Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
Jé! Ma mindenki kólát kér popcornnal.

James Vicary, az ötvenes évek neves reklámszakértője egy film vetítése alatt észrevehetetlenül rövid időre ismételten bevágta a következő két feliratot: "Éhes? Egyen popcorn-t". "Szomjas? Igyon Kólát". A popcorn fogyasztás 57%-al, a kóláé 18%-al ugrott meg. A történetet mindenki ismeri, kár, hogy nem igaz.

 

 

James Vicary, az ötvenes évek neves reklámszakértője egy film vetítése alatt észrevehetetlenül rövid időre ismételten bevágta a következő két feliratot: "Éhes? Egyen popcorn-t". "Szomjas? Igyon Kólát". A popcorn fogyasztás 57%-al, a kóláé 18%-al ugrott meg. A történetet mindenki ismeri, kár, hogy nem igaz. Valójában egyedül Vicary reklámügynökségének forgalma ugrott meg ettől a sztoritól, így hatástalannak semmiképpen nem nevezhetjük meséjét. De tulajdonképpen akár meg is csinálhatta volna.
A nem tudatosuló, de akaratlanul észlelt, és a viselkedést, gondolkodást, érzelmeket befolyásoló ingereket észlelésküszöb alatti, vagyis szubliminális ingereknek nevezzük. De mondjuk, hogy még ezt nem tudjuk. Ugyanis a történet messzebbről indult.

Fechner, és az ő törvénye

Gustav Fechner (szül. 1801) egyszemélyben testesítette meg Lombroso "Lángész és őrület" című híres könyvét. Kezdetben orvos volt, majd átképezte magát fizikusnak, s 33 évesen már fizikaprofesszor volt. De egyre inkább az anyag és a lélek kapcsolata kezdte foglalkoztatni, s ennek végiggondolására remek alkalom volt három éves vaksága, melyet a Nap és a színes lencsék kapcsolatának túlbuzgó tanulmányozása idézett nála elő. A fizikus vonult vissza három évre egy sötét szobába, de onnan már a metafizikus fantaszta lépett ki, aki különös tételeket fogalmazott meg az anyag és a lélek azonosságáról. Mégis szeretjük őt, de nem ezért, hanem mert megalkotta azt a törvényt, ami annak ellenére igaz, hogy ő mit akart vele igazolni. Mellőzve a hátborzongató matematikai részleteket, a törvény emberi nyelvre fordítva csak annyi, hogy minél erősebb a fény, annál fényesebbnek látjuk. Ezt persze addig is tudta minden kofa, de nem tudták a képletet. Miközben a törvényt ünnepelték, Fechner csendben tovább "őrült". Vagy miképp is értelmezhették volna azt az okoskodását, hogy "na de mi van akkor, ha már olyan gyenge az inger, hogy nem látjuk, de mégis észleljük?" Persze ma már tudjuk: kirohanunk a mozibüfébe és kólát rendelünk popcornnal. De akkor még nem volt mozi.

Még a vak is látja

Na de teltek-múltak az évek, s egy ártatlan neurológus, Poetzl, mit sem sejtve agysérült, részlegesen megvakult betegek látóterét vizsgálgatta festményreprodukciók segítségével. A vizsgálat egyszerű: a beteg ránéz a képre és megmondja, mit lát belőle. Poetzl az akkori orvosi hóbortnak megfelelően, türelmesen lejegyzetelt mindent. Nyugalmának akkor lett vége, mikor a betegek olyan képrészletekről kezdtek álmodni, amit elvileg nem is láttak. Orvosunkat kiverte a víz, de a megismételt vizsgálatokban a betegek továbbra is olyan részletekről álmodtak, fantáziáltak, amiket nem is láttak. Érteni senki nem értette, de attól még lehet a neve Poetzl effektus.
A jelenséget később kérgi vakságban szenvedőkön is vizsgálták. Kiderült, hogy a vakok szemükkel mozgó tárgyakat tudtak követni, s mikor arra kérték őket találgassanak, mi van előttük, egyszerűbb alakzatokat, ill. színeket felismertek. A jelenséget vaklátásnak nevezzük, s ma már tudjuk, hogy a szemből nemcsak a látókéregbe, hanem más agyterületekre is eljut a látvány, de az itt feldolgozott információ nem tudatosítható.

A szó nem száll el, csak esetleg nem látszik

Ismét teltek-múltak az évek, unatkozó tudósok állami pénzeken olyan rendkívül hasznos alapkutatásokba kezdtek, mint hogy mennyi idő kell egy vetített szó felismeréséhez. Ugye a tudományban alapkutatásnak azt nevezzük, aminek nincs semmi értelme. Olykor azonban, minden gondos tervezés ellenére, közbejön egy kis gikszer, és az eredmény váratlanul hasznosnak bizonyul. Itt is teljesen normálisan ment már pár éve a méricskélés, mikor a prűdebb kutatókat zavarni kezdte, hogy egyesek a trágár szavakat gyorsabban felismerik. A negyvenes évek szolid Amerikájában vagyunk, a magyarázat kezdetben az volt: persze hogy a "bunkók" könnyebben felismerik a káromkodást. A tudományos cikkekben ezt rendkívül árnyaltan írták körül. De aztán az is kiderült, hogy mások pedig nehezebben ismerik fel a disznóságokat. Ugye ők lettek volna a finom lelkűek. De sehogy nem akart stimmelni a dolog, olykor a taxisofőr viselkedett szende szűzként, az egyetemi professzor pedig harlemi vagányként. És ha nem trágár, hanem csak kellemetlen, pl. szorongástkeltő szavakat, vagy képeket vetítettek, ugyanezt a hatást kapták.

Felvetődött hát egy másik magyarázat. Eszerint tudatosulás nélkül is észleljük és értelmezzük a dolgokat, s egyesek arra hajlamosak, hogy elnyomják, mások pedig, hogy serkentsék a számukra nemkívánatos ingerek felismerését, tudatosulását. (Máris eszünkbe juthat a kellemetlen vendég, aki "nem veszi észre magát", pontosabban a házigazdák finom jelzéseit, pl. hogy szubliminálisan már mindenki pizsamában van.)
Ezek az eredmények megborzongatták a kedélyeket. Egyesek rémülten gondoltak arra, hogy talán mégis Freudnak van igaza, és van tudattalan és van elfojtás. Ezt addig becsületes emberről nem tételezték fel. És akkor úristen, mi lehet ott lent a mélyben.

Kísérletek hadát indították be, ellenőrizendő a szubliminális észlelés létezését. Kiderült, hogy a kísérleti személyek véleménye, ítélete, döntése remekül befolyásolható, ha a jól látható vagy hallható ingerek előtt egy láthatatlan vagy nem hallható, nem szagolható ingerrel valamilyen irányba befolyásolták őket. Pl. meztelen nő képét villantották be egy tárgy képe előtt, és ettől az vonzóbbnak tűnt. Hasonló trükk, amikor tudatosan nem észlelhető mennyiségben nemileg izgató illatanyagot bocsátanak a levegőbe választás előtt. Ez utóbbi persze csak az életet utánozza, hiszen a férfiak és nők, ha nem is tudnak róla, érzékelik egymás szexuális készenlétét vagy termékenységét. Közismert az is, hogy a huzamosabb ideig együttlakó nők menstruációs ciklusa összehangolódik, s ezt a hatást bizonyítottan a ciklus során változó testszag közvetíti. Egy különös vizsgálatban nők olyan trikókat szagolgattak, amiben férfiak aludtak három éjszakán át. A nők a szag alapján ki tudták választani a külsőre legvonzóbb férfiakat.

A szorongástanulásra jó példa, hogy ha tudatosan észlelt szavakhoz áramütést társítottak, a szubliminálisan észlelt szó is szorongást keltett, de fordítva is működött a dolog: ha csak öntudatlanul észlelt ingerekhez társítottak áramütéseket, később az ahhoz hasonló ingerek (szavak, tárgyak) negatív érzelmi jelentést kaptak.
De mi köze ennek a valós élethez, kérdezhetnénk, hiszen ezek érdekességek, vagy a laboratóriumban kiagyalt kísérletek csupán. Na persze.

Akkor jöjjön a valós Élet

A kísérletek tanúsága szerint tehát öntudatlanul is lehet tanulni; nem észlelt dolgokhoz társított szorongás, bűntudat, félelem később befolyásolja viselkedésünket, érzelmeinket. Az Életben ezt a típusú kísérletet gyereknevelésnek nevezik. Az elnevezés azonban pontatlan. Amit ugyanis nevelésnek nevezünk, az nem más, mint a szülő együttélése gyermekével. Senki nem nevel, hanem éli az életét. Ha az élet a tenger, a nevelés rajta a törékeny kis csónak, amely nem sokban zavar bele a mélyvízi életbe. A szülők -olykor keserű- tapasztalata éppen az, hogy a gyerek nem olyan lesz, mint ami a tudatosan alkalmazott nevelési szabályok alapján várható volna, hanem olyan, amilyet a szülő személyisége és viselkedése meghatároz.

Sajnos ennek legjobb példái a szexuális gátlások és ellenérzések. Sok emberben szorongást keltenek az érintések, az intimitás, vagy a szexuális vágyak és fantáziák. Ha ennek okát valamiféle gyermekkori eseményekben keressük, sovány eredményre jutunk; pácienseink kevés ilyen eseményről számolnak be, és nem is volna logikus, hogy egy-két tilalom alakítson ki egy életre szóló averziót. Sokkal inkább arról van szó, hogy a szülő, saját gátoltsága miatt fél az intimitástól, és ez őt is arra sarkalja, hogy öntudatlanul elutasító-elkerülő magatartást mutasson a gyerek ösztönös intimitáskereső viselkedésével szemben. Kutyaidomárok szokták hangsúlyozni, hogy a leghatékonyabb nevelés az, ha nem a már kialakult viselkedést, hanem annak szándékát büntetjük. Összeszokott szülők-gyerekek megérzik, pontosabban szubliminálisan észlelik egymás szándékát, és a közeledési kísérletet már csirájában elfojtják. A legnagyobb történés gyakran az, amikor nem történik semmi.

Gondolatolvasó fenomének hihetetlen képességekről tesznek tanúbizonyságot, szó szerint kitalálják, mit gondol, mit akar a másik ember. Ezt halandók olykor intuícióként élik meg. Egy ilyen fenomén elmondta, hogy az emberek gondolkodása akaratlan finom mozgásokban jelenik meg, és ő ezt egyfajta hatodik érzékkel olvasni tudja. Valójában ez a szubliminális észlelés egy tipikus esete; a gondolatolvasók attól fenomének, hogy a tudattalan folyamataik eredményéhez hozzá tudnak férni.
Jó okunk van feltételezni, hogy ez a képesség mindenkiben benne van, csak a tudatos gondolkodás kialakulásával használata elsorvad, de ettől még persze ugyanúgy hat ránk.

Az akarat, mint illúzió?

Az ember csoda büszke tudatosságára, a szabad akarat eszméje máig ott lapul mindenki tarsolyában, mint a marsallbot Napóleon katonáiéban. Azt hiszem száz ember közül -ha nincs köztük egy agykutató sem- száz azt gondolja, hogy a cselekvés menete az, hogy kigondoljuk, mit akarunk, aztán kiadjuk a parancsot, és izmaink végrehajtják azt. Innentől érdemes ülve folytatni az olvasást, mert gyenge idegzetűeknek esetleg megrázó lesz az a közlés, hogy ez egyáltalán nincs így. Egy Libet nevű kutató bebizonyította, hogy a cselekvések jóval előbb elindulnak, mintsem azt mi "akarnánk". Elektródákat ragasztott emberek fejére, miközben azok nyugodtan üldögéltek egy széken. Mérte az izommozgásaikat, és a feladat az volt, hogy a személyek jelezzék, ha éppen egy szándékos mozgást végeztek. A kísérleti személynek ugyanis olykor akaratlanul is megrándul mondjuk valamelyik ujja, de van, amikor ő mozdítja meg akaratlagosan. Az akaratlagos mozgásokról kiderült, hogy az akarat élményének pillanatában, amit ugye hagyományosan a mozgásindítás első lépésének tekintünk, már 300 millisecundum óta elindult a mozgás kivitelezése. 300 millisecundum az agyban nagy idő! Ez azt jelenti, hogy az akarat élménye valójában csak felismerése és engedélyezése egy mozgásnak vagy gondolatnak.

Ez persze így van rendjén. Az evolúció során a tudatosság egészen új keletű dolog, s az evolúció nagy buherátor: sose újat alkot, hanem mindig a meglevőt fejleszti tovább. Az ember receptje: végy egy majomagyat, préselj bele még egy kis tudatosságot és adj a kezébe egy bankkártyát. Ecce homo.
Bár jobb nem belegondolni, de ha mégis belegondolunk, ez alapvetően átfogalmazza az emberről alkotott képünket. Minden regényben a "Francois meg akarta csókolni " részeket a tudomány nevében ki kell javítanunk arra, hogy "elindult benne a megcsókolási viselkedés szerveződése, s az akaratlagos élmény kialakulásának szintjén Francois engedélyezte ezt".

Ha most ehhez hozzávesszük, hogy szubliminális ingerlések, akaratunktól függetlenül viselkedéseket, gondolatokat, érzéseket indítanak el bennünk, amire mi ezek szerint csak ráüthetjük az engedélyező pecsétet, érthetővé válik Elliot Aronsonnak, a "Társas lény" szerzőjének azon gondolata, hogy "az ember nem racionális, hanem racionalizáló lény". Vagyis érzünk, döntünk, viselkedünk valahogy, és utólag megmagyarázzuk azt. (De azért nem vagyunk gépemberek sem.)

Kár tagadni, a szex fontos dolog

Wilson Bryan Key "Szubliminális csábítás" címmel a 70-es években könyvet írt arról, hogyan csempésznek bele a reklámokba szexuális tartalmakat a hirdetők elmosódott képek vagy szavak segítségével. Kétségtelen, hogy sok reklámfotót tüzetesebben szemügyre véve, felfedezhetünk bennük véletlenekkel nehezen magyarázható szexuális tartalmakat, de a reklámszakma szerint csak a mi piszkos fantáziánkról van szó. Világos, hogy nem fogják az orrunkra kötni ezt. A szubliminális befolyásolás nem feltétlen azt jelenti, hogy valami nem látható (hallható, szagolható), hanem azt, hogy az észleletnek nem vagyunk tudatában. Pl. egy italreklámban a pohárban lévő jégkockák egy nőalakot ábrázolnak. Ki veszi azt észre? Senki, de a szubliminális reklámszakemberek szerint nagyon is hatásos.

A kemény, férfias Camel cigaretta dobozán látható ártatlan teve is szexuális üzenetet hordoz:

A jobboldali képen jól látható, hogy a teve mellső lába valójában egy erekciót mutató, csípőre tett férfi lába. Bár nem vagyok tevekutató, de a péniszt ábrázoló körvonalat a teve anatómiája egyáltalán nem indokolja!

A rumreklám poharának aljában mit keresnek a kinagyítva jól felismerhető cápák? Fokozzák a vadság és veszélyesség érzetét, ami a veszélyt kedvelő férfiakban vonzalmat ébreszthet az ital iránt. A cápavadászok biztosan nem értik, miért imádják pont ezt a márkát.
A példák folytathatók az első sajtóperig, vagy a végtelenségig. Legutóbb Bush kampányában volt egy kis aljas trükk: egy országszerte vetített reklámfilmben, amely a gyógyszerárak emelkedéséről szólt, és arról, mit tenne Bush, ha győzne. Miközben a bemondó bírálta Gore tervét, megjelent egy, a teljes képernyőt betöltő "Patkány" felirat. Mire kiderült a turpisság, 33 csatornán négyezer négyszázszor vetítették le a filmet.

Három egymást követő kocka a filmből.

Nem tudjuk, de tesszük

Amerikában a lakosság 70-80%-a fél attól, hogy a média szubliminális ingereken keresztül manipulálja őket. Mint láttuk, az igazi veszély mi magunk vagyunk egymás számára. Továbbá a magunk számára érthetetlen viselkedéseink, szorongásaink, az un. megmagyarázhatatlan (autó és szerelemi) balesetek hátterében igen gyakran állnak szubliminális ingerek, melyek jöhetnek a külvilágból, de jöhetnek belülről is. Pánikbetegek rohamai gyakran testi jelek szubliminális észlelésével és a ráadott félelmi reakcióval indul.
Ma a legmodernebb agyvizsgáló eljárásokkal bepillanthatunk az agyba, mi történik szubliminális ingerlés során. Tudjuk, hogy a két félteke eltérően kezeli az információkat, a balfélteke tudatosan dolgozza fel, a jobb viszont inkább tudattalanul kezeli ezeket. A balfélteke a "megküzdő", a jobbfélteke a szorongó.
Ha egy személynek észlelhető módon egy haragos arcot vetítünk, a tudatos balféltekéje észleli, s valahogyan "lekezeli" ezt az élményt (megsértődik, elhárítja magától, vagy úgy dönt, kiengeszteli a másikat). Ám ugyanennek a személynek a szubliminálisan vetített haragos arc a jobbféltekéjét aktiválja, s ilyenkor megjelenik a szorongás, látszólag ok nélkül.

A jobbféltekét tekintjük az ösztönös, öntudatlan viselkedések és érzelmek szervezőjének. Feltételezhető, hogy az un. pszichoszomatikus megbetegedésekben ilyen folyamatok fontos szerepet játszanak. Pl. a személy környezetét tudattalanul folyamatosan veszélyesnek észleli, az ebből következő tartós szorongás hatására testi tünetek alakulnak ki, de ő csak a testi tünetekről tud, a kiváltó tényezők számára hozzáférhetetlenek, s így védekezni sem tud ellenük. Olyan ez, mintha valakit tudtán kívül folyamatosan mérgeznének.

Egy drámai kutatássorozat a szubliminális ingerlés váratlan veszélyeire hívta fel a figyelmet. Megfigyelték, hogy altatásban végzett sikeres műtétek után olykor a beteg mégis mély depresszióba esik. Egy kutatót izgatni kezdett a kérdés, és ilyen személyeket hipnózisban vizsgált. Már az meglepő volt, hogy a betegek, bár a műtét alatt mély narkózisban voltak, vissza tudták idézni a történteket. Közismert, hogy az orvosok traccsolnak a műtétek alatt, már csak a feszültségüket is levezetendő. A depresszióba zuhant pácienseknél kiderült, hogy a műtét alatt valami ártalmatlan megjegyzést életveszélynek, vagy súlyos prognózisnak értelmeztek. Egy orvos pl. elmesélte egy kolléga válását, mire a másik orvos azt mondta: "na ennek vége". Egy másik, etikailag vitatható, vizsgálatban az orvosok szimulálták, mintha hirtelen súlyos komplikáció lépett volna fel a műtét során, ahogy ezt a kórházas filmsorozatokban látni szoktuk. A páciensnél a rémület testi jeleit lehetett tapasztalni (nőtt a szívfrekvencia, megnőtt a vérnyomás), ami azt jelezte, hogy észleli, mi történik vele.

Szubliminális gyógyítás

Természetesen, ha ennyire hatásos a szubliminális ingerlés, akkor ezt tudatosan alkalmazva, gyógyító hatás is származhat belőle. Az altatásos műtéteknél, akik pozitív szuggesztiókat alkalmaztak ("na ez a seb látszik, hogy gyorsan fog gyógyulni", stb.), azt tapasztalták, hogy jelentősen csökkent a műtét utáni komplikációk száma és a lábadozási idő is.
Elhízott embereknél gonosz pszichológusok feltételezik, hogy az étel tudattalanul azonossá vált a szeretettel. Feltevésük szerint ezek az emberek gyermekkorukban nem kaptak elég szeretetet, s ezért esznek annyit felnőttkorukban. Több vizsgálatban alkalmazták sikeresen a következő technikát: elhízott személyeket két csoportra osztottak, és egyiküknek azt a mondatot vetítették szubliminálisan, hogy "A mama és én egyek vagyunk", míg a másik csoportnak semleges mondatokat vetítettek. A vizsgálat végére "A mama… " csoport jelentősen lefogyott. Ugyanez a mondat hatékony volt depressziókezelésben is. Azonban ha a mondatot tudatosan észlelhetően vetítették, akkor egyáltalán nem hatott.

Ellenpróba: bulimiásokkal végezték azt a vizsgálatot, amelyben négy órai éhezés után azok ettek a legtöbbet, akiknek szubliminálisan elhagyottságukra utaló mondatokat vetítettek.
Végül vannak feltevések arra, hogy a fiúk teljesítménymotivációját az apjuk legyőzésével kapcsolatos bűntudat leronthatja. Ezért egyetemista fiúk két csoportjának vizsga előtt vagy azt vetítették szubliminálisan, hogy "A papa legyőzése OK dolog", vagy azt, hogy "A papa legyőzése nem OK dolog". Természetesen az első csoportnak sokkal jobb volt a vizsgateljesítménye.

Búcsúszó

Ha később ellenállhatatlan vágyat érez, hogy újra és újra visszatérjen olvasgatni erre a webszájtra, ne gyanakodjon szubliminális hatásokra. Én szupraliminális hatásokkal dolgozom.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre