Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Hurrá? Nyaralunk?

A prospektusok azt ígérik, a nyaralás csodás dolog. Csupa kaland, kacagás, izgalom. Határtalan élményekkel gazdagodunk, kinyílik számunkra a Világ, bóklászhatunk a piramisok tövében, elvegyülhetünk az isztambuli bazár forgatagában, csatangolhatunk a Montmarte utcáin, vagy jeges üdítőt szopogathatunk a tunéziai tengerparton. Finnyásabbak szorgosan koptathatják a British Múzeum folyosóit, vagy ámuldozhatnak a Louvre kincsein. Akárhogy is, új emberként térünk majd vissza. Na igen, ez a prospektusok világa. A valóság kicsit izzadságosabb, kicsit frusztrálóbb és mindenképen anyagi romlásba dönt. Nem baj, mi akkor is, fogunkat összeszorítva is - nyaralunk. És ha nem is új, de mindenképen más emberként térünk vissza.

 

 

A szabadság rabságában

A Szabadság nyomasztó dolog. Mert kell vele valamit kezdeni. A Szabadság felelősség, mert ő a soha vissza nem térő Nagy Lehetőség. Elszorult torokkal gondolunk az eltékozolt lehetőségekre. Hisz szállnak az évek. És mások menyire boldogok. Szerelem, mámor, élvezet, határtalanság. Mi is megérdemelnénk! Nekünk miért nem jár? Az Élet véges. Mindent szeretnénk, habzsolni akarunk, birtokolni, felrúgni a korlátokat, tobzódni az Életben. A Szabadság a nagy ígéret, a megváltás, a kiteljesedés, a kárpótlás mindenért. Legalább két hétig. De a bankszámlánkon figyelmeztetés, hogy megint túlléptük a keretünket. A katalógusárak megalázóan magasodnak anyagi lehetőségeink fölé. Hát igen. A Szabadság elviseléséhez nagy lelkierő kell. Áthidalni a lehetséges és a megélt életünk közötti szakadékot. A Szabadságba bizony könnyen beleroppan az ember. Ócska kis ladikból nézni, ahogy a Nagy Hajó elúszik - Másokkal.

A nyaralás-játszma

Az ember nyárról-nyárra nem bölcsebb lesz, hanem védekezik. A méltóképpen ki nem aknázott Szabadság egyfajta erózióként pusztítja az önérzetet. A jachtokon unatkozó milliomosok, a hotelok teraszán sütkérező bohém társaság, a nyitott sportkocsikban lazán elnyúló aranyifjak könnyen kikezdik a tűző napon, félretaposott gumipapucsban, tépett gyékényszőnyeggel partra kutyagoló önbecsülését. Mindez súlyos provokáció, amire valahogy válaszolni kell, vagy kulloghatunk haza romokban heverve. Emlékszem, hogy szégyelltem, amikor általános iskolában mindenkinek el kellett mondania, hol nyaralt. Két hét vállalati üdülő, egy kéz alatt vett foltozott gumimatrac társaságában. Mindez már akkor ott dolgozik bennünk, amikor a Nagy Terv még csak kezd összeállni. Felül kell múlni a múlt nyarat, felül kell múlni másokat, felül kell múlni önmagunkat. Bizonyítani akarunk, és nyakunkba liheg a nyaralás-ipar új és új trendjeivel. Az élmény, a nyaralás, fogyasztási cikk. A mellőzött kisember-komplexusunk piaci tényező. És beindul a nyaralás-játszma. Minden évben ugyanúgy zajlik, soha nincs tanulság, nem a megoldás, hanem az újrajátszás a cél. A játszma nyeresége, hogy mások hibáztatásával valahogy helyrebillentjük frusztrált énképünket.

A Nagy Terv

A nyaralás-játszma természetesen többszereplős, hogy mindenki hibáztathasson valakit. Még csak kifelé araszolunk a télből, amikor már meg lehet kezdeni a Nagy Terv összekovácsolását. Férj/feleség/szerelmes pl. felveti, hogy idén valami "jobb" helyre kéne menni, nem pedig tömeghelyeken gyűrődni. A játszma élvezetesebb verziójában az egyik fél rögtön ellenkezni kezd, ő képviseli a nyers realitást, vagyis, hogy nincs pénz, nem engedhetjük meg magunknak. A "fantaszta" már ekkor kéjesen átélheti, mennyire is korlátozza őt a Másik a szárnyalásban, s bosszúfantáziáiban arról álmodozik, mennyire más is lenne az élet a Másik kishitűsége, földhözragadtsága nélkül. E ponton már világosan látszik a majdani nyereség. Ha netán győzne a család anyagi erejét próbára tevő terv, a "realista" játékos elégedetten konstatálja majd, hogy tényleg tönkrementek ebbe a nyaralásba. A "szárnyaló" fél álmai viszont nyilván nem vállnak valóra, hiszen ha már az utazást és a szállást is alig tudta a család kiköhögni, nem lesz búvárkodás, extra éjszakai programok, vagy nagy vásárlások. S ezért mind a Másik sóhersége lesz a felelős. Mert egyszer nem tudja elereszteni magát. Mindkettőjüknek meg van már a jó oka a Nagy Nyári Depresszióra. A kölcsönös rejtett harag és sértettség iszapként kezdi belepni a lelkeket. Egyikük lelki szemeivel már látja az adósságspirál végén az örvényt, a másikat már most gyötri a balsejtelem, hogy megint nem sikerül majd kitörni a szürkeségből és a monotóniából. Aki ma "számít", az Máltára megy. De Máltára ment a segéd a Közértből is, és bérelt kocsiból integet felénk. És miért beszél itt mindenki magyarul?

 

 

Start

Úristen, mindjárt utazunk. Életünk folytonosan szövögetett szövetén a nyaralás olyan, mint egy nagy, formátlan szakadás. Ahogy a spagettit sem lehet a tányérból villára tekerni, hogy a tészta csak úgy magától véget érjen, úgy szabadságra sem tudunk menni úgy, hogy éppen minden ügyet és munkát lezártunk volna. Mindig van egy utolsó, váratlan elintézendő dolog, valami mindig keresztbe tesz. A közelgő szabadság fényében éljük át igazán, hány szállal is kötődünk mindennapjainkhoz. És ami eddig a fontosság tudatát adta, most béklyóként nem akar engedni. A jó játékosok az elindulás keserveiből is tudnak profitálni. Lehet szidalmazni a másikat, hogy a "hülye munkájától" nem tud elszakadni, hogy ő szíve szerint itt szeretne "megrothadni", és a főnöke biztos még vadvízi evezés közben is rá fog telefonálni. Ilyen vádakra a legtöbb nyereséget nyújtó válasz a mártíromság. "Drágám, az én hülye munkámból megyünk nyaralni".
Nincs szörnyűbb dolog, mint megválni kedves otthonunktól, tárgyainktól, kedvenc sorozatunktól, megszokásainktól. Ki tudja, látjuk-e még őket? Indulás valami bődületesen korai vagy késői időben, csak kényelmes ne legyen. A repülő lezuhanhat, a busz szakadékba fordulhat, és a nyaralásra indulók közül halnak meg legtöbben autóbalesetben. Összeszorított foggal, kialvatlanul, összeveszve, átkozódva és csomagokat vonszolva, de elindulunk. Mit hagytunk otthon?

Megérkeztünk, tessék jól érezni magunkat

A megérkezéssel új felvonás kezdődik. Elvileg persze érezhetnénk magunkat jól is, hát istenem semmi nem tökéletes. De belevaló játékos semmivel nem elégedett. Direkt ő kapta a legrosszabb szobát, ami vagy zajos, vagy meleg, vagy mindkettő egyszerre. Az ágy fakírnak való, a szekrény kevés, WC papír nincs, a lámpák nem égnek. Ezek csak alapötletek, de még rengeteg dologba bele lehet kötni. A lényeg: "velünk itt ki van nagyon szúrva". Most fel lehet tenni a lemezt, és jó sokszor lejátszani: "ki is akarta, hogy éppen ide jöjjünk"? Egymás vádlásával remekül lehet múlatni az időt. Még az ágynak nevezett szétfeküdt matracon is édesebb az alvás, ha tudjuk, hogy mindezért a Másik a hibás.
Ha túléltük az éjszakát, következő nap összeveszhetünk azon, hova menjünk, mit csináljunk. Ha élvezni akarjuk a nyaralás-játszmát, a világért ne értsünk egyet a másik tervével. Érezzük át, hogy most tipornak bele szabadságjogainkba, hogy nem azért gürcölünk egész évben, hogy még most is alkalmazkodjunk. Ismét fellángol a szabadságvágy: miért kell nekem mindig azt csinálni, amit a Másik akar? Persze valamit kell csinálni, ha már itt vagyunk. De amit az egyik napozásnak nevez, azt a másik "parton való döglésnek" tekinti. Ezért nem volt érdemes súlyos ezreket kidobni. A pénzért látni is akar, meg szeretné ismerni a hely nevezetességeit. A másik ezt leltározásnak tekinti, és ő pihenni jött ide, nem a tűző napon masirozni templomról-templomra. A "tunya" és a "kényszeres" már csak így nyaralnak.
Végül valaki enged, de ennek ára, hogy a front kiszélesedik. Ettől kezdve vörös fonalként húzódik végig a nyaraláson, hogy az egyik meg akarja keseríteni a másik győzelmét, a másik pedig érveket gyárt arra, hogy miért "így kell nyaralni, és nem úgy". Nem ám a makacsság, hanem a Kultúra vagy a Spontaneitás győzedelmeskedett itt. A nyaralás-játszma akkor működik jól, ha mindenki mélységesen átérzi álláspontja igazát: "miért kell mindenért könyörögni" és "miért nem csinálhatom végre azt, amit szeretnék". Valaki mindig duzzog, valaki mindig meg nem értett. Ha gyerekek is vannak a csapatban, az egészet szorozzuk meg ezerrel.
Vég nélkül lehet vitatkozni azon, mit együnk, hol együnk, megvegyük, ne vegyük, befizessünk rá, vagy sem, ihat-e a gyerek drága üdítőt vagy nem, költsünk-e múzeumra, avagy arra már végkép nem telik. Egymást okoljuk a garasoskodásért vagy a herdálásért, valójában a szűkös lehetőségeinket utáljuk. Mindenki fáradt, nyűgös, kielégítetlen.
Érzékeny, költői lélek olykor eljut a nyaralás-játszma katarzisáig. A pillanat váratlanul jön, egy átveszekedett nap után megáll a tenger partján, vagy lenéz a hegycsúcsról, vagy megpillant egy boldog szerelmespárt és beléhasít a csillapíthatatlan magány, kiszolgáltatottság és szomorúság. Hirtelen úgy érzi, elrontotta életét, kishitű és kicsinyes volt, minden döntése rossz döntés volt. Soha nem értették meg őt, hiába küzdött, a megváltás soha nem jön el. Az önsajnálat varázsa aztán megtörik, messziről hallja, hogy "gyere már, ne tátsd a szád", vagy "itt a busz".

Indulás vissza gályázni

De aztán eljön a búcsú pillanata. Amilyen nehéz volt elindulni, amilyen nehéz volt itt lenni, olyan nehéz most visszaindulni. Már benne vagyunk a nyaralás módosult tudatállapotába. El tudnánk képzelni, hogy ebben a szobácskában élnénk még nagyon soká, minden nap leszaladnánk a vajaskenyérre valóért, és naphosszat csak csatangolnánk az utcákon vagy a parton. Gyűlölettel gondolunk a munkára, ahogy hétfőn majd visszaülünk az evezőpadra, önként felrakjuk bilincseinket, és evezni kezdünk. Undorral gondolunk arra, hogy tűrjük ezt, hogy hagyjuk, az Élet kifolyjon az ujjaink között. A Nagy Nyári Depresszió kezd tetőzni. Aztán valahogy hazaérünk, mindenki apatikusan magába fordul, idő kell, amíg visszazsilipelünk a realitásba. Aztán túl vagyunk az első munkanapokon, elkap a gépszíj, megint nincs idő gondolkodni. Hál isten! Ezt a nyarat is túléltük.
Tanulság? Éppen lehetne. Eztán másként élni? Éppen lehetne. De nem most. Most rengeteg a dolgunk. Majd jövőre. Akkor tényleg minden máskép lesz.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre