S. L. Baker:
Az orvosok elhallgatják az igazságot betegeiktől: magukat másképpen kezeltetnék

(NaturalNews) Remélhetőleg velünk soha nem fordul elő, de képzeljük csak el a következő jelenetet: megkapjuk a diagnózist, mely szerint halálos betegségben szenvedünk, például vastagbélrákban. Így aztán leülünk megbeszélni az orvosunkkal a lehetséges kezeléseket, és kiderül, hogy létezik pár módszer.

A logikus kérdés az lenne: "Doktor úr, Ön mit tenne az én helyemben?" És a kérdésünkre nagy valószínűséggel őszinte választ várnánk. A gond csupán az, hogy könnyen elképzelhető, hogy az orvos nem mondana igazat.

Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóirat április 11-én megjelent számában közölt tanulmány eredményei alapján az orvosok által a saját maguk számára legjobbnak tartott kezelés sokszor más, mint amit a betegeiknek leghatásosabb módszerként javasolnak.

Peter A. Ubel, M.D., az észak-karolinai Durham városban lévő Duke University professzora kollégái segítségével végezte a felmérést, melynek során két csoport alapellátásban dolgozó orvost vizsgált az Egyesült Államokban. Mindkét orvoscsoport két közül klinikai kezelés lehetősége közül választhatott.

Az első esetben 500 orvost kérdeztek meg, milyen kezelést javasolna, ha ő maga vagy egyik betege azt a diagnózist kapná, hogy vastagbélrákban szenved. A megkérdezettek két lehetőség közül választhattak - mindkét esetben olyan sebészeti beavatkozásról volt szó, amely a betegek 80 százalékánál gyógyulást jelentett a vastagbélbetegségből.

A dologban azonban volt egy csapda. Az egyik műtét esetében magasabb volt a halálozási arány, ugyanakkor kevesebb ártalmas mellékhatása is volt. A másik sebészeti beavatkozásnál ugyan alacsonyabb volt a halálozási arány, viszont a betegek kis százalékánál komoly egészségügyi problémákat okozott, mint amilyen például a krónikus hasmenés, a részleges bélelzáródás, a műtéti sebfertőzés, melynek következtében vagy attól függetlenül kolosztómiára volt szükség (hasműtét, melynek során a vastagbél egyik végét kivezetik a hasfalon, hogy a bélsár egy a hasfalhoz rögzített tasakba távozhasson).

A megkérdezett orvosok mintegy fele töltötte ki a vastagbélrákkal kapcsolatos kérdőívet, és a válaszolók 37,8 százaléka állította, hogy ha rákot diagnosztizálnának nála, akkor ő személy szerint a magasabb halálozási aránnyal járó sebészeti beavatkozást választaná, amely kevesebb súlyos és ártalmas mellékhatással jár.

Ennek ellenére a megkérdezett orvosok közül sokan azt mondták volna a betegeiknek, hogy az alacsonyabb halálozási aránnyal, de komoly ártalmas mellékhatásokkal járó sebészeti beavatkozás a legjobb számukra.

Egy másik hipotetikus forgatókönyvnek megfelelően 1600 orvost arról kérdeztek, hogyan kezelnék önmagukat illetve betegeiket, ha az Egyesült Államokban egy újfajta madárinfluenza fertőzné meg őket. Az orvosok egyik csoportját arra kérték, képzeljék azt, hogy ők maguk fertőződtek meg, míg a másik csoportot arra, hogy egyik betegük kapta meg a súlyos influenzát.

Azt mondták nekik, hogy a madárinfluenza e baktériumtörzsének kezelésére egyszeri adagolású szer állna rendelkezésre - egy immunglobulin-kezelés. Azok esetében, akik nem kapnának immunglobulin-kezelést, 10 százalék a halálozási arány és 30 százalékos esélye van az átlagosan egyhetes kórházi tartózkodásnak. A fenti forgatókönyv szerint a kezelés felére csökkentené a súlyos következmények esélyét, ugyanakkor az immunglobulin-kezelés a betegek egy százalékánál halál, négy százalékánál pedig maradandó idegbénulás esélyét hordozná magában.

A madárinfluenzával kapcsolatos kérdéseket tartalmazó kérdőívet 698 orvos töltötte ki, akiknek megdöbbentő módon 62,9%-a állította, hogy ők személy szerint az elképzelt helyzetben nem kérnének immunglobulin-kezelést, mivel el kívánnák kerülni annak káros hatásait.

De vajon milyen döntést hoztak az orvosok, amikor a feltételezett helyzetben egy betegük kapta el a madárinfluenzát? Legtöbben azt mondták, hogy az immunglobulinos injekciót javasolnák.

"A nehéz helyzetben lévő beteg sokszor az orvos javaslatára kíváncsi" - állították a szerzők a tanulmány háttér információjaként. "Ám az is igaz, hogy nagyon keveset lehet tudni arról, hogy az orvosok döntéseit mennyiben befolyásolja az, amikor ők maguk ajánlanak a betegnek megoldást."

Az orvosok arra a következtetésre jutottak a szaklapban publikált tanulmányban, hogy "egyes esetekben maga a tanácsadás következtében rosszabb orvosi döntések születhetnek. Ám legalább néhány esetben, mint például amikor az érzelmek befolyásolják az optimális döntéshozást, ez a megváltozott gondolkodás ahhoz vezethet, hogy az orvos jobban dönt."

Érdekes módon Dr. Ubell és kutatócsapata úgy tartja, az orvosok nagy valószínűséggel azért gondolkoznak más kezelési lehetőségekben, ha önmagukról, mint amikor a betegeikről van szó, mert "...már pusztán annak következtében, hogy az orvos javasol valamit, másképpen látja a kezelési alternatívákat."

További lehetséges logikus magyarázat lehet, hogy az orvosok a jogi következményeket is figyelembe veszik - ha például valamivel magasabb halálozási aránnyal rendelkező gyógymódot ajánlanak, és a beteg meghal, valamelyik családtag esetleg perelheti az orvost.

Bármi is legyen a magyarázat, egy dolog biztos. E tanulmány újabb példája annak, hogy tájékozódnunk kell az egészségügyi kezelések kockázatairól és lehetséges előnyeiről, és amikor csak lehetséges, felelősséget kell vállalnunk a az egészségünket érintő döntéseinkért.