Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor: Meddőségipar

Megjelent: Boss 2007 márc. 78-81.

Amikor még nem kívánjuk, teherbe esni túlságosan is könnyű, ha meg már akarjuk, olykor ez lehetetlennek bizonyul.

 

 

Már a Biblia is tele van terméketlen asszonyokkal. Mivel a gyermekáldás szorosan a nőhöz kapcsolódik, a terméketlen asszonyt sok kultúrában bűnösnek vagy elátkozottnak, netán a Sátánnal szövetkezőnek tekintették. A középkor Európájában a gyermektelenséget leginkább Isten büntetésének vélték. Sok más kultúrában a férj jogosult volt elhagyni, mi több megölni terméketlen asszonyát. Az ősi Indiában a férj megkötözve elégethette meddő asszonyát. Érthető hát, hogy még felvilágosult korunkban is, a terméketlenség rémképe sok nőt nyomaszt. Pedig a termékenységi problémák rohamosan terjednek, ma már a posztindusztriális társadalmakban a párok 15%-a küzd átmenetileg vagy véglegesen a gyermektelenség szívszorító problémájával.
Minden betegség vagy működészavar, amely a modern társadalmakban vált hirtelen elterjedtté, nyilvánvalóan az evolúciós ösvényről való letérés következménye. A termékenységi problémákat tehát csakis "evolúciós szemüvegen" át nézve érthetjük meg. Az egyik legkézenfekvőbb oka a nehezített teherbeesésének vagy végső soron a gyermektelenségnek az, hogy a legtöbb pályáját építő nő ma a harmincas évei környékére tolja ki a "babaprojektet". Mert sem az egyetemi évek, sem az azt követő karrierépítés és egzisztenciateremtés időszaka nem alkalmas arra, hogy a nő évekre kivonja magát a "forgalomból". Sok nő harminc körül döbben rá arra, hogy bár már hamarosan "kifut az időből", mégsem jött el az az pillanat, amikor nyugodt szívvel szakítaná meg szakmai karrierjét. Ilyenkor jön a pánik, a szorongás, hogy akkor minden mindegy, csak jöjjön a baba, de most azonnal. És akkor a baba nem jön, sem azonnal, sem egy év múlva, sem két év múlva… De nem csak azért, mert ebben a korban már biológiai okokból is csökken a teherbeesés valószínűsége.

A meddőségipar születése

A világ első lombikbébije, Louise Joy Brown idén töltötte be a 28 évét. Édesanyjának mindkét petevezetéke átjárhatatlan volt, és kilencévi sikertelen próbálkozás után vetette alá magát egy addig kísérletinek tekintett megtermékenyítési módszernek, melynek során egy érett petesejtet nyertek petefészkéből, lombikban férje spermájával termékenyítették meg, majd pár nap múlva a pirinyó embriót beültették a méhébe (in vitro fertilization, IVF). A mesterséges megtermékenyítés "high-tech" módszerei ettől kezdve rohamosan fejlődtek. 1992-ben vezették be azt a módszert, amikor a petesejtbe egyetlen spermiumot juttatnak be mikrotűvel (intracytoplasmic sperm injection, ICSI).
Az orvostudományban az utóbbi évtizedekben robbanásszerű változások figyelhetők meg. A magántőke vette át a tudományos kutatások, fejlesztések finanszírozását és befektetéseiért garantált megtérülést vár. A tudomány és az orvosi kezelések azonban kockázatos dolgok, nem lehet bejósolni egy tudományos fejlesztés sikerét, vagy egy kezelési módszer beválását. Amikor azonban a tudomány, vagy egy orvosi kezelés áruvá válik, a túl árnyalt, ezért a vevőt elbizonytalanító tudományos igazságokat felváltja a biztos sikert ígérő propaganda. A termékenységi problémákkal küszködők hatalmas száma, a rendkívül költséges, de egyben nagy nyereséget hozó "high-tech" módszerek együtt teremtették meg a ma már csak meddőségipar néven emlegetett üzletágat. A meddőségipar igyekszik betegségként definiálni az addig az élet természetes részének tekintett termékenységi problémákat, mert így áramoltatja műhelyeibe a megváltást remélő párokat. A medikalizáció folyamának az emberi életet egyre jobban lefedő egyik kis árama csupán ez.
A meddőségipar milliárdos üzletág, amely felbecsülhetetlen károkat okoz a világon millió és millió embernek. A medikalizáció veszélye mindig az, hogy betegségként definiál orvosilag nem kezelhető problémákat, majd a szükségszerűen bekövetkező kudarcot úgy minősíti, hogy a beteg problémája "a tudomány mai állása szerint kezelhetetlen". Nemrég nyilatkoztam egy magazinban erről a kérdésről, s a lap megkeresett egy magán meddőségi klinikát is. A vezető főorvos kijelentette, hogy a nők 35%-át sikeresen tudják kezelni, a többi 65%-nak bele kell törődnie abba, hogy nem lesz gyereke. Saját praxisom tapasztalataim és a nemzetközi szakirodalom szerint is ez a "meddő 65%" jó része minden korábbi sikertelen orvosi erőfeszítés dacára spontán (!) teherbe tud esni pszichoterápia hatására.
A meddőségipar propagandája elfedi azt az egyszerű tényt, hogy a meddőségipar technikái valójában nem alkalmasak bármilyen termékenységi probléma megoldására. Ezek a módszerek elsősorban olyan nőknél vezetnek sikerre, náluk viszont igen nagy, 70-80%-os a sikerarány, akiknél tényleges szervi elváltozások, pl. petevezeték elzáródás, endometriozis, vagy férfi eredetű meddőség áll fent. A női meddőség egyik leggyakoribb fajtája, s ez a páciensek 30-40-50%-át is kiteszi, az un. funkcionális meddőség. Funkcionális vagy megmagyarázatlan meddőség alatt az orvosok azt értik, hogy a nőben nem mutatható ki semmiféle, vagy legalábbis a terméketlenséget valóban magyarázó biológiai eltérés. Ezekben az esetekben az asszisztált reprodukciós technikáktól komoly siker nem várható. A meddőségipar azonban ekkora "beteganyagról" önként soha nem fog lemondani. Ha elvileg tudható is, hogy nem lesz siker, a TB által támogatott öt lombikprogramot az ipar akkor is ki akarja préselni a nőből. A "kezelésben tartás" azonban az orvosok részéről egyre erősebb pressziót igényel, mert sokan az anyagilag, egészségileg, lelkileg igen megterhelő kezeléseket a kudarcok láttán hajlamosak megszakítani - és beletörődni abba a manipulált tévhitbe, hogy nekik nem lehet gyerekük. Jól ismert fordulat azonban, hogy az ilyen párok gyakran az örökbefogadást választják, és amint megérkezik az örökbefogadott gyermek, a nő váratlanul teherbeesik és megszüli az orvosilag lehetetlennek minősített gyermekét. Sikertelen meddőségi kezeléseken résztvettek több éves utánkövetése bizonyítja, hogy az "orvosi kudarcok" 10-20%-a később spontán teherbe esik.

Funkcionális meddőség az evolúció perspektívájából

Az evolúció lényege a szaporodás. Mi azoknak a leszármazottai vagyunk, akik sikeresen szaporodtak, a többi génvariáns kihullott az evolúció rostáján. A természetes szelekció az évmilliók során a szaporodás szempontjából minden, akármilyen kis jelentőséggel is bíró sajátságot felerősített. Ahogy a kaszinóban a rulett asztalnál mindenki azon töri a fejét, a következő menetben mire és mennyit tegyen fel, úgy a szaporodásban is alapkérdés, hogyan lehet a kockázatokat és a nyereséget optimalizálni. A nyereség világos: minél több gyermek, akik majd fel is nőnek, sikeresen fognak szaporodni. Az un. összesített alkalmasság pontosan ezt fejezi ki: hány utód és rokon, milyen hatékonysággal terjeszti a génjeinket. Ha gondolatban visszarepülünk az ősidőkbe, a nyereség ugyanez marad, ám merőben más kép rajzolódik ki bennünk a kockázatokról.
Ha számba vesszük a nagyobb kockázati tényezőket, a következő csoportokat kapjuk.
1, van-e és lesz-e elég táplálék a magzat kihordására, majd a csecsemő táplálására
2, elég biztonságos-e az aktuális környezet a terhességre és az utódgondozásra
3, mennyire megbízható társ a gyerek apja
A nő szempontjából nagy kockázat egy terhesség, ha a környezeti és személyi feltételek nem kedvezőek, hiszen egészségét és energiáit olyan utódra áldozza, aki később nem lesz élet- és szaporodóképes. A táplálékhiány következtében az utód gyenge lesz, vagy meghal, az állandó veszélyek szintén előidézhetik a terhes nő, vagy utóda halálát, és a gyermekével magára hagyott nő még a mai világban is csak kínkeservvel tudja csak felnevelni utódait. Újraházasodási feltételei rosszabbak, és a mostohaapák mellett felnőni nem túl bíztató perspektíva. Bár szélsőséges példa, de bevilágít az evolúciós bugyrokba az a tény, hogy a családokban a mostoha gyermekek negyvenszer gyakrabban esnek gyilkosság áldozatává, mint édestestvéreik, és a véletlen, családi körülmények közt bekövetkező balesetek áldozatai is jóval gyakrabban mostoha gyerekek.
Samuel K. Wasser amerikai biológus alkotta meg a funkcionális meddőségre az "adaptív reprodukciós kudarc" modellt. Eszerint az "ok nélküli meddőség" nem betegség, nem funkcionális zavar, mint azt a meddőség ipar láttatja, hanem adaptív válasz az adott környezeti és szociális állapotokra. A funkcionális meddőség tehát valójában a "jobb időkre" halasztott terhességet jelenti. Az évmilliók során a női agy arra specializálódott, hogy képes legyen termékenységét a kül- és belvilági feltételeknek megfelelően szabályozni. Olyan szűrőmechanizmusok alakultak tehát ki, amelyek az észlelt táplálék- vagy biztonsághiány esetén gátolják a megtermékenyülést, az embriómegtapadást, vagy végső eszközként vetélést, koraszülést idéznek elő. A "belvilág" hangsúlyozása azét fontos, mert nem az a lényeg, milyenek a körülmények, hanem az, milyennek észleli a nő. Ebből a szempontból tehát rendkívül meghatározó a személyiség is, amely a kora gyermekkori viszonyokat tükrözi. Elég csak arra utalni, hogy az elvált szülők leányai - valószínűleg a partnerbe vetett bizalom hiánya miatt- kétszer gyakrabban vetélnek el!

Táplálék és terhesség

A harmadik világban végzett vizsgálatokból tudjuk, hogy a nők termékenységét meghatározó hormonok szintje a rendelkezésre álló táplálék függvénye. Ínséges időkben jelentősen csökken a termékenység. Hasonló megfigyeléseket tettek a háborúk idején, vagy koncentrációs táborokba került nők esetén is. Komoly táplálékmegvonás hatására megszűnik a peteérés és ovuláció. Anorexia nervosában, vagyis amikor a beteg a táplálékfelvétel erős korlátozásával kórosan sovány szinten tartja testsúlyát, a diagnosztikus kritériumok közé soroljuk a menstruáció megszűnését. Persze a szélsőséges eseteket könnyű felismerni. Ám a karcsúság korában, amikor majd mindenki fogyókúrázik, igen sok nőben alakul ki rejtett hormonzavar, amelynek látványos jelei még nincsenek, de a megtermékenyülés már nehezített, vagy nem megy. Jól ismert jelenség az is, hogy az intenzíven sportoló nők körében gyakori az enyhe hormonális zavar, vagy éppen - mint azt atlétanőknél, különösen hosszútávfutóknál tapasztalható - a menstruáció teljes megszűnése. Vizsgálatok azt mutatják, hogy a normál szaporodási funkciók fenntartásához a női test 20%-nak zsírból kell állnia. A zsírszövet hormonális úton, a leptin nevű anyagon keresztül jelzi az agynak, hogy van elég táplálék, a magzat kihordható-e. Meddőségre bizonyára nem mindig megoldás, de figyelemre méltó az a vizsgálat, amelyben évek óta termékenységi problémákkal kezelt nőket egyszerűen hízókúrára fogtak, és a nők 60%-a egy éven belül teherbe esett. A kutatók szerint mindenkinek van egy biológiailag ideális súlya, ami nem feltétlen azonos azzal, amit a tükörben szeretnénk látni. Ha hormonális oldalról közelítjük a kérdést, megint a leptinbe ütközünk. A leptin hatására fokozódik az agy szaporodást szolgáló hormonjainak a kiválasztása. Pl. állatoknál éheztetéssel mesterségesen előidézett menstruáció kimaradást leptin adásával meg lehetet szüntetni. A leptin az agy ügynöke, aki a tápláltságról tudósit. Paradox mód az alultápláltság problémakörébe tartozik a világméretű problémává dagadt elhízás is. Túlsúlyos nőknek 2-3-szor gyakrabban van termékenységi problémája. A nyugati szakirodalomban már felvetődött az az ötlet is, hogy elhízott nők mesterséges megtermékenyítési igényeit vissza kéne utasítani. Merthogy fölösleges a drága és veszélyes beavatkozásokat erőltetni, mikor a megoldás egyszerűen a fogyás volna. A meddőségiparról persze az ilyen ötletek visszapattannak, hiszen ők csak hormonszinteket látnak, s nem érdekli őket, sovány vagy elhízott nő-e a megrendelő. Ha egy centrum elutasítaná a túlsúlyos nőt azzal, hogy jöjjön vissza lefogyva, a kliens máris egy másik klinika tárt karjaiban kötne ki. Túlsúlyos nőknél igen gyakori a policisztás ovárium szindróma (POSZ) is, ami azt jelenti, hogy a petefészek tele van megérett, de kilökődni képtelen petesejtekkel. Vizsgálatok igazolják, hogy ez a probléma "magától" megszűnik, ha a nő lefogy. Az elhízást a leptin köti össze az alultápláltsággal. Elhízott embereknél kimutatható, hogy igen magas a leptinszintjük, de mivel agyukban leptinérzéketlenség alakult ki, az agy hormonügynöke révén táplálékhiányt észlel, és leállítja a szaporodást. Az inzulinrezisztencia és a II. típusú cukorbetegség is gyakori következménye az elhízásnak. Az a megközelítés, amely nem veszi figyelembe az evolúciós szűrőmechanizmusokat, melyek a táplálkozás zavarát a szaporodás leállításába fordítja át, erőltet egy kudarcra ítélt orvosi megoldást, és megfosztja a klienst a valódi megoldás felismerésétől.

Stressz és szaporodás

A veszélyes környezet, az állandó menekülés és félelem nyilvánvalóan rendkívüli módon ellene dolgozik a sikeres szaporodásnak. Őseink számára a veszélyek mindig kézzelfoghatóak voltak. A modern ember élete azonban telis-tele van megfoghatatlan, szimbolikus veszélyekkel, melyeket már nem is észlelünk, mert olyan életközeg ez nekünk, mint halnak a víz. Életünket végigkíséri a megfelelési kényszer, az állandó alkalmazkodás és teljesítés, a hajsza, az anyagi problémák, a boldogtalan kapcsolatok, stb. Mindezek alkattól függően "stresszelőek", ki mennyire bírja. Az evolúció végülis itt van velünk, most is folyik egyfajta természetes szelekció.
Jól ismert a "stressztengely", vagyis a hipotalamusz-hipofizis-mellékvese hármas, amelyek mind hormonkibocsájtó szervek, és egymást kölcsönösen stimulálják ill. gátolják stressz hatására. Veszély esetén tehát megnövekednek a stresszhormonszintek mind a vérben, mind az agyban, és ez gátolja a szaporodási funkciókat. Sokat idézett szélsőséges példa, hogy kivégzésre váró nőkben teljesen megszűnik a női hormonális ciklus. Ám elég csak otthonról az egyetemi kollégiumba költözni, mint az amerikai vizsgálatok mutatják, és máris kimaradhat egy-két ciklus.
Sokat vizsgált kérdés az un. funkcionális menstruációs zavarok, amelyek a termékenységi problémák nagy részét eredményezik. Ide tartozik a rendszertelen, túl hosszú, vagy éppen teljesen elmaradt menstruáció. Vizsgálatok garmadáját foglalhatjuk össze egy mondatba: ezt a zavart egyértelműen a szorongás és stressz idézi elő. Lehet ez munkahelyi stressz, házastársi stressz, veszteség és gyász - bármi, ami a nőt lelkileg megviseli. A meddőségipar itt is csak hipotalamikus "funkciózavart" lát, nem érdekli őt, mi is okozza ezt. Elárasztja a nő szervezetét különféle hormonokkal, majd a látszólag már rendezett működésű test mégsem fogadja be a megtermékenyített petesejtet. Ennek oka az, hogy a stresszhormonok sejt szinten gátolják az embrió megtapadását, a méh vérellátását, az immunellenállás kikapcsolását, stb. Kicsi az ember ahhoz, hogy az evolúció mesterművébe egy hormoninjekcióval belepiszkálva áttörje az évmilliók alatt kimunkált védvonalat.
Számos vizsgálat igazolja, hogy a lombikprogram előtt és alatt mért depresszió és szorongásszint egyértelműen előrejelzi a megtermékenyítés sikerességét. S mivel a sikertelen beavatkozások egyre csak növelik a nő reménytelenségét és szorongását, az újabb és újabb beavatkozások összességében egyre csak rontják a megtermékenyülés esélyét.
Több terápiás vizsgálat volt, melyben mindig olyan nők vettek részt, akik már évek óta reménytelenül próbálkoztak teherbe esni meddőségi centrumokban. A vizsgálatokban általában 10 üléses stresszkezelő tréningeket alkalmaztak, melynek végeredménye: az addig sikertelen nők 50-60%-a teherbe esett. A "futószalag" terápiákkal szemben a hosszabb idejű egyéni pszichoterápiával ennél jobb arányok érhetők el, legalábbis saját praxisomban ez a tapasztalatom.
A stressz és a termékenységi problémák közt nem mindig ilyen direkt a kapcsolat. Az ember személyiségét és biológiai-hormonális működését a kora gyermekkori tapasztalatok ill. traumák alapvetően átformálhatják. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a korai traumatizáció (szülő halála, válás, szexuális molesztálás, mostoha bánásmód) élethossziglan, stressztől függetlenül, tartósan magas agyi stresszhormonszinttel (CRH) jár. Ez önmagában gátlólag hat a szaporodásra, de az ilyen személyekben aktuális stresszre a mellékvesekéregben termelődő stresszhormon (kortisol) a normál válaszhoz képest 5-6-szor nagyobb mennyiségben termelődik. Ez a löketszerű stresszhormonhatás és az állandó magas agyi stresszhormonszint eredményeként traumatizáltak körében 2-3-szor gyakoribbak a termékenységi problémák és a spontán abortuszok gyakorisága. A traumatizáltak arányát meglehetősen alábecsüljük, amerikai vizsgálatok szerint ez a gyerekek 20-30%-át is kiteszi. Más vizsgálatok a stresszfogékonyság és a lombikprogramok sikertelensége közti kapcsolatot bizonyították.
A meddőségipar nem vesz tudomást ezekről a tényezőkről, holott önmagában már a kezelések és kudarcok szorongáskeltő hatása is hatékonyságrontó effektus. Az emberek persze nem szívesen hallják, hogy nekik pszichés problémáik volnának, de itt nem is erről van szó. Sokkal inkább arról, hogy az elkerülhetetlen stresszel szemben egyedenként eltérő a megküzdési képesség. Az említett magazinban kritikus nyilatkozatomra a megkérdezett főorvos nagy hangon válaszolt: Nekünk van pszichológusunk, tapasztalataiból még könyvet is írt. Utánanéztem annak a könyvnek, semmi köze nem volt a pszichés működések termékenységben betöltött szerepéről, a könyv nem volt más, mint a mesterséges megtermékenyítési technikákat ismertető propaganda kiadvány.

Termékenység és párkapcsolat

Elég volna csak annyit mondanunk, van, aki egyik kapcsolatában terméketlen, másikban meg termékeny. A nő számára evolúciós okokból rendkívül fontos a partner megbízhatósága, mennyit fog vállalni az utódnevelés terheiből. Ez meglehetősen homályos, sokaknak egyéni vérmérséklettől függően anyagi biztonságtól házastársi hűségig sok mindent jelenthet. Vannak eredmények a vonatkozásban, hogy a bizonytalan partnerkötődésű nők közt jóval gyakoribb a funkcionális meddőség. Hogy a partner észlelése komoly hatással van a szaporodás biológiai folyamataira, azt jól jelzi az a vizsgálat, melyben a nő donorspermával való megtermékenyítésének sikeressége azzal függött össze, mennyire képes ezt a férj érzelmileg elfogadni. Saját praxisomban a funkcionális meddőség oka leggyakrabban rejtett házastársi konfliktusok eredménye. Olyannyira, hogy több esetben a meddőség pszichoterápiás kezelése, a házassági problémák napvilágra kerülése folytán végül váláshoz vezettek. Sokan vélhetik úgy, hogy ez nem kívánt mellékhatás, ám ha az egyén élethossziglani boldogulását tekintjük, jobb egy szó szerint és átvitt értelemben is meddő házasságból kilépve új kapcsolatban beteljesíteni vágyainkat és evolúciós küldetésünket.

A meddőségi kezeléseket stresszcsökkentéssel kéne kezdeni?

Ez Daniel M. Campagne kutató a Human Reproduction szakfolyóiratban megjelent 2006-os irodalmi összefoglalójának címe. Összefoglalójában arra a következtetésre jut, hogy a kockázatos, költséges és megterhelő meddőségi kezeléseket megelőzően -megfelelő orvosi vizsgálatot követően - elsődlegesen a pszichoterápiás megközelítés volna ajánlható, mert a meddőségi centrumokban nagy számban fölöslegesen és sikertelenül kezelt funkcionálisan meddő nők erre a megközelítésre jól reagálnak. E felfogással szembe megy a meddőségipar, aki nem ebben érdekelt, továbbá a pszichoterápiás meddőségi kezelés TB alapon nem elérhető. Ezért mindenkinek gazdaságosabbnak tűnik a milliókba kerülő orvosi kezelés -ami még talán indokolt is lehetne, ha sikeres volna. Ám sokszor maguk az érintettek is, nem kis mértékben a meddőségipar hatékony propagandája által félrevezetve, jobban bíznak az orvosi kezelésben.

 

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre