Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A zöld szemű szörny

Úgy tűnik, senki nem akarja evolúciós alapon hasznosnak ítélni féltékenységét, hanem makacsul ragaszkodik ahhoz a napi tapasztalathoz, hogy ez nem jó érzés. Abszolút megértem ezt. Másfelől mégiscsak lovagolnék egy kicsit az evolúciós gondolaton, hogy ha már szenvedünk, legalább érezzük át ennek tudományos mélységeit is.

 

Google hirdetés

 

A napi praxis és az elvont tudomány szoros kapcsolatát példázza a nagy kémikus, Lavoisier végső nagy kísérlete is, melyben -ha csak pillanatokra is - de megteremtődött a kapcsolat eszme és gyakorlat között. A francia forradalomban oly mindennapossá váltak a quillotine-os kivégzések, hogy számos amatőr természetbúvár szórványos megfigyeléseket tett, miszerint a levágott fejek még éltek pár másodpercig, egymás fülébe haraptak, nézelődtek, stb., és amikor Charlotte Corday levágott fejét a hóhérinas pofonvágta, a fej haragosan összevonta szemöldökét és elpirult. Nos, mikor Lavoisierre került a sor, megígérte tanítványainak, hogy levágott fejével addig fog másodpercenként pislogni, amíg csak bír. Aki végigrágja ezt az írást, a végén megtudhatja.

Reklamálni a "gyártónál" tessék!

Sokan felvetik, hogy a féltékenységnek nem sok köze van az apaság biztosításához, vagy a férfi eltartó erejének megtartásához, szerintük egyszerűen fáj a másik elvesztésére gondolni, vagy megszégyenítő blamázs, ha az embert palira veszik és megcsalják. Azokról az anyagi természetű galibákról nem is beszélve, amikhez aztán egy válás vezet. A tudomány természetesen akkor ér valamit, ha választ ad a napi tapasztalatokra. Ezek a válaszok azonban éppen azt firtatják, hogyan is lett "tervezve" az emberi agy, hogy így éli meg a dolgokat és nem másként. A féltékenység ugyanis gyakran nem tűnik logikusnak, és ez felveti a kérdést, vajon soha nem is volt logikus? Dehogynem. Amikor vadászó-gyűjtögető ősemberek voltunk, csak már ebből kinőttünk.

De vegyünk egy példát.
Ha egy patkányt egy étel elfogyasztása alatt röntgenbesugárzásnak tesznek ki, és ettől később rosszul lesz, egész életében kerülni fogja azt az ételt. Az emberi gondolkodás is ezt a főcsapást követve fejlődött, mindenhol okokat keresünk és nagyon sokszor hamis ok-okozati kapcsolatot tételezünk föl, csupán mert egymást követik az események. Az agyban kifejlődött egy külön "okság" modul. A gondolkodás evolúciós termék, minél fejlettebb egy állat, annál okosabb. A gondolkodás nem pusztán emberi jelenség, és nem azért van, hogy matematika példákat oldjunk meg, hanem hogy a tapasztalatokra támaszkodva képesek legyünk jóslásokat tenni elkövetkező események bekövetkezési valószínűségére. Rengeteg bizonyítékunk van arra, hogy a gondolkodás sajátságai, az érzelmi működésünk, a beépített viselkedésprogramok évmilliók alkalmazkodásának terméke. Az idegengyűlölet, a házasodási rendszerek, a párválasztási stratégiák, az alapérzelmek, az anya-gyerek kapcsolat, na és persze a féltékenység az egész világon minden kultúrában jelen vannak. Kultúránként variálódva, de univerzális jelenségek.

Világos, hogy egy elvont evolúciós program lehet akármilyen hasznos, ha nincs végrehajtási terv. Ha a szaporodás evolúciós érdek, attól az még nem megy végbe automatikusan. Ki kell alakulnia tehát olyan lelki közvetítő mechanizmusoknak, amit az egyén átélhet késztetésként. Erre "találták" ki a nemi vonzalmat. Ez elégséges a gyermek létrehozásához, de nem a felneveléséhez. Ehhez ugyanis férfinak és nőnek együtt kell maradnia. Kifejlődött tehát egy olyan modul, amely a tartós együtt maradást szolgálja, ez a kötődés és a szeretet. Hogy találjuk meg azt, aki erre alkalmas? Kell egy kereső modul, amely felméri "mennyire illünk össze". Ha a célkeresztben feltűnik a megfelelő egyed, ránk tör a lelki vonzalom és a szerelem. Ezeket a programokat nem kell senkinek tanulni, majdnem mindenki csípőből tudja őket.

Elmélet és gyakorlat

Na, most hozzuk összhangba a féltékenység napi jelenségeit az evolúciós programokkal. Egyrészt a partner féltékennyé tétele ösztönös viselkedés, amely a kapcsolat erejét teszi próbára, s főként nők szeretik alkalmazni. Itt persze csupán más férfiakra vetett pillantásokra és ártatlan mosolyokra gondoljunk! Az erre megjelenő férfi-féltékenység leggyakrabban a kapcsolat erősségét jelzi. Gyakran vezet kapcsolatok észrevétlen kihűléséhez, hogy a nő szürkén és unalmasan öltözik, "nem ad" magára: ez a feltétlen hűség ösztönös jele akar lenni. A férj ettől abszolút biztonságban érzi magát, de éppen ezért a nő lassan elveszíti értékét a szemében. Mivel más férfi sem kívánja feleségét, már ő sem kívánja. Jól ismert fordulat, mennyit nő a partner értéke, ha kiderül, hogy elveszíthető! Na, ennyit a hasznos féltékenységről.

Mi a helyzet a másik elvesztéséből fakadó szégyennek? Kicsit távolabbról indulva, sok ember számol be arról, hogy amikor magányos időszak volt életében, akkor szerencsétlennek és értéktelennek érezte magát, van, aki képtelen volt egyedül elmenni moziba, vagy sétálni, mert mintha homlokára lett volna sütve, hogy "Senkinek sem kellek". Miért szégyen a magány? Miért jár értéktelenség érzéssel? Ugye mennyire nem logikus? Evolúciós gyökere ennek az lehet, hogy a magány azonos a szaporodásból való kiszorulással, s aki "nem kell" a másik nemnek, az értéktelen. Hasonlatos ez ahhoz, amikor attól szenved valaki, hogy a társadalmi hierarchiában alul van, vagy mi több, lecsúszott korábbi magasabb pozíciójából.

Mármost, az, akit megcsalnak, értékvesztettnek éli meg magát, hiszen a "közösség" előtt ki lett nyilvánítva, hogy ő nem alkalmas partnernek. A hajdani törzstagokat most a barátok és ismerősök alakítják, előttük lehet megszégyenülni. A szégyent csak revanssal lehet lemosni, ami a megszégyenített erejét bizonyítja, és ezzel helyreállítja tekintélyét.

Ma már tudjuk, hogy egy ember értékét nem az adja, hogy éppen egyedül él, vagy valakivel, és hogy megcsalatva lenni nem a megcsaltra, hanem a megcsalóra nézve szégyen. De a lelkünk mégsem eszerint működik, hanem az ősi programoknak megfelelően. Sajnos nem egy bosszúgyilkosság történik, amivel a férfi a rajta esett "szégyenfoltot" igyekszik lemosni magáról - bármi áron. A feleséggyilkosságokat elemezve kiderült, hogy a legtöbbet akkor követik el, amikor az asszony már fél-egy éve elköltözött. Emlékezetes esete ennek az O.J. Simpson.

 

 

Garanciális javítás

Örök garanciális problémák fakadnak abból, hogy vadászó-halászó-gyűjtögetőnek vagyunk tervezve, és egész más körülmények közt vagyunk "bevetve".

Az elszabadult ősi programokat modern technikákkal kell megzabolázni. Ez már a kulturális evolúció része: olyan gondolkodási technikákat fejleszt ki az ember, amelyekkel képes alkalmazkodni történelmileg megváltozott körülményeihez.

Tehát mit csináljunk, ha tudjuk, hogy ok nélkül vagyunk féltékenyek?

1, Már ugyebár megtapasztaltuk, hogy csak szenvedéshez, veszekedéshez vezet, de meg nem oldódik semmi, ha hagyjuk magunkat belesodorni a féltékenység örvényébe. Ha részleteken kezdünk gondolkodni, ha nyomozgatunk, ha spekulálunk. Erre találták ki a Gondolat STOP technikát. Ahogy járni kezd az agyunk, mondjuk azt határozottan magunkban: STOP, és kezdjünk el mással foglalkozni.

2, Másik fontos eszköz az irreális gondolatok megkérdőjelezése. Netán nevetségesnek tűnik, de százszor hatékonyabb, ha leírjuk gondolatainkat. Először leírjuk, mit fantáziálunk arról, mit csinálhat a Másik, pl. a kiküldetésben. (Vad szexjelenet a szállodában, pihenésként pedig rajtam gúnyolódnak.) Aztán hívjuk segítségül a józan eszünket, és tegyünk fel kérdéseket magunknak: úgy ismerjük őt, aki szeret minket, hogy csak úgy beugrana egy másik férfi/nő ágyába? Én se tenném meg, akkor miért tételezem fel róla?

Gyakori rejtett elvárás, hogy "őt csak én érdekeljem". De vajon kivitelezhető ez? Másik gyakori rejtett irreális gondolat: "Ha ő a barátaival is jól tudja érezni magát, akkor én már nem is vagyok fontos". Igaz ez? Persze, hogy nem.

3, A féltékeny ember kedvenc eszköze a fenyegetés, zsarolás, dühöngés: ez negatív eszköz, mindig csak ront a helyzeten. Valójában a jutalmazás, vagyis a figyelmesség, kedvesség hatékonyabb eszköze a kapcsolat erősítésének, s ez növeli igazán a biztonságérzetünket.

4, A féltékenység gyakori oka az értéktelenség érzés: ha úgy véljük, nagyon is "elhagyhatók", "lecserélhetők" vagyunk, itt az ideje, hogy felturbózzuk önértékelésünket. Ennek egyik lényeges eleme, hogy "ha nem is lesz könnyű, meg tudom állni a helyemet egyedül is". Ha a másik elvesztését nem tudjuk reálisan felfogni, hanem a világvégét látjuk benne, akkor féltékenységünk irreális méreteket ölthet. Tegyünk azért, hogy önállóságunkat növeljük, hogy életünknek ne csupán a Másik adjon értelmet. "Akkor is érték vagyok, ha történetesen Te már nem szeretsz."

5, A féltékenységünk jutalmazó is lehet. Ha egyenesen bevalljuk, hogy a Másik olyan fontos nekünk, hogy amikor láttuk őt mással összebújva táncolni, akkor az nekünk fájt, akkor valódi kapcsolat esetén megértésre fogunk találni.

6, Az önirányítás szintén hasznos eszköz lehet. Gyerekoromban úgy mentem be a sötét szobába, hogy fütyörésztem. Vagyis olyannak látszottam önmagam előtt, amilyen szerettem volna lenni. Ha féltékenység esetén olyasmiket mondunk magunknak, hogy "felnőtt ember vagyok, el tudom fogadni, hogy a Másiknak lehetnek önálló programjai, legalább elintézek egy csomó dolgot, amit egyedül szeretek csinálni", akkor erősítjük magunkban azt, amilyenné válni akarunk.

Legvégül tanuljunk evolúciós örökségünkből és örüljünk: féltékenységünk azt bizonyítja, hogy még mindig sokat jelent a másik! Ez nagy dolog!

Ja, és Lavoisier 11-et pislogott.

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

Irodalom: