Szendi Gábor:
Hozzászólás "Hidegben ajánlott" cikkükhöz.

Múlt heti számukban megjelent Hidegben ajánlott (HVG 2008 szept. 24) című, az influenzaoltás reklámozásaként is felfogható cikkükre szeretnék melegében reagálni. A cikk odáig még csak közegészségügyi propagandának hat, amíg pesszimista jóslatokkal ijesztget, majd azt sugallja - de nem bizonyítja - , hogy a védőoltások mindettől megvédenének. A kutatások ismeretében már önmagában ez is meglehetősen elfogult vélemény, de Jakab Zsuzsanna azon megjegyzése, miszerint "aki beoltatja magát...jó szolgálatot tehet a vakcinagyártóknak, akik fent tudják tartani a kapacitásukat", egyenesen ipari reklámtevékenységnek hat. Tény, hogy az influenza okozta szövődmények, és az ebből eredő halálozás leginkább a 65 év felettieket sújtja. Azonban az is tény, hogy az influenzaoltás éppen ebben a körben hatástalannak tűnik, többek közt azért, mert az immunrendszer időskorban nem reagál megfelelően a jelenlegi vakcinákra. Lone Simonsen és munkatársai 2005-ben az Archives of Internal Medicinben közölt tanulmányukban 1965-től 2001-ig vizsgálták az amerikai lakosság influenza eredetű halálozását, és miközben 2001-re már az idősek 65%-a be volt oltva, az influenza eredetű halálozás körükben lényegében nem változott. Caterina Rizzo és munkatársai a Vaccine-ban 2006-ban közölt beszámolójuk szerint Olaszországban ezzel teljesen azonos eredményre jutottak. Tom Jefferson és munkatársainak a Lancetban 2005-ben közzétett szakirodalmi összefoglalójának végkövetkeztetése a 65 év felettiek influenzaoltásáról:
"a megbízható bizonyítékok szerint a vakcináció hasznossága szerény". Lone Simonsen és munkatársainak a Lancet Infection Diseases-ben 2007-ben megjelent összefoglalója rámutat a vakcinagyártók nagyfokú eredményességet sugalló vizsgálatainak elfogultságaira, majd leszögezik: "..a bizonyítékok elégtelenek annak becslésére, hogy a 65 év felettiek oltása mekkora előnnyel jár - ha egyáltalán van ilyen előny - a halálozás csökkentésében."
Mindenkinek joga van egy oltás előtt megtudnia, milyen valódi előnyökkel és kockázatokkal jár a vakcináció. A kétes hatékonyság fényében más súllyal esnek latba a cikkben ugyancsak nem említett, ritka, de súlyos mellékhatások is. Jakab Zsuzsával ellentétben nem buzdítanék senkit arra, hogy a vakcinagyártók érdekében oltassa be magát, hanem a vakcinagyártókat ösztökélném hatékonyabb vakcina előállítására. Ha tényleg jön a Nagy Világjárvány, ezek a vakcinák nem fognak minket megvédeni.








































































 

 

 

 

 















 

 

 

 
Szendi Gábor: Boldogtalanság és evolúció. Jaffa 2010
Szendi Gábor: Pánik: tények és tévhitek. Jaffa 2009
Szendi gábor: Isten az agyban. Jaffa 2008 nov. 5.
Szendi Gábor: A nő felemelkedése és tündöklése. Jaffa kiadó 2008. jún. 4.

Feliratkozás hírlevélre
Küldje el barátjának, ismerősének!