Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Mit árulunk el magunkról?

Mit mond egy emberről az, hogy szorgalmas, becsületes, hamis, vagy éppen kényszeresen precíz? Tulajdonképpen semmi személyeset, ezek általános jellemzők. De mennyivel többet tudunk meg Raphaël Poulain-ról, Amelie papájáról, amikor a film elmondja róla, hogy utál mások mellett vizelni a férfi wc-ben, hogy utálja, ha gúnyos tekintettel méregetik szandálját, hogy ki nem állhatja, amikor kijön a medencéből és fürdőgatyája testéhez tapad.

 

 

De, szereti a tapétát hosszú csíkokban letépni a falról, a cipőket sorba rakni és kifényezni őket, kizúdítani mindent a szerszámosládájából, kitakarítani és gondosan mindent visszapakolni bele. Mit állapítana meg egy FBI-os profilelemző róla? Poulain gátolt, visszahúzódó, életidegen, kisebbrendűségi érzésektől szenvedő ember, akit a kötelességek tartanak életben. Orvosként részvétlen, fantáziátlan, szabálykövető, nem szeretnénk a betege lenni. Apaként érdektelen lánya ügyeiben és sorsa alakulásában.

A profilelemzők kis mozaikokból rakják ki, milyen ember lehet a keresett sorozatgyilkos, a merényletet tervező vagy egy pedofil zaklató. Truman Capote Hidegvérrel c. dokumentumregényéből tudjuk, mennyire meglepte a nyomozókat, hogy a farmercsaládot lemészároló gyilkosok egyike, mielőtt főbe lőtte az apát és a fiát, a földre fektetett apa alá kartonpapírt, a megkötözve a díványra fektetett fiú feje alá pedig párnát tett. Miért tesz valaki ilyet, ha utána úgyis öl? A hírhedt c. filmből, amely Truman Capote és a melegszívű gyilkos, Perry Smith kapcsolatáról szól, megtudjuk: Smith lelke mélyén egy érzékeny lelkű művész volt, de úgy hozta az élet, hogy egyszer csak ott állt egy puskával megkötözött túszaik fölött. A gyilkos gyilkos, de a gyilkolásban is benne van a teljes ember.

A minap láttam a Zavaros víz című filmet (rendezte Erik Poppe, 2008). A film főhőse, Thomas, társával ellopnak egy babakocsit, amelyben egy 4 éves kisfiút találnak. A gyerek menekülés közben elesik a folyóparton és meghal. Kézenfekvő, miként szabaduljanak meg a holttesttől. De Thomas nem bedobja a vízbe a gyereket, hanem mellig begázol a folyóba, és finoman a vízbe engedi az addig karjaiban tartott kisfiút. Ez az első finom jelzése annak, hogy Thomas jó ember - rosszkor és rossz helyen.

1943-ban az amerikai hadsereg felkérte Walter Langer pszichiátert, hogy alkossa meg Hitler pszichológiai profilját. Sok minden mellett, Langer megjósolta, hogy Hitler legvalószínűbben öngyilkosságot fog elkövetni. Langer ezt abból vezette le, hogy szerinte Hitler egész életében anyjának akarta férfiasságát bizonyítani. Ma inkább nárcisztikus személyiségéből következtetnénk erre: Hitler rettegett attól, hogy a szövetségesek bírósága előtt nevetségessé válik.

Hétköznapi profilalkotás

De nem bűnözőkről szeretnék szólni, csupán a profilalkotás gyökereire szerettem volna utalni. Lavaterről, a 18. századi fiziognómusról sok érdekes történetet jegyeztek fel, milyen pontos jellemzéseket volt képes alkotni az emberek külsejéből és viselkedéséből. Annak idején megjelent egy plakát, amelyen a sandán mosolygó Nixon volt látható, s mellette ez állt: "Venne Maga egy használt autót ettől az embertől?" A reklám az emberek ösztönös "arcolvasási képességét" célozta meg.

Valójában mindannyian ösztönös profilalkotók vagyunk, hisz a különböző emberekről szerzett benyomásainkból az illető viselkedésére és személyiségére próbálunk következtetni. Elég csak valakinek a járást, testtartását, hanghordozását futó benyomásként észlelnünk, s máris kialakul róla egy homályos képünk - ami persze sokszor hamisnak bizonyul. Hiszen előítéleteink, jó és rossz tapasztalataink összekeverednek a megfigyelt jellemzőkkel. Éppen emiatt érte sok bírálat a korai FBI-os profilalkotók "megérzésekre" alapozott személyiségrajzát. Ma már a kriminalisztikában statisztikai módszerekkel, esetelemzésekből levont következtetésekkel dolgoznak. Mi amatőr "profilalkotók" persze maradunk az intuitív módszernél, de sose felejtsük el, hogy következtetéseink olykor többet árulnak el rólunk, mint az elemzett személyről. Nagyban javul megismerő készségünk, ha félre tudjuk tenni az ítélkezést, ahogy azt a profik is teszik.

Az a feltevés, hogy apró részletekből következtetni lehet az "egészre", abból fakad, hogy a személyiség koherens, és következetesen nyilvánul meg az élet különböző területein is, kicsiben is, nagyban is.

Az öltözködés, mint nyelv

Mindennapi öltözködésünkben egész lényünk benne van. Elegáns, választékos, drága, feltűnő, élénkszínű vagy semleges, kihívó vagy visszafogott, modern vagy konzervatív, hóbortos, lezser, elhanyagolt - ezek olyan főbb dimenziók, amelyben a maga ízlése szerint mindenki elhelyezi magát. Ha belenézünk a tükörbe, magunkat látjuk benne. "Igen, ez illik hozzám, ez fejez ki engem". Egy értő szem nagy vonalakban meg tudja ítélni milyen a világlátásunk, minek akarunk látszani és mik is vagyunk valójában. Hangsúlyozni akarjuk személyünk fontosságát, különlegességét, egyediségét, vagy szeretnénk beolvadni a tömegbe? A külsőségeket vagy a belső értékeket tartjuk-e fontosabbnak? A beszélgetős tv műsorokba meghívottak ruházata arról szól, mit szeretnének két percben üzenni magukról a nézőknek. Valószínű, hogy mindenki alaposan megválogatja, miben jelenjen meg. Aki pólóban, mackófelsőben ül be a stúdióba, az azt mutatja, hogy "fütyülök az elvárásokra", "nem ájultam el a megtiszteltetéstől". Kicsit anarchista, kicsit tekintélygyűlölő, ő az, aki "nem áll be a sorba". Az élet más területén is felforgató gondolatok és tettek jellemezhetik. Kivétel ez alól az a celeb, akinek a topis megjelenés, az izzasztó reflektorok ellenére fejébe húzott sapka valójában jelmez. Ennek az az üzenete, hogy privát emberként nem hajlandó megmutatni magát. Van, aki egyszerűen normálisan felöltözik, ő csak azt jelzi, hogy megadja a tiszteletet az események és a nézőnek. A túlságosan is makulátlan kinézet, a drága zakó ujjából elővillanó márkás óra a gazdagságot és a hatalmat fitogtatja. El van telve magával, kiváltságosnak tartja magát, akit tehetsége emelt magasba. Nők esetében a frissen bodorított haj és a kiskosztüm a hivatalosságot hangsúlyozza, a divatos öltözet bizsu ékszerekkel azt jelenti: "beugrottam nyilatkozni", míg a semleges öltözet arról szól, hogy "ez a munkám része".

Mint mindenben, a ruházatban is ösztönösen azt mérlegeljük, mennyi mesterkedés áll az elért hatás hátterében, mennyire tér el az átlagostól lefele vagy felfele, mit akar hangsúlyozni (gazdagság, dominancia, erő, szexualitás, szakértelem, társadalmon kívüliség, szervezeti hovatartozás).

A ruházat jelentését tovább színezi a hajviselet, s ennek mondhatni olykor evolúciós gyökere is van. A szőke haj kb. 11 ezer éve egy véletlen mutáció eredményeként született meg, s azért terjedt el oly gyorsan, mert a szőke hajú nők magukra vonták a sok fekete és barna hajú nő közt a figyelmet és ezért sikeresebben szaporodtak. Egyfelől tehát a különlegességet asszociáljuk a szőkeséghez, még ha az festett is. Másfelől a világos haj gyermekkorban jellemző, a szőkeség ezért gyakran gyerekességet és naivitást sugall. A természetes szőkeséggel gyakran jár együtt a kék szem; utóbbi biológiai okokból a félénk, gátolt viselkedés egyik jele, van alapja tehát a "szőke kékszeműt" azonosítani a szemérmességgel és gyámoltalansággal. Férfiaknál a tar fej ugyancsak különösen metamorfózison ment át: a bőrfejűek társadalmon kívüliségét és összetartozásukat hangsúlyozó viseletből kialakult egy narcisztikus provokáció. Üzenete: "kemény csávó vagyok, engem az erőmért és a hatalmamért szeretnek". Egy vizsgálat valóban igazolta, hogy a bőrfej dominanciát és magabiztosságot sugall.

Hogyan eszünk-iszunk?

Vannak az impulzív habzsolók, akik gyorsan megunnak ízeket, ezért állandóan vágynak az újabb és újabb ételekre. Ingerkeresők, kíváncsiak, kalandvágyók, ők azok, akik mindent hajlandók megkóstolni, legyen az tengeri herkentyű, távol-keleti íz, vagy perverz ízkombináció. És vannak az óvatosak, a gyanakvók, akik az egyszerű, jól kiismerhető ételeket szeretik. Ritkán újítanak, szeretik a monoton, egyhangúbb étrendet. Kicsit leegyszerűsítve, vannak tehát a hedonisták és az aszkéta hajlamúak. Jogosnak tűnik a következtetés, hogy akik ínyencek, azok az élet más területein is nehezebben állnak ellent a csábításoknak, impulzívabbak, egészségtelenebbül élnek, munkájukban felületesebbek, kapcsolataikban hűtlenebbek, míg az aszkétább hajlamúak lelkiismeretesek, egészségesebben élnek, szorgalmasak és hűségesek. Ezt az okoskodást kutatások is igazolják.

Négy és ötéves korom közt vidéki rokonoknál nevelkedtem. Nagynéném a reggeli bevásárlás után gyakran osztott ki nekünk egy-egy Pityu csokit. Unokatestvéreim gyorsan megették, én azonban egy délelőttöt is eltöltöttem azzal, hogy a körmömmel lekapirgáltam egy darabkát, azt leszopogattam az ujjamról, dudorásztam egy sort és aztán jött egy újabb kis csokiforgács. Pár évvel később édesanyám fiatal kolléganőjében rokonlélekre leltem, amikor kiderült, hogy a 2.40-es nápolyit ő is úgy eszi, hogy óvatosan leválaszt egy ostyalapot, majd az alatta lévő csokiréteget körmével vagy fogával apródonként kaparja le. Lehet, hogy John Douglas erre azt mondaná: ez a gyerek nehezen fejez be dolgokat, nehezen válik meg dolgoktól és emberektől. S valóban, mindig hosszú kapcsolatokban éltem, nehezen dobok ki bármilyen haszontalanságot is, és fájó szívvel látom, ha az olvasott könyv hamarosan véget ér.

Sokat mondó lehet olyan apróság is, ki hogyan szereti a kávét. Judi James a The You code c. könyvében a presszókávézókat könyörtelen teljesítményhajhászoknak és főnökként kíméletlen hajcsároknak tekinti, akiknek a kávéívás csak a koffein minden élvezet nélküli beviteli módja. Ennek ellentéte a kapuchinózó, aki álmodozó, kényelmes, társaságkedvelő, untatják a részletek, szereti a változatosságot, és nem kedveli a kitartó szívós munkát. A koffeinmentes-szójatejes "kávét" iszogatót finnyásnak, arisztokratikusnak, sznobnak tekinti, aki a világgal és az emberekkel szemben mindenféle különc követelésekkel áll elő.

Sport

Hogy ki milyen sportot űz és néz, ugyancsak árulkodó. A csapatsportokat az kedveli, aki csoportidentitásra vágyik. Ősi gyökere ennek a törzsi háborúk. Az ilyen emberek szeretnek társaságban feloldódni, élvezik az együttlétet, a csapatmunkát. Az individualisták az egyén diadalával járó sportágakat kedvelik, fantáziaszinten a győztessel azonosulnak. Csak abban bíznak, amit maguk csinálnak meg és szeretnek kitűnni. Az agresszív sportokban (boksz, rugby) a nyers erőt, a versengő sportokban (atlétika, tenisz, kajak) az akaraterőt, a kitartást és a szívósságot lehet csodálni, és van, ahol a precizitást és a fölényes technikai tudást lehet csodálni (billiárd, golf). És hát a sakk az ész diadala. De van a sportnak egy másik vetülete is: Morgan Worthy szemszínről írott könyvében (Eye color, 1999) kimutatta, hogy a sötét szemszínű állatok és emberek általában gyorsabban reagálnak, robbanékonyabbak, és ennek felel meg a rájuk jellemző mozgásstílus. A világos szemű farkasok, rókák, vagy a macskafélék általában a lopakodásban és becserkészésben jók. A sötét szemű madarak rovarokra vadásznak, mert azok elkapása gyors reagálást igényel, míg a világos szeműek hosszasan kőröznek a magasban, majd lecsapnak áldozatukra. Sportokban a sötétszeműek a gyorsreagálást igénylő sportokban jók (boksz, ütősportok), míg a világos szeműek inkább atlétikában. Hogy megint saját példámmal hozakodjam elő, sosem voltam jó a robbanékonyságot igénylő sportokban, inkább a teve szívósságát igénylőkben éreztem jól magamat. Worthy elemzése szerint a barna szeműek szociálisan érzékenyebbek, míg a világos szeműek (kék, zöld, sárga) távolságtartóbbak, szociálisan érzéketlenebbek. A filmekben előszeretettel osztják a hidegvérű gyilkos szerepeket világos kékszeműekre. És persze Hitlernek is világos kék szeme volt, akárcsak Napóleonnak, Putyinnak vagy Asszadnak, Sztálinnak meg különleges sárga szeme volt. A világos szeműek általában makacsabbak, önfejűbbek, versengőbbek. Végülis ez lett a veszte Napóleonnak és Hitlernek is.

Foglalkozás

Végül sokat elárul egy emberről a foglalkozása. Vannak olyan pepecselős szakmák, mint a műszerész, restaurátor, és vannak a robbanékony, nagy erőt kívánó szakmák, mint a kovács, a mozdonyvezető. A paranoid ember gázszerelő lesz vagy nyomozó, a kényszeres karakter könyvelő, bankár, takarító. Az epileptoid karakter grafomán (író, festő), ill. vonzódik a hithez, filozófiához. Szondi Lipót sokat foglalkozott a személyiségtípus és a pályaválasztás kapcsolatával. Végülis a pályaválasztási tanácsadás pontosan ezen a felismerésen alapul: bizonyos személyiségjegyek bizonyos pályákra tesznek alkalmassá.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre