Feliratkozás hírlevélre
Print Friendly and PDF

Sayer Ji:
Miért élnek az orvosok halálos tévedésben a csontritkulással kapcsolatban?

Fordította: Czárán Judit

Forrás: Sayer Ji: Why Most Doctors Are Dead Wrong About Osteoporosis?

Mi van, ha nem is az oszteoporózis számlájára írandók az időkorban egyre gyakrabban előforduló csonttörések? Mi van, ha mind az oszteoporózis (csontritkulás), mind az oszteopénia (csökkent csontállomány) definíciója, amivel a gyógyszeres kezeléseket igazolják, félrevezető és elavult?

 

Google hirdetés

 

Ezeket a kérdéseket feszegettük nemrégiben "A csontritkulás mítosz: a magas csont ásványianyag-sűrűség veszélyei" című előadásunkban, ahol tényekkel támasztottuk alá, hogy az ún. oszteoporózis-járvány nem bizonyított elmélet, hanem mesterségesen gerjesztett hisztéria , amely az egyre terebélyesedő orvosi/gyógyszeripari lobbi érdekeit szolgálja.

A Journal of Internal Medicine című folyóirat a minap tanulmányt tett közzé "Oszteoporózis, avagy a király meztelen" címmel, amely meggyőzően bizonyítja, hogy az általában az oszteoporózis számlájára írt csonttörések elsődleges oka maga az elesés, vagyis azok nem a csontritkulással, azaz a kórosan porózus csontozattal függnek össze, hanem például életmódbeli tényezőkkel, amiken lehet változtatni.

A tanulmány három megkérdőjelezhető, illetve hibás megközelítésre hívja fel a figyelmet.

  1. Téves kórélettani megközelítés: "A legtöbb csonttörés esés következménye, ám a csonttörést szenvedők nagy részének nincs csontritkulása. Viszont az elesések gyakorisága idős korban a testi funkciók általános hanyatlása következtében nő."
  2. Alkalmatlan szűrővizsgálatok: "A csonttörési kockázat előrejelzésének jelenlegi módszereivel, beleértve a csontsűrűség mérést és más többtényezős vizsgálatot, a később csonttörést szenvedő páciensek jelentős része nem azonosítható, és fordítva, a törések szempontjából magas kockázatúnak tekintett személyek közül sokan soha nem fognak csonttörést szenvedni."
  3. Nem megfelelően tesztelt és nem biztonságos kezelések: "A csontok gyógyszeres kezelésének hatékonysága a csípőtáji és más törések megelőzésében csak a 65-80 év közötti oszteoporózisban szenvedő nők esetében tekinthető bizonyítottnak, míg 80 feletti nőkre, illetve bármilyen korú férfiakra vonatkozóan alig vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésre bizonyítékok. Az is probléma, hogy a csípőtáji törések megelőzése szempontjából a klinikai vizsgálatokban jól szereplő gyógyszerek a való életben nincsenek tesztelve. Az oszteoporózis kezelésére használt gyógyszerek egy részének ugyanis akár súlyos mellékhatásai is lehetnek. Ráadásul meglehetős a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy mennyire hatásos a gyógyszeres kezelés a gerinc-illetve csigolyatörések megelőzésében, míg másfajta törések esetében a kockázatcsökkenés kifejezetten csekélynek mondható (20-25% relatív kockázatcsökkenés), nem is beszélve arról, hogy abszolút értelemben ez szinte elhanyagolható kockázatcsökkenést jelent."

A tanulmányt érdemes végigolvasni, mi az alábbiakban csak néhány fontos megállapítására hívjuk fel a figyelmet.

A törések elsőleges oka az esés és nem a csontok alacsony ásványianyag-sűrűsége

Manapság életkoruknak megfelelő, normális csontsűrűséggel (z-score) bíró férfiak és nők millióival próbálják elhitetni, hogy a csontozatuknak idős korukban is ugyanolyannak kellene lennie, mint 30 éves korukban volt (t-score), holott a csontok elvékonyodása, illetve sűrűségük csökkenése az életkor előre haladtával természetes folyamat. Ez a t-score alapú rendszer patologizálja illetve felülgyógyszerezi a normál csontsűrűséggel rendelkező egyéneket, és olyanokat is betegnek bélyegez, akik valójában nem betegek. És mivel ez sok gyógyszeripari cégnek, illetve egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásnak hihetetlenül jól jövedelmez, a túldiagnosztizálás és a túlkezelés egyre jobban elharapódzik - hogy ezzel a két eufemisztikus kifejezéssel írjuk le azt a jelenséget, mikor egy tünetmentes és egészséges populációval elhitetik, hogy valamilyen konkrét betegségben szenved, holott nem szenved ilyenben (túldiagnosztizálás), majd nyomás alá helyezik, hogy szedjen rá gyógyszert (túlkezelés), amelynek káros mellékhatásai hozzájárulnak akár idő előtti elhalálozásukhoz is.

Ezzel szemben az igazság az, hogy nem a kisebb csontsűrűség, hanem az esés a csonttörések leggyakoribb oka. Ám mivel statisztikailag kimutatható, hogy minél idősebb valaki, annál gyakrabban esik el, és mivel az idősebb embereknek kisebb a csontsűrűségük, adja magát a következtetés, hogy a kettő közt ok-okozati összefüggés áll fenn. Az idézett tanulmány szerzőinek alábbi érvelése nyomán azonban helyükre kerülnek a dolgok.

Mivel a törések valódi oka maga az esés, bizton állítható, hogy a rendszeres testmozgásnak az izomzatra és az idegrendszerre gyakorolt áldásos hatásai révén mind az esések, mind az azokból fakadó csonttörések kockázatának minimalizálása szempontjából létfontosságú szerepe van. Sajnos a röntgensugárral végzett DEXA vizsgálat csak a csontok sűrűségét méri, azok minőségéről, például erősségéről nem mond semmit. Ahogyan más testszöveteink struktúrájáról/működéséről, vagyis egészségéről sem, márpedig ezeknek közvetlenül szerepük lehet annak előrejelzésében, hogy valaki milyen eséllyel fog elesni, illetve hogy egy esetleges esés milyen hatással lesz a csontrendszerére.

Igaz-e, hogy a csonttörések gyógyszerekkel megelőzhetők?

Bár az olyan antireszorptív szerek, mint a Fosamax (biszfoszfonát fajta) növelhetik a csontok ásványianyag-sűrűségét, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy azok erősségét és általános állapotát is javítják. Az osteoclastok (csontbontó sejtek) elpusztításával elért nagysűrűségű csontok ugyanis adott esetben akár még törékenyebbek is lehetnek, mint a kevésbé sűrű csontok, ha utóbbiak esetében egészséges egyensúlyban vannak a csontbontó és a csontépítő sejtek. A Fosamax típusú szerekről közismert például, hogy állkapocscsont-elhalást okozhatnak (osteonecrosis) (erről lásd korábbi írásomat!), de egyre több kutatási adat van arra is, hogy a normálisnál magasabb csontsűrűség nagymértékben megnöveli a rosszindulatú melldaganatok kialakulásának kockázatát. Ami legalábbis kérdésessé teszi azt a gyakorlatot, amely mindenáron növelni próbálja a páciens csontsűrűségét különböző kifejezetten ártalmas kalciumtartalmú készítmények, illetve gyógyszerek segítségével. Ráadásul a klinikai szakirodalom metaanalízise a szerzők szerint arra enged következtetni, hogy az oszteoporózis gyógyszeres kezelése alig csökkenti a csonttörések kockázatát. Ám mint írják "az oszteoporózissal kapcsolatos orvosi protokoll szisztematikusan nem vesz tudomást az ide vágó randomizált, kettős vak, kontrollált vizsgálatok (RCT) hiányáról."

A szerzők végkövetkeztetése pedig az, hogy "Tekintettel az elmondottakra, a csontritkulást is hozzáírhatjuk azon orvosi diagnózisok azon listájához, amelyek esetében a kevesebb kezelés vagy a nem-kezelés kisebb kárt okozna, mint a jelenlegi gyakorlat."

Ám ez szerencsére nem jelenti azt, hogy nem tehetünk semmit a csontritkulás ellen. Egészséges táplálkozással, rendszeres testmozgással (pl. jóga, thai chi) sokat tehetünk a csonttörések kockázatának csökkentéséért, illetve csontjaink egészséges ásványianyag-sűrűségének és főleg erősségének és strukturális integritásának a megőrzéséért. (A szerző nem említi sajnos, de a K2 és D-vitaminok szedése is rendkívül fontos a csontok megőrzésében és visszaépítésében.A K2 vitamin szerepétől itt olvashat)

 

 

Tetszett a cikk? Még nem regisztrált? Iratkozzon fel hírlevelemre!

Feliratkozás hírlevélre