Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Miért gyilkoljuk egymást?

Az emberi élet kioltása a legsúlyosabb bűn, de még égbekiáltóbbnak érezzük a tettet, ha gyilkos és áldozata rokoni viszonyban voltak egymással. Az evolúciós megközelítés új perspektívába helyezi a rokongyilkosságokat, s ezen keresztül általában is a gyilkolást és az erőszakot is.

Megjelent az IPM-ben 2013 júliusban

 

 

Az utóbbi évtizedekben egyre világosabbá válik, hogy az emberi és állati világ jelenségeit a szaporodási siker elvont fogalma segít értelmezni. Egy élőlény szaporodási sikerét egyszerűen az méri, mennyire terjednek el génjei a populációban. A szaporodási siker, mint elvont cél magyarázza, miért a szex irányít mindent az evolúcióban. Ha kiindulásként elképzelünk egy olyan populációt, ahol a szaporodási kedv alacsony, akkor a nagyobb szaporodási hajlandóságra ösztönző gént hordozó egyedek genomja a következő nemzedékekben túlreprezentált lesz, mert nekik született több utódja. A következő nemzedékben még jobban elterjednek a buzgón szaporodók génjei, és hamarosan egy olyan populáció alakul ki, amelyben már mindenki csak a szaporodásra gyúr, és a sok szaporodni vágyó közül azok fognak még sikeresebben szaporodni, akik semmilyen eszköztől sem riadnak vissza a sikeres szaporodás kedvéért.

Az emberi világ megannyi visszás jelensége abból nő ki, hogy az elítélhető tettek vagy jellemvonások (hűtlenség, csalás, hatalomvágy, pénzéhség, stb.) valamiképp növelik a szaporodás esélyét, akár a több vagy jobb szaporodási lehetőség, akár a sikeresebb utódok révén.

Sokan kétkedve olvassák az evolúciós elemzéseket, melyek minden apró mozzanatot vissza tudnak vezetni valamiképp a természetes és szexuális szelekcióra, mert nehéz elfogadniuk, hogy sok millió év alatt fizikai külsőnk, viselkedésünk, lelki jelenségeink az erős szelekciós hatások miatt minden sajátosságukkal a túlélést és a szaporodást szolgálják. A jelentéktelennek tűnő különbségek hosszú távon komoly szaporodási sikerhez vezethetnek. Elég csak arra gondolnunk, miért terjedt el olyan gyorsan a szőke haj, vagy a hiperaktivitásért felelős gén. A szőke haj kiemelte a nőt a fekete hajúak tömegéből, a ma hiperaktivitást eredményező "jó vadász" gének pedig pár ezer év alatt széles körben elterjedtek, mivel a jobb vadászok utódai valószínűbben maradtak életben.

A különböző emberi viszonylatokban elkövetett gyilkosságok rejtett értelmét is az evolúciós szempontú statisztikai elemzések világítják meg a leginkább. Az adatok és összefüggések értelmezésekor fontos szem előtt tartanunk azt, hogy az emberi genom az elmúlt 30-50 ezer évben nem nagyon változott, azaz viselkedésünk és lelkületünk a kőkori szociális viszonyokat tükrözi vissza.

Feleségbántalmazás és gyilkosság

A ma ismert társadalmak 86%-a poligám, s a monogámia kialakulása előtt valószínűleg ez volt a jellemző minden emberi társadalomra. A poligámia azonban kiélezi a férfiak közt a szaporodásért folytatott harcot, hiszen, ha egy férfinek több nő is jut, akkor lesznek férfiak, akiknek nem jut partner. A másik nagy veszély, ami a férfiakra leselkedik, hogy kakukkfiókák kerülnek a családi fészekbe, azaz a férfi egy másik férfi gyermekét neveli fel, abban a hiszemben, hogy sajátjáért fáradozik. A kockázat mértékét jelzi, hogy még az elterjedt fogamzásgátlással jellemezhető modern társadalmakban is 1-10% közt becsülik a kakukkfiókák arányát. A férfiak tehát az évmilliók során olyan tulajdonságokat fejlesztettek ki, amelyek hozzásegítik őket szaporodási sikerük biztosításához. Ezért majd' minden társadalomban a férfi arra törekszik, hogy szexuálisan kisajátítsa a nőt, ellenőrizze, szabadságában korlátozza őt, és fenyegetéssel, bántalmazással elrettentse a félrelépéstől. Minél értékesebb egy nő a férfi számára, annál valószínűbb a korlátozás és bántalmazás. A bántalmazás "logikája": elrettenteni a nőt az önállóságtól, a szabadságtól, az önrendelkezéstől, mert ez mind megnöveli annak a kockázatát, hogy a nő más férfitől esik teherbe.

A feleséggyilkosság a bántalmazás legsúlyosabb formája, evolúciós értelmezése több okból sem könnyű. Egyrészt, nem világos, miként növeli a szaporodási sikert egy asszony megölése, másrészt a feleséggyilkosság leggyakoribb közvetlen kiváltója az asszony elköltözése, azaz olyan nőt öl meg a férfi, aki már nem akar tőle gyermeket. Az elköltözött feleség vizsgálatonként eltérő arányban, 2-6-szor gyakrabban esik gyilkosság áldozatává, mint az otthonában élő nő. Egy nő meggyilkolása nem csak ma jár súlyos következményekkel, de az ősidőkben is volt ennek kockázata, hiszen a gyilkos férj a rokoni bosszú célpontjává válhatott. Az a magyarázat evolúciós értelemben sántít, hogy a feleséggyilkosság egyszerűen túlkapás, az indulatok elszabadulása, ugyanis a súlyos következmények miatt ez a viselkedés, mint céltalan bosszú, nyilván kiszelektálódott volna. Ha azonban az ősi társadalmak szokásait megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy általában jogosultnak tekintik az asszonyi engedetlenség és hűtlenség büntetését, ilyen pl. a ma is dívó megkövezés, más kultúrákban pedig az asszony családja végzi ki a családra szégyent hozó nőt. Az angolszász területeken 1973-ig a férjnek joga volt fogva tartani feleségét, ill. megakadályozni szökését, és aki szökött feleségnek menedéket nyújtott, annak kötelessége volt feladni a nőt vagy felelősséggel tartozott az okozott kárért. Hogy az asszonygyilkosságok szoros kapcsolatban állnak a szaporodási konfliktussal, azt jól jelzi az áldozatok életkori megoszlása is:

Természetesen olykor a nők is gyilkolnak, azonban a nők bármelyik életkorban azonos eséllyel válnak gyilkosokká, míg a férfiaknál a gyilkosságok legvalószínűbben a szaporodás szempontjából legkritikusabb időszakra esnek.

A megtorló és elrettentő jelleget az is aláhúzza, hogy a férfi akkor öli meg legvalószínűbben a feleségét, amikor már elveszítette. Hogy a férfiakban ősi hajlam van arra, hogy a nőt birtokuknak tekintsék, azt bizonyítja az is, hogy minél lazább férfi és nő között a kapocs, annál valószínűbb a gyilkosság. Együtt élő nők a házas asszonyokhoz képest kb. tízszer valószínűbben lesznek partnerük áldozatai.

Az asszonygyilkosságnak tehát kettős üzenete van: a, az asszony a férfi tulajdona, s ha nem lehet az övé, ne legyen másé sem; b, az életével játszik minden asszony, aki elhagyja vagy megcsalja a férjét. Amikor tehát egy férfi követi menekülő feleségét és végez vele, a férfitársadalom ítéletét hajtja végre.

Nemi erőszak

A nemi erőszak evolúciós gyökereiről ádáz vita folyik. Nyilván meg kell különböztetni a családon belüli nemi erőszakot, amely a közvetlen vágykielégítésen túl a nő megfélemlítését, és jövőbeni elérhetőségének biztosítását célozza, attól, amit alkalmilag, a férfivel kapcsolatban nem álló nőn követnek el. Kézenfekvőnek tűnik, de a vizsgálatok nem igazolják azt a feltevést, hogy a szaporodásból valamiért kiszorult, vagy a szaporodás szempontjából hátrányos helyzetben lévő férfiak hajlamosak a nemi erőszakra. Ha a férfiakat befektetési hajlandóságuk szempontjából osztályozzuk, akkor a nemi erőszakot elkövetők döntően azok közül kerülnek ki, akik un. "kisbefektetők", azaz a nemi életet korán kezdik, személyiségfejlődésük antiszociális irányt vesz, nem szeretnek kapcsolatban elköteleződni, preferálják a váltogatott partnereket, ill. egyidejűleg több partnerrel is szexuális viszonyt tartanak fenn. Hogy a nemi erőszak hátterében a szaporodási siker növelése áll, azt erősíti az elkövetők és az áldozatok életkori megoszlása is.

Szemben a közhiedelemmel, a nőkön elkövetett nemi erőszakok 80%-át olyanok követik el, akik ismerik a nőt, és a nemi erőszakok harmada családon belül történik meg a férj, volt férj, apa, mostohapa és más rokonok által.

A házasságon belüli erőszakot sokáig nem létező jogi kategóriának tekintették, az USA-ban egészen 1993-ig nem volt ilyen törvény. A férj által elkövetett erőszak gyakran traumatikusabb, mint egy idegen által elkövetett, mert a nőn az követi el az erőszakot, akiben bízik, akitől védelmet remél, és súlyosbítja a helyzetét, hogy a nőnek továbbra is együtt kell élnie erőszaktevőjével. A vizsgálatok szerint a házasságban elkövetett nemi erőszak a leggyakoribb fajtája a nemi erőszaknak. Becslések szerint a 1990-es években az USA-ban a házasságban élő nők 3-18%-a esett nemi erőszak áldozatául férje által. Egy másik vizsgálat szerint a házasságban élő nők 14%-át erőszakolta meg férje.

Egy 1998-2000 közt végzett angol vizsgálat szerint az összes nemi erőszak 56%-át a férj/partner és a volt férj/volt partner együttesen követték el, s idegen elkövető a nemi erőszakoknak mindössze 7%-áért felelt.

Mivel a nemi erőszakok több mint felét a nő otthonában követték el, ezért levonható az a tanulság, hogy egy nő számára a nemi erőszak tekintetében saját otthona és rokonai jelentik a legnagyobb kockázatot.

Hamupipőke effektus

A mostohagyermekeknek soha nem volt rózsás az életük, s ennek egyszerűen átlátható evolúciós oka van. Mindenki a saját génjei elterjesztésében érdekelt, nem pedig egy idegen ember utódját akarja felnevelni. Mivel az anyaság mindig egyértelmű, az apaság pedig kétséges lehet, a vizsgálatok szerint az apák abban mértékben mutatnak erőszakos viselkedést gyermekeikkel szemben, amilyen mértékben azok nem hasonlítanak rájuk.
Amikor az őskori körülmények közt élő hadzáknál vizsgálták, mennyit törődik az apa saját és mostoha gyermekével, egyértelmű volt, hogy a férfiak sem a játékban, sem a táplálásban nem fordítottak időt mostoha gyermekükre. Egy trinidad szigeti faluban végzett vizsgálat szerint a mostohagyermeket az anya jelenlétében az apa ritkábban szidja, bántalmazza, mint édes gyermekét, de az anya távollétében kétszer olyan gyakran lép fel mostohagyermekével szemben agresszíven, mint saját gyermekével szemben.

Férfiak és nők, amikor összeházasodnak egy már gyermekeket nevelő partnerrel, elsősorban a partner iránti vonzalom mozgatja őket, nem pedig az idegen gyermekek iránti vágy. Az öt éves kor alatti gyerekek bántalmazásból eredő haláleseteit megvizsgálva kiderült, hogy mostohaapával élni 123-szor nagyobb kockázatot jelent a halálra.

 

Még jobban rávilágít a mostohaszülő veszélyeztető szerepére a véletlen balesetekből bekövetkező halálozás kockázata. Elvileg két szülő, még ha az egyik mostoha is, jobban tud vigyázni egy gyermek életére, mint egy szülő. Mégis, ha összevetjük, mekkora a véletlen halálesetek kockázata, ha csak az anya neveli a gyermeket, vagy ha van egy mostohaapa is a családban, akkor a "teljesebb" családban tízszer nagyobb a baleseti gyermekhalál kockázata. Ha az erőszakosságból eredő nem szándékos halálos baleseteket tekintjük, egy mostohaapa jelenléte hatvanszorosára növeli ennek a kockázatát. Még rosszabb az arány, ha két örökbefogadó neveli a gyermeket. Az erőszakos viselkedésből eredő véletlen halál kockázata 80-szorosára nő, a vízbefulladásos balesetek kockázata pedig a gyermekét egyedül nevelő édes szülőhöz képest 27-szeresére nő. Mivel manapság egyre gyakoribbá válik, hogy gyermektelen házaspárok örökbe fogadnak gyerekeket, ezek az adatok sok örökbefogadó szülő jóérzését sértik. De ettől a tények sajnos tények maradnak.

A gyermekgyilkosság evolúciós szempontjait emeli ki az a tény is, hogy a genetikai apa által elkövetett gyermekgyilkosságok jellege merőben más, mint a mostohaapák által elkövetetteké. Az édesapák leggyakrabban öngyilkosság vagy családirtás keretében ölik meg gyermeküket, s elkövetéskor a legritkábban használnak lőfegyvert vagy fojtást. A mostohaapák viszont halálra vernek, lelőnek, megfojtanak, azaz brutális formáját választják a gyilkolásnak.

Testvérgyilkosság

Számos mitológiai történet szól testvérgyilkosságokról, mindenki ismeri Káin és Ábel vagy Remus és Romulus történetét. A testvérgyilkosságokat különösen felháborítónak tartjuk, mert ösztönös szövetségesként tekintünk a testvérekre. Az összesített fitness teória szerint is a testvéreknek támogatniuk kéne egymást az erős genetikai rokonság miatt, hiszen a testvérek egymás közös génjeit is terjesztik szaporodásuk révén. A születési sorrend teória alapján azonban egyértelmű, hogy a testvéreknek jó okuk van halálos ellenségnek tekinteni egymást, hiszen mindannyian ugyanattól a véges erőforrástól, a szülőktől, várják sikeres felnövekedésüket. A testvérek rivalizálása a fokozott szülői gondoskodásra, mi több, a kivételezés elérésére irányul a másik testvérek kárára. A felmérések azt bizonyítják, hogy a családok 60-80%-ban a testvérek közötti erőszak gyakori. Egy nagy felmérésben nők 15%-a számolt be arról, hogy testvére részéről szexuális molesztálásnak volt kitéve. Egy 28 USA államra kiterjedt vizsgálatban a nők 33%-a számolt be arról, hogy valamely bátyja szexuális visszaélést követett el vele szemben.

A testvérek viszonya tehát eredendően ellenséges, nem meglepő, hogy az erőszak olykor gyilkosságba torkollik. Ha a gyilkosságoknak nem volna evolúciós gyökere, a testvérsorrend és az életkori különbségek véletlenszerűen oszlanának meg. Martin Daly és munkatársai kanadai, angliai és japán testvérgyilkosságok adatait dolgozták fel. Kanadában pl. 1974 és 1990 között 255, Angliában és Walesben ugyanezen időszakban 89, míg Japánban a korai ötvenes években 45 testvérgyilkosság történt. Az adatokból az derült ki, hogy kamaszkorig az idősebb testvér gyakrabban ölt e meg fiatalabb testvérét, ami visszatükrözi a gyermekkori erőviszonyokat is. Ám kamaszkor után a fiatalabb testvérek gyakrabban ölték meg idősebb testvérüket, ami a gyermekkori különféle abúzusokért és elnyomatásért vett revánsnak tűnik.

Gyilkosság

A gyilkosságok evolúciós értelmezését azért hagytam a végére, mert az eddigi elemzések talán segítenek annak megértésében, hogy a közvetlen okok (szociológiai, pszichológiai) gyakran elfedik a távoli, evolúciós okokat. A bűnügyi rovatokat olvasgatva könnyen vélhetjük úgy, hogy a gyilkosságokat egyszerűen rosszul szocializálódott emberek követik el, akik vagy valamilyen problémájukat akarják eltervezett módon ilyen eszközökkel megoldani, vagy indulati cselekmény akaratlan súlyos következménye lesz a halál. Az evolúciós gondolkodás alapján azonban azt állíthatjuk, hogy a rossz szociális környezet, a diszfunkcionális családban való nevelkedés nem rosszul, hanem másra szocializál. És ez a "más" az evolúció során kialakult viselkedéses stratégia a szaporodási versenyben rossz pozíciókból indulóknak. Az eltérő szocializáció eltérő szaporodási stratégiákat aktivál. Jó példa erre az az összefüggés, hogy a bizonytalan jövőt, vagy alacsony várható élettartamot ígérő családi-társadalmi környezetben évekkel korábbra tolódik az első menstruáció, a nemi élet megkezdése és az első szülés ideje. Az impulzív viselkedés "akaratlan" halálos kimenetelére jó példa a genetikailag rokon és idegen gyermek bántalmazása közti különbség, vagy a véletlen baleseti halál eltérő kockázata édes és mostoha szülők esetén.
A gyilkosságokat elsősorban férfiak követik el, és egy korábbi grafikonon, amelyen a gyilkosságot elkövetők férfiak és nők életkori eloszlását mutattam be, jól látható, hogy a fiatal férfiak közt kiugróan magas a gyilkosságot elkövetők aránya. Lélektanilag ennek a fő oka, hogy a fiatal férfiak impulzívak, agresszívebbek és fokozottan kockázatvállalók. E tulajdonság-együttest nevezik "fiatal férfi szindrómának". Ez az az életszakasz, amelyben eldől, a férfi tud-e sikeresen családot alapítani és szaporodni, meg tudja-e teremteni a gyermekvállalás anyagi és kapcsolati feltételeit. Az alábbi grafikon tovább árnyalja a képet a gyilkosságot elkövetők életkori és kapcsolati státuszát mutatva.

A grafikonon jól látszik, hogy harmincéves korig a leggyakrabban az elváltak és a megözvegyültek gyilkolnak, s feltűnő, hogy a megözvegyültek még az elváltakhoz képest is kétszer valószínűbben ölnek. A 30-35 közöttiek körében az özvegyekhez felzárkóznak az egyedül élő férfiak. Az összes korosztályban a házasok ölnek a legkevésbé. Úgy tűnik tehát, hogy gyilkolásra leginkább a szaporodásban sikertelenek és a szaporodásból kiszorultak hajlamosak. Joggal mondhatná erre bárki, hogy a nincstelenség és a reménytelenség a bűnözés és a gyilkosság melegágya, és hogy sok gyilkosságot indulatból követnek el. Evolúciós értelemben azonban éppen a nincstelenség és reménytelenség (kapcsolati kudarcok, rossz életkilátások, stb.) veszélyeztetik leginkább a szaporodási sikert, és vezetnek el a kockázatvállaló viselkedésekhez. Ennek a kockázatvállaló viselkedésnek a következménye nem csak a gyilkossági hajlam, hanem a fiatal férfiakra jellemző kiugróan magas baleseti halál kockázata.

Jó volna hinnünk, hogy az erőszak és a gyilkolás kiküszöbölhető melléktermék. Az állatvilágból kiemelkedő emberben azonban évmilliók alatt kialakult pszichológiai és fiziológiai mechanizmusok élnek az agresszióra, amelyek a természetes és szexuális szelekció szolgálatában álltak és állnak ma is. A rokonokkal szemben elkövetett erőszakos cselekmények és gyilkosságok is azt bizonyítják, hogy hatalmi eszközökkel az agresszió csak csökkenthető, de nem szüntethető meg, mert az agresszió evolúciós érdekeket szolgálhat, s bármikor felszínre törhet.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre