Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Haláli élmények

Megjelent: HVG 2006 dec. 3. 28(49):99-103. old

Jó harminc éve a legkülönfélébb tudományterületek kutatói időközönként újabb és újabb elmélettel rukkolnak elő, melyekkel értelmezni próbálják a klinikai halál állapotából visszatértek beszámolóit.

 

 

Jó harminc éve a legkülönfélébb tudományterületek kutatói időközönként újabb és újabb elmélettel rukkolnak elő, melyekkel értelmezni próbálják a klinikai halál állapotából visszatértek beszámolóit. Legutóbb, 2006-ban áprilisában, Kevin Nelson a Kentucky Egyetem neuropszichológusa és munkatársai álltak elő a Neurology orvosi szaklapban egy új teóriával, miszerint a HKÉ nem több, mint álomszerű jelenség. Ismerve a halálból visszatértek szürreális beszámolóit, első hallásra az elmélet akár meggyőzőnek is tűnhet. Ursula Lopez svájci orvos és munkatársai a 2006-ban, a Pediatric Anesthesia orvosi szaklapban megjelent esettanulmányukban egy 12 éves fiú műtéti altatás alatt átélt élményét jegyezték le: "Aludtam, mikor hirtelen éber lettem, és az az érzésem támadt, hogy elhagytam testemet a fejemen keresztül. Láttam a testemet a műtőasztalon feküdni, míg én a mennyezet alatt lebegtem. Egy kicsit furcsán éreztem magam, de akkor egy nagy világosság élményem lett és megnyugodtam…aztán megláttam egy sötét alagutat, amely vonzott…nagyon gyorsan suhantam át rajta és vakító fényt láttam, amely mégsem bántotta a szememet…mialatt áthaladtam az alagúton, zajt hallottam, olyasmit, mint amikor nézzük a tv-t. Ekkor hirtelen vonzani kezdett a testem, visszatértem a fejemen át, az élmény eltűnt és újra aludtam".
Az első ehhez hasonló halálközeli élményről (HKÉ) szóló beszámolókat - megtörve az addigi hallgatást - Raymond Moody, amerikai orvos, filozófia és pszichológia professzor ismertette meg a világgal 1975-ben megjelent, nagy vihart kavaró és intenzív kutatást elindító "Élet az élet után" című könyvében. A HKÉ-k valójában egyidősek az emberiséggel, jól ismert a Tibetti halottaskönyv, vagy Mohamed menybemenetelének története, és Platón is részletesen beszámolt "Az államról" című könyvében Pamphüliai Ér görög harcos történetéről, aki 10 napig feküdt látszólag holtan a csatamezőn, de halotti máglyáján feltámadt és a modern HKÉ-khez igen hasonló csodás leírást adott "túlvilági" utazásáról. Hogy miért került be mégis viszonylag későn a HKÉ jelensége a tudományos és laikus köztudatba, arra az utóbbi 20-30 évben, az újraélesztési technikákban tapasztalható rohamos fejlődése az egyik magyarázat, melynek révén tömegesen váltak hozzáférhetővé beszámolók. Újabb felmérések szerint az újraélesztett emberek 40-60%-a él át részleges vagy teljes HKÉ-t.

Cristopher C. French angol kutató 2005-ös, a Progress in Brain Research-ben megjelent HKÉ listája nem sokban különbözik Moody első leírásától, vagyis, mint egy vizsgálat is igazolta, az ismertté vált leírások nem módosították a később tapasztalt HKÉ-ket.. A sokak által csak részlegesen megélt élménylista első állomása egy mély nyugalom, valamiféle űrben lebegés. Ezt követheti az un. testen kívüliség élménye, amikor a személy úgy érzi, elválik testétől, kívülről látja magát és az eseményeket. A soron következő jelenség a sötétség, amit sokan alagútszerű élményként élnek meg, melyen átsuhannak, s ekkor találják szembe magukat a csillogó fénnyel, amely mégsem vakító. A fényben sokan a vallásuknak megfelelő Istent, vagy a szeretet valamiféle megtestesülését ismerik fel. Ekkor következhet be az un. panoráma jelenség, melyben életük fontos eseményei, mindenféle ítélkezés nélkül, gyors egymásutánban leperegnek előttük, sokszor mély belátásokat eredményezve. A végső szakaszban egyesek meseszerűen szép tájat látnak, ahol csodálatos zeneszó mellett találkozhatnak elhunyt rokonaikkal, lelki vezetőjükkel, majd megjelenik a lét szimbolikus határa, egy kerítés, vagy egy folyó, amin túllépve- úgy érzik - már nem lenne visszatérés. A klinikai halál állapotából visszatérők gyakran vonakodva fordulnak vissza.
Egy nő így mesélte el élményeit: "Hallottam, ahogy az orvos azt mondja: 'Elveszítettük őt'. Akkor négy angyal vitt át egy nagy termen, melynek két nagy ajtaja kinyílt, és mi suhantunk felfelé az űrben. Egy csodálatos fallal körülvett fehér várost láttam kapukkal. Nagyon izgatott lettem, mert szerettem volna belépni a kapukon. Csodálatos vakító fény világította meg a várost. Nem tudtam bejutni, mert hirtelen a műtőasztalon találtam magamat. Az orvosom azt mondta: 'Annyira boldog vagyok, hogy visszajött'. Mintha szívem szakadt volna meg, azt zokogtam, hogy nem akartam visszajönni. Könyörögtem neki, engedjen visszamennem, mert olyan csodálatos volt. Ez volt életem legszomorúbb napja."

Bár az élményt halálközelinek nevezik, valójában sokszor az ezt átélő nincs is komoly életveszélyben, sőt erős félelmi állapotban, ájuláskor, epilepsziás roham közben is felléphet. Sok kutató szerint ez azt jelzi, hogy a HKÉ elemzésével sokkal többet tudhatunk meg agyunk és lelkünk működéséről, semmint a meghalás specifikus folyamatairól.

Vajon a HKÉ-k pusztán álomszerű jelenségek volnának? Az alvás alatt az álmok az un. REM szakaszban jelentkeznek, amikor a szemgolyók gyors ide-oda mozgásokat végeznek, és a test izomzata teljesen elernyed. Az említett Kevin Nelson és munkatársai számos vizsgálatot idéznek, miszerint a REM szakaszok rövid időre éber állapotban is megjelenhetnek - ezt REM-betörésnek nevezik- , s ez az egészséges emberek 6%-nál, különféle betegségekben, pl. narkolepsziában, vagyis elalvási rohamokban szenvedőknél, pedig még gyakrabban fordul elő. A kutatók 55 HKÉ-t átélt ember kikérdezésével igyekeztek bizonyítani, hogy a REM-betörés különféle formái, mint vizuális, hallásos hallucinációk, a test bénulásának érzése, stb. náluk 3-6-szor gyakoribbak a kontrolokhoz képest. Nelsonék konklúziója: a HKÉ azok körében várható, akikre jellemzők a nappali REM-jelenségek, mert a HKÉ-k leginkább a REM szakaszban tapasztalt jelenségekhez hasonlítanak. Az igazi kérdés persze az, miért "zuhanunk álomba" komoly veszély esetén? A kutatócsoportnak erre is van magyarázata: a test fontos belsőszerveiből, pl. szívből, gyomorból, tüdőből, az un. vágusz ideg szállítja az információkat az agynak, többek közt a REM-folyamatokat kiváltó agyterületnek is, és bizonyos ingerek hatására a vágusz izgalma átmeneti álomszerű állapotokat válthat ki. Ilyen inger lehet a vérnyomásesés, amely sérüléskor, rémületben, ájuláskor lép fel, s ez gyakran idéz elő testen kívüliség élményt, vagy csodás tájak látványát. Egy speciális epilepszia kezelésben a vágusz ideg ingerlése ugyancsak gyakran eredményez átmeneti REM állapotot.

Nelsonék teóriája, akárcsak a korábban alkotott más magyarázatok, persze vitathatók. Bruce Greyson a Virginia egyetem professzora, aki vagy harminc éve kutatja a HKÉ-t, a The New Scientist népszerű tudományos magazin 2006 október 14-i számának hasábjain kétségbe vonta Nelsonék vizsgálati mintájának a reprezentativitását, hiszen az általuk megkeresett, élményeiket az interneten közzé tevő 446 HKÉ-t átélőből csak 55-től kaptak értékelhető választ, és a kontrol csoportban is gyanúsan ritkák a REM jelenségek, a más vizsgálatokban találtak negyede csupán. A Neurology-nak küldött levelében arra is rámutatott, hogy a megnövekedett számú REM-betörést okozhatta a HKÉ átélése is, hiszen traumatikus élmények után -és a klinikai halálból való visszatérés ilyen- ez gyakori jelenség. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a REM szakasz kialakulását nehezítő gyógyszereket, pl. a szívritmuszavarban, magasvérnyomásban adott un. béta-blokkolókat vagy egyes antidepresszánsokat szedők körében is előfordul HKÉ, s ez cáfolja az álom-eredetet.

Persze a HKÉ minden elmélete valójában egy-egy domináns sajátosság értelmezésére épül (lásd. Keretes írásunk). Az a tény, hogy a HKÉ egyes elemei a legkülönfélébb testi és lelki történések során megjelenhetnek, tehát nem csak halálközeli állapotokban jellemzőek, felveti azt a kérdést, vajon e jelenségek a meghalás folyamatának törvényszerű állomásai-e, netán a jelenségek az emberi agy és pszichikum különleges képességeibe engednek nekünk bepillantást, vagy csupán egyszerűen műtermékek, az agy és elme játéka csupán, melyek bizonyos agyi történések járulékos jelenségei.
A különféle elméletek sok részjelenséget jól tudnak értelmezni, sőt akár - a tudományosság elengedhetetlen feltételeként - akár a jelenségek reprodukálhatóak is, hisz pl. berepülő pilóták gyorsulási tesztjei során gyakran fellépnek HKÉ-k.
Van azonban néhány, mai tudásunk szerint megmagyarázhatatlan, és ezért sokak által erősen vitatott, mások által túlértékelt esetleírás, melyek túlmutatnak a manapság versengő magyarázóelméletek keretein.
Melvin Morse amerikai orvos 1982-től kezdett gyermekek HKÉ-ivel foglalkozni, amikor maga is részese volt egy megmagyarázhatatlan eseteknek, ahogy azt a Reader's Digest magazinban 2006 februárjában megjelent vele készült interjúból megtudható. Egy vízbefulladt, a medence alján 20 percet eltöltött 7 éves kislányt szállítottak be a kórházba a legmélyebb kóma állapotában. Mikor a kislány három nap múlva szerencsésen magához tért, felismerte Morse-t, megdöbbentő pontossággal leírta a vizsgálóhelységet és a rajta végzett beavatkozásokat. Morse hamarosan elindított egy a gyermeki HKÉ-t vizsgáló szisztematikus kutatást, s arra következtetett, hogy a gyerekek HKÉ-i a felnőttek élményihez képest sokkal egyedibbek. Pl. volt gyermek, akinek egy méhecske adott mézet és vitte őt fel a mennyországba, volt, akinek egy iskolabuszban száguldva két fehérköpenyes orvos mutatott meg egy zöld gombot, amelyet megnyomva visszatérhet az életbe, s volt, akinek egy fehér ruhás varázsló azt mondta: küzdj és élni fogsz! Morse másik fontos állítása, hogy a HKÉ élmények magyarázata szétfeszíti a tudomány kereteit, szerinte létezik valamiféle "odaát".
Az élmények másokat is erről győztek meg. Ismeretes, hogy Blaise Pascal 1654 nov. 23-án egy HKÉ-t követően tért meg Istenhez, s hátralevő életében matematikával nem, csak vallásos vitairatok fogalmazásával töltötte életét. Élményeit ruhájába vart papíron találták meg halála után. Bruce Greyson 2006-os, a Zygon tudományos szaklapban megjelent összefoglalója szerint a HKÉ-k hatására sokan vallásosak lesznek, ám hitük nem követi valamely egyház tanításait, hanem az Istenhez való közelséget, Isten jelenlétének élményét jelenti inkább.
Még általánosabb jelenség, hogy a HKÉ-t átélők általában maradandó pozitív személyiségváltozást élnek meg. "Azelőtt önző voltam, most meg minden emberi teremtménynek a jólétét akarom", idézett egy esetet 1902-ben Willam James, a híres amerikai filozófus-pszichológus. A HKÉ-t megélők a későbbiekben kevésbé félnek a haláltól, s az élet legfőbb értékét a tudásban és a szeretetben ismerik fel.

Sok kutató és gyakorló orvos úgy véli, az HKÉ alapvetően átalakította a halálról való gondolkodásunkat. Egy éppen meghalt embert többé nem lehet csak egy testnek tekinteni, úgy tűnik, a ma agyhalálnak tekintett állapotban is, ez a test egy személy, aki érzékel, s rendkívül komplex élmények átélésével búcsúzik a földi léttől. Az intenzív és kardiológiai osztályokról egyre több ember kerül ki számukra sokszor zavarbaejtő, olykor traumaként megélt HKÉ-kel. Szakemberek fontosnak tartják, hogy legyen lehetőség az embereknek ezeket az élményeket feldolgozni, megérteni, megbeszélni, mások pedig arra mutatnak rá, hogy a haláltól való rettegésünket is lényegesen megváltoztathatja a halálélményről való új tudásunk, amely terápiás hatású lehet a haldokló beteg szorongásainak csökkentésére. Kiaknázatlan terület a halálközeli élmények már említett személyiségfejlesztő hatása. Jevgenyij Krupitsky a Szent Pétervári Addiktológiai Központ kutatója és munkatársai a ketaminnal (lásd. keretes írásunk) kiváltott HKÉ pszichoterápiával való kombinálásával idéztek elő krónikus alkoholistákban és heroinistákban pozitív személyiségváltozásokat, már egy kezeléssel is meglepően jó eredményeket elérve. Alkoholistáknál, pl. egy év után is 70%-os absztinenciát tapasztaltak. Talán e hatások is magyarázzák, miért terjed az USA-ban a ketamin rekreációs célú használata: a melankólia korában egyre nagyobb az igény az élet célját-értelmét firtató kérdésekre adandó válaszok iránt, ugyanez magyarázza a halálközeli élmények iránti intenzív érdeklődést.
Sok kérdésre kell még választ adni, a HKÉ-nek ma még nincs egységes, mindent megmagyarázó elmélete. A kutatók azonban azzal egyetértenek, hogy a HKÉ vizsgálata új megvilágításba helyezi képességeinket, a tudat-tudattalan, a test-lélek vagy a hit kérdéseit.

Oly sok elmélete született már a HKÉ-knak, hogy ezeket ma már csoportokba soroljuk.
A pszichológiai elméletek szerint az élmények a meghalás folyamatára adott reakciók.
Egy tetszetős elmélet szerint az alagúton való áthaladás, majd a vakító fény az alagút végén a születésélmény újraélése. Az elmélet szellemes cáfolata, mutatott rá Susan Blackmore, a Nyugat-Anglia Egyetem kutatója, hogy a császármetszéssel születettek HKÉ-e nem különbözik a hagyományosan világra jöttekétől. Ha az elmélet helytálló volna, profán mód a Fénylény mindig egy szülész orvos emlékképe volna. A pszichológiai magyarázatok, melyek a stresszre és veszélyre adott védekező élményként igyekeznek értelmezni a HKÉ-t, azért sántítanak, mert felnőtteknél és gyerekeknél, különböző kultúrákban élőknél, sőt régi időkből származó leírásokban is nagyjából azonos struktúrája van az élményeknek, ami így sokkal inkább kultúrafüggetlen, vagyis neurológiai folyamatokra vall.

A transzcendentális magyarázatok szerint a HKÉ-k a túlvilágról visszatért emberek beszámolói. Némely kutató és sok laikus e sajátosságok alapján elutasítják a biologizáló elméleteket, mondván, a mindenki vallásának megfelelő Fénylény megjelenése, útmutatásai, a sokak által megélt Istennel vagy az Univerzummal való egyesülés élménye azt bizonyítja, hogy többről van szó, mint a halál folyamatában aktiválódó "előrehuzalozott" agyi folyamatokról. Mások a lélek halhatatlanságának bizonyítékait látják a HKÉ-ben. E szerzők olyan esetekre hivatkoznak, amikor EEG-vel megállapított agyhalálból visszatért személy részletesen leírta, mit beszélgettek felette orvosai, egy másik esetben pedig az újraélesztett beteg megmondta, hova tette a nővér a halálakor eltávolított protézisét. Jól tudjuk azonban, hogy a fejről elvezetett EEG jelek csak az agy koponyacsonthoz közeli aktivitásáról tudósítanak, s az agyhalálra utaló lapos EEG görbék ellenére a mélyebb struktúrák még sokáig működhetnek.

Az un. organikus elméletek elsősorban a halántéklebeny, és az annak mélyén elhelyezkedő ősagy, vagyis a limbikus rendszer folyamataira koncentrálnak. Az egyik legrégibb magyarázat az e területeken fellépő oxigénhiány, ezt leggyakrabban a vérnyomás esése vagy szívmegállás idézi elő, ilyenkor igen gyakori a testen kívüliség élménye. Két kutató egészséges felnőtteknél vérnyomásesést idézet elő, s a személyek HKÉ-szerű eufóriáról, testen kívüliség élményéről, ismeretlen világban tett utazásról számoltak be. Susan Blackmore 1998-ban a Journal of Near-Death Studies szakfolyóiratban megjelent tanulmánya olyan gyermekeket vizsgálatáról számolt be, akik egy ritka betegségben szenvednek: olykor percekre megáll a szívük. Egy kisfiú alagút- és fényélményt élt át, máskor pedig látta, amint fekszik a földön és szülei aggódva fölé hajolnak. A testen kívüliség élménye, vagyis, hogy a személy látja önmagát egy testén kívüli pozícióból, nem olyan rejtélyes, mint azt sokan hiszik. Epilepsziás betegek 6%-a tapasztal ilyet rohamai alatt. Agyműtétek során a jobb agyfél hátsó fali lebenyének egy bizonyos területét elektromosan ingerelve tetszés szerint kiváltható az élmény. Mivel vérnyomás eséskor e terület oxigénellátottsága gyorsan romlik, ez magyarázhatja Blackmore eredményeit is. James E. Whinnery a Nyugat Texas Egyetem professzora évtizedek óta vizsgálja a pilótáknál a nagy gyorsuláskor fellépő, átmeneti agyi vérellátási zavarokra kialakuló jelenségeket, melyek rendkívül nagy egyezést mutatnak a HKÉ-kel. Whinnery szerint az élményeket az öntudat elvesztése és a tudat visszatérése során lezajló neurológiai folyamatok idézik elő. Az oxigénhiány ill. vérellátási zavarok sok mindent megmagyaráznak, ám HKÉ kialakulhat normál vérnyomás és oxigénszint ellenére is, mint azt a műtőasztalon folyamatosan monitorozott betegek esetén leírták. Azonban az isten-élmény alatti agyi történéseket vizsgálók, mint pl. Michael Persinger a kanadai Laurentian Egyetem neuropszichológusa szerint mind az istenélmény, mind a HKÉ egyaránt a jobb halántéklebenyben keletkező epilepsziaszerű elektromos kisülések hatására keletkezik, s jól ismert jelenség, hogy a halántéklebeny epilepsziások körében gyakoriak az eksztatikus és vallásos-misztikus élmények a roham bevezető szakaszában.

Az un. biokémiai elméletek az agy különböző részein termelődő idegi ingerületátvivő anyagok hatásával magyarázza a HKÉ-t. A véletlennek köszönhető a HKÉ úgynevezett ketamin elmélete. A ketamin egy érzéstelenítő szer, amelyet a vietnámi háborúban használtak katonaorvosok, ám alkalmazását beszüntették, mert a betegek a műtétek során a HKÉ-khez igen hasonló jelenségeket tapasztaltak. Kiderült, hogy a ketamin a halántéklebenyben és a limbikus rendszerben gátolja egy, a neuronok elhalásakor felszabaduló anyag, a glutamát többi idegsejtet pusztító hatását. A "saját élményre" is szert tevő Karl Jansen, a londoni Maudsley kórház pszichiáter agykutatója ebből feltételezte, hogy a ketamin hatásának megfelelő védőanyagot oxigénhiányos állapotban maga az agy is termel, így a ketamin csak mesterségesen állítja elő azt, ami a halálközeli állapotokban történik az agyban.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre