Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Gilbert Welch: Pajzsmirigyrák-járvány?

Fordította:Czárán Judit

Forrás: Gilbert Welch: An Epidemic of Thyroid Cancer? The New York Times NOV. 5, 2014

Gilbert Welch sok évvel ezelőtt írt egy könyvet, amelynek az volt a címe: Szűressem-e magamat rákra? (Should I be tested for cancer?). Könyvében azt írta, ha nem muszáj, inkább ne, de ha mégis, akkor rákdiagnózis esetén keressünk fel legalább egy másik orvost, aki mit sem tud kollégája diagnózisáról. Mert, ami innen nézve rák, onnan nézve esetleg mégsem az. E cikke alapján csak megerősítődnek a sok évvel ezelőtti intelmei.

 

 

Az epidemiológia tudománya eredetileg a fertőző betegségek felismerésével és megfékezésének lehetőségeivel foglalkozott, ám mi most egy, a New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban nemrég publikált tanulmányunkban kollégáimmal együtt arra hívjuk fel az epidemiológusok figyelmét, hogy vizsgálataikat nem ártana az orvosi ellátásban terjedő járványok felismerésére és megfékezésének lehetőségeire is kiterjeszteni.

A helyszín Dél-Korea, ahol az elmúlt két évtizedben a tizenötszörösére emelkedett a pajzsmirigyrákban megbetegedettek száma. A világon soha, sehol, semmilyen rákfajta előfordulási gyakorisága nem növekedett még ilyen drámai mértékben.

Mindnyájunkat arra dresszíroztak az egyetemen, hogy ha egy betegség előfordulási gyakorisága szignifikánsan megnő, arra biológiai magyarázatot keressünk - ami lehet például valamilyen új fertőző ágens megjelenése vagy eddig ismeretlen környezeti hatás. Ám Dél-Koreában valami egészen másnak vagyunk tanúi: nevezzük jobb híján diagnózis járványnak.

1999-ben a kormány elindított egy országos egészségügyi szűrőprogramot azzal a céllal, hogy csökkentsék a rák és egyéb gyakori betegségek kockázatát. Ennek a pajzsmirigyrák-szűrés eredetileg nem képezte részét, annak ellenére, hogy ahhoz mindössze egy egyszerű nyaki ultrahang vizsgálatra van szükség. És mivel ultrahang készüléke minden kórháznak, sőt, sok orvosi rendelőnek is van, orvosi körökben gyorsan elterjedt a nézet, hogy a pajzsmirigyrák-szűrés kifejezetten költséghatékony részét képezhetné a nemzeti egészségvédő programnak. Nosza, kaptak az ötleten az illetékesek, annál is inkább, mert mind az egészségügyi kormányzat, mind az orvosok, mind pedig a média és a "túlélők" megállás nélkül a korai rákfelismerés hatékonyságáról áradoztak.

Ám közben kiderült, hogy a korai felismerésnek van egy nagy hátulütője: hogy tudniillik egy korábban ritkának számító betegség hirtelen a leggyakrabban előforduló rákfajtává vált.

De honnan támadt hirtelen ennyi pajzsmirigyrákban szenvedő beteg? Nos, a helyzet az, hogy korábban is volt belőlük ennyi. Attól kezdve, hogy 1947-ben a patológusok felfedezték a betegséget, a boncolások során rengeteg pajzsmirigydaganatot találtak, holott az elhunytak közt alig volt olyan, aki ebbe a betegségbe halt bele. Különböző kutatások azóta rámutattak, hogy a felnőtt lakosságnak több mint egy harmada szenved pajzsmirigyrákban. Szinte az összes ilyen tumor kicsi "szemölcsös pajzsmirigydaganat", melyek jó részére a "beteg" egész életében nem derül fény.

Kivéve, ha elmegy egy ultrahangos szűrésre. És valóban: az utóbbi időben Koreában diagnosztizált majdnem összes pajzsmirigyrák ilyen szemölcsös pajzsmirigy daganat. De honnan tudhatjuk, hogy itt nem valódi járványról van szó? Hát onnan, hogy a pajzsmirigy-rákban elhunyt koreaiak száma az elmúlt húsz évben semmit nem változott. Ha a szűrés életeket mentene, akkor a halálozási rátának csökkennie kellett volna, vagy legalábbis lassabban kellett volna emelkednie a járvány terjedésének sebességénél - de semmiképpen sem maradhatott volna állandó.

A diagnózis járvány tehát nem járul hozzá az egészség megőrzéséhez, viszont azzal jár, hogy a forrásokat szükségtelenül átcsoportosítják, és az embereket fölöslegesen megrémítik. De a legnagyobb gond mégsem ez, hanem az, hogy a dolog egyfajta gyógyítási járványt is elindít.

A legtöbb pajzsmirigyrák diagnózissal kezelt betegnek eltávolítják a pajzsmirigyét, holott ez a fontos mirigy állítja elő azokat az anyagcsere szabályozás szempontjából nélkülözhetetlen hormonokat, amelyek hiányában a beteg egész életében pajzsmirigy-pótló terápiára szorulhat. Ráadásul az egyéni dózis megtalálása sokszor hosszú időt vesz igénybe, és a betegnek közben el kell szenvednie a túl magas vagy túl alacsony hormonszint okozta nemkívánatos hatásokat, amilyen például a fáradékonyság vagy a testsúlyingadozás.

A sebészeti beavatkozás néha maga is járhat súlyos következménnyel. Dél-Koreában és az Egyesült Államokban az operáción túlesett betegek 10 százalékánál lép fel kalcium anyagcsere zavar, és mintegy 2 százalékuk szenved hangszalag bénulást. És persze mint minden műtétnél, itt is számolni kell életveszélyes komplikációkkal, amilyen a tüdőembólia, a szívroham vagy a stroke. Minden ezer pajzsmirigyrák operációból kb. kettőben a beteg meghal, vagyis nem gyakran, de ez is elfordul.

Vajon megtörténhet-e nálunk is az, ami Dél-Koreában megtörtént? De még mennyire! Még úgy is, hogy az Egyesült Államokban nincs szervezett pajzsmirigyrák szűrés, a megbetegedések száma közel háromszorosára nőtt 1975 óta. Ahhoz, hogy ezt a trendet megfordítsuk, aktívan fel kell emelnünk a szavunkat a pajzsmirigyrák korai felismerésére tett túlzott erőfeszítések ellen.

Az a szemlélet, hogy a korai felismerés mindennél fontosabb, úgy belénk ivódott és annyira meggyőzőnek tűnik, hogy a legtöbben biztosak benne, hogy a szűréssel csak jól járhatnak. De ez nem igaz. A koreai példa azt mutatja, hogy lehetnek hátrányai is a rák korai felismerésének: a túldiagnosztizálás és a túlkezelés. A legsúlyosabb a probléma a pajzsmirigyrák és a prosztatarák esetében, de hasonló lehet a helyzet a tüdőrák, a mellrák, a bőrrák és a veserák bizonyos típusainál is. És akkor még nem beszéltünk a vizsgálatokhoz kapcsolódó szorongásokról, amelyek szintén nem tesznek jót az egészségünknek.

Természetesen a szűrésnek sokszor van létjogosultsága: különösen olyanok esetében, akik genetikusan hajlamosak a rákra, vagyis akiknek a családjában halmozottan fordult elő daganatos megbetegedés illetve halálozás. A közepesen veszélyeztetettek, akik várhatóan elég sokáig fognak élni ahhoz, hogy a szűrés áldásait élvezzék, és ezért hajlandóak vállalni a túldiagnosztizálás és túlkezelés kockázatát is, ugyancsak dönthetnek úgy, hogy alávetik magukat a szűrővizsgálatoknak.

Ezzel együtt mindenkinek érdemes elgondolkodnia rajta, hogy mennyire legyen korai ez a felismerés. Kétségtelen, hogy a mellrákot jobb olyankor diagnosztizálni, mikor még csak egy kis csomó a mellben, mint mikor már kifejlett daganat. De ebből azt a következtetést levonni, hogy legjobb már a mikroszkopikus méretű daganatot is felismerni, finoman szólva is túlzás. A Dél-Koreában felderített pajzsmirigyrákok nagy része egy centiméternél kisebb átmérőjű volt. Ha korai stádiumban levő rákok után kutatunk, akkor számolnunk kell azzal, hogy több rákos esetet fogunk találni. Köztük sok olyat is, amit jobb lenne nem megtalálni. Röviden: önnek nem érdeke, hogy az orvosa elszántan kutasson korai stádiumban levő rákbetegsége után.

És itt lép be a képbe az epidemiológia. Sok epidemiológus ahelyett hogy a fertőző betegségek megfékezésén fáradozna, apró környezeti hatásokkal, rosszabb esetben jelentéktelen genetikai eltérések bizonytalan hatásaival foglalkozik. Pedig jobban tennék, ha a figyelmüket inkább az emberi egészséget sokkal inkább veszélyeztető járványokra fordítanák: ti. azokra, amelyek az orvosi ellátásban terjednek.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre