortez elégedetten konstatálta, hogy az az egész teremnyi arany, amit a végén persze mégiscsak kivégzett Montezuma váltságdíjaként összehordatott, sem ér fel ezzel a kotyvalékkal: az arany végülis egy drága fém, atomsúlya ennyi, olvadáspontja annyi, s bárkinek lehet; de a csokoládé varázsital, a hatalom és kiváltság jelképe, álmok és vágyak gőzölögnek fel belőle. Aki megissza, átlényegül, s nem az ízre figyel, ahogy templomi áldozáskor sem ildomos a bor vagy ostya minőségére megjegyzéseket tenni.
Profánabb lelkek azonban, nem akarván se nyíltan szembeszegülni a királyi ízlésficammal, sem gyomorégéstől és émelygéstől szenvedni, vadul keresték a megoldást, amitől a csokoládé elviselhetővé, ne adj' isten élvezhetővé válik. Így került képbe a szintén méregdrága importárú, a cukor, mely csodát tett a löttyel, mert a felismerhetetlenségig élvezetesre változtatta az ízét. A spanyolok persze igyekeztek titkolódzni, majd száz évig sikerült is nekik, de balszerencséjükre, éppen királyuk, III. Fülöp csokoholista lánya, Anna vitte magával a titkot és szenvedélyét a francia udvarba, mikor frigyre lépet XIII. Lajossal. Innentől Franciaországban is elszabadultak a szenvedélyek, s a hullámok elborították egész Európát. Mégis, Cortes 1521-es kakaóbab szállítmányától 136 év telt el, amíg Londonban megnyílt az első csokoládé-ház. Ezért is meglepő, hogy Sir Hans Sloane, a neves angol orvos, botanikus, később az angliai Anna királynő, majd I., majd II. György, stb. orvosa, 1687-től 15 hónapos jamaicai felfedezőútján ismerte meg a csokoládéivás szokását, melyet ő "hányingerkeltőnek" ítélt. Mivel azonban a kotyvalék számos testi bajra hasznosnak tűnt, belelöttyintett egy kis tejet és cukrot, amitől egy csapásra ihatóbbá vált a lé. Így már tetszett neki is, s hazatérve Angliába, receptje alapján gyógyszerként kezdték árulni a "tejes csokoládét". A csokoládé-történet mókás csavarja, hogy az Amerikából származó csokoládét egy ír kakaómalmosnak, John Hanannak kellett meghonosítania Amerikában az 1760-as években. Hogy miért Baker csokoládé lett Hanan őrleményéből, azt a hozzá betársuló James Bakertől kéne megkérdezni.
Talán meglepő, de ez még mindig folyékony halmazállapotú volt. A mai majszolható állag eléréséig még sok forró csokoládénak kellett lefolyni a torkokon.
A csokoládé-csata hősei közt meg kell említeni Van Houtent, aki először kezelte lúggal a kakaót, amitől az sötétebb és ízletesebb lett; máig ez a "Holland" kakaó titka, majd 1828-ban felfedezte, hogy a kakaóvajat ki lehet préselni az őrleményből, ettől a kakaópor vízoldékonyabbá és könnyebbé vált. Ezután már csak Joseph Fry fiának, Josepf Fry-nak fel kellett fedeznie, hogy a kipréselt kakaóvajat újra össze lehet keverni a kakaóporral, s megszületett a tömbcsokoládé. A következő évben tört ki a magyar szabadságharc; hogy a két esemény közt van-e kapcsolat, a káosz-elmélet kutatói még vizsgálják.
Daniel Peter and Henri Nestlé 1879-ben instantizálták Sloane tej-trükkjét, s a csokimasszához tejport kevertek. Az első töltött csoki 1913-ban jelent meg Svájcban.
Utólag persze minden egyszerű, de ne felejtsük el, mennyi véletlen kell egy-egy felfedezéshez, ahogy Fleming is a takarítónő kezéből ragadta ki a penészes petricsészét, felfedezvén a penicilint. Én pl. csak nemrég fedeztem fel egy új csokifajtát, amikor átfésültem a csokiosztályt egy bevásárlóközpontban.
Hogy kell-e örülnünk a csokoládénak, komoly vitákat és vizsgálatokat gerjeszt. A csokoholizmus népbetegség, becslések szerint a nők fele megőrül a csokoládéért, s az egy főre jutó csokifogyasztás 8-15 kiló közt változik, ami valójában csak kozmetikázott átlag, mert ha levonjuk a csecsemőket, a cukorbetegeket, a kómában fekvőket és az anticsokoholistákat, felmegy az 20 kilóra is. A vizsgálatok egy részének kiinduló kérdése, létezik-e csoki-addikció, s ha igen, miért nem. Mert kétségtelen, hogy a csokiban van koffein, theobromin, sőt di Tomaso és mtsi. 1996-os Nature-ben megjelent drámai híradása szerint a csokiban még kannabiszszerű anyagok is találhatók. De ezzel együtt mértékadó kutatók szerint a csokoládé-függés mégis csak más, mint a drogg-addikció. Van vágyakozás, a tryptophan kínálat növelésén keresztül van szorongáscsökkentő és antidepresszív hatás, de nincs fizikai függés. A legtriviálisabb bizonyíték erre az, hogy a kakaómentes fehércsoki ugyanúgy ellenállhatatlan. Ha tehát Ön nem tudná megfékezni szenvedélyét, csak hordja magánál fénymásolatban ezt a cikket, bármikor készséggel igazoljuk, hogy tudományos értelemben Ön nem addikt.
A csoki-kutatás másik irányzata a csokifogyasztás előnyeit próbálja kimutatni, ami olybá tűnik, mintha a sertéstenyésztők nem elégednének meg azzal, hogy fogy a szalonna, még igazolni is szeretnék annak egészségvédő hatásait. Az antioxidánsok régi sztárok az ilyen kutatásokban, mert rákellenes hatásuk igazolt, s természetesen a csokoládé is tele van antioxidánsokkal. A csokoholisták eztán vigasztalhatják magukat ezzel, de arra nem vennék mérget, hogy ez volna a leghatékonyabb módja a rák elleni küzdelemnek.
A kardiovaszkuláris kockázat-csökkenés szintén komoly érv lehetne a csokifogyasztás mellett, s itt el lehetne mélyedni a csokoládé procianidin tartalmának hatásában, mely növeli az érfalban a dilatációt eredményező nitrogén-oxid szintjét, továbbá hogy a csokiban lévő antioxidánsok csökkentik az LDL oxidatív hatásait…de elég az elhízás kardiovaszkuláris kockázataira gondolnunk, és máris kipukkannak ezek az érvek. Akkor már csoki helyett tessék inkább E-vitamint szedni, ugyan az nem olyan fincsi, de sokkal hatásosabb.
A csokiipar PR tevékenységét ismerhetjük fel abban a hírben is, miszerint a csokoládé fogszuvasodást gátló anyagokat tartalmaz. Mielőtt tíz fogorvosból kilenc ajánlaná a csokit fogmosás helyett, érdemes idézni Ooshima és mtsi.-i 2000-es vizsgálatát, amely szerint ez a hatás eltörpül a csokiban lévő cukor cariogén hatása mellett.
Tudom, lassan kezd ez az írás csokiellenes felhangokat kapni, de népszerűségi mutatóim csökkenése ellenére is muszáj károgással búcsúzni, amiért kárpótlást csak az allergológusok és állatorvosok elismerésétől remélhetek.
Egyre terjed ugyanis a mogyoró- és mandulaallergia, amely csokifogyasztáskor anaphylaxiás shock révén halálos kimenetelű is lehet. A gondos szülők persze tudják ezt, és átbogarásszák a csoki papírját, allergén összetevők után kutatva. Scheibe és mtsi. 2001-ben nyolcvan, a skandináv piacon kapható, elvileg mogyoró- és mandulamentes csokifajtát vizsgált meg, s meglepetésükre hatvanban allergiát is kiváltani képes mennyiségű mogyoró- ill. mandulafehérjéket találtak.
S végül egy jó hír: a csokoládéban lévő koffein és teobromin kutyusoknak méreg, egy húsz dekás étcsokoládé végezhet egy 25 kilós kutyával!
Mi ebben a jó hír? Hát az, hogy most már Ön is tudja.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre