A tekintélyes brit orvosi hetilap, a The Lancet hivatalosan is visszavonta azt az 1998-as cikkét, amelynek szerzője Andrew Wakefield a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni védőoltás és az autizmus, valamint bélbetegségek között vélt összefüggést felfedezni.
A gyógyszeripar befolyása az orvostudomány és orvoslás felett egyre riasztóbb méreteket ölt. Az évtizedek során fokozatosan kikerült az állami és a független akadémiai intézmények felügyelete alól a gyógyszerkutatás, és mára egészen a törzskönyvezésig mindent a gyógyszeripar végez. Az ipari méreteket öltő manipuláció és adathamisítás sokáig kimerült a vizsgálatok körüli ténykedésben. Az elmúlt 20 évben rengeteg gyógyszeripari technika lepleződött le, így pl. a negatív vizsgálatok elhallgatása, a pozitív eredmények túlhangsúlyozása, a mellékhatások elhallgatása, a szellemírások dömpingje, stb. ennek következménye az, hogy az elmúlt évek során kb. 20 gyógyszert kellett halálos mellékhatásai miatt suttyomban visszavonni, és most is vannak forgalomban rendkívül veszélyes, "majd egyszer visszavonandó" gyógyszerek. A rendszerszintű hamisítás az orvostudomány elméletképzését is erősen torzította. Jó példa erre a hatástalannak bizonyult antidepresszánsok és koleszterinszint csökkentők nem létező hatásosságát igazolni akaró téves teóriák uralma. Ezek a teóriák tananyagok, meghatározzák a napi orvosi gyakorlatot, és rengeteg ember "törvényes", protokoll szerinti gyógyításból fakadó halálát okozzák. A gyógyszeripar világszerte kezébe vette az orvostovábbképzéseket is, beférkőzött a nemzeti gyógyszerfelügyeletekbe, kiterjedt lobbitevékenységet folytat. Ott van, amikor a szakkollégiumok vagy a közegészségügy döntéseket hoz, vagy ajánlásokat fogalmaz meg. Az utóbbi években azonban egyre több jel utal arra, hogy a gyógyszeripar már a legfelsőbb szintű döntéshozókat is manipulálni tudja, s egyfajta információs diktatúrát szeretne elérni.
A tudományban a cenzúra egyre félelmetesebb méreteket ölt. Pedig a tudomány fejlődését a vita élteti. Ha valakit tudományos állításaiért meg lehet hurcolni, hazájából el lehet üldözni, be lehet perelni, akkor ez a független tudomány közelgő halálát jelzi. A tanulmány egyetlen bűne, hogy a gyanú árnyéka vetült a védőoltások veszélytelenségére. S ez, mint láttuk a H1N1 oltás kapcsán is, hisztériás rohamot képes kiváltani a vakcinaiparban így-úgy érdekeltekben. Végül azt se feledjük el, hogy 2009-ben megjelent az első vizsgálat, amely igazolta, hogy az oltóanyagban található higany valóban idegrendszeri károsodást okoz. Vajon ezt is majd visszavonatják?
Wakefield AJ, Murch SH, Anthony A, Linnell J, Casson DM, Malik M, Berelowitz M, Dhillon AP, Thomson MA, Harvey P, Valentine A, Davies SE, Walker-Smith JA.: Ileal-lymphoid-nodular hyperplasia, non-specific colitis, and pervasive developmental disorder in children. Lancet. 1998 Feb 28;351(9103):637-41. Retraction in: Lancet. 2010 Feb 2.
![]() | ![]() | ![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() | ||
|
| ||