Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Sam Kean:
Miként hatol be gyermeke DNS-e az Ön agyába

Az evolúció során rendkívül izgalmas mechanizmusok alakultak ki, amelyekre csak mostanság kezdünk ráébredni. Hogy egy anyában genetikai nyomot hagynak gyermekei, ezt eddig talán Ön sem gondolta.

Forrás: Sam Kean: How Your Child’s DNA Invades Your Brain Psychology Today Blog 2012. október 9.

Fordította: Szabó-Velvárt László

 

 

Okozhat-e egy anya rákot születendő gyermekének? Igen, okozhat. Új könyvemben, Sam Kean : A Hegedűs Hüvelykujjában, ami az emberi DNS világából vett hátborzongató és különös történetek gyűjteménye, külön fejezetet szántam egy esetnek, amiben egy terhes japán nő leukémiájával megfertőzte magzatát. (A rák lehet ragályos!) Az anya rákos sejtjeinek sikerült bejutniuk a magzatba úgy, hogy megváltoztatták DNS-üket, miáltal gyakorlatilag "láthatatlanná" váltak a baba immunrendszere számára. Könyvemben néhány példán keresztül bemutatom, az élőlények milyen rendkívül leleményes módokon képesek manipulálni DNS-üket az emberi testbe való bejutás érdekében (pl. amikor a mikróbák ellopják DNS-ünket, és vélhetően manipulálják tudatunkat és érzelmeinket is). Mindazonáltal a magzatba behatoló ráksejtek valamennyi élőlény közül kitűnnek alattomosságukkal.

Az emberek többsége, és ráadásul a legtöbb orvos is, úgy tanulta, hogy a méhlepény egy olyan ideális "tömítés", ami nem engedi, hogy bármi átjusson az anya testéből a magzatba és viszont. Ez azonban csak hellyel-közzel igaz. A méhlepény nem izolálja el tökéletesen a babát az anyától, és időnként átjut rajta ez-az. Rákos sejt hála istennek ritkán jut át, viszont a múlt évtizedben a tudósok a test egészséges sejtjeinek folyamatos vándorlását figyelték meg a méhlepényen keresztül mindkét irányban.

Ez azt jelenti, hogy minden nő, aki már szült (vagy akár csak volt terhes, még akkor is, ha terhességét megszakította vagy elvetélt), valószínűleg gyermekére hagyott párat sejtjeiből. Hasonlóképpen a gyermek is valószínűleg adott sejtjeiből Édesanyjának. A sejteknek ezt a keveredését mikrokimerizmusnak hívják (Kiméra, a mitológiai szörny után, ami különböző állatok testrészeiből áll össze). A tudósok korábban is találkoztak a mikrokimerizmus bizonyítékaival anyákban és gyermekeikben, elsősorban a vérben és a csontvelőben. Azonban a sejtek más szervekbe is képesek behatolni - a Fred Hutchinson Rákkutató Központ (FHCC) új vizsgálatának tanúsága szerint még az agyba is.

Mikrokimerikus sejteket keresendő, az FHCC kutatócsoportja ötvenkilenc, 32 és 101 éves kora között elhunyt nő agyának DNS-ét vizsgálta meg. Az egyszerűség kedvéért egy dys14 nevű gént kerestek, ami csak az Y-kromoszómán fordul elő. (Egy nő DNS-ében normális esetben nyilvánvalóan nem fordulhat elő Y-kromoszóma, mivel az kifejezetten férfikromoszóma, tehát e gén felbukkanása a mikrokimerizmus egyértelmű bizonyítéka lenne. A kutatók mikrokimerikus női DNS-t nem kerestek, de az említett gén megtalálása esetén ennek jelenléte is valószínűsíthető.) A vizsgálat az alanyok 63%-ának agyában talált férfi DNS-t, köztük egy 94 éves kort megélt hölggyel, ami a férfi sejtek elképesztő állhatatosságát mutatja.

És mit gondolnak, az agy mely részeiből került elő férfi DNS? Az egész agyból. Az alanyok csaknem felénél találtak DNS-t a falcsonti és a halántéklebenyben, kisebb részüknél a nyakszirti és a homloklebenyben. Hasonló (30-50%-os) volt a találati arány a limbikus rendszer és a talamusz esetében is. A legmagasabb előfordulási arányt (csaknem 90%-ot) pedig az agytörzsnél, azon belül is a nyúltvelőnél tapasztalták a kutatók. Ezek csak hozzávetőleges értékek, mert néhány agyterületből csak kisszámú szövetmintát vettek (a nyakszirti lebenyt pl. csak öt alanynál vizsgálták), azt azonban egyértelműen mutatják, hogy a férfi sejtek az agynak gyakorlatilag bármely részébe képesek behatolni.

Ami e sejtek hatását illeti, a tudósok nem tudják, hogy az jó-e, rossz vagy semleges. Az FHCC vizsgálatának célja eredetileg az volt, hogy kapcsolatot találjanak az Alzheimer-kórral, miután néhány tudós korábban felvetette, hogy az agyba bejutó mikrokimerikus sejteknek szerepe lehet e betegség kialakulásában. A kutatócsoport azonban ennek az ellenkezőjére jutott: a vizsgált nők közül azok, akikben mikrokimerikus férfi sejteket találtak, 60%-kal alacsonyabb arányban lettek Alzheimer-kórosak, mint a többiek.

Az egész szervezet vonatkozásában pedig néhány tudós azt vetette fel, hogy a (női vagy férfi) mikrokimerikus sejtek befolyásolhatják az ember autoimmun betegségre való hajlamát, amiben van ráció. Képzeljék el azt a helyzetet, amikor a magzat sejtjei behatolnak az anya szerveibe. Az anya szervezete normális esetben megtámadná őket mint idegen betolakodókat, ám mivel azok nem teljesen idegenek (elvégre fele részben a sajátjával azonos DNS-t tartalmaznak), elképzelhető, hogy ettől az immunrendszere megzavarodik, és ellene fordul az anya saját sejtjenek is. A valóságban azonban más helyzet: azoknál a nőknél, akikben mikrokimerikus sejteket találtak, legalább egy autoimmun-betegségnek, a sokízületi gyulladásnak kisebb volt az előfordulási aránya, mint ilyen sejtekkel nem rendelkező nőtársaiknál. Hasonlóképpen a mikrokimerikus sejtekkel rendelkező nők körében alacsonyabb az emlőrák előfordulási aránya is (habár a vastagbélrákra ennek az ellenkezője igaz). Mindazonáltal fogalmunk sincs, mi a szerepük ezeknek a mikrokimerikus sejteknek, ha egyáltalán van szerepük. Feltevéseink viszont vannak, miszerint egyes ritka esetekben javíthatják a nő egészségét.

A Hegedűs Hüvelykujjában e gyermek és anya közti oda-vissza sejtvándorlás megindító mivoltáról is beszélek. Arról, hogy a mikrokimerizmusnak köszönhetően egy anyának, még ha el is veszíti gyermekét, marad belőle egy kis emléke teste mélyén eldugva. Arról, hogy halála után mindannyiunkban tovább él egy kis rész Édesanyánkból függetlenül attól, mióta nincsen már az élők sorában. A fent idézett új vizsgálat tanúsága szerint ezek a sejtek képesek bejutni testünk legszentebb helyére, az agyunkba is, és onnantól fogva nemcsak egyszerűen élnek ott, hanem ki tudja, talán erősebbé is tesznek minket.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre