Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Mumológia

Minden, amit meg akart tudni a múmiákról, de nem merte megkérdezni.

 

 

 

Fogfájásra, epilepsziára szedjen múmiát!

Az ókori Perzsiában a kőolajból származó bitument csodagyógyszernek tekintették. A görögök tudtak erről a csodaszerről, és azt gondolták, a múmiák balzsamozásnál is használják ezt az anyagot. A múmia szó valójában ezt a bitument jelentette, de a 12. századi Európában, némi pontatlansággal a két dolgot összekeverték, és a végeredmény egy borzalmas ízű "gyógyszer" lett, ami nem állt másból, mint ledarált múmiákból. Akkoriban még nem végeztek kettős vak próbás klinikai vizsgálatokat, hogy hatásos-e a "gyógyszer", de szedte, aki meg tudta fizetni. I. Ferenc francia király sehova nem ment múmiapor nélkül. Használták epilepsziában, tályogra, bőrkiütésre, törésekre, bénulásra, migrénre, torokgyulladásra, köhögésre, szívritmus zavarra, gyomorpanaszokra, mérgezésre, sőt még a pestis ellen is hatékonynak vélték. A jó múmia sötét színű, kesernyés ízű és illatos volt. A kereslet olyannyira megnőtt, hogy a gátlástalan kereskedők és múmiafelhajtók gyártani kezdték a múmiákat. A technika egyszerű volt: szerezz egy kivégzett, öngyilkos, vagy elhalálozott egyiptomit, tedd ki a napra, és ha kiszáradt, daráld le. Olykor döglött állat is megfelelt, por alakban már nehéz volt tisztázni az eredetet, hatni meg legalább úgy hatott, mintha eredeti lett volna. A "gyógyszer" még a 19. században is használatban volt, egy 1905-ös német gyógyszerészeti könyv úgy írta le, hogy "gyantás vöröses-barna vagy barnás-feketés darabkák, keveredve némi barnás csonttöredékkel és vászondarabkákkal". 1908-ban még rendelni lehetett a Merck gyógyszergyártól, aki úgy hirdette, hogy "Eredeti egyiptomi múmia, 17.50 márka/kg, amíg a készlet tart".
A múmiákat sokáig tehát nem sokra becsülték, de ez volt a sorsa megannyi híres műemléknek. A piramisok burkoló kőlapjait évszázadokon keresztül az egyiptomi lakosság "bányászta" le építkezési célokból, a királysírokat pedig szinte egytől-egyig kirabolták.

Megmaradni az örökkévalóságnak

Az egyiptomiak szerint egy emberi lénynek hat tulajdonsága van: a fizikai teste, az árnyéka, a neve, a lelke (ka), a személyisége (ba) és a halhatatlansága (akh). A halál utáni újjászületéshez mindegyikre szükség van. A halhatatlanságot leszámítva, mind a születéssel adatik meg. A ka egyfajta duplikátum, amely majd később beköltözik a sírba, s ugyanolyan szükségletei vannak, mint a fizikai testnek, ezért helyeznek el élelmet és használati tárgyakat az egyiptomiak a sírban. Az akh, vagyis a halhatatlanság a temetési szertartás során születik meg és társul a személyhez. A fizikai test konzerválása nélkül elveszne az a kapocs, amely összeköti a személy tulajdonságait, és nem születhetne újra a túlvilágon.

Múmia házilagosan

Otthoni barkácsoláshoz ajánljuk.
Első lépésben megmossuk a testet. Aztán felvágjuk, és eltávolítjuk a májat, a beleket és a lépet. Ezeket külön edényekbe tesszük. Aztán fogunk egy kampót, és az orron át az agyat kikotorjuk. Ezután a testet nátronnal borítjuk be jó vastagon, és negyven napig így hagyjuk. A nátron a Nílus partján található só, de házilag is elő lehet állítani nátrium sók keverékéből. A nátron teljesen kiszívja a nedvességet a testből. Ezután jöhet a pólya, amit gyantával megerősíthetünk, majd egy maszk, amit kifestünk a múmia arcának megfelelően.

Mumab, a modern múmia

Két kutató, Ronn Wade és Bob Brier 1994-ben rekonstruálta az egyiptomiak balzsamozási eljárását. Beszereztek 270 kg. nátront, 100 méter egyiptomi lenvászoncsíkot, mirhát, illatos gyantát, cédrus olajat, pálma bort. Már csak egy alany kellett, aki még halála előtt volt kedves felajánlani testét az orvostudománynak. Találtak is egy derék öregembert Baltimore-ból, aki hetven éves korában szívrohamban halt meg. Elnevezték őt Mumab-nak. A kísérlet tudományos értéke az volt, hogy igazából sem a piramisépítés, sem a mumifikálás titkát nem hagyták hátra az egyiptomiak, mert ezek szent és titkos dolgok voltak. Egyedül Herodotosz i.e. 450-ben tett Egyiptomi kirándulásából maradtak ránk adatok, illetve az ő feltevései a mumifikálást illetően. Ő viszont egyes fordítások szerint úgy vélte, nátron oldatban áztatják a tetemet, de mások a száraz eljárást tartották elképzelhetőnek.
A kutatók elkészíttettek minden - a mumifikáláshoz szükséges- eredeti eszköz másolatát, ácsoltattak egy széles balzsamozó asztalt, készíttettek kanópusz edényeket, amelyekbe a belső szerveket csomagolják majd, és legyártattak 365 ushabtis-t, vagyis kis kerámia szolgát, akik majd dolgoznak Mumabért a túlvilágon. Az anyagokért elutaztak Egyiptomba, a nátront pl. a Nilus partján gyűjtötték össze.
Aztán megkezdődött a művelet. Hérodotosz leírása szerint az egyiptomiak az agyat egy hosszú horoggal távolították el az orron keresztül, de a kutatók szembekerültek azzal a nehézséggel, hogy az agy elég nagy szerv, és ezt kihalászni darabokban, elég nehézkes. A leleményes kutatók módszere kicsit talán gusztustalan, de aki menzákra jár ebédelni, talán ezt is kibírja. Ronn és Bob ugyanis jól bekavartak Mumab fejébe, elfolyósítva ezzel Mumab agyát, és aztán már könnyű dolguk volt, innen igazán nem érdemes részletezni. Gyanítható, hogy az egyiptomiak is rájöttek erre a trükkre. Aztán a test oldalán egy obszidián pengével kis rést vágtak, és azon keresztül távolították el a belső szerveket. A szívet nem, mert az egyiptomi hit szerint ez a személy egyik legfontosabb része. (Az agynak az egyiptomiak nem tulajdonítottak jelentőséget, ezért el is dobták az eltávolítás után.). A belső szerveket rituális tisztítás után szintén nátronba tették. Aztán Mumab testüregét a nyíláson át pálmaborral és mirhával kiöblítették, majd nátron csomagocskákkal tömték ki a testet belülről is. Ezután teljesen beborították Mumab testét nátronnal. 35 nap múlva a tetem teljesen kiszáradt, 30 kilót veszítve súlyából. Ekkor a test belsejéből kiszedték a nátront, és vászoncsomókkal tömték ki. Majd Mumab testét illatos olajokkal dörzsölték be. A bepólyálást III. Tutmozisz fáslidivatja szerint végezték, s ez a művelet is több napig tartott. Tekercselés közben a lenvásznat gyantával kenték. Kilenc kiló lenvászonra volt szükség az előírás-szerinti pólyáláshoz.


Mumab azóta klímatizált helységben alussza örök álmát.

A fáraó átka

Tutankhamon sírját a Királyok völgyében Howard Carter fedezte föl 1922 novemberében.

Nem véletlen, hisz tudta, hogy ez a király még hiányzik a leltárból, s őt kereste. Pénzügyi támogatója Lord Carnavon volt. Amikor végre november 26-án felnyitották a sértetlen pecséttel ellátott ajtót, Lord Carnavon izgatott kérdezte az elsőként belépő Cartert: "Lát valamit?" Carter a látvány hatására csak annyit tudott kinyögni: "Igen, csodálatos dolgokat". A lelet tényleg fantasztikus volt, bár ebből mindenki csak a fáraó tíz kilós arany maszkját ismeri.

Pedig sokkal többet elárult az ókori Egyiptom kultúrájáról és technikájáról a teljes épségben fennmaradt bútorok, szekerek, használati eszközök (teljes kereshető képarchivum: 6). Amikor Carter még csak az elülső sírkamrát nyitotta fel, állítólag talált ott egy táblát, amin hieroglifákkal azt állt:

"A halál fog lesújtani szárnyaival arra, aki megzavarja a fáraó nyugalmát".

A sírrablók ténykedése már a sír építésekor be volt kalkulálva, és ezek szerint a sírrablóknak illett volna olvasni tudniuk. De a táblát Carter állítólag eltüntette, hogy a munkások ne rettenjenek vissza a sírtól. A fáraó átka legendája azzal indult, hogy a sír felnyitását követően Lord Carnavor Kairóban váratlanul megbetegedett és meghalt. Éjjel kettőkor, halála pillanatában, egész Kairóban megszűnt az áramszolgáltatás, és Lord Carnavor halála percében angliai otthonában háromlábú kutyusa szűkölni kezdett, majd holtan rogyott össze. Lord Carnavort moszkitó csípte meg, amely állítólag elfertőződött, s ennek következtében alakult ki a tüdőgyulladás. James McSherry azonban felteszi, hogy a sírban anthrax spórák lehettek, és a felkavart port a Lord belélegezte, s ez okozta halálát. Ezt mások is állítják. Ami sokaknak különös volt, hogy amikor két évvel később a fáraó múmiáját kicsomagolták, bal arcán, pont ott, ahol a lordot moszkitó csípte meg, egy sérülés volt. A felnyitott sírba az akkoriban Kairóban tartózkodó 44 európai utazóból 25 lépett be. A hiedelem úgy szólt, hogy ezek hamarosan korai halált fognak halni. Alb Lythgoe, aki szintén belépett a sírba, hamarosan agyvérzés következtében hunyt el. Arthur Mace amerikai archeológus, aki segédkezett a pecsét feltörésében, hamarosan kómába esett és meghalt. Archibald D. Reid radiológus, aki segédkezett a fáraó röntgen vizsgálatánál, gyengeségi rohamai támadtak, s visszatérve Angliába, 1924-ben halt meg. 1929-re már 11-en, 1935-ig már 21-en haltak meg azok közül, akik kapcsolatba kerültek a fáraóval. Az elhunytak közt volt Lord Carnavor fiatalabb fivére és egy másik rokon, továbbá Richard Betthell, aki Carter személyi titkára volt, és Bethell apja, Lord Westbury. A lord különös búcsúlevelet hagyott hátra, mielőtt levetette volna magát egy háztetőről. A levélben az állt, hogy nem bírja tovább a szörnyűségeket, és nem lát más kiutat, mint eltávozni a világból. Egyesek szerint az akkori egyiptomi hivatalokban dívó ügyintézési stílusra utalhatott, de ez inkább rosszízű vicc.
Persze mindenki másképp számolt, a sajtó nyilván még a kairói Continental szálló portását is belevette volna, ha történetesen meghalt volna, míg mértékadóbb számítások szerint 1934-ig mindössze hatan haltak meg a fáraóval kapcsolatba kerültek közül. Ez persze azért mégiscsak az "átok alatt állók" negyede, úgyhogy egy kis magyarázat azért elkelne.
Dr. Mark Nelson 2002-ben tudományos analízisnek vetette alá a "fáraó átkát", úgy kezelve azt, mint egy létező, de eddig ismeretlen fizikai hatást. Szerinte 4 alkalommal kerülhetett valaki érintkezésbe a fáraó átkával: 1923 febr. 17-én, amikor a harmadik terembe hatoltak be, 1926 febr. 3-án, amikor a szarkofágot nyitották fel, október 10-én, amikor a koporsót bontották fel, és november 11-én, amikor a múmiát vizsgálták meg. Nelson kiszámította az "átokkal" kapcsolatba került és az átok által nem sújtottak átlagéletkorát, és nem talált statisztikai különbséget, ezzel szerinte cáfolta az átok létét. A fáraó átka elleni legfőbb érvek egyike az, hogy Howard Carter, az ügyben leginkább exponált régész még 1939-ig, 65 éves koráig élt, pedig hát neki kellett volna az "átoklogika" szerint az első áldozatnak lennie.
Újabban Dr. Ezzeddin Taha, a Kairói Egyetem professzora vizsgálta felül múzeumi munkások halálának körülményeit, és arra következtetett, hogy sokan közülük gombás megbetegedésben haltak meg, amely lázzal, bőrkiütéssel és fáradtsággal jár. Szerinte ezek a spórák akár évezredekig is szunnyadhatnak egy sírban. Philip Vandenburg a Fáraók átka című könyvében leírja, hogy a múmiákkal kapcsolatba kerülő archeológusok az átlagnál gyakrabban halnak meg idejekorán, és haláluk előtt egy különös kimerült állapotba kerülnek. Gotthard Kramer a Leipzig-i egyetem mikrobiológusa 40 múmiát vizsgált meg, s többféle veszélyes spórát mutatott ki bennük, melyet belélegezve, a gyenge immunrendszerű személyek megbetegedhetnek (www.unmuseum.org/mummy.htm). Lord Carnavor asztmás volt, és Egyiptom iránti érdeklődése is akkor támadt fel, amikor gyógyulást keresve odautazott. Elképzelhető tehát, hogy valóban belélegzett valamit, és ez végzett vele. A többi halálra viszont egyelőre nincs magyarázat.
Meglehet, az átok azonban inkább magán az ifjú fáraón ült, akit 19 évesen feltehetőleg meggyilkoltak, s nevét mindenhonnan eltüntették, hogy még a nyoma sem maradjon fent (4). Temetése valahogy nagyon sebtiben történhetett, mert, bár a bontatlan sír, egy szarkofág és a három koporsó alapján Carter a legjobb állapotú királymúmiát várta, mégis a legbelső koporsóban egy meglehetősen rossz állapotban lévő múmiát hevert, ami slendrián balzsamozásra utalt. Carter megállapította, hogy a koporsókat még azelőtt lezárták, hogy a viasz megszáradt volna, s a múmia szinte szó szerint nyakon volt loccsantva egy vödör viasszal, úgy kellett kivakarni belőle. A röntgenfelvétel azt mutatta, hogy szegycsontja és néhány bordája is hiányzik. Ez vagy a feltételezett merénylet következménye, vagy a balzsamozók távolították el valami okból.

Pillantás a koporsóba

Az 1700-as évek végétől a XX. század elejéig múmia kicsomagolási láz uralkodott el Európán. Johnann Blumenbach német orvos több tucat múmiát tekert ki pólyájából 1792-ben Angliai bemutató körútján. Thomas Pettigrew anatómia professzor szenvedélye 1833-ban kezdődött, amikor egy árverésen szinte potom áron beszerzett egy múmiát. Bevitte a Charing Cross Hospital-ba, ahol dolgozott, és egy este telt ház előtt tekerte ki a múmiát pólyájából. ez az akció aztán elindította a múmiakicsomagolás hóbortját.

Manapság a fő cél az, hogy károkozás nélkül, akár a koporsón keresztül is képet alkothassanak a múmia külsejéről, betegségeiről, a mumifikálás módszereiről, stb. Egy német kutatócsoport arra dolgozott ki technikát, hogyan pillanthatnak be egy sérülés nélkül megbonthatatlan, zárt múmiakoporsóba.

A múmiát koporsójával együtt betolják a komputer tomográfba, amely több ezer felvételt készítve mintegy "felszeleteli" a múmiát. Ezután szoftveresen a szeletekből egy színes 3D modell állítható elő, amelyben tetszőleges réteget tudnak tanulmányozni:

A koporsó fej része

A 3D modellen bármelyik réteg tanulmányozható

A komputer tomográffal szerzett háromdimenziós koponyakép alapján a múmiát eredeti emberi külsejében is rekonstruálni tudják már. A módszer hasonlatos a hagyományos technikákhoz, ahol koponya- és arccsont pontokhoz hozzárendelnek egy átlagos bőr-izom vastagságot. A módszert részben bűnügyi célból fejlesztették ki, ismeretlen áldozatok azonosítására.
Az egyik számítógépes 3D-s rekonstrukciós technika lényege, hogy készítenek egy adatbankot, amelyben sok koponyafelvétel, és a hozzátartozó arcberendezést tárolják, s ebből egy ismeretlen arcot a koponya és arccsont mágneses rezonciás elv alapján készült képe alapján fel lehet építeni.
Az alábbi képsor a rekonstrukció főbb lépéseit mutatja be.

A kiindulási múmiafej

A kék kiegészítés már a lágyrészek rekonstrukcióját jelöli

A múmia fejről komputerizált tomográf kép készül, amelyen a lágy szöveteket a kék kiegészítéssel rekonstruálják. Ezután létrehozzák a fej 3D modelljét:

A 3D modellre "ráhúzzák" az adatbázisból generált megfelelő arcfelszínt:

Előttünk "áll" egy több ezer éves ember rekonstruált arca. Egészen emberi, nem?

 

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre