Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A sok hús rákot okoz?

Avagy zsákutcában a nyugati táplálkozástudomány

A nyugati táplálkozástudomány totális kontrollvesztésének iskolapéldája a "túlzott" fehérjefogyasztás "súlyos" következményeivel való riogatás. A 2014 februárjában napvilágot látott "kutatás" annak a nyilvánvaló jele, hogy a nyugati orvoslásnak lövése sincs arról, mi okozza a rák terjedését. Így aztán várhatjuk, hogy ők mondják meg, mi volna a megelőzés kulcsa.

 

 

A tudós felelőssége nagy, különösen a táplálkozástudományban, ahol az embereket 50 éve az orruknál fogva vezetik a halálba. Olyan kérdésekben előállni hajmeresztő, félrevezető eredményekkel, amelyek alapvetően befolyásolhatják az emberek életkilátásait, főbenjáró bűn. Amikor a közgondolkodás tele van mindenféle zavaros nézetekkel az "egészséges" táplálkozásról, s meg van fertőzve a vörös húsokkal, vagy általában az állati fehérjékkel szembeni gyanakvással, különösen zavaró egy gyenge lábakon álló tanulmányból messzemenő következtetéseket levonni. Aminek közhírré tételéről aztán a média az egész világon szorgosan dolgozik.

Egy-két hete Morgan Levine és munkatársai tanulmányának eredményeit tálalja a média bombasztikus címekkel. A ScienceDaily "A hús és a sajt fogyasztása olyan rossz lehet, mint a dohányzás". A news.com.au ezzel a címmel hozta le a sztorit: "A nagy fehérjefogyasztás megölheti Önt". A Science magazin hírportálja "Az alacsony fehérjefogyasztás meghosszabbíthatja az életét" címmel közölt összefoglalót. Ha holnap egy tanulmány azt mutatná ki, hogy a sportos életmód rövidebb élettel jár a renyhe életmóddal szemben, gondolkodás nélkül azt is közhírré tennék.

A "vizsgálat"

De miről is szól Levine és munkatársai vizsgálata? Kell-e aggódnunk a nagy fehérjefogyasztás miatt. Egyáltalán, mit értenek a szerzők "nagy fehérjefogyasztáson"?

A tanulmány egy 18 éves "vizsgálat" adatait dolgozza fel, ha egyáltalán vizsgálatnak lehet nevezni azt, hogy 18 évvel korábban megkérdeztük valakitől, mit evett aznap, majd 18 év után megnézzük, mibe halt meg. Röviden összefoglalva ez ugyanis a "vizsgálat" menete.

A vizsgálat kezdetén a résztvevők kitöltöttek egy kérdőívet, hogy becslésük szerin t általában mit esznek meg egy nap alatt. Majd 18 év után megnézték az egészségügyi adatbázisban, hányan és miben haltak meg közülük. Ezen a ponton én be is fejezhetném ezt az elemzést, és a tanulmány a szemétkosárban landolhatna. Gondoljunk bele, ki az, aki 18 éven át ugyanolyan arányban fogyaszt fehérjét, szénhidrátot, zsírt, mint amit a vizsgálat kezdetekor sac per kábé összeírt magának, mint napi fogyasztás? Nyilván már az a szubjektív becslés sem volt pontos, amit összeírtak a vizsgálat alanyai, de ezt kivetíteni 18 évre, teljes képtelenség. Közben az emberek ki tudja hányszor orvosi vizsgálatokon vettek részt, orvosi tanácsokat kaptak a magas koleszterinszintjük vagy magas vércukruk miatt, meghíztak, megbetegedtek, étrendi divatoknak kezdtek hódolni, s mindezek hatására a 18 év alatt akár többször is étrendet váltottak. A vizsgálat eredményeit ekkora bizonytalansági tényező miatt le sem lett volna szabad közölni egy szaklapban. Más hasonló vizsgálatokban legalább két évente megismételik az étrendi kérdőív felvételét, hogy lássák, maradtak-e vagy gyökeresen megváltoztak-e a vizsgálati személy táplálkozási szokásai.

De nézzük a részleteket! Hogyan okoz a fehérjefogyasztás cukorbetegséget?

A szerzők a mintájukat 50-65 év közöttiekre és 65 év felettiekre osztották, vagyis a vizsgálat indulásakor minimum 50 éves volt mindenki, de ettől fölfele minden korosztály képviselve volt. A két korcsoportot, azaz az 50-65 év közöttieket és a 65 év felettieket felosztották aszerint, hogy az induláskori egynapos étrendminta alapján kevés fehérjét (10% alatt), közepes mennyiséget (10-19% közt) vagy sok fehérjét (20% és afölött) fogyasztottak-e.

Eredményük szerint a közepes vagy nagy fehérjefogyasztók közt kiugróan magas volt a diabétesz halálozás. Hogy ez mit is fed, nem részletezik, pedig hát diabéteszben nem szoktak meghalni, maximum a diabétesz szövődményeiben, de ebbe most nem kötnék bele.

Azon viszont eléggé elcsodálkozhatunk, hogy a magasabb fehérjefogyasztás miként fokozhatja a diabétesz kockázatot, hiszen a rövidtávú, jól kontrollált vizsgálatok szerint, ha csökkentjük a bevitt szénhidrát mennyiséget és növeljük a fehérje arányt (ilyen a lowcarb vagy a paleo), akkor nem hogy cukorbeteg lesz az ember, de még a már kialakult 2-és típusú cukorbetegség is elmúlik. A szerzők is érezték, hogy valami itt nagyon sántít, ezért megnézték, hogy a vizsgálat indulásakor cukorbetegségben még nem szenvedőknél, hogyan alakult a "diabétesz halálozás". Azt a meghökkentő eredményt kapták, hogy az induláskor cukorbetegségben nem szenvedő, de sok fehérjét fogyasztóknak 73-szoros (!!), a közepes fehérje mennyiséget fogyasztóknak pedig 23-szoros (!!) volt a "diabétesz halálozás" kockázata a kevés fehérjét fogyasztókhoz képest. Ezen a ponton a szerzőknek be kellett volna látni, hogy a vizsgálati adatbázis teljesen megbízhatatlan, és legjobb volna kidobni. Csak hát, ha már annyit dolgoztak vele, és megálmodtak egy szép nagy cikket, na meg publikációs kényszer is van a kutatóhelyeken, hát nem mondtak le a további munkálkodásról. Pedig ez az eredmény olyan, mintha egy csillagásznak az adataiból az jött volna ki, hogy a Föld lapos tányér alakú. Egy csillagász ekkor bizonyára elbizonytalanodott volna, hogy vajon helyesek-e a kiindulási adatai. De Levine és munkatársai annyira hittek adataikban, hogy a képtelen részeredmény sem hozta őket zavarba. Azért igazából ők is tudták, hogy ha igaz lenne, ami kijött nekik,minimum Nobel-dij várományosok volnának, mert miközben minden más állításukat buzgón igyekeztek alátámasztani szakirodalmi hivatkozásokkal, ehhez a meredek megállapításukhoz egy hivatkozást sem sikerült találniuk. Ha soha senki nem állított még ilyet, az vagy egetverő ostobaság, vagy a világhír felé tett első lépés. Sajnos itt az előbbiről van szó.

Ez a biológiai mechanizmussal alá nem támasztott, s más kutatások által nem igazolt eredmény megkérdőjelezi a vizsgálat egészét.

A szerzők bevallják, hogy ezeket az elképesztő arányokat arra alapozták, hogy a több mint hatezer vizsgálati személyből mindössze 22-en haltak meg diabétesszel kapcsolatos halálban, de ebből 21-en a "sok fehérjét" fogyasztó csoportban, 1 ember pedig az "alacsony fehérje" fogyasztású csoportban. A szerzőket egyáltalán nem zavarja, hogy biológiailag megalapozatlan dolgot állítanak egy teljesen bizonytalan adatokból dolgozó vizsgálatban, s inkább hisznek a minden alapot nélkülöző állításuknak,mintsem hogy a képtelen összefüggés alapján belátnák, hogy a vizsgálat összes adata teljesen elhibázott.

Miért is?

A, Mert egy egynapos szubjektív étrendi minta alapján nem lehet következtetni arra, hogyan táplálkoztak az alanyok a további 18 évben
B, Ebből következően teljesen bizonytalan a vizsgálati személyek besorolása alacsony, közepes és magas fehérjefogyasztású csoportokba, hiszen valójában nem tudjuk, hogyan táplálkoztak
C, A vizsgálati minta méretéhez képest elenyésző mennyiségű "diabétesz halálozás" történt
D, Nem ismert az a biológiai mechanizmus, amely magyarázná, hogyan okozna a magasabb fehérjefogyasztás cukorbetegséget, miközben ennek ellentétére, azaz arra, hogy a megnövekedett fehérjefogyasztás csökkenti a diabétesz kockázatot- rengeteg elméleti és gyakorlati bizonyítékunk van
E, a kapott eredmény kétségbe vonja a vizsgálati személyek csoportba sorolásának hitelességét

Még meghökkentőbb, hogy egy lektorált szaklapban a lektorok erre nem figyeltek fel, és nem dobták vissza a cikket. Az egész alapjaiban kérdőjelezi meg mind a szerzők, mind a lektori mechanizmus megbízhatóságát.

Ha ilyen fals következtetésre jutottak a kiindulási adataikból, miért higgyük el a további következtetéseket? Hiszen azok ugyanebből a téves -alacsony, közepes, magas fehérje fogyasztású- csoportba sorolásból indul ki.

Mi az az IGF-1?

Hogy megértsük a további eredményeket, ismerkedjünk meg az Inzulinszerű Növekedési Faktor-1-el (IGF-1), valamint az Inzulinszerű Növekedési Faktort Megkötő Fehérje-3-al (IGFBP-3). Az IGF-1 egy fontos növekedési hormon, aminek tartósan magas szintjét kapcsolatban találták a rákos megbetegedésekkel, ugyanis a kialakult rákos daganatok az IGF-1 hatására gyorsabban növekednek. Ez azonban csak a szabad (nem kötött) IGF-1-re áll. Ha az IGFBP-3 (és más kötőfehérjék) megkötik, akkor ezzel hatástalanítják az IGF-1 hatását. Természetesen az IGF-1 normál szintjére szükség van, hiszen a sejtek megújulásához, az izmok tömegének szinten tartásához, stb. szintén állandóan kell IGF-1. Mióta ismeretes, hogy a túl magas IGF-1 szint fokozza a rákkockázatot, szorgosan kutatják, mi növeli meg az IGF-1 (ill. csökkenti le a kötőfehérjék) szintjét. A korrekt eljárás az étrendek összehasonlítása volna, ehelyett mindenki azt a tápanyagot vizsgálja, ami neki gyanús. Ebből azonban csak az jön ki, hogy minden fokozza az IGF-1 szintet, de az nem derül ki, melyik felelős a már kockázatosan magas szintért. Mert normálisan szükség van az IGF-1-re, csak a túlzottan magas szint veszélyes. Tekintve, hogy a nyugati étrend elterjedésével és "bedurvulásával", azaz a finomított szénhidrátok egyre növekvő arányával jár együtt a rák terjedése, önmagában kétes értékű vállalkozás a fehérjéket hibáztatni a rák terjedéséért.

Nézzük, mit találtak a szerzők

A szerzők a két korcsoportot vizsgálva azt állapították meg, hogy az 50-65 éveseknél a magas fehérjefogyasztás fokozza a rákos halálozás kockázatát, míg a 65 évnél idősebbeknél ilyen hatás nem mutatkozott, sőt, csökkent a halálozási kockázat.

A sok fehérjét fogyasztó 50-65 év közöttiek közt 74%-kal nőtt az összhalálozás, és 4.33-szor nagyobb volt a rákos halálozás az alacsony fehérjefogyasztású csoporthoz képest. A közepes mennyiségű fehérjét fogyasztóknak háromszor volt nagyobb a rákkockázata. Ezzel szemben, a 65 év felettieknél a magas fehérjefogyasztás 28%-kal, a közepes mennyiségű fehérjét fogyasztóknál 21%-kal csökkentette a rákos halálozást a kevés fehérjét fogyasztókhoz képest.

Na, erre varrjunk gombot!

Lehet azzal érvelni, hogy időskorban csökken az IGF-1, ezért a fehérje hatására növekvő IGF-1 szintje nem magas lesz, hanem optimális. Kicsit homályos magyarázat ez, mert aki öreg is, kevés fehérjét is fogyaszt, annak lehet sok más baja ettől, de neki lesz a legalacsonyabb az IGF-1 szintje, ergo neki kéne a legkevésbé rákosnak lennie.

De van itt más gond is. Egyrészt továbbra is ott lebeg a vizsgálat felett a "sok fehérje cukorbetegséget okoz" képtelen állítás, ami kétségessé teszi a vizsgálati személyek csoportba sorolását.

Továbbá, ha valakinek adott életkorban egy egynapos táplálékfogyasztásra vonatkozó kérdőívet felvesznek, miért kézenfekvőbb azt a következő 18 évre kiterjeszteni, miért ne volna ugyanígy logikus a megelőző 18 évre is kiterjeszteni. De ha ez így van, akkor azok, akik 65 évesen kerültek a vizsgálatban, és sok fehérjét fogyasztottak, azok a megelőző 18 évben is sok fehérjét fogyasztottak, vajon ők miért nem lettek rákosan a vizsgálat során. Tudjuk, hogy a rák elég lassan alakul ki, nem jó érv, hogy ők már meghaltak rákban. Ők a vizsgálat megkezdése előtt voltak 50 és 65 év közöttiek, tehát rájuk ugyanúgy vonatkoznia kéne az 50-65 év közöttieken nyert eredménynek. A vizsgálatba kerüléssel senki nem változtatta meg a táplálkozását, csupán beszámolt arról, egy napon át mit evett. Mesterkélt dolog úgy tenni, mintha az emberekre csak onnantól hatna a táplálkozásuk, amikortól bekerültek a vizsgálatba.

De, ha most úgy teszünk, mintha elhinnénk a "kutatás" eredményeit, vajon a fehérjék egyformán veszélyesek?

A kutatások valóban azt mutatják, hogy az IGF-1 szint összefügg a fehérjefogyasztással is. Holmes és munkatársai 2002-ben megvizsgálták, mi mennyire emeli az IGF-1 szintet, és azt találták, hogy:

a,az IGF-1 szint arányosan nő a kalóriabevitel mennyiségével. A nyugati ember jellemzően túlfogyaszt, ezért is hízik el.

b, az IGF-1 szint szintén egyenes arányban nőtt a fehérjebevitellel, amelyet főként a tej- és tejtermék fogyasztása magyarázott. A paleósok viszont tejet és tejterméket nem fogyasztanak, leszámítva az alkalmankénti kis sajtot (már csak ezért is legyen az alkalmankénti és kis mennyiség!). A paleo egyik alaptétele, hogy a tej többek közt a növekedést serkentő anyagtartalma miatt veszélyes, nagy inzulin és IGF-1 választ vált ki.

De vajon a tejfogyasztáson túl a többi állati fehérje felelős lehet-e a rák terjedéséért? Mert ha igen, természetesen felvetődik az a kérdés, hogy nem veszélyes-e a paleo? Kétségtelen, hogy a paleósok kicsit több húst is fogyaszthatnak, bár ez nem előírás, leszámítva egy-két szélsőséges nézeteket hirdető amatőrt, akik szerint a paleó a húsevéssel azonos.(Lásd. Félreértések a paleóban című írásomat.

A válasz egyfelől az, hogy a rák a természeti népeknél szinte ismeretlen, miközben elég sok nép komoly mennyiségű állati eledelt fogyaszt. Továbbá az általam képviselt tudományos paleó szerint a rák a 20. század során együtt növekedett a finomított szénhidrátok fogyasztásával, miközben a fehérjefogyasztás arányosan nem nőtt ezzel azonos ütemben. Tudjuk, hogy az elhízás az egyik komoly kockázati faktora a ráknak.

Mi magyarázhatja hát az eddig elemzett "kutatás" furcsa eredményét?

Brand-Miller és munkatársai 2005-ben megjelent tanulmányukban azt hangsúlyozzák, hogy a rák oka a magas inzulin és vércukorszint. Számos vizsgálat megerősítette, hogy a magas glikémiás index (GI) és glikémiás telitettség (GL) jelentős rákkockázatot jelent. Vizsgálatukban igazolták, hogy a magas GI-jű szénhidrátok fogyasztása szignifikánsan és tartósan megemeli az IGF-1 szintet az alacsony GI-jű szénhidrátokhoz képest.
Sandhu és munkatársai összefoglalójukban rámutattak, hogy a vizsgálatok szerint a magas IGF-1 szintért a magas inzulinszint a felelős, és ezért fokozza a rákkockázatot a finomított szénhidrátok fogyasztása. Edward Giovannucci már 2001-ben bizonyította összefoglalójában, hogy a magas inzulin és IGF-1 szint együtt járása felelős a rákért.

Ha mindezt összerakjuk, nincs mit csodálkoznunk, hogy Levine és munkatársai itt elemzett vizsgálatában a magas "diabéteszes halálozás" és a magas rákkockázat egyaránt jellemzi a "sok fehérjét" fogyasztó csoportot. Ennek a magyarázata azonban nem a "sok fehérje", hanem a sok szénhidrát fogyasztás. Amint ezt így helyre rakjuk, minden egy csapásra érthetővé válik. A szerzők ostobaságukban képesek voltak elhinni, hogy a "sok fehérje" cukorbetegséghez és fokozott rákkockázathoz vezet, csak azért, mert 18 évvel korábban egyes alanyok aznap több fehérjét ettek (vagy írtak be a kérdőívbe). A nagy cukorbetegség kockázat és a nagy rákkockázat együtt teljes mértékben azt támasztja alá, hogy a szerzők sikeresen azonosították be az átlagnál is több szénhidrátfogyasztással jellemző csoportokat. Egy 2010-es konszenzus jelentés (sok szakember együttes állásfoglalása) szerint a cukorbetegség a rák egyik legnagyobb kockázati tényezője (Giovannucci és mtsi., 2010).

Miért ilyen ostoba egy kutatócsoport? Azért, mert a tényeknél jobban hisznek feltevéseiknek. Aki démonizálni akarja a húst, az mindent elhisz róla,még azt is,ami már képtelenség: hogy cukorbetegséget okoz. És miért közli le ezt a szaklap? Mert ők is ugyanabban révületben élnek: "a hús tisztátalan, bármi rosszat elhiszünk róla". A nagy népszerűségre szert tett Kína tanulmány remek muníciót ad minden ilyen álvizsgálatnak. Azt sajnos kevesen tudják, hogy a Kína tanulmány tipikus példája a félrevezető, manipulatív adatkezelésnek, és újraszámolva a tanulmány nyersadatait, pont az ellenkezője jön ki annak, amit a tanulmány szerzői állítani szeretnének (Minger, 2010).

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

 

Felhasznált írodalom

  • Brand-Miller JC, Liu V, Petocz P, Baxter RC. The glycemic index of foods influences postprandial insulin-like growth factor-binding protein responses in lean young subjects. Am J Clin Nutr. 2005 Aug;82(2):350-4.
  • Giovannucci E, Harlan DM, Archer MC, Bergenstal RM, Gapstur SM, Habel LA, Pollak M, Regensteiner JG, Yee D. Diabetes and cancer: a consensus report. Diabetes Care. 2010 Jul;33(7):1674-85.
  • Giovannucci E. Insulin, insulin-like growth factors and colon cancer: a review of the evidence. J Nutr. 2001 Nov;131(11 Suppl):3109S-20S.
  • Holmes MD, Pollak MN, Willett WC, Hankinson SE. Dietary correlates of plasma insulin-like growth factor I and insulin-like growth factor binding protein 3 concentrations. Cancer Epidemiol Biomarkers Prev. 2002 Sep;11(9):852-61.
  • Levine, ME;, Suarez, JA; Brandhorst, S; Balasubramanian, P; Cheng, C-W; Madia, F; Fontana, L; Mirisola, MG; et al: Low Protein Intake Is Associated with a Major Reduction in IGF-1, Cancer, and Overall Mortality in the 65 and Younger but Not Older Population. Cell Metabolism, 2014; 19 (3): 407-417
  • Minger, D: The China Study: Fact or Fallacy?
  • Sandhu MS, Dunger DB, Giovannucci EL. Insulin, insulin-like growth factor-I (IGF-I), IGF binding proteins, their biologic interactions, and colorectal cancer. J Natl Cancer Inst. 2002 Jul 3;94(13):972-80.