Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor
Hasonló a hasonlóval

Honnan tudhatnánk, hogy jól választottunk-e, hogy miért is esünk valakivel elsőre szerelembe, mással meg soha, bármennyire is lehozná nekünk a csillagokat is az égről?

 

 

Létezik szerelem első látásra? Persze. De vajon mit látunk meg a másikon, amitől oly heves lángra gyullad a szívünk? Nos, az ilyen kérdések a költőket nem gyötrik, az ő körükben a szerelembe esésnek ez a természetes módja. Nem így van ezzel az átlagember, aki kamaszkorában hosszasan ábrándozik az ilyen nagy szerelmekről, aztán végül megfontoltan hozzámegy valamelyik évfolyamtársához vagy munkatársához, és boldogan vagy boldogtalanul élik életüket, míg az ásó, kapa, nagyharang, vagy egy felbukkanó harmadik el nem választja őket. Ez a harmadik gyakran az, akire talán érdemes lett volna várni. Persze várni, de meddig? Honnan tudhatnánk, hogy jól választottunk-e, hogy miért is esünk valakivel elsőre szerelembe, mással meg soha, bármennyire is lehozná nekünk a csillagokat is az égről?
A spekulatív házasságelméletek a matchmakerekkel együtt elsüllyedtek a múltban, s mára ipari méretekben indult be a tudományos házasságkutatás, amelynek óriási lendületet adott az evolúciós megközelítés. Az "ellentétek vonzzák egymást" igaz lehet a mágnesség kutatásában, de a párválasztásban egyre inkább a "hasonló a hasonlót" elv igazolódik be. Az evolúciós gondolkodás persze mindennek a hasznát firtatja, így lesz a fejreállított esztétikából evolúciós elv: valaki nem azért vonzó, mert szép, hanem azért szép, mert termékeny. Csakhogy, ha az emberek a hozzájuk hasonlót választják, akkor ezek szerint a hasonlót látják szépnek. A hasonlóság azonban látszólag nem sokat mond a termékenységről. Hogy lehet a szépet egyszerre kétféleképen definiálni? Csakis úgy, ha feltételezzük, hogy a hasonló a hasonlóval fog sikeresebben szaporodni.

Hasonlóság és házasság

Lilliana Alvarez és Klaus Jaffe szerint az emberek önmagukat keresik szerelmükben, azaz, a párválasztást a nárcizmus irányítja. Már Leonardo Da Vinci felismerte ezt, amikor naplójába azt írta, hogy a festőnek olyan szép arcokat kell keresni, amelyek a közönségnek tetszenek, nem pedig magának, mert ha a festőnek netán csúnya arca van, akkor csúnya arcokat fog festeni. Alvarez és Jaffe véletlenszerűen kiválasztott 36 házaspárt, lefényképezték őket, majd a képeket összekeverve arra kértek 100 önkéntes, hogy állítsák párba a férfi és női arcképet aszerint, ki kihez illik. A kísérleti személyek meglepő jól eltalálták ki kinek a házastársa. Közelebb visz minket a hasonlóság mibenlétének megértéséhez az a részeredmény is, hogy a párosítás akkor is elég jól sikerült, ha az arcokat csíkokra vágták és csak a szájakat, orrokat vagy szemeket kellett szájakkal, orrokkal, szemekkel párosítani. James Norman Spuhler 205 házaspár különféle antropometriai jellegzetességét mérte meg és vetette össze, és ugyancsak nagyfokú egyezést talált. A házaspárok tehát igencsak hasonlítanak egymásra.

Rokonság és hasonlóság

A hasonlóság alapján történő párválasztást először Konrad Lorenz írta le madaraknál még a '30-as években, s azóta már jól tudjuk, hogy az állatok -a rovaroktól az emlősökig- a vizuális és szaglásos ingerek alapján ismerik fel a rokonaikat.
A rokonok felismerése több okból is hasznos, máskülönben nem is alakult volna ki ez a képesség. Mivel az evolúcióban a génjeink elterjesztése a cél, rokonaink támogatásával génjeink fennmaradását segítjük elő. A hasonlóság mindig genetikai rokonságot is jelent. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a hozzánk hasonló emberekben jobban megbízunk. Örökbefogadási vizsgálatokból az derült ki, hogy az örökbefogadók a vonásaikat hordozó gyermekeket adoptálják legszívesebben. A rokonszelekciós elmélet szerint más embereket oly mértékben támogatunk, amilyen mértékben genetikailag rokonok vagyunk. Az a tény, hogy az emberek szíve gyakran megesik akár számukra teljesen idegen emberek rossz sorsán is, arra utal, hogy az emberi nem meglepően egységes genetikailag. Mindannyian rokonai vagyunk egymásnak, bár ezt néha hajlamosak vagyunk elfelejteni. Mégis, a koldusnak vetett száz forint, és a gyermekünknek kiizzadott extra juttatások különbsége jelzi a rokonsági fokban fennálló különbségeket.
Hasznos a rokonok felismerése abból a szempontból is, hogy elkerüljük a belterjes szaporodást. A vérfertőzést még a törvény is tiltja abból a megfontolásból, hogy a rokonok házasságából született gyermekeknél hátrányos genetikai tulajdonságok vagy betegségek jelenhetnek meg.
De nincs itt akkor ellentmondás? Miféle szaporodási előnyt jelent a genetikai rokonság esetén kötött házasság?

Genetikai rokon ismeretségét keresem házasság céljából

Philippe Rushton gyermekkel rendelkező házaspárokat vizsgált meg, és genetikailag 52%-os rokonságot mutatott ki a párok közt, míg a véletlenszerűen összepárosított nők és férfiak közt csak 43%-os volt a rokonság. A házasságok tehát génrokonok közt kötettnek. Ennek egyik oka, hogy a túl nagy genetikai távolság terméketlenséghez vezethet.
A genetikai rokonnal történő házasság más szempontból is előnyös. Ha két embernek közös gyermeke születik, a genetikai szabályai szerint a gyermek 50%-ban az anyai, 50%-ban az apai géneket hordozza. Mivel mindenki öntudatlanul génjei elterjesztésén munkálkodik, a génrokonnal létrehozott közös gyermek evolúciósan jó befektetés, ugyanis az utód a szülök génjeinek több, mint 50%-át fogja hordozni. Ha pl. a férj és a feleség 52%-os génrokonságban állnak egymással, az utód mindkettőjük génjeinek 52%-át fogja terjeszteni. Hogy a genetikai rokon kiválasztása hosszú folyamat, azt bizonyítja Matthew Keller és kollégái vizsgálata, amelyben kimutatták, hogy az egymással csak járó párok fizikai vonásokban ugyanannyira hasonlóak, mint a már házasok, azonban lelki tulajdonságokban a házasok egymáshoz sokkal hasonlóbbnak bizonyultak. Mivel a személyiségjegyek is genetikailag erősen meghatározottak, a járás időszakában a párok valójában tovább tesztelik a genetikai rokonság mértékét. A szakítások legfőbb oka a lelki össze nem illés szokott lenni, így- bár sovány vigasz - de a szerelmi csalódás a génekben van megírva.
Persze felmerül a kérdés, a rokonság milyen mértéke jó még, és miféle szűrőmechanizmus óvja meg az embereket és állatokat attól, hogy nehogy túl közeli rokonnal szaporodjanak?

Az orránál fogva vezetett ember

Az állat vagy az ember illatát azok a gének határozzák meg, amelyek egyben immunsajátosságokért is felelősek. A Human Leukocyte Antigen (HLA) rendszer írja le, mi a saját és mi az idegen szövet. Mivel az immunrendszerünket meghatározó géneket részben apukánktól, részben anyukánktól örököltük, ezért illatunk is valamiféle keveréke az ő illatuknak. Mind a férfiak, mind a nők érzékenyek partnerük testszagára. A nők elsősorban olyan férfiakhoz vonzódnak, akiknek illata hasonlít apjukéra, de elüt anyjukétól. Mindez természetesen nem tudatos választás, de az így kiválasztott partner épp abba a sávba esik, amelyben a genetikai rokonság már előny, de még nem hátrány. A nők tehát kerülik az azonos HLA-jú férfiakat, és keresik azokat, akikkel részleges egyezést mutatnak.
Persze van egy kis bibi. A fogamzásgátlót szedő nők szaglása a terhes nők szaglásának felel meg. A terhes nők ösztönösen keresik a velük genetikailag minél nagyobb rokonságban lévőket, így a férfiak közül a "nagyon rokonokat", azaz az azonos HLA-júakat választják, ami meddőséghez vezethet.
Carole Ober az amerikai hutteriták körében vizsgálódott, vagy stílusosan inkább szaglálódott. A hutteriták elutasítanak minden modern találmányt, így a testápolókat és dezodorokat is, ettől aztán szaglásuknak semmi nem állhat útjába. Ennek köszönhető, hogy bár a hutteriták csak egymás közt házasodnak, igen kevés köztük az olyan házaspár, akik HLA egyezést mutat. Ezeknél a házaspároknál gyakori a terméketlenség.
Az a nő választ tehát a legsikeresebben, aki egyszerre hagyatkozik a szívére és az orrára.

A papa és a mama az etalonok

Persze régen nem volt tükör, s az állatok - az emberszabású majmokat leszámítva- fel sem ismerik magukat a tükörben. Honnan tudja tehát egy állat vagy egy ember, hogy a partnere hozzá hasonló?
Vizsgálatok sora jelzi, hogy csecsemőkorunktól szüleink vonásai beégetődnek lelkünkbe. Hány kisfiú is akarta feleségül venni a világ legszebb nőjét, vagyis a mamát, és melyik kislány nem akart volna a papájához feleségül menni? Ha ez így van, akkor a feleségek és férjek nem is annyira egymáshoz hasonlítanak, hanem a feleség a férj mamájára, a férj pedig a feleség papájára. Bereczkei Tamás és kutatócsoportja pontosan ezt igazolta. Vizsgálatukban a férjek és feleségek átlagos hasonlósága 30%-os volt, a férjek azonban a feleségek papáira átlagosan 38%-ban hasonlítottak. Egy másik vizsgálatukban a feleségek a férj anyjával 41%-os hasonlóságot mutattak. Ez az anyós-meny konfliktusok fényében különösen érdekes: lehet, hogy az anyósok saját tulajdonságaikat utálják menyükben?
A korai bevésődés hatását több dolog is jelzi. Ha az ellenkező nemű szülő nem vérszerinti, azaz beházasodás vagy örökbefogadás történt, a választási preferencia akkor is működik, vagyis mondjuk a nő mostohaapjához hasonló férfit fog férjnek keresni. A bevésődés szerencsére nem automatikusan irányítja választásainkat. Ha a fiúk viszonya rossz anyjukkal, akkor az anya elutasító viselkedésének mértékében fogják a fiúk később kerülni az anya vonásait leendő párjukban, míg a nők, akik apjukkal való kapcsolatukat jónak ítélik, apjukhoz hasonló arcokat kedvelnek.
Mit is vonhatunk le tanulságként? Házasságunkban ott folytatjuk, ahol szüleinkkel abbahagytuk. Hacsak közben be nem nőtt a fejünk lágya.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre