Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi G:
Mozgás és depresszió

(részlet Szendi G.: Boldogtalanság és evolúció. Jaffa, 2011. könyvéből)

A mozgáshiány és a depressziókockázat a vizsgálatok szerint szoros összefüggést mutat.

 

 

Edzés és depresszió

A mismatch, azaz "össze nem illési" hipotézis: így nevezik azt az teóriát, hogy az ember a paleolit életre van optimalizálva, génjei a paleolit életkörülményeket rögzítették, s ettől a modern élet feltételei nagyon eltérnek. Az egyik alapvető tényező a táplálkozás, a másik a mozgás. Természetesen van még sok más is, pl. a modern ember napkerülése. A táplálkozás és depresszió kapcsolatát alaposan körbejártuk, vizsgáljuk meg most a mozgást. A mozgáshiány depressziókeltő hatását nem könnyű bizonyítani, mert hiszen a mozgáshiány egyben élményhiány, és a Kelly Lambert-féle vizsgálatok szerint az erőfeszítés indukálta jutalomélmény fő mechanizmusa is a fizikai mozgáshoz kötődik. Terry Camacho és kutatócsoportja vizsgálata azért némi igazolását adja annak, hogy a mozgáshiány depresszióhoz vezethet (Camacho és mtsi., 1991). Az Alameda Megye Vizsgálatban 1965-ben, 1974-ben és 1983-ban mérték fel az emberek aktivitás és depresszió szintjét. Aki végig aktív volt, vagy a kezdeti inaktivitásból aktív életre váltott, az 1983-ban nem volt depressziós, ellenben aki mindig is inaktív volt, vagy időközben vált azzá, annak depressziószintje 1983-ban magasabb volt, mint az aktív életet élőké. Hasonló eredményre jutott Ralph Paffenbarger és kutatócsoportja 25 éves követéses vizsgálata, amelyben a Harvardon 1962-66 közt végzettek depressziókockázatát alacsonyabbnak találták a sportos aktív életet élők között (Paffenbarger és mtsi., 1994).
A mozgás depresszióellenes hatását könnyebb igazolni, ez a fejezet erről szól. A recept: vegyünk egy rakás depresszióst, vegyük rá őket valamilyen aktív rendszeres mozgásra, és mérjük meg pár hónap múlva az eredményt. A mozgás felfedezése egyébként megint a modern ember tudományának groteszkségét domborítja ki: az ember fejlődése utolsó pár száz évében minden evolúciós kényszerűségétől megszabadult, gondolok itt pl. a közlekedés gyorsulására, vagy a hírközlés fejlődésével a nagy távolságok áthidalására, hogy aztán újra felfedezze, hogy a megspórolt mozgással mennyi kárt tett magában. Sokáig tartott ez a felfedezés. Mint Henriette van Praag összefoglaló tanulmányában fanyarul megjegyezte, az amerikai közegészségügy még 1975 körül is meglehetősen fanyalogva szemlélte az akkori "sportmániásokat", és "izomagyúaknak" nevezték a szenvedélyes testedzőket (van Praag, 2009).
A természeti népek napi hat órát futnak, gyalogolnak, hogy élelmüket beszerezzék, a modern ember meg 8 órát, vagy még többet ül ugyanezért. Az ámisok napi mozgását lépésszámlálóval megmérték, s a férfiak átlagosan napi 11 kilométert, a nők pedig nyolcat gyalogoltak (Bassett és mtsi., 2004). A modern ember mozgása a sport - ha van erre ideje és kedve.

A lehangolt, mindig fáradt emberre jellemző a korlátozott mozgásigény és az energiátlanság, még a lépcső felmenni is erőfeszítés.

Az edzettség véd a depresszióval szemben?

Benjamin Greenwood és kutatócsoportja a depresszió tanult tehetetlenség modelljét tanulmányozza évek óta állatkísérletekben. 2003-as vizsgálatukban bizonyították, hogy hat hetes önkéntes mókuskerék edzés kivédte a későbbi kontrollálhatatlan áramütések depressziókeltő hatását (Greenwood és mtsi., 2003). Később azt igazolták, hogy az edzés időtartama erősen meghatározza a védőhatást (Greenwood és mtsi., 2005). Catharine Duman és munkacsoportja egerekkel végzett vizsgálataikban megerősítette a jelenséget (Duman és mtsi., 2008).
Ezek a vizsgálatok azért is fontosak, mert állatoknál nincs placebohatás, s így ezek a vizsgálatok jelzik, hogy a sport és az edzettség valóban olyan változásokat idéz elő az agyban és a szervezetben, amely a későbbiekben védetté tesz a stresszel szemben. Mint a "A depresszió szerotonin hipotézise" fejezetben kifejtettem, a kontrollálhatatlan stresszre kialakuló passzív viselkedés nem feltétlen depresszió, de mindenképen stresszreakció.

A sport depresszió ellenes hatása

Az első komolyabb vizsgálat a sport depresszióra gyakorolt hatásában 1979-re datálódik, amikor John Greist és munkatársai komoly depressziós betegeket három csoportba osztottak: az egyik csoport hetente többször futott, a másik csoport egy időkorlátos pszichoterápiában vett részt 10 héten át hetente egy alkalommal, a harmadik csoport egy időben nem korlátos pszichoterápiában részesült. A 12. hét végére megállapítható volt, hogy mindhárom csoport azonos mértékben javult (Greist és mtsi., 1979). A hatásmechanizmust ekkoriban még csak találgatták, és sokakban felmerült, hogy ez amolyan placebohatás. A gyógyszerközpontú gondolkodás szerint a pszichoterápiák fő hatása amúgy sem más, mint placebohatás, nyilván a futás is így hat. Ez a nézet tartotta magát egészen addig, amíg végül be nem lehetett bizonyítani, hogy a pszichoterápiák hatására nagyon is egzakt változások történnek az agyban, amelyek valóban arról tanúskodnak, hogy a páciensek a terápia hatására kontrollálni tudják homloklebenyükkel a negatív érzelmeket gerjesztő amygdalát és más limbikus rendszerbeli területeket (Szendi, 2007). A futás és egyéb sportok hangulatjavító hatását sokan mai is az endorfinoknak, ezeknek a szervezet által termelt "boldogsághormonoknak" tulajdonítják, holott ezt már elég régen megcáfolták. Richard Markoff és kutatócsoportja hosszútávfutókban naloxonnal gátolta az endorfinok hatását, de a futás euforizáló hatása ugyanúgy megmaradt, ami azt igazolta, hogy ez nem az endorfinhatás következménye (Markoff és mtsi., 1982). A sport depresszió ellenes hatásának mechanizmusát csak később tisztázták. Addig azonban gyűltek az adatok, hogy akármilyen úton-módon is, de a sport hatásos a depresszió ellen.
Jeffrey Fremont és Linda Wilcoxon Craighead 1987-ben ugyancsak a sport és a pszichoterápia hatását vetették össze és megint csak az derült ki, hogy a sport a pszichoterápiával azonos hatású (Fremont és Craighead, 1987). Lisa McCann és David Holmes már kétféle placebocsoportot is alkalmaztak: az egyikben nem történt semmi (azaz várólistán voltak a páciensek), a másik csoportban relaxáltak. A placebocsoportokban nem javult a depresszió, míg az aerobik hatására jelentős javulás következett be, bizonyítván, hogy az aerobik depresszióellenes hatása nem egyszerűen az idő múlásának, vagy a kezelésbe vetett hitnek tulajdonítható (McCann és David Holmes, 1984).

A sportvizsgálatok egyre gyarapodtak, James Sallis és Neville Owen "Fizikai aktivitás és Viselkedésorvoslás" című, 1999-es könyvükben már tíz, depresszióban lefolytatott komolyabb tudományos vizsgálatról tudott (Sallis és Owen, 1999).
A rövidség kedvéért nem írom le a sok vizsgálatot, hanem az összefoglalókat idézem. Holly Blake két munkatársával 2009-ben 29 vizsgálatot olyan azonosított be, melyek 60 évnél idősebb embereknél mérték a sport depresszióellenes hatását. Ebből 19-et különböző okokból kizártak, s a maradék 11-en végezték el elemzésüket (Blake és mtsi., 2009). A vizsgálatok 71%-ban a sport szignifikánsan csökkentette a depressziót, egy vizsgálatban mód nyílott az intenzívebb és kevésbé intenzív sport hatásának az összevetésére is, s az intenzívebb csoport még nagyobb mértékben csökkentette a depressziópontszámot. A hosszútávú hatásokat is vizsgálták. Singh és munkatársai vizsgálatában 26 hónap multával is megmaradt a javulás a tréningező csoportban (Singh és mtsi., 2001). Penninx és kutatócsoportja kétféle tréninget alkalmazott, aerobikot és súlyokkal való edzést (Penninx és mtsi., 2002). Az aerobik hatása 18 hónap után is megmaradt, míg a súlyzózásé nem. A szerzők több szempontból is hangsúlyozták a sport fontosságát a depressziókezelésben. Egyrészt a költséghatékonysága nagy, másrészt az antidepresszánsok hatékonysága csekély és komoly mellékhatásokkal kell számolni, harmadrészt a sport a krónikus betegségekre is pozitívan hat, nem csupán a depressziót javítja.

Alisha Brosse és csoportja átfogó összefoglalója 12 randomizált, placebokontrollos vizsgálat elemzése alapján szintén arra következtet, hogy a különféle tréningek mind az egészséges, mind a klinikai depressziósok esetében hatásos a depresszió csökkentésében (Brosse és mtsi., 2002).

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre