Fordította: Czárán Judit
Forrás: Sayer Ji: Why Most Doctors Are Dead Wrong About Osteoporosis?
Mi van, ha nem is az oszteoporózis számlájára írandók az időkorban egyre gyakrabban előforduló csonttörések? Mi van, ha mind az oszteoporózis (csontritkulás), mind az oszteopénia (csökkent csontállomány) definíciója, amivel a gyógyszeres kezeléseket igazolják, félrevezető és elavult?
Sokan osztják azt a nézetet, hogy az oszteoporózis-járvány nem bizonyított elmélet, hanem mesterségesen gerjesztett hisztéria, amely az egyre terebélyesedő orvosi/gyógyszeripari lobbi érdekeit szolgálja.
Az osteopenia és a csontritkulás mai definícióit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) önkényesen alkotta meg a 90-es évek elején, majd nők millióinak testére vetítette ki, nyilvánvalóan azért, hogy meggyőzze őket arról, hogy gyógyszerrel kezelhető, bár tünetmentes betegségben szenvednek. Az osteopéniát és a csontritkulást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan csontrendszeri betegségként határozta meg, ha a csontok ásványianyag-sűrűsége (BMD) 1, illetve 2,5 standard eltéréssel alacsonyabb, mint egy átlagos fiatal felnőtt kaukázusi nő csonttömege, amelyet a kettős energiájú röntgenabszorpció (DXA vagy DEXA) néven ismert röntgenberendezéssel mérnek. Ez a technikai meghatározás, amelyet ma már világszerte széles körben használnak arany standardként, aggasztóan pontatlan, és olyan programot takar, amelynek semmi köze az egészség előmozdításához.
A WHO új BMD-definícióiban az öregedési folyamatot betegségként definiálták, és ezek a definíciók a nőket célozták meg, hasonlóan ahhoz, ahogyan a menopauzát egykor "betegségként" definiálták, amelyet szintetikus hormonpótló terápiákkal (HRT) kellett kezelni; vagyis mielőtt az egész kártyavár összeomlott azzal a felismeréssel, hogy a menopauza betegségként való "kezelésével" az orvosi intézmény sokkal több kárt okozott, mint hasznot, pl. szívbetegség, stroke és rák.
A valóságban a WHO definíciói sértik mind a józan észt, mind a biológiai tudomány alapvető tényeit - sajnálatos módon ez egyre gyakoribb jelenség a gyógyszergyárak által finanszírozott tudományban. Végtére is, bárkinek, aki elmúlt 30 éves, alacsonyabb csontsűrűséggel kellene rendelkeznie, mint egy 30 évesnek, mivel ez összhangban van a normális és természetes, egészséges öregedési folyamattal. És mégis, a WHO meghatározása szerint a csontritkulás, a szervezet évszázados programozása arra, hogy a kor előrehaladtával fokozatosan veszítsen csontsűrűségéből, hibás tervezésnek és/vagy orvosi beavatkozást igénylő patológiának tekintendő.
A Journal of Internal Medicine című folyóirat a minap tanulmányt tett közzé "Oszteoporózis, avagy a király meztelen" címmel, amely meggyőzően bizonyítja, hogy az általában az oszteoporózis számlájára írt csonttörések elsődleges oka maga az elesés, vagyis azok nem a csontritkulással, azaz a kórosan porózus csontozattal függnek össze, hanem például életmódbeli tényezőkkel, amiken lehet változtatni.
A tanulmány három megkérdőjelezhető, illetve hibás megközelítésre hívja fel a figyelmet.
A tanulmányt érdemes végigolvasni, mi az alábbiakban csak néhány fontos megállapítására hívjuk fel a figyelmet.
A törések elsőleges oka az esés és nem a csontok alacsony ásványianyag-sűrűsége
Manapság életkoruknak megfelelő, normális csontsűrűséggel (z-score) bíró férfiak és nők millióival próbálják elhitetni, hogy a csontozatuknak idős korukban is ugyanolyannak kellene lennie, mint 30 éves korukban volt (t-score), holott a csontok elvékonyodása, illetve sűrűségük csökkenése az életkor előre haladtával természetes folyamat. Ez a t-score alapú rendszer patologizálja illetve felülgyógyszerezi a normál csontsűrűséggel rendelkező egyéneket, és olyanokat is betegnek bélyegez, akik valójában nem betegek. És mivel ez sok gyógyszeripari cégnek, illetve egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásnak hihetetlenül jól jövedelmez, a túldiagnosztizálás és a túlkezelés egyre jobban elharapódzik - hogy ezzel a két eufemisztikus kifejezéssel írjuk le azt a jelenséget, mikor egy tünetmentes és egészséges populációval elhitetik, hogy valamilyen konkrét betegségben szenved, holott nem szenved ilyenben (túldiagnosztizálás), majd nyomás alá helyezik, hogy szedjen rá gyógyszert (túlkezelés), amelynek káros mellékhatásai hozzájárulnak akár idő előtti elhalálozásukhoz is.
Ezzel szemben az igazság az, hogy nem a kisebb csontsűrűség, hanem az esés a csonttörések leggyakoribb oka. Ám mivel statisztikailag kimutatható, hogy minél idősebb valaki, annál gyakrabban esik el, és mivel az idősebb embereknek kisebb a csontsűrűségük, adja magát a következtetés, hogy a kettő közt ok-okozati összefüggés áll fenn. Az idézett tanulmány szerzőinek alábbi érvelése nyomán azonban helyükre kerülnek a dolgok.
Mivel a törések valódi oka maga az esés, bizton állítható, hogy a rendszeres testmozgásnak az izomzatra és az idegrendszerre gyakorolt áldásos hatásai révén mind az esések, mind az azokból fakadó csonttörések kockázatának minimalizálása szempontjából létfontosságú szerepe van. Sajnos a röntgensugárral végzett DEXA vizsgálat csak a csontok sűrűségét méri, azok minőségéről, például erősségéről nem mond semmit. Ahogyan más testszöveteink struktúrájáról/működéséről, vagyis egészségéről sem, márpedig ezeknek közvetlenül szerepük lehet annak előrejelzésében, hogy valaki milyen eséllyel fog elesni, illetve hogy egy esetleges esés milyen hatással lesz a csontrendszerére.
Igaz-e, hogy a csonttörések gyógyszerekkel megelőzhetők?
Bár az olyan antireszorptív szerek, mint a Fosamax (biszfoszfonát fajta) növelhetik a csontok ásványianyag-sűrűségét, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy azok erősségét és általános állapotát is javítják. Az osteoclastok (csontbontó sejtek) elpusztításával elért nagysűrűségű csontok ugyanis adott esetben akár még törékenyebbek is lehetnek, mint a kevésbé sűrű csontok, ha utóbbiak esetében egészséges egyensúlyban vannak a csontbontó és a csontépítő sejtek. A Fosamax típusú szerekről közismert például, hogy állkapocscsont-elhalást okozhatnak (osteonecrosis) (erről lásd korábbi írásomat!), de egyre több kutatási adat van arra is, hogy a normálisnál magasabb csontsűrűség nagymértékben megnöveli a rosszindulatú melldaganatok kialakulásának kockázatát. Ami legalábbis kérdésessé teszi azt a gyakorlatot, amely mindenáron növelni próbálja a páciens csontsűrűségét különböző kifejezetten ártalmas kalciumtartalmú készítmények, illetve gyógyszerek segítségével. Ráadásul a klinikai szakirodalom metaanalízise a szerzők szerint arra enged következtetni, hogy az oszteoporózis gyógyszeres kezelése alig csökkenti a csonttörések kockázatát. Ám mint írják "az oszteoporózissal kapcsolatos orvosi protokoll szisztematikusan nem vesz tudomást az ide vágó randomizált, kettős vak, kontrollált vizsgálatok (RCT) hiányáról."
A szerzők végkövetkeztetése pedig az, hogy "Tekintettel az elmondottakra, a csontritkulást is hozzáírhatjuk azon orvosi diagnózisok azon listájához, amelyek esetében a kevesebb kezelés vagy a nem-kezelés kisebb kárt okozna, mint a jelenlegi gyakorlat."
Ám ez szerencsére nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit a csontritkulás ellen. Egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással (pl. jóga, thai chi) sokat tehetünk a csonttörések kockázatának csökkentéséért, illetve csontjaink egészséges ásványianyag-sűrűségének és főleg erősségének és strukturális integritásának a megőrzéséért. A csontok erősítésére, a csontritkulás javítására olvassa el a Szendi G:Csontritkulás - még nem lerágott csont) cikket!
