Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A hazugság

Megjelent: Elixír 2012. február

Igazság szerint nem könnyű a hazugságról írni, ha az ember sem vaskalaposnak, sem cinikusnak nem akar látszódni. Mert sokféle hazugság van a kegyes hazugságtól az öncélú konfabulációig. Elkerülve a túlzott általánosságok és közhelyek csapdáját, megelégszem azzal a kérdéssel, miért hazudik a férfi a nőnek és a nő a férfinek. Nem akarok pesszimistának tűnni, de ismerve az embereket, lehet, hogy inkább azt kéne kérdeznem, miért mondanak az emberek egyáltalán igazat?

 

Google hirdetés

 

Miért is hazudunk?

Mindannyian az evolúció esztergapadján formálódtunk, és évmilliós tapasztalataink vannak két külön faj, a férfi és a nő együttéléséről. Mind a koooperáció, mind a csalás kényszerű következménye annak, hogy a férfi és a nő egymás nélkül nem létezhet, de eltérő szaporodási érdekeik mégis mindig csalásra késztetik őket. Évmilliók alatt megtanultunk csalni és a csalást felismerni. Rabló-pandúr harc ez a nemek közt, ügyesen csalni saját érdekünkben, és leleplezi az átverésünkre kifundált csalásokat.
A hazugság lényege, hogy a mások rovására előnyökhöz jutunk. A hazugság célja, leszámítva a kóros hazudozókat, mindig érdekek érvényesítése. A hazug ember és a sánta kutya esetéből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy hazudni nem kifizetődő, hiszen a lelepleződés után nagy árat fizetünk érte. Ám az a tény, hogy a hazugság és csalás mégsem rostálódott ki évmilliók során, azt bizonyítja, hogy bizonyos körülmények közt mégiscsak megéri. A szaporodás sikeressége akkora tét, hogy ezért az emberek elég sok mindenre képesek, s ebben még a hazugság a legkevesebb.

Csalási kényszer

A csalások egyik nagy területe a partnertalálási projekt, amelyben az emberek az "add el magad áron felül" tervet igyekeznek végrehajtani. Ezt a jó reklámmal lehet elérni. A reklám azonban megtéveszt, manipulál, rászed. A vágyakra épít. Egy elbűvölő mosoly, amelybe belelátni egy vad szeretkezést, eléggé megfontolatlanná teheti a "vásárlót". Általában a termékenységet, a fiatalságot, az egészségességet, a hűséget és a megnyerő személyiséget szokás reklámozni. A nők teltebb ajkat, nagyobb, keményebb mellet, szimmetrikusabb arcot, simább, ránctalanabb bőrt, nagyobb szemeket és eredeti ízlést és személyiséget igyekeznek a kirakatba tenni. A férfiak részben a termékenységüket igazoló férfias jegyeket hangsúlyozzák, másrészt önzetlenségüket, bátorságukat, vakmerőségüket és Nagyvonalúságukat fitogtatják, mert évmilliók során ezek a tulajdonságok bizonyították a nőknek, hogy számíthatnak majd a bajban a férfire.
Hogy esetleg mindez csalás, az csak a tartós elköteleződés után derül ki. És persze, ha mindketten csaltak, akkor panaszra nincs ok: hamis "pénzt" kaptak "hamis" pénzükért. Visszacsinálni nagy felfordulást jelentene. Ráadásul az ember menetközben jön rá, hogy muszáj csalni, mert mindenki csal. Aki nem csal, hátrányba kerül.

Szökés a dilemmából

Ám ezzel be is léptek a csalások másik nagy birodalmába, amit emberi kapcsolatoknak nevezünk.
Mindenféle tudományterület kutatói elemezték már a kooperáció és a csalás feltételeit és mechanizmusait.
Játékelméletileg az un. fogolydilemma szokott az alapmodell lenni. Két bűnöző kirabol egy bankot, de nincs ellenük közvetlen bizonyíték. Elfogásuk előtt megegyeznek, hogy mindketten ugyanazt vallják, és így csak enyhe büntetést sózhatnak a nyakukba korábbi kisebb stiklik miatt. Elfogásuk után viszont mindkettőnek azt a vádalkut ajánlják, hogy ha egyikük vall, akkor az ő büntetése jóval enyhébb lesz, a másik pedig leüli a bankrablásért járó büntetést. A dilemma az, hogy vajon a másik tartja-e magát az egyezséghez? Ha igen, akkor érdemes volna kooperálni, de ha nem, akkor a másik nyer, az egyezséghez hű pedig jó ráfázik. Ezért végül mindkét bűnöző rávall a másikra, és így mindketten rosszul járnak. Az elemzések azt mutatják, hogy ebben a játszmában az árulás a legjobb stratégia, mert a másik viselkedésétől függetlenül nyereségesebb stratégia. Ha ugyanis a másik hű marad az egyezséghez, a rávalló sokat nyer. Ha viszont kölcsönösen elárulják egymást, akkor legalább közösen viszik el a balhét. Végülis az is nyereség, ha a másik az én rovásomra nem jár jobban.

Ha házasságban vagy kapcsolatban gondolkodunk, akkor a dilemma az, legyenek-e a felek kölcsönösen hűségesek egymáshoz? Ha egyik fél a hűség kedvéért lemond a csábító lehetőségekről, rosszabbul jár, ha később kiderül, hogy a másik viszont nem mondott le a félrelépésről. Sok ember mégis hűséges kapcsolatban él. Vajon miért? Ha tovább gondoljuk a fogolydilemmát, beláthatjuk, hogy a feleknek lesz még dolguk egymással. A házasságokat vagy kapcsolatokat tekinthetjük végtelen fogolydilemmának, amelyben a felek tudják, hogy félrelépésük kiderülhet és a következő körben a másik fél a következő döntésnél ezt figyelembe fogja venni. Jól ismert, hogy sok nő, miután a párja megcsalta, bosszúból ő is lefekszik valakivel, csak hogy kvittek legyenek egymással. A játékelméleti elemzések azt mutatják, hogy a legjobb stratégia az, ha először kooperálunk, majd a következő döntésnél úgy viselkedünk, ahogy a másik fél viselkedett velünk. Ha ő is kooperált, akkor érdemes nekünk tovább kooperálni, ha félrelépett, érdemes ezt félrelépéssel vagy szakítással megtorolni. A legrosszabb tovább kooperálni, hiszen ezzel engedélyt adtunk a másiknak a további csalásokra. Ez a "szemet-szemért, fogat-fogért" stratégia, ami hosszútávon -ha a feleknek sikerül együtt maradni - vagy kooperációhoz vezet, vagy nyitott házassághoz.
Az élet azért persze kicsit más, mint a játékelmélet.

Evolúciósan programozott csalás

A férfi evolúciósan úgy lett kifaragva, hogy követelje meg a nő hűségét, mert csak ez garantálja, hogy saját gyerekét neveli, s mellette törekedjen arra, hogy minél több gyereke legyen más nőktől is. Ezt praktikusan csak úgy lehet kivitelezni, ha sikerül elhitetnie a párjával, hogy hűséges hozzá. Ez a "csalj, ha meg tudod úszni" stratégia, ami a legnagyobb nyereséget hozza, hiszen a férfi nem kockáztatja - legalábbis elvileg- az apasága bizonyosságát, mégis növelheti törvénytelen gyermekei számát. A férfiak fele megcsalja a feleségét, de ebből ne gondoljuk, hogy a félrelépés csak a férfiak szokása, hiszen a férjek leggyakrabban mások feleségeivel csalják meg feleségüket.
Persze a kedves olvasó most közbevetheti, hogy manapság a félrelépésekből nemigen szokott gyerek születni, miről beszélek én? A helyzet az, hogy meglepően sok törvénytelen gyerek van. Akkor nem születnének szeretői viszonyokból gyerekek, ha a nők mindent megtennének azért, hogy ne essenek teherbe. Csakhogy a szeretői viszonyokban sok nőnek igenis érdeke a megtermékenyülés. Másrészt, még ha a nők el is kerülnék a teherbeesést, a kőkorra optimalizált férfiagy mégis csak hajszolja a félrelépés lehetőségeit, mert a végső terv kivitelezését, vagyis a minél nagyobb számú utód létrehozását a természet a nemi vágy és a változatosság utáni vágy megteremtésével biztosítja. A férfi tehát vakon megy a vágya után, s mit sem törődik azzal, hogy az eredeti terv már csak hébe-hóba valósul meg.

Visszatérve a lebukás nélkül csalni vágyó férfihez, ez elég nehéz mutatvány. A jó csalónak ugyanis el kell tudnia játszani a hűséges férjet. Ebben az egyik legnehezebb dolog a házastársi intimitás továbbjátszása. Hogy lehet úgy tovább szeretkezni a feleséggel, hogy közben a férfinek szeretője van? Legtöbb férfi az ágyban bukik le. Mert lehet túlórát hazudni, lehet aranyoskodni, ajándékokat venni, de a nő gyorsan megérzi, ha hirtelen lecsökkent a szenvedély vagy látványosan csökken az együttlétek gyakorisága. Sok férfi ezt úgy igyekszik megoldani, hogy a szeretőt is becsapja. Szerelmet vall neki, a közös jövőről beszél neki, ígérgeti, hogy "majd karácsony után kipakolok az asszonynak", de közben minden igyekezettel azon van, nehogy szerelmes legyen a nőbe, mert akkor otthon aztán igazán nehéz helyzetbe kerül az ágyban. Mert lehet egyszerre több nőt kívánni, ha csak a szexet látja benne a férfi. De a szerelem általában kizárólagosságra tör, s a szerelmet otthon letagadni már nagyon nehéz.

A férfi dolgát rendkívül megnehezíti az is, hogy az evolúció során az emberi agy rendkívül kifinomult csalásdetektorral lett felszerelve, s ennek működtetésében aztán a nők különösen jók. A női agy ugyanis jól tudni bánni a finom részletekkel, ezért a nők kiszúrnak minden oda nem illő hajszálat, félregombolt inget, pecsétes alsónadrágot, ismeretlen parfümillatot, megreszkető hangot, a tekintet kerülését, a logikai bakugrásokat, a megváltozott szokásokat vagy újszerű szexuális igényeket. De az egyéni csalásfelismerő képességeken túl is, számos kísérlet igazolta, hogy a csalókat az emberek nagy valószínűséggel felismerik. Pl. embereket megkértek arra, hogy képzeletbeli fogolydilemmában a számítógép képernyőjén kattintsanak a "kooperálok" vagy a "csalok" gombra. A kattintás pillanatában webkamerával lefényképezték őket, és utólag az emberek a fotók alapján jó eséllyel ki tudták választani azokat, akik csaltak a játékban.

Na, de mi a helyzet a nőkkel? Hát őket sem az örök hűség szobrának formálta a természet. Az utódok száma ugyanis nem minden. Az őskorban a nők termékennyé válásuktól vagy szoptattak, vagy terhesek voltak. Mondhatni utódteremtési kapacitásukat csúcsra járatták. Ebben a folyamatos gyermekszülésben, ahol darabra mindenki kihozta magából a maximumot, a szaporodási előnyt már csak azzal lehetett fokoznia, ha minél több gyerek fel is nőtt, ill. a gyerekek minőségi férfitől voltak. Ezen a ponton válik evolúciósan érdekeltté a nő a csalásban. Átlagban az embereknek olyan pár jut, aki piaci értékét tekintve azonos saját piaci értékükkel. Általában ez vezet tartós kapcsolatra, hiszen mindkét fél elégedett, és kevés esélye van arra, hogy saját értékénél értékesebb párt szerezzen magának. Csakhogy azonos értékű emberek gyerekeiből nagyjából olyan képességű és esztétikai értékű emberek lesznek, mint szüleik. E korlátok közül akkor tud kitörni a nő, ha teherbe tud esni egy férjénél jobb képességű férfitől, és a kakukkfiókát rá tudja sózni férjére, mint saját gyereket. Ez elég gyakori lehetett, mert mai napig az új gyermek születésekor a feleség rokonai mindig nagyon igyekeznek a férj vonásait felfedezni az utódban. Ez a minőségjavítási kísérlet elég gyakori lehet, mert egyes felmérések szerint a törvénytelen gyerekek aránya némely országban a 10%-ot is eléri. A női csalás másik nagy területe az orvvadászat, amikor más férjét próbálja a nő házasság céljából elszeretni. Van, aki "minőségi cserét" szeretne, van, aki már csak foglalt férfiak közül tud választani. A nő ilyenkor nemcsak az ismeretlen másik nőt csapja be, de sokszor a férfit is lépre csalja, mert kezdetben igénytelen szeretőnek kínálja fel magát, majd fokozatosan addig emeli a tétet, amíg szét nem robbantja a férfi házasságát.

Lehet csalás nélkül élni?

Nem. Az önzés belénk van kódolva, még az altruista viselkedés is az önzésen alapul, mert génrokonunkon segítve a saját génjeink elterjedését segítjük elő. A csalás erkölcsi fogalom, s a beépített konfliktus az, hogy a szaporodási siker maximalizálásának elve ellentmond a "légy becsületes" elvének. Persze, vannak, akik hajlamosabbak a csalásra, és vannak, akik jobban ellent tudnak állni. Az is nagy kérdés, akik ellenállnak, azok miért teszik. Talán, mert nincs kísértés? Vagy túl nagy szorongással járna a csalás? Vagy tudják magukról, hogy rosszul tudnak hazudni? Esetleg nem tudnának fájdalmat okozni a másiknak. Akárhogy is, a csalás lehetősége mindenkiben ott lapul, legfeljebb valamilyen okból nagyobb benne az ellenállás. Na ezért gondoltam az elején, hogy majd a gyengébb önismeretűek cinikusnak gondolhatnak.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre