Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Életközépi krízis?

Az ember azzá lesz, amivé válhat. Sokan elhiszik a mesét, hogy 'bármivé válhatnak'. Az életközépi krízis az, amikor valaki rájön, hogy ő nem 'bármivé' vált, csupán azzá, ami benne rejlett.

 

 

Életünk egy könyv, melynek minden fejezete életünk egy szakasza. Van, akinek vastag, tele színes képekkel, de van, akinek soványkára, bár nem feltétlen sivárra sikeredett. Már ahogy ez a könyvekkel lenni szokás. Minden fejezet új küzdelmeket, olykor megoldhatatlannak tűnő szerepelvárásokat és feladatokat jelent, ettől aztán majd minden fejezet egy-egy fordulóponttal indul, mint a kalandregények, csak itt hősünk nem a kannibálok földjére vetődik, hanem mondjuk apa lesz, vagy…vagy egyszer csak belép az életközépnek nevezett szakaszba. A könyvnek ez a fejezete meglehetősen drámai, hősünk ekkor kezdi megtapasztalni az öregedés és a hanyatlás jeleit; a romló memóriát, a csökkenő nemi funkciókat, a bőr ráncosodását, a haj ritkulását, és egyre gyakrabban szólítják hősünket bácsinak vagy néninek.

Attila depresszióval keresett meg 46 éves korában. Életét üresnek és értelmetlennek látta. Feleségét szerette, de szex már alig volt köztük. Lánya gimnazistaként éppen lázadó korszakát élte, ez a szülőket megviselte, mert korábban nagyon szoros volt vele a kapcsolatuk. Attila mérnökként dolgozott egy tervezőirodában. Háromszobás lakásban éltek egy nagy forgalmú úton. Esténként gyakran borozott, hétvégeken csak feküdt arra hivatkozva, hogy fáradt. Az életnek nagy tervekkel indult, zenélt, festett, és híres építész szeretett volna lenni. Aztán bekerült a munka taposómalmába, levágatta szakállát és hosszú haját, konszolidáltan kezdett öltözködni, és idő híján egyre kevesebbet zenélt és festett. Megnősült, aztán jött a gyerek, megküzdöttek a lakásért - és úgy érezte, elröppent az élet. Hirtelen rázuhant az értéktelenség érzése. Szégyellte, hogy "nem vitte semmire", és hogy barátainak mind háza van, neki meg csak egy zajos lakása. Munkáját is monotonnak és unalmasnak látta. Ha a hátralévő évekre gondolt, ha öreg szüleit látta, mindig az jutott eszébe, bárcsak már vége lenne.

Felesége, Eszter hasonló gondokkal küzdött, csak női változatban. Kis vállalkozása tönkrement, és nem tudta, mihez kezdjen magával. Attila azt mondta, keres ő annyit, hogy Eszternek nem kell már dolgoznia. Aztán váratlanul meghalt Eszter anyja. Eszter úgy érezte, egyedül maradt. Volt egy álma, melyben látta magát öregen törődötten, elhagyatottan. Valahogy ekkor szembesült azzal, hogy teste öregszik, és szexuális elhidegülésükből arra jutott, hogy már nem tud vonzó lenni. Furcsa szokása alakult ki, járta a várost és ruhákat, cipőket nézegetett. Olykor vett is valamit, de aztán nem hordta. A fiatalságát kereste, szeretett volna újra vonzó és érdekes lenni. Sokszor, amikor hazatért és meglátta Attilát a tévé előtt apatikusan heverni, a fürdőszobába menekült és kizokogta magát.

Nem ilyen életet akartunk

Az életközép krízis sok ember könyvének legmegrázóbb fejezete. A nagy feladatok teljesítése utáni szusszanóban az emberek egy része hirtelen kiábrándul. Teljesítmény centrikus világunkban kevesen dőlhetnek hátra elégedetten felépített "birodalmukat" méregetve. Sokaknak a "nagy" feladatok az élet minimális feltételeit jelentik. Erre ment el az élet java? Mindig mindenki a fölötte állókhoz méri magát, és mások sikerének, gazdagságának, érdekes életének árnyékában az emberek kisszerűnek, jelentéktelennek, értéktelennek érzik életüket. Meg aztán ott vannak a szép tervek, amikkel sokan neki indultak az életnek. Sikert, kalandokat, utazást, boldog életet, pazar házat, nagy családot, harmonikus házasságot és szeretetet álmodtak maguknak. És maradtak átlagosak, szürkék, anyagi javakban szűkölködők, éldegélnek egy szűkös lakásban, s megunt, sivárnak ítélt házasságban. Az élet derekán megvont mérleg a legtöbb ember számára elkeserítő, és azt sugallja: ha eddig nem sikerült, most már ne várj csodát. Ez az a kor, amikorra kimerülnek az elemek, elvész az energia, megcsappan az egészség, és minden olyan reménytelenné válik. A lemondás, a tehetetlenség, az értéktelenség érzés olyan, mint a méreg, szétmar mindent, amivel és akivel kapcsolatba kerül. Attila és Eszter nemhogy támaszt nem tudtak egymásnak nyújtani, de egymás koloncaiként egyre mélyebbre süllyedtek.

Létezik egyáltalán az életközépi válság?

Aki középkorú és éppen válságban van, az persze rávágja rögtön, hogy naná. De kultúrközi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy az életközépi válság jellegzetesen a nyugati civilizáció problémája, keleten ezt nem ismerik. A keleti ember szorgos hangyának gondolja magát, aki végzi a rárótt feladatokat, s értékét helytállása és alkalmazkodása adja. A nyugati gondolkodásban az ember egy hős, aki születésétől fogva nagy dolgokra hivatott, és ha ezt nem teljesíti be, sorsa a bukás. Koronként változik, hogy a nyugati ember gyermeke felfedező, futballista, táncdalénekes, autóversenyző vagy nagyvállalkozó szeretne-e lenni, de a lényeg: kiemelkedni a szürke tömegből, egyedivé és megismételhetetlenné válni. De joggal kérdezhetjük: és kik alkotják majd a szürke tömeget, ha a tömeg minden egyes tagja ki szeretne emelkedni? Hogyan is sikerülhetne ez mindenkinek? A nyugati világ mítosza, hogy "bármi lehetsz" és "légy több, mint mások" Baj van már a filozófiával is, gyárilag beépített a tömeges csalódás.

Úgy tűnik, az életközép válság kulturális műtermék, hamis célok, hamis értékek meghiúsulása. Az ideák tán hamisak, de a keserűség valódi. Korunk a fiatalság kora, az öregségre egyetlen mentség van, a szellemi nagyság vagy gazdagság. Mert a fiatalság ígéret, az öregség pedig be nem váltott ígéret. A fogyasztói társadalom remekül meglovagolja ezeket a hamis értékeket, mindent el lehet adni, ami azt ígéri, fiatallá, gazdaggá, eredetivé tesz. És a meghasonlás elől aztán sokan külső kapcsolatokba, italba, vallásba menekülnek, feldúlva addigi életüket és családjuk életét. Vagy maradnak, és depresszióssá válnak.

Váltsuk meg magunkat?

Az életközépi krízis részben mítosz. Az életben a harmincas-negyvenes évek után sok olyan problémával, tragédiával szembesülünk, ami része az életnek, és csak idő kérdése volt, hogy előbb utóbb mi is szembetaláljuk vele magunkat. Ha lever minket egy barát, rokon halála, ha munkanélkülivé válunk, ha házasságunkban már nem a régi tűz lobog, ha gyermekeink felnőttek és kiröpülnek a fészekből, ezek nem abból fakadnak, hogy megöregedtünk. Sokan mégis megrettennek, hogy megérkezett a rettegett "életközépi krízis". Pedig nem, csupán egy lehetséges krízis a sok közül, ami előbb-utóbb mindenkit utolér.

Persze életközépi krízis nem csak műtermékként, hanem valóságosan is létezik, ilyet ugyanis bárki "csinálhat" magának. Emeljük pl. magunk előtt magasabbra a lécet, mint amit át tudunk ugrani, miként tette ezt Attila, és máris vereségnek élhetjük meg életünket. Amit esetleg más meg irigyelne tőlünk. Vagy vágyakozzunk újra fiatalnak és szépnek lenni, mint Eszter. Irreális dolgokra vágyni mesterségesen gerjesztett frusztráció. Életkorunk, adottságaink, képességeink tudomásulvétele nem vereség, hanem reális önértékelés.

Attila és Eszter élete tele volt értékekkel és lehetőségekkel, csak rá kellett ébredniük, hogy nem azt kell hajtogatni, ami nincs, hanem azt, ami van. Attila elkezdett újra festeni, és már nem érdekelte, hogy nem lesz belőle Rubens. Eszter rájött, hogy célokra van szüksége, és munkába állt. Továbbra is jól akart kinézni, de már nem akart visszafiatalodni. És a szex? Hát az döcögött továbbra is. Attila megvallotta, hogy továbbra is tetszik neki Eszter, csak már nem kívánja annyira a szexet. Talán a magasvérnyomás gyógyszere miatt is. Eszter elfogadta és többé nem akart bizonyítékokat arra, hogy nő.

Az életközépi krízis sorsunk és lényünk elutasításának a krízise. Az időben kibontakozó életünkben magunkat valósítjuk meg. Tetszik, nem tetszik, életünk szőröstül-bőröstül mi vagyunk. Ha nem vagyunk elégedettek, változtassunk. De becsüljük meg, amit elértünk. Sok ember nem önmaga, hanem valaki más szeretne lenni. Milyen banálisan hangzik, hogy "fogadd el önmagad". Pedig mégis ez az egyetlen kiút.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre