Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Miért játszunk játszmákat?

Bár a "játszmázás" mára negatív kicsengésű fogalommá vált, könnyen meglehet, hogy az emberi lélek természetes működését akarjuk száműzni ideáljaink nevében?

 

 

A férj mindig lemorzsázza az asztalt, bemegy sáros cipővel a szobába, szertehagyja az újságjait. A feleség veszekszik és rendet rak utána, a férj pedig kikéri magának, hogy vele ilyen hangon nem lehet beszélni. Régen ezt úgy hívták, a hanyag férj és a házsártos feleség. Ma ezt játszmának nevezzük. Amikor Eric Berne Emberi játszmák könyve a hatvanas években (nálunk a nyolcvanas években) megjelent, emberi kapcsolataiban mindenki játszmákra kezdett vadászni. Férj és feleség játszmája arról szól, hogy ki az úr a házban, hogy minden nő házisárkány és minden férfi disznó. Mindkét nem gyermekkora óta harcol a szabadságért, vagyis a férfiak a szabad morzsázás jogáért, míg a nők a rabszolgaságból való felszabadulásért.
A játszma szinonimájává vált az őszintétlen, rejtett nyereségre törő kommunikációnak és szembeállítódott az őszinte, nyílt beszéddel. Az emberek természetesen továbbra is játszották játszmáikat, de innentől ezt egyfajta patológiás kommunikációnak kezdték tekinteni.
Mint minden fantáziát megragadó plauzibilis modell, amely látszólag jól érthetővé teszi az emberi lélek működését, a tranzakcióanalízis (TA) is hívekre talált, a módszer iskolává dagadt, az elmélet megmerevedett és a szorgalmas tanítványok "csipkeverő" tevékenysége nyomán túlburjánzóvá vált. Ez volt a sorsa a pszichoanalízisnek is és így járt a TA is. Berne eredetileg pszichoanalitikus volt, s megőrizte a pszichoanalízis filozófiáját, miszerint létezik a "normális, egészséges, elfojtás mentes" személyiség, amit Berne azonosított a játszmamentes emberrel. Mind a pszichoanalízis, mind a TA valójában patologizálja azt, ahogy az ember lényegi mivoltából fakadóan eredendően működik. A "mindenki neurotikus" szlogent a "mindenki játszmázik" váltotta fel.
Példaként vegyük azt az egyszerű helyzetet, hogy valaki megkívánja barátja feleségét. Nyilvánvaló, hogy vágyát nem csupán eltitkolni akarja, hanem el is fojtja, mert számára az nemkívánatos. Vajon ez patológiás elfojtás, avagy nagyon is az alkalmazkodás szolgálatába állított elfojtás?
A civilizáció fejlődésével egyre több ember él kis helyen összezsúfolva. Ha nem működnének bennünk az elfojtás és egyéb lelki elhárító mechanizmusok, az emberek halomra ölnék egymást, minden kézre eső nőt megerőszakolnának, minden mozdíthatót elrabolnának, és így tovább.
De vegyük a feleség megkívánásának "játszmás" változatát. A barát, ha együtt vannak, mondjuk állandóan gúnyolódik barátja feleségével, aki hol visszacsipkelődik, hol megbántódik, esetleg követeli, hogy férje védje őt meg. Berne egy rakás játszmát írna le kettejük között. Játszmának ugyebár azt nevezzük, amikor a felek kettős közlést alkalmaznak, vagyis a kommunikáció duplafedelű. A közlés nyílt része a társadalmi szintje, ezt bárki hallhatja; ez a csomagolása a rejtett közlésnek, ami a kommunikáció valódi tartalmát képviseli.
Mondjuk a feleség aznap este különösen csinosan jelenik meg a társaságban, mire a barát megjegyzi, hogy ő nem szeretné, ha az ő felesége is úgy öltözne, mint egy légypapír, vagyis, hogy mindenki őrá akarjon szállni. A nyílt közlés cikizés, a rejtett szintje az, hogy barát is rá szeretne "szállni" a feleségre. A feleség vicces kedvében meg így felel: de azok a legyek aztán odaragadnak és el is pusztulnak. A vicces válasz mögött Berne szúrós szeme egyből felfedezné a rejtett üzenetet: megpróbálhatod, de veszélyes vagyok, könnyen rabul ejtelek. Mire a barát: az intelligens legyek nem dőlnek be holmi mézga szagnak. A piszkálódás rejtett síkja világos: már rég Rád szálltam volna, ha nem tudnám, hogy csapdába kerülnék.
Netán a játszmamentes élet az volna, ha a barát szerelmet vallana barátja feleségének, lefeküdnének egymással, és szerelmi viszonyba kezdenének? Nem ezzel indulna el egy még nagyobb játszmaáradat? Titkolódzás, hazugságok, stb?
Az embernek könnyen az a gyanúja támadhat, hogy valójában nem lehet játszmamentesen élni, a játszma nem beteges és kiirtandó, hanem ez jellemzi a normál emberi kommunikációt. Ha jobban belegondolunk, mivel a játszma lényege, hogy elrejtse a közlő valódi szándékát, ez valójában a manipulációt írja le. A manipulációt sokan negatív jelenségnek tekintik, holott ha "meggyőző közlésnek" nevezzük, akkor minden hatásos kommunikációt manipulációnak nevezhetünk.

Mi mozgatja a játszmákat?

A TA felfogása szerint a játszmákat hármas okból játsszák. Egyrészt úgynevezett sztrókokhoz jutnak a játékosok. Sztrók alatt figyelmet, szeretetet, dicséretet, elégtételt értünk. Azzal, hogy barát pikírten évődik barátja feleségével, úgy udvarol neki, mint az általános iskolás kisfiúk, akik a nekik tetsző lányoknak meghúzzák a haját. Ha nem is szerelmi, de legalább valamilyen kapcsolatban van vele, és ez jutalmazó számára. A másik választható lehetőség a szótlan kerülés volna. Hasonlóképen díjazza az állandó ugratást a feleség is, hiszen nem akarja igazán leállítani, mert tetszik neki, hogy éppen vele "szórakoznak".
A játszma másik nyeresége mindig az idő strukturálása. A társas összejövetel meglehetősen unalmas volna, ha nem cikáznának az emberek között duplafedelű izgalmas üzenetek, hanem ehelyett az időjárásról kéne fecsegni, vagy kínos csendben üldögélni.
Végül az egyik legérdekesebb rejtett nyereség az un. egzisztenciális pozíció megerősítése. Ezt leegyszerűsítve úgy szokták megfogalmazni, hogy mindenki fejében van egy általános kép arról, hogy ő "OK" vagy sem, ill. hogy a világ, vagyis a többi ember is "OK" vagy sem.
Ha pl. valaki azt gondolja, "nem OK", akkor eleve nem sok jót vár az élettől. Ha netán megdicsérik, azt félreértésnek tekinti, ha nagy bizalommal rábíznak egy kihívásnak tűnő feladatot, megrémül tőle, és jól elszúrja. Amikor a feladattal végül felsült, érthetetlen elégedettséget fog érezni, és azt mondja magában: "ugye mondtam, hogy ne bízzák rám, most tessék, persze, hogy nem sikerült."
Ekkor a függöny mögül előlép a Tranzakcionális Analitikus és elmagyarázza a nyájas olvasónak, hogy a "nem OK" egzisztenciális pozíció megvédése azért jelent kielégülést, mert egyfajta nyugalmat és biztosítékot jelent arra, hogy legközelebb már nem fogják az alanyt olyan frusztrációnak kitenni, hogy nagy dolgokat bíznának rá.
De vajon, ha valakiben tényleg szorongást keltenek gyenge képességei, nem jogos önvédelem-e, ha kerüli a kihívásokat? A "nem OK" pozíció nem annak a társadalmi ténynek felel-e meg, hogy mindig vannak vesztesek és nyertesek? Az "okéság" és a "nem okéság" valójában az egyén családjának társadalmi helyzetét is visszatükröző önkép.
Visszatérve a barátra, valószínűleg azért sem mer szerelmet vallani a feleségnek, mert fél a botránytól, a visszautasítástól, a válástól és megannyi bonyodalomtól. Vagyis nem érzi magát annyira OK-nak, hogy fel merné rúgni az erkölcsi szabályokat, és ki merné élni a szenvedélyeit. Berne valószínűleg a fejét csóválná, de én speciel azt mondom: még szerencse, hogy ez a barát ilyen kishitű és nem dúlja fel mások életét.
A példán persze el lehet vitatkozni, aki volt már szerető, az talán az ember felszabadítását látja a szeretői kapcsolatban. De vegyünk egy TA kézikönyvekben gyakran szereplő iskolapéldát:

A vevő sétálgat a boltban, nézegeti a tévéket. Az egyik megtetszik neki, megkérdezi az eladótól, mennyibe kerül. Mire az eladó azt feleli: az drága lesz magának. Mire a vevő: megveszem.

A TA három énállapotot szokott megkülönböztetni: van a Szülői énállapot, amely hol gondoz, hol utasít, van a Felnőtt énállapot, amely racionális és logikus és van a Gyermeki, amelyet mindenféle emóció, kíváncsiság és megfelelni vágyás jellemez.
A TA szerint a vevő Felnőttje megkérdezte az eladó Felnőttjét a készülék áráról, mire az előadó látszólag Felnőttből válaszolt ("Ez drága"), de valójában a benne lévő csúfondáros gyerek a vevő Gyermek énállapotának azt mondta: "Te kis hülye, te ezt úgyse tudod megvenni." Ezzel felébresztette a vevőben a vetélkedő kisfiút, aki dacosan rávágta, hogy "Bee, de igenis meg tudom venni", és esetleg a zsebéhez mérten egy drágább tévét vett. A TA szerint itt tipikusan egy játszma zajlott le. De miért játszma az, ha az eladó egy drágább tévét akar eladni, és megtalálja ehhez a megfelelő meggyőző közlést? Miért kéne az eladónak korrektnek és tényszerűnek lenni, mintha nem is volna érdekelt abban, mit vesznek meg tőle? És vajon mi mozgatja a vevőt, hogy drágább készüléket vegyen? Tényleg csak a rivalizáló kisfiú szólalt meg benne?
Feltehetjük úgy is a kérdést, miért akarnak az emberek dicsekedni, gazdagabbnak látszani? Vagyis vetélkedni másokkal? A válasz: mert evolúciósan hasznos.

Játszma és evolúció

A TA, akárcsak a pszichoanalízis, keveset törődik azzal, hogyan alakult ki az ember, mik az ember evolúciós céljai. Ehelyett túl komolyan veszi azokat a felszíni célokat, miszerint mindenki szeretné, ha szeretnék, ha megbecsülnék, vagy legalábbis, ha figyelnének rá. Ezek az embernek nem eredendő céljai, hanem az evolúciós célok szolgálatában kifejlődött érzelmi szükségletek. A dolgok sosem azok, amiknek látszanak. Pl. az evolúció értelme a sikeres szaporodás, de az embereket nem ez, hanem a szex utáni vágy hajtja. És figyelem, megbecsülés, szeretet nélkül senki nem rúgna labdába a szaporodási versenyben.

Az evolúció során kialakultak bizonyos típus konfliktusok, amelyek megoldására sztereotip megoldások is kialakultak. Ezek részben genetikailag kódolt viselkedésformák. Az evolúciós célok soha nem tudatosak, az emberek csak követik azokat a motívumokat, amelyek révén a célok megvalósulnak.

A szaporodásért és a jobb adottságú partnerért folyó versengés eredményezi az olyan játszmákat, amelyekben nők kipletykálják a riválisukat, a férfiak meg hencegnek egymásnak a strandon, vagy a kocsmában. Hatalmas játszmagyűjteményt lehet összeállítani abból is, hogyan szeretné a férfi egy estére vagy netán egy életre meghódítani a nőt, és miként áll ellent, majd miként enged a nő a csábításnak. Berne úgy gondolná, ne játsszuk az eszünket, hanem mondjuk meg a másiknak, "tetszel nekem" és aztán ez vagy kölcsönös, vagy álljunk odébb. A valóságban ez röhejes volna, mert az imponálás és hódítás megkerülhetetlen, hiszen a férfiak közti versengés (ki az erősebb, ki a hatalmasabb, ki a férfiasabb, ki az önzetlenebb) eredménye teszi vonzóvá a férfit a nő szemében. Az udvarlás időszaka másfelől lehetőséget ad egymás szándékainak kipuhatolására. A barát és feleség iménti játszmája annak a latolgatása, érdemes-e ezt a férfit a génjei miatt szeretőnek befogadni.
A férfiakra jellemző hatalmi játszmák a magasabb társadalmi pozíció és vagyon elérését szolgálják, ami jobb szaporodási eséllyel jár, gondoljunk csak a siker csúcsán újraházasodókra.
A nő a férfi anyagi nagyvonalúságából ítéli meg, milyen anyagi bőség vár majd rá és utódjára. A tévé vásárlás a TA szemében olcsó kis játszma, evolúciós nézőpontból az eltartó képesség fitogtatása. Ha a nő "kéreti magát", s a szexért cserébe hűséget, jólétet vár el, az nem játszma, hanem az apa biztosítása az utód számára.
Amit a TA játszmának, vagyis burkolt eszközökkel való rejtett nyereségre törésnek nevez, az az evolúciós versengésben, ahol a kártyák kiterítése eleve hátrányt jelentene, természetes és követendő. A nemeken belüli és a nemek közti állandó manipuláció technikái evolúciósan kialakult eszközök, nem pedig őszintétlen játszmák. Természetesen ezek lehetnek túlhajtottak, de gyökerüket tekintve evolúciós előnyök megszerzésére irányulnak.

A másik nagy konfliktusterület a nemek eltérő invesztálása az utód felnevelésébe. Férfi és nő között alapvető érdekellentét rejlik, hiszen a nő hordja ki és neveli fel a gyermeket, akár mellette van a gyermek apja, akár nincs. A férfiak manapság is megfigyelhető kelletlen részvétele a gyermeknevelésben, évmilliós hagyományokra vezethető vissza. A férfiakról két sztereotípia él: a macsó, aki kényúr odahaza és a papucs, aki süt-főz-takarít. Valójában két férfitípusról van szó, a macsó a jó génjei miatt kényúrként is elkel, a papucs pedig családszerető igyekezetével gyengébb génjeit kompenzálja. A morzsákon és sárnyomokon vívott házastársi játszmák, a házastársi szex ellenszolgáltatás fejében való nyújtása mind arra irányul, hogy a nő a férfiből nagyobb családi elköteleződést csikarjon ki, ezzel csökkentve a rá rótt nagyobb evolúciós terheket. Azért szeretné hát minden férfi kakasnak érezni magát az otthoni szemétdombon, és azért érzi magát majd' minden nő mártírnak, mert függetlenül pillanatnyi helyzetüktől, eredetileg ez az evolúciós szereposztásuk. Itt gyökerezik a TA "Űzött vad" elnevezésű játszmája, amelyben a nő mártírként a családjáért él, mert ez élteti, de közben állandó vádolja környezetét, hogy kihasználják. A "Ha Te nem lennél…" játszmában pedig evolúciós olvasatban a nő azt dörgöli a férfi orra alá, hogy mással jobban járt volna, ezért hát becsülje meg jobban magát. A "Frigid nő" játszma abból az ellentétből fakad, hogy a nő kapcsolatorientált, míg a férfi szexorientált, ezért a házasság során a nőkben általában csökken a nemi vágy, de nő a gyengédség iránti igény, míg a férfiakban megmarad a szex utáni vágy, de lecsökken a gyengédségigény. A TA-t férfiak írták, úgyhogy némi elfogultság érződik a "Frigid nő" játszma leírásában. A játszma lényege, hogy a nő nem szexet, hanem gyengédséget akarna, ez férfi szemmel nézve azonban a férfi gyötrésére megy ki.

A következő izgalmas játszmaterep a szülő-utód konfliktus. A szülő mindenkori törekvése, hogy csak a szükséges mértékben fordítson energiát és élelmet utódjára, hogy erőforrásait tartalékolja a többi utódjára, ill. hogy minél jobb állapotban őrizze meg magát a következő sikeres szaporodásra. Ebből következik, hogy a szülő szeretné "levakarni" magáról az őt fölöslegesen nyúzó gyerekét, szeretne belőle minél előbb önálló, saját lábán megálló, az életben minél sikeresebb (tehát jól teljesítő, engedelmes, jólnevelt) gyereket nevelni. A gyermek ezzel szemben akkor maximalizálja sikerességét, ha minél több figyelmet és erőforrást tud a szülőből kipréselni. A Szülői énállapot tehát valójában egy viselkedéskészlet, amely arra irányul, hogy minimális befektetéssel hozza ki a gyerekből a maximumot, míg a Gyermek énállapot arra irányul, hogy maximális erőbedobást hozzon ki a Szülőből. A TA terápiákban sokat elemzett szülői programok, pl. a "dolgozz keményen", "legyél mindig győztes", "légy jókisfiú", melyek aztán felnőttkorban sokak életét kényszerű, boldogtalan robottá teszik, onnan erednek, hogy a szülő merev szabályokkal akarta elérni gyermeke későbbi sikerességét. De innen erednek a Lázadó Gyermek játszmák is, amelyek a mindenkori tekintélyek kikezdésére irányulnak.
A Szülő-Gyermek viszonyból alakul ki az egzisztenciális pozíció is. Ha a Szülő büntető-korlátozó, akkor a Gyermekben a "nem vagyok OK" érzése alakul ki, ha a Szülő bátorító és elfogadó, akkor meg az "OK" érzés. Mivel a Szülő többi ember modellje, ezért ha a Szülő elhanyagoló-bántalmazó, a többi ember "nem OK" lesz.

A Szülő-Gyermek viszonyt nagy mértékben befolyásolja a személyiséget alapvetően formáló utód-utód konfliktus, amit szokás születési sorrend hatásnak is nevezni. Az állatvilágban az utódok közti konfliktus sokszor halálos is lehet, de ha a régmúlt idők örökösödési szokásaira gondolunk (az elsőszülött visz mindent), akkor a véres testvérrivalizálás nagyon is érthető. Ugyanazt a szülőpárt az eltérő időben született gyerekek egészen másnak láthatják, ugyanis az elsőszülöttre, mint adott pillanatban a legnagyobb eséllyel felnövő utódra, mindig másként tekintettek. A testvérsorban hátrább lévő gyermekek egyrészt a szülő megosztott figyelemében, az idősebb testvérek részéről pedig folyamatos elnyomásban részesülnek. Az elsőszülötteket mindig olyan programok jellemzik, amelyek a hatalom megszerzésére és megtartására törnek ("Légy erős", "Légy tökéletes"), a később születettek pedig általában tekintélyt kikezdő, lázadó játszmákat játszanak ("Azért sem!", "Nekem ne parancsoljanak!").

Fontos evolúciós hajtóerő a túlélés. Az "Az semmi, ezt hallgassa meg" időtöltés lényege a "mik meg nem esnek" típusú történetek megosztása egymással. Sok játszma szól az esélyek latolgatásáról és a jövő bejóslásáról. Hasonlóan óvatosságra intő játszma a "Miért velem történik mindig ilyesmi?".

A csalásdetekcióra szintén evolúciósan kihegyezettek vagyunk, hiszen az emberi kapcsolatokban évmilliók óta a kölcsönösség elve alapján felváltva segítenek egymásnak az emberek. Ebben a szisztémába rövid távon jól jár az, aki csal, mert csak előnyöket nyer viszonzás nélkül. Az újabb vizsgálatok szerint a csalók arcára az emberek jobban emlékeznek. A "Most rajtacsíptelek, gazember" játszmát az játssza, aki meg van győződve arról, hogy mindenki az ő becsapására tör.

Evolúciós pszichoterápia?

A modern pszichoterápiák fő problémája, hogy erősen érték- és kultúrafüggők. Az emberi lélek működésének félreértéséhez vezet az evolúciós gyökerek figyelmen kívül hagyása. A játszmák nem az elidegenedett ember manipulációs törekvései, hanem a civilizáció kialakulása során az erőszakos érdekérvényesítést felváltó verbális befolyásolás eszközei. A játszma az emberi elme törekvéseinek komplex kifejezési módja. Ahogy a szó, úgy a játszma is használható rosszra. De ekkor nem az eszközzel, hanem a használójával van a baj.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre