Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Dr. Chau Che:
Mítosz és valóság: Vastagbéltisztítás: használ vagy csak a pénzünket öntjük a wc-be?

Fordította: Czárán Judit

Forrás: Dr. Chau Che: Myths and Realities: Colon Cleansing: Healthful or just a load of @$%!

A modern ember gyakran szenved megmagyarázhatatlan és rejtélyes tünetektől, melyekre a hagyományos orvoslásnak nincsen gyógyírja. Ez a táptalaja annak, hogy sokan elhiszik, hogy pontosabban körül nem írt "mérgek" rakódtak le a szervezetében, amiktől "meg kell tisztulnia". A "tisztulás" egyik módja a vastagbél drasztikus módszerekkel való kitakarítása. De vajon, van-e ennek értelme?

 

 

Feltöltődsz energiával, ragyogni fog a bőröd, elmúlnak az ízületi fájdalmaid és az asztmád, de főleg és mindenekelőtt: csökken a testsúlyod. Hogy csak néhányat említsünk azok közül az áldásos hatások közül, amelyeket a "mérgező" anyagoknak (ismertebb nevükön emésztetlen anyagoknak) a vastagbélből való eltávolítása révén állítólag elérhetünk. Ahogy az öltözködésben, a zenében vagy a képzőművészetekben, úgy az egészségmegőrzésben is trendivé váltak a régi dolgok, különösen, ha olyan celebek reklámozzák azokat nagy nézettségű tévéműsorokban, mint Beyonce. Szóval a béltisztítás újra divatba jött, de a mögöttes koncepció minden, csak nem új. A vastagbélben tanyázó toxikus anyagok okozta önmérgezés ideája egészen a Kr. előtti 16. századig nyúlik vissza, és bizonyítékok vannak rá, hogy a vastagbéltisztítást már az egyiptomiakig is ismerték és gyakorolták, mert orvosaik úgy vélték, hogy a bélsár a keringési rendszerbe visszajutva lázat és gyulladást okoz (7, 8). A görögök is meg voltak győződve róla, hogy a tökéletlenül megemésztett táplálékból visszamaradó salakanyagok felszállnak az ember fejébe, és ott betegséget okoznak (1, 2, 8). A vastagbéltisztítás tehát az egész emberi történelmen végigvonul, még ha azt a különböző korokban nem is egyforma intenzitással gyakorolták. A 19. és 20. század folyamán számos ismert orvos gondolta úgy, hogy a béltisztítás az egészségmegőrzés fontos tényezője. 1884 után, mikor Charles Bouchard megalkotta a szervezet "belekből történő önmérgezésének" szakkifejezését, az elmélet egyenesen reneszánszát élte. Bouchard szerint "az ember állandóan az egészség és a betegség határán egyensúlyoz, élete minden pillanatában ki van téve a veszélynek, hogy alulmarad a testében keletkező mérgekkel folytatott küzdelemben" (1). És persze az elmélet lényege, hogy ezek a mérgek a béltraktusban keletkeznek.

Eli Metchnikoff orosz származású Nobel-díjas tudós, akit a probiotikum-kutatás atyjának is tekintenek, az önmérgezés teóriáját továbbfejlesztve azt írja a vastagbélről, hogy az "az emésztés során visszamaradt hulladékok tárháza, ahol ezek a hulladékok - mivel sok időt töltenek el benne - rothadásnak indulnak, a rothadás végtermékei pedig károsítják az egészséget. Ha ugyanis ezek az anyagok túl sokáig maradnak a belekben… akkor egy részük felszívódik onnan, és a szervezetbe visszakerülve mérgezést okoznak" (2). Ennek az elméletnek az elfogadása aztán kórházi beutalók tucatjaiban öltött testet, és a 20. század elején érte el csúcspontját, mikor egy ismert sebészorvos, Dr. Sir William Arbuthnot Lane elkezdett vastagbélkimetszéseket végezni a "bélből történő önmérgezés gyógyítása" céljából. A béltisztítás különböző formái az 1930-as években átmenetileg kimentek a divatból, amikor az olyan könyvek, mint a "Csodaszerek és kuruzslás" (Nostrums and Quakery), mely az Amerikai Orvosszövetség (American Medical Association, AMA) kiadványaként jelent meg, megkérdőjelezték ezeknek a módszereknek az egészségre gyakorolt jótékony hatását.

Manapság a béltisztítás annak köszönheti reneszánszát, hogy megint egyre több embert foglalkoztat az egészséges életmód kérdése. Márpedig a médiában számos terméket azzal reklámoznak, például a Colonix, az Oxypowder, az Almighty Cleanse, a Dual Action Cleanse nevű szereket, de a tisztító beöntéseket is, hogy azok a vastagbélre gyakorolt tisztító hatásuk révén segítenek eltávolítani a szervezetünkből a benne felhalmozódott méreganyagokat. De vajon a béltisztítás tényleg olyan hatékony módszer, mint amennyire népszerű? Bár a tények ezt nem támasztják alá, makacsul tartja magát az elképzelés, hogy a szennyeződések bélből való eltávolításának gyógyító hatása van. Csakhogy ez az állítás nem veszi figyelembe az emberi test normális fiziológiáját. Az emésztőrendszernek ugyanis inherens tulajdonsága, hogy gondoskodik a vastagbél kitisztulásáról. Az elfogyasztott étel a gyomorból először a vékonybélbe kerül, ahonnan a megfelelő tápanyagok felszívódnak, majd a meg nem emésztett maradék egy kontrakciós mozgás révén továbbhalad a vastagbélbe, ahol folytatódik az emésztés folyamata az ásványi sók és folyadékok felszívódásával és kiválasztásával, a vastagbélben található baktériumok pedig megerjesztik az emésztetlen tápanyagmaradékot (4). Ez csak néhány azon közül a mechanizmusok közül, amelyek segítségével az emésztőrendszer gondoskodik róla, hogy a vastagbél falára ne rakódjon le a bélsár, ahogy azt a fenti termékek reklámozói állítják. A fekete, gumiszerű anyag, amely a béltisztítás során eltávozik, tulajdonképpen mellékterméke a béltisztító termékben található adalékoknak és rostoknak, amelyekben a fogyasztók hisznek (5), és amelyeket mintegy szembeállítanak a bélsárral.

A bélmosás időnként szükséges orvosi eljárás, például kolonoszkópiás vizsgálatra való felkészítés esetén. De nem megfelelő vagy túlzásba vitt alkalmazása akár károsíthatja is a bélflórát. A vastagbélben ugyanis olyan probiotikus baktériumok tenyésznek, amelyeknek fontos szerepük van a tápanyagok megemésztésében, a káros bélbaktériumok elpusztításában és az egészséges bélhámszövet megőrzésében (6). Ezek a baktériumok elősegítik a gyulladásgátló citokinok, illetve gátolják a gyulladáskeltő citokinok termelődését a bélben (3, 6). Megjegyezzük, hogy a gyulladásos bélbetegségek terjedése az Egyesült Államokban összefüggésbe hozható ezen bélbaktériumok számának a csökkenésével, amelyek így már nem tudják megfelelően betölteni eredeti funkcióikat (6). A béltisztító termékek azzal, hogy eltávolítják a vastagbélből mind a káros, mind pedig a hasznos baktériumokat, adott esetben tönkreteszik a természetes bélflórát, mivel a méregtelenítő szer nem tesz különbséget a kétféle baktérium között. Márpedig a vastagbélbél létfontosságú baktériumainak elpusztítása növeli a különböző gyulladásos és fertőzéses megbetegedések veszélyét (6). Az olyan tisztítási eljárások pedig, mint a vastagbél nagy mennyiségű folyadékkal történő átmosása perforációkhoz, a sóháztartás egyensúlyának a felbomlásához, valamint nem megfelelően sterilizált eszközök esetén kórokozóknak a vastagbélbe jutásához vezethetnek.

1935-ben egy Sir Arthur Hurst nevű orvos arra a megállapításra jut, hogy "az emberi test egyetlen szervét sem értik annyira félre, hozzák annyiszor rossz hírbe, és kezelik annyiszor félre, mint a vastagbelet" (2). Ez a megállapítás a modern korra is igaz. A bélműködés szabályozása, a rendszeres székelés ma is kedvenc vesszőparipája az orvosoknak. Csak míg a 18. században az orvosok és a tudósok voltak az önmérgezés teóriájának fő terjesztői, addig ma az elmélet inkább az alternatív orvoslásban hódít.

Számos kísérlet bizonyítja, hogy egészséges embereknél a mérgezőnek mondott anyagok általában nem szívódnak fel a vastagbélből, vagy ha mégis, akkor azokat a máj hatástalanítja (2. 8). És bár kettős vakteszt eredmények, amelyek alátámaszthatnák vagy cáfolhatnák a béltisztítás hatékonyságát, egyelőre nem állnak rendelkezésre, én amondó vagyok, hogy jobb, ha hagyjuk, hogy a vastagbelünk tegye a dolgát, és nem tukmáljuk rá a különböző béltisztító szerek kéretlen segítségét.

Lektorálták Dr. Michael Poles és Fritz Francois, New York-i Egyetem, Gasztroenterológiai Osztály

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

 

Irodalom:

 

1. Brown, J.H., Sonnenberg, A. The Wax and Wane of Intestinal Autointoxication and Visceroptosis­Historical Trends of Real Versus Apparent New Digestive Diseases. The American Journal of Gastroenterology, 2002; 97(11): 2695­2699.
2. Chen, T.S.N., Chen, P.S.Y. Intestinal Autointoxication: A Medical Leitmotif. Journal of ClinicalGastroenterology, 1989; 11(4): 434­41.
3. Chichlowski, M, Hale, L.P. Bacterial­mucosal interactions in inflammatory bowel disease­an alliance gone bad. American Journal of Physiology: Gastrointestinal and Liver Physiology, 2008; 295: G1139­1149.
4. Hasler, W. Harrison's Principles of Internal Medicine. Ed. Kasper, D.L., et al. New York: McGraw­Hill, 2005. 1725.
5. Horne, S. Colon Cleansing: A Popular, but Misunderstood Natural Therapy. Journal of Herbal Pharmacotherapy, 2006; 6(2): 93­99.
6. Ismail, A.S., Hooper, L.V. Epithelial Cells and Their Neighbors. IV. Bacterial contributions to intestinal epithelial barrier integrity. American Journal of Physiology: Gastrointestinal and Liver Physiology, 2005; 289: G779­G784
7. Muller­Lissner, S.A., Kamm, M.A., Scarpignato, C., Wald, A. Myths and Misconceptions
About Chronic Constipation. American Journal of Gastroenterology, 2005; 100: 232­242.
8. Sullivan­Fowler, M. Doubtful Theories, Drastic Therapies: Autointoxication and Faddism in the Late Nineteenth and Early Twentieth Centuries. The Journal of the History of Medicine and Allied Sciences, 1995; 50: 364­390.