Szendi Gábor:
S.O.S.! Itt a karácsony!

Jó lenne visszahódítani a karácsonyt a tőzsdétől és megint szívüggyé tenni. Ha a karácsony újra a szeretet és nem a jólét, nem a gazdagság és a kereskedelem ünnepe lesz, akkor szívében megint egyenlővé válik minden ember, aki szeretni tud. Az igazi karácsony lehetősége ott lapul mindannyiunkban.

Nincs messze az idő, amikor a civilizált világ feleszmél, és polgári önsegélyező szervezetek alakulnak majd "Éljük túl a karácsonyt", vagy "Karácsonyellenes szövetség" elnevezéssel. Túlélő kézikönyvek jelennek majd meg, amelyben pontokba szedve áll, hogyan őrizzük meg lelkiegyensúlyunkat egy őrült világban. Álarcos szülők baseballütőkkel támadnak majd a játékboltokra, és a körülöttük őgyelgő télapó-álruhás kereskedelmi ügynökökre. Divatba jön majd az "ajándékmentes karácsonyt" köszöntés, és a gyógyszergyárak új gyógyszereket dobnak piacra, melyek hatásosnak ígérkeznek "karácsony-szindrómá"-ban. A szindrómában szenvedő egyént rögeszmés tépelődés, szorongás, kilátástalanság-érzés, kétségbeesés kishitűség jellemzi, és olykor még az öngyilkosság gondolata is megfordul fejében. A szindróma tünetei szenteste tetőznek, majd a beteg állapota lassan apátiába csendesül.
Mindannyian kikerülhetetlen sorsként rójuk a hideg utcákat, reménytelen méhecskékként gyűjtögetjük az ajándékokat, számolgatjuk pénzecskénket, hitelekbe bonyolódva erőnkön felül túlköltekezünk, s rettegve gondolunk arra, vajon elég "nagy-e" az ajándékunk, amit vettünk, nem felejtettünk-e ki valakit, nem sülünk-e fel. Különös módon fordult viszályára az egykor oly kedves ajándékozás, mára erőpróba, kockára tett önértékelés és titkolt szégyenérzet tapad hozzá. A tét óriási. Szeretünk és szeretnénk, ha szeretnének; kétségbeesetten akarjuk szeretetünket nagy-nagy dobozok és drága ajándékok formájában bizonyítani és átadni, mert titkon nem hiszünk abban, hogy önmagunkban szerethetőek vagyunk.
Egy hajszolt, szorongó, beteg világ tesz erőszakot önmagán, lovalja bele önmagát minden év végén egy utolsó, nagy, mindent elsöprő erőpróbába, melyben bizonyítani szeretné, hogy boldog, hogy elégedett, hogy mindenki szeret mindenkit, hogy élni szép. Giccs, csillogás, szentimentalizmus. És a nagy igyekezetbe szépen csendbe belerokkanunk.
A tőke, a profit behatolt a magánéletünkbe, megmondja, mit érezzünk, és hogyan fejezzük azt ki. Legyen nekünk drága ezüstfenyőnk, rajta sok-sok csillogó kacat, alatta drága csomagolópapírba sok-sok felesleges és hasznavehetetlen csecsebecse, az asztal roskadozzon az ételektől, italoktól, mert itt van már műsorelőzetésként a Kánaán. Még hullafáradtan, reszkető lábakkal elénekeljük a karácsonyi dalocskákat, megbámuljuk a csillagszórókat, átadjuk az ajándékokat, szorongva méricskéljük kifejeztük-e eléggé szeretetünket, zavartan tépkedjük a túl nagy vagy túl kicsi, vagy semmire nem jó ajándékunkat, és szégyellve bár, de mégis azt méricskéljük, az árversenyben nem maradtunk-e alul. Aztán csak lerogyunk a romok közé, és habzsolunk, lakomázunk, és udvariasan még veszünk, majd még veszünk a tálakból, s már régen többet ettünk, mint amennyit bírunk, de egyszer van karácsony. Most nem szabad vigyázni, most el kell veszíteni az eszünket, most tilos fogyókúrázni, most falni kell, most ez a szabadság, a felszabadult tobzódás.
Muszáj ennek így lennie? Muszáj bedőlnünk annak, hogy a rendkívüli fogkrémek, samponok, tamponok, mosóporok és LCD tévék világában a karácsonynak is materiális értelemben kell rendkívülinek lennie? Mi lenne, ha egyszerűen csak örülnénk egymás örömének, örülnénk annak, amink van, örülnénk annak, amit az élet adott. Valószínűleg csak elkezdeni nehéz. De valakinek el kell kezdenie.

Karácsonyi pszichopatológia

A boldog családok boldog tagjai boldogok karácsonykor is - kellékek nélkül is. De sok embernek már az egész év is csak kötélen való egyensúlyozás.
Különös, de karácsonykor nem elcsitulnak, hanem felerősödnek a mentális zavarok tünetei, ugrásszerűen megnő, pl. a vásárlási kényszeresek száma. Ezt kevesen tekintik betegségnek, mert mi van abban rossz, ha valaki vásárolgat. A vásárlási kényszer azonban már nem szabad választás kérdése, hanem menekülés. A kényszeres vásárló nem másnak akar örömet szerezni, hanem saját szorongását csökkenti. Ez olykor odáig fajul, hogy a család anyagi romlásba zuhan, mert a beteg indokolatlanul sok és drága ajándékot halmoz fel mértéktelenül.
Ilyenkor felerősödnek az étkezési zavarok is, a bulimiások nem bírnak ellenállni a sok étel láttán rájuk törő falási rohamaiknak, s utána mardosó bűntudattal hánytatják magukat, majd újra falnak. Az anorexiások rémálma a terített asztal és a kínálgató háziasszonyok, mikor ők csak egy ici-pici-piciri szelet, abszolút zsírmentes húsdarabkát szeretnének órákon át elnyamnyogni.
A karácsony katalizátorként erősíti fel az addig úgy-ahogy elboldoguló családok konfliktusait. A férjet, akit év közben szeretője tartott egyensúlyban, frusztrálja a családi édelgés, vagy elviselhetetlennek találja töményen felesége házsártoskodását. Az asszony év közben csak elvan férje közönyösségével, de az ünnepi ebéd örömtelen és kelletlen eltakarítása végkép letaglózza. A kamasz ósdi szüleivel összezárva még inkább érzi a szülői ház nyomasztó sivárságát. Nem volna meglepő, ha kiderülne, az ünnepek után megugrik a válások, szétköltözések száma.
A karácsony felerősíti a magányt, a szeretetlenség érzését. Az ember csak bámulja a tévében a sok nevető, boldog embert és szembesül azzal, hogy rá nem nevet senki, rá nincs szüksége igazán senkinek. A magány az ünnepi forgatagban válik apokaliptikussá. Az öngyilkossági statisztikák nem erősítik meg a hiedelmet, hogy ilyenkor több az öngyilkosság. De hogy hány emberben ötlik fel először, s kezdi kimunkálni a részleteket, azt nem tudjuk.
Sokaknak a karácsony az egyik legfrusztrálóbb élmény, mert az év bármely napjánál intenzívebben élhetik át életük ürességét és sikertelenségét.
A forszírozott boldogság, az erőlködő, hivalkodó pazarlás, az elvárt hamis érzelmek, a rózsaszínre festett világ az, ami kihozza sodrából azt, aki amúgy is problémákkal küzd. A harsány helyet a meghitt, a hamis helyett az őszinte, a drága helyett az igaz, a verseny helyett az elfogadás, az ideálok helyett önmagunk követése hozza el a harmóniát és a karácsonyi megbékélést.

Ne fájjon senkinek a karácsony!

Andersen gyufaárus kislánya egykoron, a jólét ablakán kinézve szomorú-borzongató kuriózum volt csupán. Hogy vannak valahol szegény kisgyerekek, akiknek talán életük utolsó öröme egy kis meleg. Vagy talán nincs is ilyen, ez is csak egy megható, tanulságos mese? Ma a mese valóság, sok-sok millió gyufaárus fagyoskodik, éhezik, s a karácsony csak maró gúny nyomorukra. Csak elsuhanó gazdagságot látnak, fényes kirakatokat, távoli meleget és tudják, hogy élnek valahol boldog emberek, akik körül meleg és fény ragyog, akik finom ételeket esznek, akik udvariasan és szeretettel szólnak egymáshoz, akik mosolyogva nézik, ahogy kisgyermekük bontogatja a fa alatt az ajándékot. Még a köztéren kenetteljesen osztogatott extra gulyás is a leereszkedő jólétről szól, kell a tányér leves, de meg is aláz. Mi egyes emberek nem tudjuk megoldani a nyomort, a nincsteleneknek nem lesz jobb, ha bűntudattal dugjuk a sült kacsát a szánkba. De mások szegénysége is a mértékletességre szólít fel bennünket.
Jó lenne visszahódítani a karácsonyt a tőzsdétől és megint szívüggyé tenni. Ha a karácsony újra a szeretet és nem a jólét, nem a gazdagság és a kereskedelem ünnepe lesz, akkor szívében megint egyenlővé válik minden ember, aki szeretni tud. Az igazi karácsony lehetősége ott lapul mindannyiunkban.