Küldje el barátjának, ismerősének!

Feliratkozás hírlevélre

Print Friendly and PDF

Szendi Gábor:
A C-vitamin(infúzió) és a rák

Megjelent az Amiről az orvos nem mindig beszél magazin 2019 júniusi számában

Az onkológia kezdetektől negligál minden olyan bizonyítottan hatásos rákkezelési gyógymódot, amely nem termel profitot a gyógyszeriparnak. Elég csak a D-vitamin rákban betöltött szerepére, a deutériumcsökkentett vízre, vagy a C-vitamin 50 éve ismert rákellenes gyógyhatására gondolnunk. A gond ezzel csak az, hogy a profitért és az igazság elhallgatásáért tömegek halnak meg évente.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Amióta a rákos megbetegedések száma a 20. század során drasztikusan megemelkedett, azóta folyik egyre intenzívebb kutatás a rák okainak megértéséért és sikeres kezeléséért. A küzdelem elég reménytelennek tűnik, s ennek fő oka az, hogy a rákkutatás a kezdetektől rossz irányt vett. Ha valaki végigolvassa Siddhartha Mukherjee "Betegségek betegsége" c. könyvét, ami elvileg a rákgyógyítás 20-21. század történetéről szól, meglepődve tapasztalhatja, hogy az lényegében a kemoterápiák, ill. a mára egyre nyilvánvalóbban tévútnak bizonyuló célzott rákterápiák történetéről szól. Ez az irányzat a rák genetikai betegségként való felfogását képviseli. Ebben a vastag könyvben szó sem esik a rák anyagcsere elméletéről, amiért Otto Warburg 1931-ben Nobel díjat kapott, vagy a deutérium vagy a ketogén étrend szerepéről, amelyek a rák anyagcsere-elméletének leágazásai. A szerző meg sem említi a könyvben a rák C-vitamin terápiáját, amiként a D-vitamin-rák kapcsolat sem érdemel meg egy bekezdést sem. Mindez azért is meglepő, mert ezek a megközelítések, ill. terápiás próbálkozások hatékonyságuk miatt igencsak említésre méltók volnának. Ezért aztán megtévesztő a "Mindent a rákról" alcím is. Mindez egy példája annak, ahogy az onkológia teljes mértékben kisajátította a rák kutatását, diagnosztizálását és kezelését. A különféle rákgyógyszerek a gyógyszeripar nagy üzlete, annak ellenére, hogy igen csekély ezek hatékonysága. A rák kezelési költségének 50%-át képviseli a gyógyszeres kezelés és 5%-át a sebészi, holott a rákból való sikeres felgyógyulást alapvetően a sebészetnek köszönhetjük (Storme és mtsi., 2016). Egy 2004-ben megjelent, 22 gyakori rák kemoterápiás kezelésének eredményességét elemző tanulmány szerint a kemoterápiás kezelések az ötéves túléléshez 2.8%-ban járulnak hozzá, miközben az ötéves túlélés ma már több mint 60%-os (Morgan és mtsi., 2004). Gondolhatnánk, az újabb gyógyszerek sikeresebbek. Ám a 2002 és 2014 közt törzskönyvezett 48 kemoterápiás szer átlagosan mindössze 2.1 hónappal hosszabbította meg a túlélést (Fojo és mtsi., 2014). A gyógyszeripar és az onkológia monopolizálta a rákgyógyítást, így a rák növekedését minimálisan lassító, gyakorlatilag haszontalan szerek ára mára csillagászati. A betegek érthető módon belekapaszkodnak minden szalmaszálba, az egészségügy pedig erkölcsi okokból nem tagadhatja meg a kezelést, miközben pontosan tudni, hogy ezek a kezelések sikertelenek és nem költséghatékonyak.


Joggal merül fel a kérdés, miért nem folytatnak több sikerrel kecsegtető irányban is kutatások? Valójában a gyógyszeripar a kezdetektől igyekezett kiszorítani és hitelteleníteni minden hatásosnak tűnő alternatív kezelési módot. Ugyanis, ha egy nem szabadalmaztatható eljárás legalább akkora, vagy akár nagyobb túlélési esélyt nyújtana, mint a kemoterápia, de nem okozna olyan életminőség-romlást, mint a kemoterápiák, akkor ki választaná a csekély eredményt ígérő, de az utolsó hónapokat szenvedéssé változtató onkológiai kezelést? Dollár milliárdok a tét.

A C-vitamin terápia kezdetei

Ahogy a vitaminokat sorban fedezték fel és kiderült, hogy hiányuk milyen súlyos zavarokat idéz elő a szervezet működésében, sok orvos és kutató kezdte a vitaminhiányt a betegségek okának tekinteni. Helmut Böttcher 1969-ben magyarul is megjelent "A vitaminok könyvé"-ben erről sokat olvashatunk (Böttcher, 1969). William J. McCormick orvos az 1940-es évek végén figyelt fel arra, hogy a rákbetegek vérében igen alacsony a C-vitaminszint. Mivel a C-vitamin nélkülözhetetlen a kollagénszintézishez (a kötőszövetek fontos alkotóeleme), arra következtetett, hogy a rák nem tudna tovaterjedni, ha a szervezet -elegendő C-vitamin jelenlétében - áttörhetetlen kötőszöveti burokba tudná zárni a kezdődő daganatot (Saul, 2003). McCormick más betegségeket, így a szív- és érrendszeri betegségeket is, a C-vitamin hiányával magyarázta. Az 1940-es évektől számos megfigyelést publikáltak arról, hogy rákbetegek állapotán javított nagyobb dózisú C-vitamin, s egy sokat idézett esetet publikált Edward Greer, aki napi 35-44 gramm C-vitamin adásával meggyógyított egy leukémiás férfit (Cameron és Pauling, 1979).


A rák növekedésének és az áttétek képződésének okának Ewan Cameron skót sebész is a "szövetburok" meggyengülésében látta. Cameron rákbetegeket kezelt, és megfigyelte, hogy a ráksejtek két olyan enzimet termelnek, amelyek gyengítik a normál szöveteket összetartó fehérjéket, többek közt a kollagént (Cameron és Pauling, 1979). A C-vitaminért lelkesedő Linus Pauling hívta fel Cameron figyelmét arra, hogy a C-vitamin serkenti a kollagénszintézist, s Cameron ennek hatására kezdett rákbetegeinél kísérletezni napi 10 gramm C-vitamin adásával. 1974-es beszámolójuk szerint az 50, már minden más kezelésnek ellenálló rákban szenvedő beteg 90%-nak 3 hónap volt hátra, mégis a napi 10 gramm C-vitamin kezelés hatására "csak" 50%-uk halt meg 100 napon belül, 20-nak az átlagos túlélési ideje 261 nap volt. Öt beteg pedig az eredmények publikálásakor még élt, ami átlag 659 nap túlélésnek felelt meg (Cameron és Campbell, 1974).

Cameron és Pauling az eredményeken felbuzdulva szerettek volna egy valódi placebokontrollos kettős vak (sem a beteg, sem a vizsgáló orvos nem tudja, ki kapott placebót és ki C-vitamint) vizsgálatot lefolytatni. Ám az ismertetett első, eléggé meggyőző eredmények ellenére sem az amerikai Nemzeti Rák Intézet, sem az Amerikai Rák Társaság nem támogatta a vizsgálatot, arra hivatkozva, hogy először állatkísérletekre van szükség. amikor Pauling arra kért támogatást, azt sem adták meg, csak sokadik pályázatára. Pauling számára ez volt az első jele annak, hogy az onkológia gátolni akarja az alternatív kezelések kutatását. Az ok érthető: Cameron eredményei messze felülmúlták a kemoterápiás szerekét, ráadásul a C-vitamin veszélytelen volt és nem okozott szenvedést a betegeknek. Így végül Cameron 100, már kezelhetetlen betegével egy kontrollált vizsgálatot folytattak le. Cameron betegei kapták a C-vitamint, a kórház más osztályain kezelt 1000 végállapotú beteg pedig csak azt a palliatív kezelést kapta, amit Cameron betegei is kaptak a C-vitamin mellett (Cameron és Pauling, 1976). Eredményük rendkívül figyelemre méltó volt. A vizsgálat 100. napján a kontrollcsoportnak 12%-a, a C-vitamincsoportnak 53%-a élt még. A 300. napon a kontrollok 1.7%-a, a C-vitamint kapóknak 18%-a, a 400. napon a kontrollok 0.3%-a, míg a C-vitamincsoport 16%-a élt, s a 600. napon a C-vitamin csoportból 7% még mindig élt. Összességében a C-vitamint kapó betegek átlagos túlélési ideje 6.6-szer nagyobb volt a kontrollcsoporténak. Másként, a C-vitamincsoport tagjai átlagosan 300 nappal tovább éltek, s az sem közömbös, hogy sokkal jobb életminőségben. Egy újabb, a korábbival részben átfedő vizsgálat ismét megerősítette a C-vitaminterápia élethosszabbító hatását (Cameron és Pauling, 1978). Ez a vizsgálatuk annyit tett hozzá az előzőhöz, hogy 9 féle ráktípusban (többek közt vastagbél-, mell-, és petefészek rákban) külön-külön bizonyították, hogy - bár eltérő mértékben - de a C-vitamin élethosszabbító hatása tapasztalható volt.


Az eredményekkel szemben növekvő ellenállás volt tapasztalható az akadémikus orvoslás, különösen az onkológia részéről. Cameron és Pauling némely cikkét neves lapok elutasították, s a mégis megjelent vizsgálatokra mindenféle fanyalgó kritikák jelentek meg. Kétségtelen, vizsgálataik a "magasabb tudomány" szempontjából nem voltak "elegánsak", viszont az eredmények magukért beszéltek. A korszak légkörére jellemző volt, hogy az amerikai gyógyszerhatóság (FDA) 1976-ban a vitaminokat gyógyszernek akarta minősíteni, hogy megakadályozzák a vénynélküli forgalmazásukat, s csak a Pauling vezette tiltakozó mozgalom hatására álltak el ettől a szándékuktól. Végül a Nemzeti Rákintézet 1978-ban látszólag beadta a derekát, és engedélyt adott a Mayo klinikán Charles Moertel onkológusnak, hogy ismételje meg Cameron és Pauling vizsgálatát. Egy vizsgálat megismétlése azonban azt jelenti, hogy teljesen azonos betegekkel és módszertannal folytatják le a vizsgálatot. Pauling részletesen tájékoztatta Moertelt, miként kéne a vizsgálatot megismételni, pl. hogy olyan végállapotú betegekkel kell a vizsgálatot lefolytatni, akik kemoterápiában nem részesültek, mivel az tönkreteszi a betegek immunrendszerét. Ám Moertel feladata nem Paulingék eredményének igazolása, hanem megcáfolása volt, ezért szándékosan mind a C-vitamin-, mind a placebocsoport tagjai kemoterápiában részesültek és a C-vitamint szájon át kapták (Creagan és mtsi., 1979). Pauling kritikájára Moertel megismételte a vizsgálatot, immáron olyan betegekkel, akik nem részesültek kemoterápiában, de az eredmény ismét negatív volt; a C-vitamin hatástalannak bizonyult (Moertel és mtsi., 1985). Ez gúnyt és kárörvendést váltott ki az akadémikus orvoslásból, holott a tét nem Pauling és Moertel párharca volt, hanem a betegek élete.


Hamarosan kiderült, hogy Moertel vizsgálatában a C-vitamincsoport átlag 2.5 hónapig kapta csak a C-vitamint (ez idő alatt nem is halt meg senki), de ezután átlagosan 10.5 hónapig, azaz halálukig, nem kaptak C-vitamint, így halálozási arányuk azonos volt a kontrollcsoportéval (Pauling, 1987). Moertel eredménye azért is volt furcsa, mert Akira Murata és munkatársai 1982-ben a szájon át adott C-vitamint is hatásosnak találták. Vizsgálatukban 99 végállapotú rákbeteg vett részt. 44 közülük napi 4 vagy annál kevesebb C-vitamint kapott szájon át, és 55 beteg pedig 5-15 gramm közötti dózisban részesült. Az alacsonyabb dózisban részesültek átlagosan 43, az 5-9 grammot kapók 275 napig, a 10-15 grammal kezeltek 278 napig éltek. A közlemény írásának idején 6 beteg élt, ami 866, a közlemény megjelenésekor még 3 beteg élt, ami 1500 nap túlélésnek felelt meg. (Murata és mtsi., 1982).

Cameron és Campbell 1978 és 1982 között tovább gyűjtötte három skót kórházban az adatokat, s eredményük szerint a kétszázkilencvennégy C-vitaminnal kezelt rákbeteg átlagosan kétszer hosszabb ideig élt (343 napig) mint az 1532 hagyományosan kezelt beteg (Cameron és Campbell, 1991). Eredményüket éveken át nem tudták leközölni, mert a rangos lapok - némelyike 15-szöri átíratás után is- rendre elutasították, mondván, ez már egy lefutott ügy. Ez azonban nem csak Moertel kártékony vizsgálatainak volt köszönhető, hanem a C-vitaminkezeléssel szembeni ellenállásnak is.

Pedig volt egy lényeges ok, amiért Cameron vizsgálataiban a C-vitamin hatásosnak bizonyult, de erre kezdetben sem Cameron, sem Pauling nem gondoltak (Padayatty és Levine, 2000): legtöbb betegüknek a kezelés kezdetén 10 napon át infúzióban adták a C-vitamint, s csak később tértek át a szájon át adott C-vitaminra, míg Moertel csak szájon át adta a C-vitamint. Mint később kiderült, a C-vitaminnak infúzióban adva egészen más a hatása. Cameron tehát bizonyos értelemben véletlen fedezte fel a C-vitamin rákellenes hatását. Cameron később rájött erre, mert 1991-ben megjelent C-vitamin protokolljában már nagy hangsúlyt fektetett az intravénás bevitelre (Cameron, 1991).

CannabiGold by UniHemp

Mi az az ortomolekuláris orvoslás?

Linus Paulingnál 1941-ben egy végzetes vesebetegséget, a glomerulonefritiszt diagnosztizáltak, amelyet egy nefrológus speciális húsmentes étrenddel sikerrel kikezelt. Pauling később, 1949-ben, kimutatta hogy Afrika maláriafertőzött területein gyakori sarlósejtes anémia (a vörösvérsejtek nem korong, hanem sarló alakúak) oka a hemoglobin mutáns génje. Paulingot saját gyógyulása és a sarlósejtes anémia molekuláris szintű oka vezette rá arra a felismerésre, hogy a betegségek oka gyakran molekuláris szintű elváltozás, és ezeket a betegségeket a megfelelő étrenddel, vitaminokkal, ásványi anyagokkal és hormonokkal létrehozott belső miliővel lehet gyógyítani. Ezt nevezte ő molekuláris vagy ortomolekuláris orvoslásnak. 1968-ban publikálta egyfajta kiáltványként az ortomolekuláris pszichiátriáról szóló cikkét (Pauling, 1968), amelyben azt állította, hogy a mentális zavarokat az okozza, hogy az agyban természetes módon jelen lévő valamely vegyületből túl kevés vagy túl sok van. Mivel követői ezt az általános elvet a vitaminhiányra fordították le, a pszichiátria hevesen támadta e nézeteket, holott a pszichiátriai gyógyszerek működési elve valójában ortomolekuláris. Később a C-vitamin kapcsán az onkológiával rúgta össze a port, de lényegében az egész akadémikus orvoslás támadta Paulingot nézetei miatt és mert biokémikusként a gyógyítás területére merészkedett. Hogy függetlenségét meg tudja őrizni, Pauling 1973-ban megalapította a Tudomány és Orvoslás Linus Pauling Intézetét (Richards, 1994).

Szájon át vagy infúzióban?

A szájon át bevitt C-vitaminnal túl magas vérszintet nem lehet elérni. Ha valaki naponta vesz be 1000-2500 mg-ot, a vérben elérhető szint max. 80 mikromol/l. Három óránkénti 3000 mg bevételével már elérhető, hogy folyamatosan 220 mikromol/l legyen a vérszint. Azonban a C-vitaminnak akkor van rákellenes hatása, ha minimum 1000 mikromol/l vagy efölötti a vérszint. Az infúzióban beadott 1.5 gramm C-vitaminnal már 6.6.szer magasabb vérszintet lehet elérni, mint szájon át való bevitellel. Infúzióban beadott 10 gramm C-vitaminnal 5580 mikromol/l vérszintet lehet elérni, ez magyarázza Cameron vizsgálataiban a rákellenes hatást. Infúzióban beadott 50 gramm C-vitamin esetén 13 350 és 100 grammnál már 15 380 mikromol/l vérszint érhető el (Padayatty és mtsi., 2004). Infúzióval általában több órán át viszik be a C-vitamint, mert így lehet tartósan magas vérszintet elérni.

Bár Magyarországon engedélyezett a C-vitamininfúzió, gyakorlatilag alig találni valakit, aki meri ezt alkalmazni. Részben hozzá nem értés, részben a tények ismeretének hiányában. A C-vitamininfúzió kényszerszülte alternatívája lehet a C-vitamin liposzómás változata, amellyel - napi többször szedéssel - 300-400 mikromol/l szintet is el lehet érni, aminek már van némi rákellenes hatása. 36 g liposzómás C-vitamin egyszeri bevételével 400 mikromol/l szintet lehetett elérni. Mivel a liposzómás c-vitamin nem olcsó, kompromisszumos megoldás a nap során elosztva napi 10 gramm normál C-vitamint és 12-18 gramm liposzómást bevenni, ezzel 300 mikromol/l szintet is el lehet érni (Hickey és mtsi., 2009).


A C-vitamininfúzió és a rák ma

Miután kiderült, hogy a C-vitamin infúzióban adva egészen más hatásokkal rendelkezik, mint szájon át szedve, felélénkült az érdeklődés a C-vitaminkezelés iránt. Gina Nauman és munkatársai 2018-ban áttekintve a fellelhető 23 klinikai vizsgálatot, arra következtettek, hogy a C-vitamininfúzió elég nagy dózisban alkalmas a különféle kemoterápiák hatásának fokozására és a mellékhatások csökkentésére. Három vizsgálatot találtak, amelyek csak C-vitamint alkalmaztak, ezek sikerességét az alacsony betegszám miatt nehéz értékelni (Nauman és mtsi., 2018). Az ilyen elemzések azonban érzéketlenek a betegek szempontjából egyáltalán nem lényeges részeredményekre.

Pl. egy hasnyálmirigyrákos betegek kezelésében a szokásos kemoterápia mellett 100 gramm C-vitamint adtak infúzióban hetente többször is, de csak 8 héten át, annak ellenére, hogy a kezelés hatására zsugorodni kezdtek a daganatok. A progressziómentes (ez alatt a daganat nem nő és nem terjed) idő így átlagosan 89 nap volt, a teljes túlélési idő 182 nap (Monti és mtsi., 2012). Ezzel szemben egy másik azonos betegcsoport kezelésekor személyenként változó mennyiségű C-vitamint adtak, aminek mértékét az előre kitűzött - rákellenes hatást biztosító - C-vitamin vérszint határozta meg, s ezt a betegséglefolyás során végig adták. Így a progressziómentes időszak 182 nap, s a teljes túlélési idő 360 nap volt. Azaz a megfelelő dózisú C-vitamin folyamatos adása duplájára növelte a progressziómentes és a túlélési időt is (Welsh és mtsi., 2013). Összehasonlítva a két vizsgálat eredményeit egy csak kemoterápiával kezelt azonos betegcsoport eredményeivel, kiviláglik, hogy még a 8 hetes C-vitaminkezelés sem volt hatástalan, ugyanis az így elért 89 progressziómentes nap C-vitaminkezelés nélkül csupán 36 nap volt, míg a teljes túlélés egyaránt 6 hónap volt (Burris és mtsi., 1997). Azaz, túlzott elvárás volna a C-vitaminkezeléstől teljes gyógyulást várni, miközben ezt a kemoterápia sem nyújtja. viszont a kemoterápia C-vitaminkezeléssel kiegészítve jelentős túlélési idő növekedést eredményez.

A teljes gyógyulás azonban esetenként igenis előfordul. A C-vitamininfúzióval sikeresen kezelt betegek esetismertetéséből számtalan megjelent a szakirodalomban. Egy hasnyálmirigy rákos betegnek 4-6 hónapot jósoltak, ha vállalja a kemoterápiát, de azt ő visszautasította, ismerve a mellékhatásokat. Vállalta viszont a heti két-háromszori 75-125 grammos C-vitamin infúziót. A három és fél éves kezelés hatására a daganat teljes remisszióba került, azonban egy - a ráktól független- orvosi beavatkozás következtében fellépő szepszisben meghalt (Drisko és mtsi., 2018). Hugh Riordan klinikáján C-vitamin infúzióval kezelt betegeiről több esetet ismertetett. Egy 70 éves betegnek jobb vesedaganatából sikeres műtéte ellenére áttétek képződtek a májába és a tüdejébe. 12 C-vitamininfúzióra az áttétek felszívódtak, a beteg 14 évvel később szívbetegségben halt meg. Egy nőnél vesedaganatából kétoldali tüdő áttét alakult ki. A kemoterápiát megtagadta, ezért kezdetben 15 gramm, majd később 65 gramm C-vitamininfúziót kapott 8 hónapon át. A kezelés végére az áttétek felszívódtak. Egy 51 éves férfi esete különösen tanulságos, mert vastagbéldaganatából képződő májáttétjére kemoterápiát kapott, de mikor kétszer is kérte a C-vitamininfúziót, onkológusa mindig lebeszélte róla. Állapota romlásakor felkereste Riordan klinikáját, ahol az összesen hat hónapon át kapott C-vitamininfúzió hatására az áttétek felszívódtak (Riordan és mtsi., 2004).

Hogy lehet azonban, hogy Cameron vizsgálataiban és az egyéni kezelésekben olyan nagy sikereket lehet elérni, míg a klinikai vizsgálatok éppen csak bíztatóak? Ennek okai a modern klinikai vizsgálatok tervezésében (pl. korlátozott ideig adják a C-vitamint, az adagolás nem személyre szabott), a kemoterápiás szerek egyidejű alkalmazásában és a kis betegszámban rejlenek. A sikeres egyéni terápiákban a C-vitaminadagolást a daganatra kifejtett hatás alapján alakítják ki.


Mi a hatás titka?

A "szöveti burok megerősödése" mára a naiv elméletek sorába tartozik. Sokat kutatott kérdés, miért hatásos az infúzióban adott nagy mennyiségű C-vitamin rák ellen. Az egyik, többszörösen igazolt hatás abban áll, hogy a C-vitamin sejten kívül és sejten belül hidrogén peroxidot (H2O2) hoz létre, amit a normál sejtek könnyedén semlegesítenek, de a rákos sejtekre nézve ez halálos (Riordan és mtsi., 1995). Más kutatók azt figyelték meg, hogy a C-vitamin szelektíven elöli a vastagrákok 40%-áért felelős un. KRAS- és BRAF-mutáns ráksejteket, mivel megakadályozza a cukorfelvételüket (Yun és mtsi., 2015). További mechanizmusokat is leírtak, melyben a C-vitamin akadályozza a ráksejtek mértéktelen osztódásához szükséges DNS kiolvasást és egyben aktiválja a tumor szupresszor géneket (Nauman és mtsi., 2018). Más vizsgálatok szerint a C-vitamin magas koncentrációban a rák fejlődését és az áttétek kialakulását elősegítő folyamatokat gátolja. Így pl. a szervezet magas gyulladásszintje az egyik legrosszabb prognózis rák esetén, becslések szerint a magas CRP értékkel (C-reaktív protein) 28-szoros halálozási kockázat jár. A C-vitamin infúzió hatásosan lecsökkenti a CRP és más gyulladásfaktorok szintjét (Mikirova és mtsi., 2012), ill. csökkenti a rák nem specifikus markerének, a laktát dehidrogénáz fehérjének a szintjét, ami a rák lecsökkent aktivitására utal (Mikirova és mtsi., 2019).

Mellékhatások

A C-vitamin infúzió a legtöbb embernek ártalmatlan. Ritkán, de problémák azért adódhatnak. Egy ritkán előforduló rendellenesség a G6PD (glukóz- 6-foszfát- dehidrogénáz) hiány, ami nagy dózisban adott C-vitamin esetén a vörösvérsejtek szétesését okozza. A vesekővel rendelkező, vagy arra hajlamos személyeknél, valamint csökkent veseműködés esetén fontos a folyamatos ellenőrzés. Magas vasszint esetén is támadhatnak problémák a fokozott vasfelszívódás miatt (Padayatty és Levine, 2000). Végül, túl korai nagy dózis hatására a daganatok hirtelen szétesnek és ez veszélyes tud lenni (Riordan és mtsi., 1995).

A C-vitamininfúzió rákellenes hatása bizonyítottnak tekinthető. Mivel gyakorlatilag mellékhatásmentes, és jelentősen megnöveli a gyógyulás esélyét, fontos volna mielőbb elérhetővé tenni a rákbetegek számára.

Egy kis kiegészítés

2019 július 8-án a HVG.hu lehozott egy bombasztikus című írást: "Bebizonyították, valóban hatással van a C-vitamin a rákra, de meg fog döbbenni az eredményen"

Nem először tapasztalni, hogy a médiának semmi sem drága, ha növelheti az olvasottságát. Bár a C-vitamininfúzió rák esetén való alkalmazását nem tekinthetjük elterjedtnek, mégis, itt egy olyan ígéretes és veszélytelen gyógyeljárásról van szó, amit durva etikai vétség hamis hírekkel cáfolni. Kis túlzással, ez emberek életébe is kerülhet, ha valaki komolyan veszi az ilyen írásokat.

Ha valaki végigrágja magát az eredeti kutatásokon (Munoz-Montesino és mtsi., 2014; Pena és mtsi., 2019), akkor igen csak elcsodálkozik azon, honnan veszik azt az állítást, hogy a C-vitamin védelmet jelent a ráksejtek számára. Idézem a HVG cikket: "Rivas szerint ez a felfedezés azért "kulcsfontosságú, mert azt jelenti, hogy a C-vitamin képes megerősíteni a tumorsejteket és ellenállóbbakká tenni őket a kezelésekkel szemben". A 20 éven át ívelő vizsgálat arról szólt, hogy a kutatók felderítették azokat a mechanizmusokat, amelyeken keresztül a ráksejtek mitokondriumai C-vitamint vesznek fel. Mindvégig lombikvizsgálatokat végeztek, sőt kivonták a mitokondriumokat a sejtekből, hogy mérni tudják a C-vitaminfelvételt. Ebből az derült ki, hogy a ráksejtek több C-vitamint képesek felhalmozni, mint a normál sejtek. AZONBAN SOHA NEM VIZSGÁLTÁK AZT, HOGY A C-VITAMIN HOGYAN HAT A RÁKSEJTEK TÚLÉLÉSI KÉPESSÉGÉRE. Valójában, amit a média világgá kürtölt, az nem más, mint egy szakterületére beszűkült vezető kutató elképzelése arról, miért jó a ráksejteknek a sok C-vitamin (szerinte kivédi a mitondriumokat károsító hatásokat). Ez azonban szimpla okoskodás, amit a C-vitamin infúzióval végzett vizsgálatok alapvetően cáfolnak. Ez tipikusan a "fától nem látja az erdőt" gondolkodási hiba. Ha a kutatók kitekintettek volna a C-vitamin és a rák kapcsolatának kutatására, ez ugye klinikai terület, távol áll tőlük, akkor rájöttek volna, hogy pont ahhoz vittek közelebb egy lépéssel, miért hatásos a C-vitamin magas szérumszint esetén a rák ellen. Ugyanis ez a C-vitaminfelhalmozás öngyilkos lépés a ráksejtek részéről, mivel extrém módon megnöveli a hidrogén peroxid (ez az egyik feltételezett rákellenes hatás) szintet a ráksejten belül. Pontosan erre következtet ugyanazokból a tényekből Hong és mtsi. (2012)

Elgondokodtató,hogy egy vezető kutató miért indukálja, hogy puszta és alaptalan spekulációi tényállításként járják be a világot? Szerintem azért, én erre tippelek, mert a kutatócsport szeretne reflektorfénybe kerülni, mert így könnyebb a kutatásaikat támogató ösztöndíjakhoz hozzájutni.

 

A Google adatkezelési elvei

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre

 

 

Hivatkozások:

  • Böttcher, HM: A vitaminok könyve. Gondolat, 1969. Saul AW. Taking the Cure: The pioneering work of William J. McCormick, M.D. J Orthomolecular Med, 2003. Vol 18, No 2, p 93-96.
  • Burris HA 3rd, Moore MJ, Andersen J, Green MR, Rothenberg ML, Modiano MR, Cripps MC, Portenoy RK, Storniolo AM, Tarassoff P, Nelson R, Dorr FA, Stephens CD, Von Hoff DD J Clin Oncol. 1997 Jun; 15(6):2403-13.
  • Cameron E, Campbell A. Innovation vs. quality control: an 'unpublishable' clinical trial of supplemental ascorbate in incurable cancer. Med Hypotheses. 1991 Nov;36(3):185-9.
  • Cameron E. and Pauling, L., The orthomolecular treatment of cancer: Reevaluation of prolongation of survival times in terminal human cancer, Proc. Natl. Acad. Sci. USA, 75:4538- 4542, 1978.
  • Cameron, E. and Pauling, L., Supplemental ascorbate in the supportive treatment of cancer: Prolongation of survival times in terminal human cancer, Proc. Natl. Acad. Sci. USA, 73:3685- 3689, 1976.
  • Cameron, E.; Campbell, A.: The orthomolecular treatment of cancer. II. Clinical trial of high-dose ascorbic acid supplements in advanced human cancer. Chem-biol. Interactions, 9: 285-315, 1974.
  • Cameron, E: Protocol for the Use of Vitamin C in the Treatment of Cancer Med. Hyp, 1991, 36:190-194
  • Cameron, W; Pauling, L: Cancer and Vitamin C. Warner Books, 1979.
  • Creagan ET, Moertel CG, O'Fallon JR, Schutt AJ, O'Connell MJ, Rubin J, Frytak S. Failure of high-dose vitamin C (ascorbic acid) therapy to benefit patients with advanced cancer. A controlled trial. N Engl J Med. 1979 Sep 27;301(13):687-90.
  • Drisko JA, Serrano OK, Spruce LR, Chen Q, Levine M. Treatment of pancreatic cancer with intravenous vitamin C: a case report. Anticancer Drugs. 2018 Apr;29(4):373-379.
  • Fojo T, Mailankody S, Lo A. Unintended consequences of expensive cancer therapeutics-the pursuit of marginal indications and a me-too mentality that stifles innovation and creativity: the John Conley Lecture. JAMA Otolaryngol Head Neck Surg 2014;140:1225-36
  • Hickey, S; Roberts, HJ; Miller, NJ: Pharmacokinetics of oral vitamin C. J Nutr Environ Med, 2009 17(3):169-177.
  • Hong SW, Lee SH, Moon JH, Hwang JJ, Kim DE, Ko E, Kim HS, Cho IJ, Kang JS, Kim DJ, Kim JE, Shin JS, Jung DJ, Jeong YJ, Cho BJ, Kim TW, Lee JS, Kang JS, Hwang YI, Noh DY, Jin DH, Lee WJ. SVCT-2 in breast cancer acts as an indicator for L-ascorbate treatment. Oncogene. 2013 Mar 21;32(12):1508-17.
  • Mikirova N, Casciari J, Hunninghake, R: Continuous intravenous vitamin C in the cancer treatment: reevaluation of a Phase I clinical study. Func Foods Health Dis, 2019; 9(3): 180-204
  • Mikirova N, Casciari J, Rogers A, Taylor P. Effect of high-dose intravenous vitamin C on inflammation in cancer patients. J Transl Med. 2012 Sep 11;10:189.
  • Moertel C.G. Fleming T.R. Creagan E.T. Rubin J. O'Connell M.J. Ames M.M.: Highdose vitamin C versus placebo in the treatment of patients with advanced cancer who have had no prior chemotherapy. A randomized double-blind comparison. N Engl J Med, 1985, 312: 137-141.
  • Monti DA, Mitchell E, Bazzan AJ, Littman S, Zabrecky G, Yeo CJ, Pillai MV, Newberg AB, Deshmukh S, Levine M. Phase I evaluation of intravenous ascorbic acid in combination with gemcitabine and erlotinib in patients with metastatic pancreatic cancer. PLoS One. 2012;7(1):e29794.
  • Morgan G, Ward R, Barton M. The contribution of cytotoxic chemotherapy to 5 year survival in adult malignancies. Clin Oncol. 2004; 16:549-60.
  • Munoz-Montesino C, Roa FJ, Pena E, González M, Sotomayor K, Inostroza E, Munoz CA, González I, Maldonado M, Soliz C, Reyes AM, Vera JC, Rivas CI. Mitochondrial ascorbic acid transport is mediated by a low-affinity form of the sodium-coupled ascorbic acid transporter-2. Free Radic Biol Med. 2014 May;70:241-54.
  • Murata A, Morishige F, Yamaguchi H. Prolongation of survival times of terminal cancer patients by administration of large doses of ascorbate. Int J Vitam Nutr Res Suppl. 1982;23:103-13.
  • Nauman G, Gray JC, Parkinson R, Levine M, Paller CJ. Systematic Review of Intravenous Ascorbate in Cancer Clinical Trials. Antioxidants (Basel). 2018 Jul 12;7(7).
  • Padayatty SJ, Sun H, Wang Y, Riordan HD, Hewitt SM, Katz A, Wesley RA, Levine M. Vitamin C pharmacokinetics: implications for oral and intravenous use. Ann Intern Med. 2004 Apr 6;140(7):533-7.
  • Padayatty, SJ; Levine, M: Reevaluation of Ascorbate in Cancer Treatment: Emerging Evidence, Open Minds and Serendipity, J Am Coll Nutr, 2000, 19(4):423-425
  • Pauling L. Orthomolecular psychiatry. Varying the concentrations of substances normally present in the human body may control mental disease. Science. 1968 Apr 19;160(3825):265-71.
  • Pauling, L: How to Live Longer and Feel Better. Avon Books, 1987.
  • Pena E, Roa FJ, Inostroza E, Sotomayor K, González M, Gutierrez-Castro FA, Maurin M, Sweet K, Labrousse C, Gatica M, Aylwin CF, Mendoza P, Maldonado M, Delgado C, Madariaga J, Panes J, Silva-Grecchi T, Concha II, Moraga-Cid G, Reyes AM, Munoz-Montesino C, Vera JC, Rivas CI. Increased expression of mitochondrial sodium-coupled ascorbic acid transporter-2 (mitSVCT2) as a central feature in breast cancer. Free Radic Biol Med. 2019 May 1;135:283-292.
  • Richards E. The politics of therapeutic evaluation: the vitamin C and cancer controversy. J Nutr Med. 1994;4:215-46.
  • Riordan NH, Riordan HD, Meng X, Li Y, Jackson JA. Intravenous ascorbate as a tumor cytotoxic chemotherapeutic agent. Med Hypotheses. 1995 Mar;44(3):207-13.
  • Saul, AW:The Pioneering Work of William J. McCormick, M.D. Journal of Orthomolecular Medicine 2003, 18(2):93-96.
  • Storme G, Dhaese S, Corens D, De Ridder M. The cost of cancer care is not related to its outcomes. Ecancermedicalscience. 2016 Oct 28;10:687.
  • Welsh JL, Wagner BA, van't Erve TJ, Zehr PS, Berg DJ, Halfdanarson TR, Yee NS, Bodeker KL, Du J, Roberts LJ 2nd, Drisko J, Levine M, Buettner GR, Cullen JJ. Pharmacological ascorbate with gemcitabine for the control of metastatic and node-positive pancreatic cancer (PACMAN): results from a phase I clinical trial. Cancer Chemother Pharmacol. 2013 Mar;71(3):765-75.
  • Yun J, Mullarky E, Lu C, Bosch KN, Kavalier A, Rivera K, Roper J, Chio II, Giannopoulou EG, Rago C, Muley A, Asara JM, Paik J, Elemento O, Chen Z, Pappin DJ, Dow LE, Papadopoulos N, Gross SS, Cantley LC. Vitamin C selectively kills KRAS and BRAF mutant colorectal cancer cells by targeting GAPDH. Science. 2015 Dec 11;350(6266):1391-6.