Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor: Az Influenza rejtélye

Eredeti megjelenés: HVG. 2007 márc. 3. 49-50.

 

 

Az Északi féltekén élők telente rezignált természetességgel várják a jól ismert influenza megjelenését, s nem is gondolják, hogy ez a hétköznapinak tűnő betegség mily gyakran készteti a kutatókat a rejtélyes és misztikus jelzők használatára. Legutóbb John Jacob Cannell kaliforniai pszichiáternek, a nonprofit "D vitamin Tanács" alapítójának és munkatársainak tollából jelent meg 2006 decemberében az Epidemiology and Infection szaklapban egy merőben szokatlan, de sok adattal alátámasztott elmélete az influenzajárványok keletkezéséről.
Az influenzát már az ókorban ismerték, ám a tudományos érdeklődés homlokterébe az 1918-as, a becslések szerint a világon 30-50 millió ember halálát követelő "spanyol nátha" világjárvány lezajlása után került. A legveszélyesebb "A" influenzavírust 1933-ban sikerült izolálni, s később azonosítottak még két jóval szelídebb típust, a "B"-t és a "C"-t. Hamarosan kiderült, hogy az állati eredetű, madarakban és emlősökben élő, de az emberben is jól szaporodó vírus különféle, eltérően veszélyes mutánsai alakulhatnak ki. Mivel két fontos fehérje a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N) határozza meg a vírus típusát, ezért az egyes fehérjék variánsai alapján nevezik el a vírusokat. A rettegett "spanyol nátha" vírusát évtizedeken át próbálták sikertelenül azonosítani, az ötvenes években pl. Alaszkába indított expedíciók a fagyott földben konzerválódott tetemekből vett mintákból kísérelték meg az azonosítást, míg végül a kutatók 2000-ben a járvány áldozatainak tartósított, és egy amerikai patológiai intézetben eltárolt szövetmintáit megtalálva jártak sikerrel, megállapítva, hogy a nagy pusztítást a H1N1 vagyis az A1 vírus okozta.

Az influenzát számos rejtély lengi körül, amely napjainkig sok kutatónak okoz fejtörést. Az egyik a jól ismert, de nem könnyen értelmezhető szezonalitása, vagyis hogy mindig télen jelenik meg. A korábbi elképzelések még ma is a közhiedelem részei, vagyis, hogy a betegséget részben a hideg okozza, részben a zord idő miatt összezsúfolódott, egy légtérben tartózkodó emberek adják át egymásnak. Mivel a vírus valóban érzékeny a kiszáradásra és az UV sugárzásra, -így szól a magyarázat- télen a napfényszegény és hideg időjárásban sokáig fertőzőképesek a szervezetből kikerült nyálcseppekben tanyázó vírusok. Ám ez az érvelés már a józan ész alapján is cáfolható. Egyrészt az influenzajárvány az esős évszakban a trópusokon is menetrendszerűen megjelenik, a hideg tehát nem, csak a szezonalitás feltétele a járványnak. Másrészt az egy munkahelyen vagy egy helyen lakó, vagy tömegközlekedő emberek nyáron sincsenek kevésbé összezsúfolva, mint télen. Úgy tűnik, nyáron a vírus hatástalan, de ez nem a meleggel függ össze. Pl. az 1968-as hong kongi (H3N2) vírus már augusztusban megjelent Angliában, ám - dacára annak, hogy a lakosságnak a vírussal szembeni természetes védettsége nem volt - a járvány a maga teljességében csak február-márciusban bontakozott ki. Mi több, a '70-es években egészséges emberek fertőzhetőségét vizsgálva, szovjet kutatók kimutatták, hogy ugyanazzal a vírussal beoltott emberek télen nyolcszor, egy másik vizsgálatban nyolcvanszor valószínűbben lettek betegek, mint nyáron. A "szezonalitás" oka tehát magában az emberben van!

Az influenzával kapcsolatos másik közhiedelem, hogy azt "behurcolják", ill. hogy a megbetegedett emberek terjesztik. Bár kétségtelen, hogy a déli féltekén mindig az Északi félteke járványát követő hat hónapban alakul ki járvány, ám ezt a vírus utazók általi terjesztése nem magyarázza. Persze létezik a betegről-egészségesre való vírusátadás, de a "behurcoláselmélet" nem magyarázza meg, hogy jelenhet meg a járvány azonos szélességi fokon egymástól független vidékeken egyszerre, és miféle "összhang" alapján bukkan fel ugyanaz az új mutáns egymástól izolált helyeken is. Sir Christopher Andrewes, aki 1933-ban részt vett az influenzavírus felfedezésében, már korán megfogalmazta azt az elképzelést, hogy az influenzavírus a járvány után lappangva továbbra is jelen van, pl. módosult formában rejtőzik az emberi testben, s bizonyos ingerek hatására a következő szezonban aktiválódik. Ez megmagyarázná az influenzával kapcsolatos másik nagy kérdést, hogy hova is tűnik, és honnan kerül elő a vírus a kétévenként komolyabb járványok kiváltásához. Meglehet, az influenzavírus sajátos szimbiózisban itt él közöttünk. Maurice R. Hilleman, a Merck gyógyszercég amerikai részlegének kutatója 2002-es, a Vaccine szaklapban megjelent tanulmányában még azt is kimutatta, hogy egy-egy mutáns pontosan 68 évenként bukkan fel újra. Ez alól egyedül az 1977-ben újratámadó, spanyol influenzaként már megismert H1N1 volt a kivétel, amely feltehetően a Szovjetunióban "szökött meg" egy fagyasztóból, írja Hilleman. A vírusok tündöklésének és bukásának menetrendjét ismerve Hilleman jóslata szerint 2025-ben a H2N2 ázsiai vírus, míg 2036-ban a H3N2 hong-kongi vírus fog világjárványként újra színre lépni. A ciklikus megjelenés és eltűnés feltehetően az átlagos emberi élettartammal függhet össze, hiszen világjárványt olyan mutáns képes okozni, amely ellen a népesség jó része még/már nem védett. A vírus tehát "kivárja", hogy megszűnjön a védettség valamely mutánsával szemben, és akkor "veti be" valamely változatát.

Az influenza kutatás megmagyarázatlan jelenségeiben próbált rendet teremteni 1981-ben Robert Edgar Hope-Simpson angol orvos a The Journal of Hygiene szaklapban megjelent, különös következtetéseket levonó tanulmányával. Hope-Simpson komoly szakértőnek számított már ekkor a virológiában, mert korábban ő ismerte fel, hogy a herpesz vírus lappangó változata okozza az övsömört felnőttkorban. Hope-Simpson, megerősítette Sir Andrewes nézeteit, kijelentve, hogy az influenza vírus a fertőzés után gyorsan átalakul látens vírussá és detektálhatatlanná válik egészen a következő téli szezonig, amikor újraaktiválódik. Ám ekkor már a vírushordozó nem betegszik meg tőle, de másokat megfertőz. Az új mutáns "összehangolt" megjelenésére szerinte az a magyarázat, hogy az előző járvány során, a betegséget átvészeltek testében meglapult vírusok az immunrendszer hatására csak bizonyos verzióba tudnak átalakulni, vagyis az előző járvány vírustípusa -nem ismert módon- meghatározza a következő évi mutáns típusát. Hope-Simpson elméletében központi szerepet kap az influenza szezonalitásának magyarázata. Az északi féltekén a járványok legvalószínűbb időpontja január-február környéke, a szubtrópusokon június, a trópusokon pedig június-július hónapok. Hope-Simpson ebből arra következtetett, hogy a járványok általában a téli napfordulót, ill. a trópusokon az esős évszakot követő hónapban jelennek meg, vagyis a járványok kitörésének szezonalitása valamiképpen összefügg a napsugárzással.

Hogy a Nap hatással van az influenzajárványok kiterjedtségére és súlyosságára, azt bizonyítja egy további meghökkentő megfigyelés. Hope-Simpson 1978-ban közölte megfigyeléseit a Nature tudományos folyóiratban, miszerint a XX. század nagy influenza világjárványai egybeestek a 11 évenként fokozódó napfolttevékenységgel. Ugyancsak a Nature-ben 1990-es írásukban Sir Fred Hoyle angol asztrofizikus és Chandra Wickramasinghe, a Wales Egyetem matematikusa a kapcsolatot 1761-ig visszamenőleg megerősítették, és hajmeresztő magyarázatuk szerint a fokozott napfolttevékenység hatására keletkező napszél az űrből influenza vírusokat sodor a Föld légkörébe. Ha a következtetés nem is elfogadható, a tények azonban tények maradnak. Legutóbb, 2006-ban John W. K. Yeung a Hong Kong Kína Egyetem kutatója elemezte a kérdést a Medical Hypothesis szaklapban megjelent írásában. Az 1918-20-as spanyolnátha, a 1946-47-es A1-es, az 1957-58-as ázsiai, az 1968-69-es hong-kongi, és az 1977-78-as orosz világjárványok mind egybeestek egy-egy fokozott napfolttevékenységgel. A szerző lehetséges okként azt veti fel, hogy a napfolttevékenység befolyással van az átlaghőmérsékletre, az esőzésekre, a potenciálisan vírushordozó madarak vándorlására és az emberi szervezet működésére is.

A megannyi talányra dolgozták ki elméletüket a bevezetőben említett Cannell és munkatársai. Eszerint Hope-Simpson rejtélyes szezonális elméletének kulcsa az emberi szervezet aktuális D vitamin tartalma. A D vitamin ugyanis fontos szerepet játszik az immunrendszer működésében (lásd. HVG. 2006 szept. 29. 83-85), és míg nyáron a népességben relatíve magas a D vitamin szint, ez a téli hónapokra olyannyira lecsökken, hogy a lakosság többsége D-vitamin hiányos állapotba kerül. Az elmélet szerint ez magyarázza azt, hogy az influenza nyáron csak egy-egy embert képes megbetegíteni, s innen érthető az is, hogy nyáron még szándékos influenzafertőzésre is csak kismértékben reagáltak a kísérleti személyek. A szerzők elméletükkel értelmezni vélik a napfolttevékenység hatását is, szerintük a fokozott naptevékenység megnöveli a légkör ózonrétegét, amely így erősebben szűri a D vitaminszintézis szempontjából fontos UVB sugarakat, s így a Föld összlakosságában alacsonyabb D vitaminszint lesz télen. A trópusokon az influenza az esős évszakban jelenik meg, amikor jóval kevesebb a napsütés, s ilyenkor a feketékben is lecsökken a D vitaminszint, hiszen bőrszínűk miatt az Északi félteke lakóinál -azonos mennyiségű D vitamin szintéziséhez -jóval több napsütésre van szükségük. A szerzők szerint az USA fekete lakossága körében éppen a csökkent intenzitású napsütés miatt gyakoribb az influenza szövődményeként számontartott tüdőgyulladásos halál. A D vitaminhiány és a légúti megbetegedések kapcsolatát erősíti Andrew Ustianowski londoni trópusi fertőzésszakértő és munkatársai 2005-ös Journal of Infection orvosi szaklapban megjelent vizsgálata, amelyben bizonyították, hogy a színes bőrű bevándorlók körében kiugróan magas TBC-s megbetegedések száma a D-vitaminhiánnyal függ össze.
Cannel és munkatársai szerint a végső bizonyítékot olyan vizsgálatok szolgáltathatnák, amelyben nagy mennyiségű D vitamint ill. placebot kapó személyek védettségét hasonlítanák össze influenzajárványos időszakban.

Ideje is volna megfelelő védekezést kidolgozni az influenza járványokkal szemben, mert a védőoltásokkal kapcsolatban egyre több aggály merül fel. A gyógyszeripari függetlenségére büszke British Medical Journal hasábjain 2006 októberében ingerült vita bontakozott ki azt követően, hogy Tom Jefferson, a független orvostudományi elemzéseket végző Cohrane szervezet tagja "Influenza oltás: egészségügyi irányelvek kontra tények" címmel vitairatott jelentetett meg, melyben azt állította, hogy miközben széles körben alkalmazott influenza elleni védőoltás óriási összegeket emészt fel, eközben a független, nem a gyógyszeripar által végzett elemzések szerint az oltások különféle okokból hatástalanok, ill. biztonságosságukat kevés tény támasztja alá. Jefferson kritikáját többen azzal verték vissza, hogy az influenza oltás célja nem a járvány megelőzése, hanem a komplikációk és az influenza-halálozás csökkentése. Ám Jefferson felvetése nem áll egyedül. Lone Simonsen, az amerikai Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének kutatójának és munkatársainak 2005-ben az Archives of Internal Medicine orvosi szaklapban megjelent, az USA egész lakosságát felölelő elemzése kimutatta, hogy miközben az USA 65 év feletti lakosságának 1980-as 15%-os oltottsági szintje 2001-re már 65%-ot ért el, az influenza halálozás jóformán nem változott semmit. Ez annál is meglepőbb, írják a szerzők, mert a kormányok oltás-politikáját erősen meghatározzák azok a nem kontrolált, a gyógyszeripar által lefolytatott hatásvizsgálatok, amelyek szerint az oltásokkal az influenza-halálozás 70-80%-a elkerülhető. Az amerikai vizsgálattal teljesen megegyező eredményre jutott az olasz Caterina Rizzo, a Bari Egyetem kutatója és munkatársai is a Vaccine-ban 2006-ban megjelent elemzésükben. Az okok összetettek, pl. vajon arra a vírusra sikerül-e oltani, amely a járványt okozza majd. Ám a védőoltás hasznosságának Achilles sarka az, vajon hatásos-e idős korban az immunizálás. Erre a kérdésre a vizsgálatok szerint a válasz: nem, ugyanis az immunműködések időskori hanyatlása miatt a védőoltások nem váltják ki a megfelelő mértékű tartós védekezést, s végülis ez magyarázhatja az oltási programok sikertelenségét. Joggal vetődik fel ekkor az a kérdés, vajon egy ennyire kétes értékű oltással milyen egészségügyi kockázat jár, s ha van kockázat, megéri-e? Egyre több elemzés jelzi, hogy az influenza oltást követően 4-8-szorosára nő egy nagyon ritka (1fő/100 00 ember) , de súlyos, bénulást is okozni képes neurológiai betegség, a Guillain Barre szindróma gyakorisága. Új, egyelőre a mellékhatások miatt még beváltatlan reményeket keltenek az influenza ellen kifejlesztett gyógyszerek, melyek képesek gátolni az influenza vírus szaporodását. Meglehet, ha Cannel és mtsi. D-vitaminhipotézise használhatónak bizonyulna, jelentős előrelépés történhetne az influenza járványok megfékezésében.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre